Kelemen András (MDF)
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Örömmel üdvözlöm a tényt, hogy Országgyűlésünk elé került döntésre a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája. Most, amikor felélénkült a vita a szomszédsági viszonyok újjáalakításáról és a határainkon túl élő testvéreink sorsának megnyugtató rendezéséről, szükségesnek látok leszögezni néhány alapvető tényt és körülményt az előttünk fekvő, a nyelvhasználatra vonatkozó ezen országgyűlési javaslat kapcsán.
Nem volt vita abban, hogy a Magyarországon élő más nyelvű közösségek önkifejezését támogatni kell. Erre bizonyíték önkormányzati rendszerünk is, mely alaposan meghaladja a nyelvi chartában foglalt vállalásokat.
Úgy látszik tehát, hogy századunk keserű tapasztalatai nyomán utolértünk Széchenyi gondolatát, aki a magyar nyelv türelmetlen terjesztése ellen már akadémiai beszédében is felemelte szavát, amikor azt mondta: "A szólás még korántsem érzés, a nyelvnek pengése korántsem dobogása még a szívnek, s ekképp a magyarul beszélő, sőt legékesebben szóló is korántsem magyar még." Persze ez a gondolat már Széchenyi korában sem volt új, legfeljebb újszerű.
Hasonló megközelítésen alapult a magyar belpolitika a középkorban, amikor országunkban virágzott a helyi autonómiák keretében az egymás mellett élő különféle európai kultúrák alrendszere.
Legfőképpen az évszázados idegen elnyomás okozta visszahatás volt a reformkorban feltörő magyar nyelvi türelmetlenség oka.
Századunkban ismét, sajnos saját keserves tapasztalataink alapján, megtanulhattuk a türelem erényének szükségességét. Mindezt azért említem, mert le kellett számolnunk azzal a tévhittel, hogy a gyümölcsöző együttélést megcélzó felfogásunk alapján hozott intézkedéseink példamutatókká válnak határainkon túl is.
Amikor kisebbségi helyzetben lévő állampolgáraink csoportjainak előnyöket biztosítunk, nem vezet minket az a számítás, hogy viszonzásul a másutt élő magyarok hasonló előnyöket kapnak, pontosabban csak akkor várhatunk ilyen lépéseket, ha azon országokban, hol magyar testvéreink élnek, mélyreható demokratikus folyamatok zajlanak le. Ebben az utópisztikus esetben sem gondolhatunk azonban kölcsönösségre vagy reciprocitásra.
Tudnunk kell, hogy az első világháború utáni határokat nagyhatalmi büntető akarattal épp úgy húzták meg, hogy a maradék Magyarországon belül lehetőleg ne maradjon más nemzetiség, és tömbszerűen akkor a dunántúli németektől eltekintve nem is maradt. Viszont a határ a magyar nyelvterület egy részét más államhatalmak rendelkezése alá sorolta. Ebből adódólag határaink körül magyar tömbök keletkeztek, márpedig tömbökben élő közösségeknek egészen más, magasabb szintű igényei vannak közéletük megszervezésére és zavartalan folytatására, mint szórványban élőknek. Ez természetes törekvés, ha az érintett nép is azt kívánja, hogy ne csak szülőföldje legyen, hanem hazája is. Erről szólt ma reggeli vitánk is.
Mindezen megfontolások alapján magam is támogatom az Országgyűlés határozati javaslatát e charta megerősítéséről.
Ellenoldalról gyakran elhangzott az a vád, hogy miért nem került hamarabb az Országgyűlés elé ez ügybeli kötelezettségvállalásunk.
Nos, az előttünk fekvő szöveghez csatolt jegyzékből kiolvasható a válasz e kérdésre. A közhely szerint az ördög a részletekben búvik meg, esetünkben, hogy hány nyelvre és milyen jellegű kötelezettségvállalások történjenek. Mindehhez kell az igények és szükségletek beható ismerete, hiszen ha Magyarország nem csupán kipipálni akar egy jogi aktust, amint ilyen következményektől a frissen tető alá hozott, de alap nélkülinek tűnő alapszerződés esetében joggal tartunk, akkor komolyan számításba kell vennie, hogy a vállalásunk értelmében s utalok itt a 15. cikkelyre , az Európa Tanács főtitkárának benyújtandó jelentésben rendszeresen eredményekről vagy kudarcokról fog-e beszámolni.
Ha a jelentései nem szólnak tartalmas eredményekről, úgy épp ez a többletvállalásunk okozhatja megítélésünk romlását, akár még olyan országokhoz képest is, amelyeknek nincs szándékukban csatlakozni ezen okmányhoz.
Ugyanakkor külpolitikai megítélésünkre sem hatna jól, de belpolitikai szempontból sem szerencsés, ha ígért kötelezettségvállalások elmaradását lenne kénytelen majd egy vagy több kisebbség sérelmezni.
Üdvözlöm, hogy e javaslatban nem élt az előterjesztő a fenntartások lehetőségével, bár kétségtelen, hogy az egyes nyelvi közösségek magyarországi szétszórtsága behatárolja vállalásaink lehetőségét. S amit sok országgyűlési anyagnál felvethetünk, esetünkben is fájdalmasan hiányoljuk a teendő intézkedések és azok költségvonzatainak a határozati javaslat mellé rendelését. Külső és nem ritkán ellenünk elfogult megítélés szempontjából összemosódhat a jó szándék és az esetleg anyagi okokból elégtelen teljesítés.
(18.30)
Senki sem fogja mentő körülménynek tekinteni aki a nemzetiségi nyelvhasználat hátterében tapasztalható elégtelen kiterjesztettség vádját esetleg hangoztatja , hogy a magyar kormány, a magyar családok, a magyar önkormányzatok, vagyis az elemi magyar közösségek esetében igen súlyos megszorító lépéseket tett.
Ismétlem, ez sem a hazai kisebbségek, sem a külföld számára nem lesz indok a kisebbségi nyelvek segítésének esetleges hiányosságaira. A szép elvek és a nyomasztó valóság között nem kellene a nagy, de nem teljesíthető ígéretek csapdájába esni. A gyakorlati érzéket előtérbe állító kormány esetén elvárható volna, hogy nem teszi ki magát annak a bumeránghatásnak, amit egy nem is túl magasra helyezett léc leverése jelent. Remélem ugyanis, hogy nem akar a kormány úgy elfogadtatni ilyen kötelezettséget, hogy esetleg nem teljesíti.
Elfogadhatatlan számomra, hogy a vállalások nem támasztanak külön igényt a költségvetéssel szemben, ahogy az indoklás állítja. A számszerűsítést ugyanis a Házszabály 97. §-ának (2) bekezdése előírja.
Mindezen meggondolások alapján változatlanul fenntartom azt az igényemet, hogy költségszámításokat kapjunk a fedezet biztosításával a jegyzékbe foglalt vállalásokra vonatkozólag.
A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának megerősítését javaslom, de csupán e számítások megvitatása és a költségvetési biztosítékok megtárgyalása után mert csak az nem kerül pénzbe, amit nem teszünk meg.
Köszönöm. (Taps az MDF padsoraiban.)