Tamássy István (SZDSZ)

1995. március 19.

TAMÁSSY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A környezet védelméről szóló törvényjavaslat, melynek megvitatása és elfogadása most a feladatunk, kétségkívül az egyik legjelentősebb törvény, mellyel a parlamentnek foglalkoznia kell. Ez a törvény általános jellegű, nem részterületek szabályozásával, hanem összefogva létünk meghatározó elemeit, az élet körülményeivel és feltételeivel összefoglaló jelleggel foglalkozik. Leegyszerűsítve arról kell, illetve kellene hogy szóljon, milyen külső körülmények között élünk, és utódaink hogyan ha egyáltalán még lesz körülmény fognak élni az elkövetkező években. Őseink sok ezer éven keresztül harmóniában éltek a természettel, elfogadva annak primátusát. Az őskor, az ókor és a középkor embere, noha igyekezett megvédeni magát a természeti körülmények viszontagságaitól, döntő mértékben alkalmazkodó életvitelt folytatott. A XIX. században azonban, melyet nevezhetünk az ipari forradalom századának is, az emberiség megmámorosodva a tudomány és technika nyújtotta szinte korlátlan lehetőségektől, a természet teljes leigázását tűzte ki céljául, nem számolva annak következményeivel, melyek súlyos helyzetet teremtettek. Ez a szemléletmód élt azután közvetlenül napjainkig; sajnos sok esetben él ma is, bár valamelyest a kijózanodás és a másnaposság fájdalmának elemei megjelentek gondolkodásunkban. Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy észrevegyük: az emberi faj geológiai léptékű változások kiváltójává vált. Hegyeket mozgattunk meg az ásványi anyagok kibányászásával, folyókat tereltünk el eredeti medrükből, erdőket borítottunk lángba új termőterületek megnyitásáért, és hulladékaink szennyezik környezetünket oly mértékben, hogy megváltoztatjuk a légkör összetételét; a természetes vizek elszennyeződnek és kimerülnek; állat- és növényfajták pusztulnak ki és tűnnek el örökre, menthetetlenül. A fenntartható fejlődés talánya: milyen gyönyörűen bizarr gondolat. Ma már nyilvánvaló: míg a népesség száma és a gazdaság exponenciálisan növekszik, az alapjukat adó természeti erőforrások nem nőnek, sőt kimerülőben vannak.

Az emberi élet közvetlen veszélyeztetése mára kézzel fogható valósággá vált. A "zöld" mozgalmak, melyek képviselői érzékelték úgylehet saját bőrükön a fenti problémákat, az elmúlt évtizedekben születtek. A természettel való harmonikus együttélés fogalmát hirdetik. Olyan életkörülmények megteremtését követelik a politikától és a gazdaságtól, melyekben a fenyegetettség érzete nélkül, normális körülmények között lehet élni. Kezdetben, lehet, naivak voltak módszereikben és eszközeikben, de a társadalom legszélesebb köreiben tudatosították az élhető élet fogalmát; más szavakkal alkotmányunk 70/D §-a és 18. §-ának (1) bekezdése szerint, amely biztosítja az emberi élethez való jogot.

A magyar törvényhozás már 1976-ban, érzékelve a széles körű társadalmi igényt, megalkotta az 1976. évi II. törvényt az emberi környezet védelméről. Sokan állítják, hogy ez a törvény a maga idejében korszerű volt. Ez az állítás véleményem szerint vitatható. Ha az 1972 júniusában megtartott stockholmi ENSZ környezetvédelmi világértekezleten, illetve az Európai Közösség vezetőinek októberi találkozóján megfogalmazottakat tekintjük világszínvonalnak, akkor bizony e törvény már elfogadásakor, 1976-ban is nagyrészt már túlhaladott szemléletet tükrözött. De sajnos még következetes végrehajtására sem került sor. A fennálló 1976. évi II. törvény nem tudott tehát érvényt szerezni a környezet védelme nemzetközi követelményeinek, az Európai Unió normáinak, nem tett eleget a természeti elemek megóvása és takarékos használata követelményeinek, nem adott teret a széles körű társadalmi ellenőrzés gyakorlatának. Az elmúlt öt esztendőben végbement gazdasági változások törvényi követésére pedig végképp nem volt alkalmas.

Mindebből jól látszik, hogy az új törvény megalkotása rendkívül időszerű volt, némileg már meg is késett.

Mit várunk, mit várhatunk el az új törvénytől? Véleményem szerint a várakozás reményteli, de valószínűleg eltúlzott. Egy mégoly jó törvény érvényesülése is időigényes folyamat. A törvénytervezet 39. § b) pontja nagyon helyesen kétévenkénti értékelést tervez az Országgyűlés jogkörében, míg a hatévente megújítandó nemzeti környezetvédelmi program nyújt értékelhető időhatárt, melyben a törvény hatásai kimutathatók.

Ezek után négy pontban szeretném elmondani az új törvénnyel összefüggő várakozásaink főbb elemeit.

