Szabó Iván (MDF)
DR. SZABÓ IVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Kezdünk félni a hétvégéktől, mert úgy látszik, gyakorlattá válik, hogy vasárnap mindig történik valami, ami miatt hétfőn itt és az egész országban valamilyen rossz hangulat alakul ki. Egy héttel ezelőtt a gazdasági sokkterápia rázta meg az országot, most pedig a Szlovákiával történő alapszerződés aláírása Párizsban. Mégpedig úgy, hogy mindezek meglehetősen előkészítetlenül, olyan tempóban és olyan háttérrel történtek, s aminek a végleges szövegét nem lehetett tudni; azért nem lehetett tudni, mert a végleges szöveg ad hoc ott alakult ki Pozsonyban a miniszterelnöki egyeztetés alkalmával.
Én azt hiszem, nagyon rossz dolog, hogy ezek az intézkedések úgy születnek, mint ez a szlovák alapszerződés is: ahelyett, hogy lezárna egy folyamatot, megnyit egy újabb vitasorozatot.
Félünk a Franciaországban megkötött szerződésektől, mert ebben az évszázadban három jeles szerződést kötöttek Franciaországban: egyet az első világháború után Trianonban, egyet a második világháború után Párizsban és most megint Párizsban egy harmadikat. Az első kettőre el tudjuk mondani, hogy akkor egy vesztett első és második világháború után voltunk. De tisztelt képviselőtársaim, most nem vesztettünk el semmit! Sőt az előző kormányzati időszakban és éppen a miniszterelnök úr külügyminiszteri tevékenységének időszakában Magyarország egy nagy európai sakkjátszmában tisztelőnyre tett szert az elmúlt néhány esztendőben! És ezt a tisztelőnyt most önként és dalolva visszaadtuk! Nem tudom, hogy informálisan ki tudta sugallni azt a szituációt, hogy jobb akkor, ha vesztésre, vagy a legoptimistábbak szerint is legfeljebb csak döntetlenre játszunk.
Félünk az olyan alapszerződésektől, amelyek hivatkoznak az Európa Tanácsra, az Európai Unióra, a NATO-hoz való kapcsolatunkra, és nem találunk a szerződésben egyetlenegy olyan cikkelyt és passzust sem, amely ezeknek a szerveknek egy nemzetközi monitoring keretében a beavatkozási, ellenőrzési lehetőségét megteremtené; és ezáltal egyszerűen olyan helyzetbe kerülünk, hogy írott malaszt marad mindaz, ami a papíron van ha egyáltalán a szlovák változat azt tartalmazza, mint a magyar...
Volt-e hatáselemzés, hogy valójában ezek a stabilizációs lépések stabilizációt hoznak-e vagy pedig éppen az történik, hogy a határon túli magyarságot reményvesztettségbe és kétségbeesésbe kergetve, most válnak az instabilitás forrásaivá?
Félünk az olyan alapszerződésekről, ha a határon túli magyarság csak utólagosan kap módot arra, hogy tudomásul veheti ezt az aláírást, és az összes aggódó kérdés, amit fölvet, az mind pusztába kiáltott szó, amely elenyészik valahol egy nagy rengeteg homokjában. Félünk az olyan alapszerződésektől, ahol a XX. században egy új getsemáni csókkal a poroszlóknak kiszolgáltatja a határon túli magyarságot, és nagyon félünk attól, hogy a XXI. században ez megnyitja a határon túli magyarok számára a golgotára és annak legkeservesebb stációjára, a keresztre feszítésre való utat.
Különösen félünk a Szlovákiával kötött alapszerződéstől, melyben az egyébként valóban megjelenő pozitív deklarációk mellett egyetlen rész nem szól a problémák gyökeréről! Hol van a beneši dekrétum visszavonása? Hol van a magyarok kárpótlásának kérdése? Hol van a bős-nagymarosi vízlépcső rendezése? Hol van a mohi atomerőmű dolga? Van-e egy szó is ebben a szerződésben a Kárpátok Eurorégióba való teljes jogú kelet-szlovák becsatlakozásnak az elismeréséről?
Félünk egy olyan alapszerződéstől Szlovákiával, amelynek szövege szöges ellentétben van a szlovák parlament által elfogadott kormányprogrammal, szöges ellentétben van a szlovák kormány gerjesztette magyarellenes hangulattal, és a miniszterelnök és a kormánypártok vezetői Párizsban és Pozsonyban szöges ellentétben magyarázzák a magyar kormánnyal aláírt szerződést.
Félünk, hogy a magyar kormány nagyon nagy tétet tett egy nagyon kétes befutóra Franciaországban.
S félünk, hogy nem fogja a kormány meghallgatni a három parlamenti párt együttes kérését, hogy mivel kellene ezt a szerződést kiegészíteni ahhoz, hogy elfogadható legyen. Ezért hozzá kell tennünk, ha ez nem következik be, akkor mi nem maradhatunk némák, hogy a ratifikáláskor cinkosságot vállaljunk egy ilyen kétes kimenetelű nemzetközi szerződésben!
Őszintén, csak egyetlenegy reményem maradt: hogy mindezek a félelmek valamilyen csoda folytán mégsem válnak valóra, mert a helyzet másképp fog alakulni Szlovákiában és Magyarországon, mire ezek realitássá válnának vagy nem. (Nagy taps a jobb oldalon.)