Kósa Lajos (Fidesz)

1995. március 20.

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Egy olyan törvényjavaslat utolsó fideszes szónokaként szólok a vitához, amely nagyon régen van a Ház napirendjén. A privatizációról van szó, és engedjék meg, hogy a törvényről, illetve a privatizációról általában foglaljam össze a Fidesz álláspontját, különös tekintettel arra, hogy az általános vitában itt már többször, különböző részletkérdésekben és különböző részmegvilágításokban hallhatták a Fidesz szónokainak véleményét.

(12.50)

Hallgatva a privatizációról szóló vitát, az embernek könnyen az az illúziója támad, hogy az egész privatizációs folyamat az egyik kiváltó oka annak, hogy a magyar gazdaság bajban van, hiszen a különböző hozzászólók virágzó vállalatokról beszélnek, amelyek a privatizáció miatt nehéz helyzetbe kerülnek, tönkremennek, elbocsátások és leépítések vannak.

Szeretném leszögezni: Magyarországon a privatizáció két ok miatt is rendkívül nehéz folyamat. Az egyik az, hogy a privatizáció kezdetekor egy teljesen lepusztult iparral, egy piacát vesztett iparral rendelkező magyar gazdaság kényszerült a privatizáció útjára nem a politikai akarat, hanem akkor elsősorban a gazdaságpolitikai szükségszerűség miatt.

Egy ilyen folyamat nagyon nehéz, különös tekintettel arra, hogy a magyar gazdaság mindig tőkehiányos gazdaság volt, és a különböző vagyontárgyak iránti kereslet meglehetősen csekély volt. Magyarul és röviden fogalmazva: egy erősen lepusztult ipart kellett eladni a nem létező vevőnek, ha lehet, akkor jó áron hiszen az államnak már akkor is nagyon komoly adósságai voltak, aminek részben és elvileg fedezetéül szolgálhatott volna a privatizációs bevétel.

Ha ebből az aspektusból nézzük meg a privatizáció folyamatát, akkor azt kell mondjuk, tulajdonképpen nem is állunk annyira nagyon rosszul, mint ahogy az induló feltételekből ez következne. Persze, ez mindenképpen relatív. Hiszen egyet lehet érteni minden olyan képviselőtársammal, aki a különböző privatizációs ügyek nehézségeit, esetleges rossz hatásait feszegeti, hiszen ezek a szempontok annak a számára, aki elvesztette a munkahelyét, egyáltalán nem jelentenek semmit: neki az a fontos, hogy a privatizáció miatt leépítés volt, átszervezés, neki onnantól kezdve nem lett munkája abban a gyárban. És ez még a jobbik eset; a rosszabbik, hogyha az a gyár beszüntette a tevékenységét.

Nagyon fontos és mindnyájunknak nagyon fontos érdeke az, hogy a privatizáció sikerrel záruljon az országban, és ha lehet, minél gyorsabban. Az előbb az általam említett nehézségek mellett, úgy gondolom, hogy számos olyan jelentős privatizációs ügylet volt, ami többé-kevésbé sikeresnek nevezhető.

Azonban azt látni kell, hogy azok a szempontok, amelyeket a parlament, illetőleg az előző kormány vagy a mostani kormány megjelölt a privatizáció főbb szempontjaiként, csak részben teljesültek a privatizáció kapcsán. Ennek az az oka, hogy nem lehet egyszerre egymásnak ellentmondó szempontokat érvényesíteni: a foglalkoztatottsági szint fenntartását, az átszervezést, a termék-újraorientációt. Éppen ezért azt látni kell, hogy a privatizációnak mindig van olyan nézőpontja, amiből az egész folyamatot támadni lehet.

Ettől függetlenül a Fidesznek határozott álláspontja az, hogy a privatizációt folytatni kell, és ha lehet, minél gyorsabban be kell fejezni. És ebben az összegzésben ez a folyamat azért inkább pozitívumokkal jár a magyar gazdaságra nézve.

Ezek után, a mai vitához kapcsolódva, a következőt szeretném elmondani. A vita kezdetekor is hangsúlyoztuk azt az álláspontunkat: tekintettel arra, hogy a kormány szemmel láthatólag megváltoztatta a privatizációval kapcsolatos korábbi álláspontját, a privatizáció kormányzati felelőse nem a pénzügyminiszter, hanem egy új, tárca nélküli miniszter, ennek kapcsán érzékelhető volt a különböző álláspont-módosulás a politikusok, elsősorban a kormánypolitikusok nyilatkozataiban, terjessze a Ház elé a kormány a törvénynek azt a változatát, ami a mostani álláspontja. Nem így kezdődött a privatizációs vita. Ez önmagában nem baj, de egy kicsit elnyújtja a vitát, és rendkívül sok olyan szempont merült föl, amely nem konkrétan a törvénytervezethez kapcsolódik, illetőleg a kormány mai álláspontjához. Ezt egyébként még most sem ismerjük pontosan, csak részleteiben és nagy vonalaiban, ugyanis a Suchman Tamás által készített komplett módosító csomag még nincs a Ház előtt azonban számos elemét ismerjük már, és én most szeretnék ezekhez az elemekhez néhány megjegyzést fűzni.