1. A jogharmonizáció kérdése. Ha Magyarország a világ egyik legnagyobb állama lenne, talán volna lehetőség arra, hogy törvényei más államok számára példamutató kezdeményezések legyenek. A valóság sajnos az, hogy hazánk kis ország egy fejlett régió peremén, hasonló gondoktól gyötört társak között. Törvényeink, ha mégoly jók is, környezetükből kiszakítani országunkat nem képesek. Fejlődésünk, illetve ökológiai létünk csak szomszédainkkal együtt képzelhető el. Egymásra utaltságunk és függő helyzetünk bizonyítékai a közelmúlt vészhelyzetei: Csernobil, a Szigetköz, a Dráva stb. Igen fontos tehát, hogy törvényünk a környezetről hasonló elvek alapján épüljön fel szomszédainkéval, melyek közös alapja az Európai Unió normái lehetnek.

2. A törvény időbeli alkalmazhatóságának kérdése. E törvény megalkotásánál biztos vagyok benne létrehozóit az a nemes szándék vezette, hogy jól működő, hatásos és hosszú távra szolgáló művet készítsenek. A törvény minőségének tehát egyik mutatója lehet az időbeli megfelelés; azaz mennyi ideig képes szolgálni azt a célt, amiért létrehozták. E téren tanulságos az 1887-ben készült, majdnem száz esztendőt megért vízügyi törvény, amelyet csak 1964-ben dolgoztak át. Napjainkban pedig az 1964-es változat adja át helyét az újnak, amely harminc évet élt. Természetes az, hogy a törvény megfelelését nemcsak belső, hanem külső okok is befolyásolják. Elfogadott nézet az, hogy hosszú távon a kódexszerű kialakítás a megfelelő forma. E tárgyalt törvénytervezetben keverednek a kódexszerű, a kerettörvényi és a részletes szabályozási elemek. Félő, hogy heterogenitása miatt rövid távon belül korrekcióra vagy akár mélyebb átalakításra lesz szükség.

3. A törvény komplexitásának kérdése. A fizikai környezeti elemek mint a föld, a víz, a levegő védelme a törvény keretében sajnos nem megfelelő módon érvényesül, de hangsúlyozni kell, hogy ezek önmagukban véve sem elegendőek.

Környezetünket komplex rendszerként szemlélve, az élővilág és az épített környezet védelme a teljes rendszerhez szorosan hozzátartozik. Az épített környezet védelme a 24. és 27. §-okban rendkívül rövid és elnagyolt.

E tekintetben a törvény aránytalannak mondható. Az épített környezet védelmével kapcsolatban módosító indítvánnyal kívánok élni, amit a részletes vitában ismertetni fogok.

(18.10)

4. pont. A környezetvédelem és a település, területfejlesztés kapcsolatának kérdése.

A törvény céljának meghatározásánál az 1. § (2) bekezdés f/ pontja előírja a piacgazdaság kialakításának és működtetésének, a fejlődésnek környezetet megőrző követelményeivel való összehangolását. Továbbá a 3. § (1) bekezdés i/ pontja rendelkezik a területfejlesztés külön törvényben való elkészítésének során a törvénnyel való összehangolásáról.

Véleményem szer int e két rendelkezés jó, de nem elegendő. A már említett ipari fejlődés okozta problémák, a világméretű túlnépesedés, a nyersanyagok vészes fogyása, valamint az okozott természeti problémák kezelése, gondolok itt például az üvegházi hatás okozta klímaváltozással együtt járó gondokra, feltétlenül indokolják hazánkban is a környezetvédelem és a területfejlesztés legszorosabb együttműködését.

Nem feltétlen szervezeti változásokat kívánok itt e helyen előterjeszteni. De az együttműködésnek olyannak kell lennie, amelyben a környezetvédelmi érdek határozza meg a területfejlesztés irányait. Ennek alapelvei közül két szempontot emelnék ki:

a) különbségtétel környezetbarát és környezetromboló termelési módok között. Az előbbiek támogatása, az utóbbiak tiltása szükséges,

b) a környezetbarát termelési módok elterjesztése révén indukált településszerkezeti változások prognózisa és támogatása. E szempontokkal a kidolgozás alatt álló területfejlesztési törvénynek kell foglalkozni.

A területfejlesztési törvény mellett, azzal szoros összhangban pedig az országos területfejlesztési koncepció elkészíttetését tartom feltétlenül indokoltnak. A koncepcióban az ország területének környezettudatos fejlesztését kell megfogalmazni.

És még egy figyelemfelhívás: a környezetvédelmi iparágak a közhittel szemben nem veszteségesek. Azokban az országokban, ahol ez már egyre jobban működik, tapasztalható, széles, kiterjedt iparágról van szó, számos munkahelyet teremt, helyi foglalkoztatást biztosít. Megfelelő kialakítás esetén tisztes nyereséget termel.

Befejezésül összefoglalva az elmondottakat: az új környezetvédelmi törvényre feltétlenül szükség van. A tervezet vitatott területei a részletes vita során módosító indítványokkal alkalmassá tehetők, hogy jól szolgálják a környezet, ha úgy tetszik, az életvédelem ügyét. Némileg módosítva a legnagyobb magyar gondolatát, némileg profanizálva, s ezért bocsánatot kérve tőle és önöktől is, szép gondolatával fejezném be mondandómat: sokan gondolják, környezetvédelem volt, én szeretném hinni, lesz. (Taps.)