Először a pozitív elemeket szeretném kiemelni, az elmozdulás pozitív elemeit. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a privatizáció ellenőrizhetősége minél teljesebb körű legyen. Itt nem arról van szó, hogy egy parlamenti bizottságot kellene felállítani azzal a céllal, hogy minden egyes ügynek utánamenjen; hiszen ez képtelenség. Azonban azt gondoljuk, hogy a privatizáció általános folyamatának ellenőrzésére egy parlamenti bizottság felállítása talán a parlament ellenőrzésének nagyobb megvalósulását jelenti. Éppen ezért ezt az elemet támogatjuk. Habár ez a törvényben, ebben a formában nem jelenik meg, azonban azok az elemek, amelyek megjelentek az ellenőrzés kapcsán a tervezett szövegben, szerintünk előremutatóak.

Nagyon fontosnak gondoljuk azt, hogy a stratégiai ágazatok privatizációja előtt a kormányzat vagy saját megítélése szerint, vagy a parlament kérésére a privatizáció kapcsán a Ház elé hozza ezeket a stratégiai döntéseket. Ez jelentős elmozdulás szerintünk. Ne felejtsük el, hogy a stratégiai ágazatok privatizációja hosszú távra állítja bizonyos pályákra a magyar gazdaságot: azt gondolom, hogy húsz-harminc évre csak azért mondok húsz-harminc évet, mert nem lehet előrébb látni, talán még húsz évre sem. De nagyon hosszú időre befolyásolja a magyar gazdaság működésének feltételeit, hogy a stratégiai ágazatok például a bankszektor, például az energiaszektor kinek a tulajdonába kerülnek. Úgy érzem, ezeket a problémákat, a stratégiai problémákat a parlamentnek meg kell tárgyalnia. Ha a törvényben ez a szöveg megjelenik és úgy tudjuk, hogy bizonyos vonatkozásban megjelenik , akkor ezt nagyon üdvözlendőnek tartjuk, és a módosításaink ilyen irányban támogatni fogják ezt az elképzelést.

Hasonlóképpen üdvözöljük azt a megoldást, hogy a pályázati kötelezettség általános érvényű legyen, és minden privatizációs döntéshez pályázati előkészítés szükséges. Korábban a kormány beterjesztésének eredeti verziója másképpen fogalmazott.

Szeretném hangsúlyozni, mennyire fontosnak gondoljuk, hogy a parlament legalább a jóváhagyás erejéig lássa, hogy a kormány mely vállalatokat és mely ágazatokat akar részben vagy egészben tartósan állami tulajdonban hagyni. Ennek a felsorolásnak akár a törvényben mellékletként való megjelenése, akár más formában, parlamenti határozatként való megjelenése, számunkra lényeges eleme a privatizációs folyamatnak.

Ezek voltak az érzéseink szerint fontos elmozdulások az eredeti koncepcióhoz képest. Én most nem szeretnék arra kitérni, hogy az eredeti, a Békesi László által beterjesztett szöveggel milyen problémáink voltak részben elmondták ezt szónokaink önöknek a vita folyamán, részben pedig úgy érezzük, hogy az a szöveg némiképpen aktualitását vesztette.

Engedjék meg, hogy néhány olyan problémáról beszéljek, amelyekkel mindegyikünknek szembe kell nézni akkor, amikor a privatizációról beszélünk és ezek részben vagy egészben a szövegben is meg fognak jelenni.

Az egyik a már sokak által emlegetett privatizációs bevételi kötelezettség. Az a 150 milliárd forint, ami a költségvetés oldaláról jelentkezik, tudjuk, több ennél, hiszen az ÁVÜ-nek és az ÁV Rt.-nek olyan hosszú távú kötelezettségvállalásai vannak, amelyek teljesítése után lehet a költségvetési 150 milliárdot befizetni, ezért igazából az idei privatizációs bevételi kötelezettség 213 milliárd forint körül alakul. Nem lehetetlen ezt teljesíteni, de nagyon rizikós. Nem zárjuk ki tehát eleve, de látni kell: ez a pénz ami nagyságrendjében egyébként összevethető az egész eddigi magyar privatizációból befolyt jövedelemmel, hiszen az körülbelül 270 milliárd forint körül van csak úgy jön be, ha stratégiai ágazatokat privatizálunk, olyan nagy közszolgáltatókat, mint az MVM, mint a gázszolgáltatók. És ezek privatizációja során felvetődnek azok a problémák, azok a hosszú távú problémák, amelyekről én beszéltem. Úgy gondolom, éppen ezért, amikor a privatizációról beszélünk, nem kerülhetjük meg, hogy ezeket a kérdéseket a parlament újra megtárgyalja.

A Fidesz úgy gondolja, hogy a privatizációs folyamatnak és e törvénynek is a másik kulcsfontosságú kérdése a társadalombiztosításnak juttatott 300 milliárdnyi vagyon. Tudjuk, hogy a mostani órákban dönt a társadalombiztosítás arról a 67 milliárdos ajánlatról, amit az ÁV Rt. tett neki. Azonban tudjuk azt is, hogy ez a 300 milliárdos vagyonátadás egy olyan államháztartási reform keretében képzelhető csak el, amely egyébként a szociális szférát is újra akarja rendezni. Ha jól értjük a kormány igen kemény és sokszor érthetetlen szociális intézkedéscsomagját, amely március 12-én látott napvilágot, akkor az is ebbe az irányba mutat. Vagyis a kormánynak nyilvánvaló és határozott elképzelése az, hogy a szociális szféra egészét áttekinti és újrarendezi, átalakítja.

(13.00)

Éppen ezért ez a 300 milliárd forint csakis akkor vethető fel újra komolyan. Ugyanis azt gondoljuk, hogy a változatlan struktúrába amelyről már a kormány is azt mondja, hogy alkalmatlan feladata betöltésére és át kell alakítani nem szabad 300 milliárdot betölteni akármilyen formában.

Ez a 67 milliárdos ajánlat ilyen értelemben némiképpen meghökkenéssel tölt el minket. Hiszen ha a kormány a konkrét intézkedéseiben nyilvánvalóvá teszi, hogy rossznak tartja a szociális rendszert, sőt maga a miniszterelnök is erről beszélt, át akarja alakítani, akkor meg kellene gondolni azt, hogy vajon 67 milliárdot vagy 300 milliárdot vagy mennyit akarunk egy változatlan struktúrába beletölteni, finanszírozás vagy vagyonjuttatás gyanánt.

Azt hiszem, ez a része a privatizációs folyamatnak és a törvényjavaslatnak is nincsen kellőképpen átgondolva.

Zárógondolatként engedjenek meg egy olyan megjegyzést, amely a privatizáció egészét érinti. Higgyék el, a Fidesz azt mondja, hogy a privatizáció mindnyájunk közös érdeke ez olyan nyilvánvaló igazság, amelyet különösebben nem is kellene alátámasztani. S amikor a privatizációról véleményt alkotunk, akkor ezt azért tehetjük meg talán a többi parlamenti pártnál bátrabb formában, mert minket nem terhelt sem az elmúlt időszakban, sem a mostani időszakban kormányzati felelősség. Vagyis nem akarjuk a mundér becsületét védeni sem pro, sem kontra.

Éppen ezért szeretném megerősíteni azt, amit kezdő gondolatként elmondtam: a magyarországi privatizáció rendkívül nehéz feltételek mellett indult. Egy 40 év alatt többé-kevésbé leértékelődött, rendkívül válságos helyzetben levő gazdaságban kellett privatizálni olyan módon, hogy nem volt megfelelő kereslet a magyar gazdaságban ezek iránt a vagyontárgyak iránt. Ehhez mérten minden politikusnak nagyon nagy felelőssége a privatizációról beszélni, és mindenképpen elő kell segíteni azt, hogy az általunk is támogatott gyors, és ha lehet, minél teljesebb körű privatizáció megvalósuljon.

Mindezeket azonban úgy kell megvalósítani, hogy nem szabad a magyar gazdaság stratégiai ágazatait olyan pályára állítani, amelyet nem gondolunk át megfelelő módon. Úgy hiszem, a privatizációs bevételi kötelezettség eminenssé teszi, hogy a kormánynak ezeket a stratégiai döntéseit a parlament előtt nyilvánossá kell tenni és meg kell tárgyalni.

Ennek reményében azt hiszem, a privatizációs törvény még pontosan nem ismert de készülő új verziója számos olyan elemet tartalmaz, amelyet ellenzéki és kormánypárti oldalról a korábbi vitában kritikaként megfogalmaztak. Ezek beépülésével valóban egy jobb törvényt sikerül a magyar parlamentnek alkotnia, amellyel elősegíti azt a folyamatot, amelyről beszéltem: a privatizáció minél gyorsabb és minél teljesebb befejezését.

Éppen ezért a mi magatartásunk a vitában erőnktől tellően konstruktív próbál lenni, és a bizottsági vitákban reméljük, hogy egy jó szöveget sikerül végül is a Házzal elfogadtatni.

Köszönöm a szót. (Taps.)