Keller László (MSZP)

1995. március 27.

KELLER LÁSZLÓ, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! A kormány által beterjesztett, közbeszerzésekről szóló törvényjavaslat vitájában három nézőpontból szeretném összefoglalni álláspontunkat. Mondanivalóm első részében szeretném kiemelni a javaslat szükségességét, és szeretnék néhány, általunk fontosnak ítélt tartalmi elemére rávilágítani. A második kérdéskörben néhány olyan szabályozási szakaszról kívánok szólni, amely a benyújtás óta meghozott fontos döntések tükrében sem nélkülözheti az ismételt átgondolást, valamint olyanokról, amelyeket a törvényjavaslat vitájában majd szükséges részletesebben érinteni. Végül néhány gondolatban fel kívánom hívni a figyelmet azon kapcsolódó törvények, egyéb intézkedések szükségességére, amelyek még nagyobb garanciát nyújtanak a közbeszerzési piac hatékonyabb működésére, illetőleg a közpénzek hatékonyabb felhasználására.Nos, először: a közbeszerzési törvénytervezet egy olyan alapvető jogszabály, amely szigorúan szabályozza a közpénzek egy részének megfelelő, hatékony és korrupciómentes felhasználását. Az államháztartás alrendszerei és a szolgáltató ágazatok összes azon ráfordítása, amelyet a javaslat szerinti árubeszerzésekre, építési beruházásokra és egyéb szolgáltatásokra értékhatár nélkül fordítanak, becslések szerint 270 milliárd forint.

(11.10)

Ebből 110-120 milliárd az a hányad, amely a versenyeztetési eljárás vagyis a törvény hatálya alá esik. A tervezet lényege nagyon röviden a következő:

Az ajánlatkérők, akik a közbeszerzést akarják végrehajtani tehát közpénzekkel fizetnek , meghatározott összeg feletti beszerzéseiket, építéseiket, megrendeléseiket csak az ezen törvényben szabályozott nyilvános eljárás keretében kiválasztott jelentkezővel, ajánlattevővel bonyolíthatják le. Az eljárás felügyeletét a Közbeszerzési Tanács látná el, illetve a jogorvoslatot korlátozott hatáskörrel a Közbeszerzési Döntőbizottság biztosítaná. Mindkét szervezet újonnan felállítandó lenne, az Országgyűlés felügyelete alatt működő, önálló költségvetési szervként; költségvetését az éves központi költségvetésben elkülönítetten kellene előirányozni.

A közbeszerzésekkel kapcsolatos jogorvoslati eljárás kérelemre és hivatalból indulhatna, de csak meghatározott körben. Kérelmet az ajánlatkérő, az ajánlattevő és egyéb érdekelt nyújthatna be; míg a hivatalból megindított eljárást a tanács bármely tagja kezdeményezhetné. A döntőbizottság határozata ellen és a döntőbizottság által nem vizsgálható ügyekben bírósághoz lehetne fordulni, ahol gyorsított eljárásban döntenének a felmerülő vitás kérdésekről. Körülbelül így néz ki maga az eljárás.

Ma is léteznek olyan szabályok, amelyek kötelező versenytárgyalást írnak elő bizonyos körre. Ezek a versenyszabályok azonban mára elavultak, és nem képesek biztosítani a közpénzek ellenőrzött és kímélő felhasználását, valamint a makrogazdaság szempontjából szükséges ösztönzők érvényre juttatását.

A törvényjavaslat a közpénzből történő beszerzések szabályainak rögzítése révén három hangsúlyos szempontot érvényesít: biztosítja a közpénzek hatékony felhasználását; módot ad a hazai piac védelmére: átlátható módon, de csak átmenetileg előnyben részesíti a hazai származású, valamint a hazai munkaerővel előállított árut, szolgáltatást, megvalósított építési beruházást; biztosítja az európai megállapodásban rögzített irányelvek hazai jogrendbe illesztett érvényesítését; garantálja a nemzeti elbánást.

Nem kerülhető meg a kérdés: vajon biztosítható-e egyidejűleg e két utóbbi feltétel érvényesítése? Ha áttanulmányozzuk az előttünk fekvő javaslatot és a javaslatban is hivatkozott európai megállapodás szövegét, akkor válaszunk egyértelműen: igen. A törvény biztosítja azt, hogy a belföldi áru-előállítás és munkaerő-foglalkoztatás elősegítésének szempontjai nemzetközi szerződéseinkkel összhangban érvényesüljenek. Itt kell kiemelni azt, hogy nem a tulajdonosi összetételtől, annak származásától függ az érvényesíthető preferencia, hanem az áru származásától, illetve a belföldön foglalkoztatottak által előállított értéktől. Ugyanakkor hangsúlyozni kell: a fenti, megkülönböztetett elbánás csak átmeneti lehet, és az átláthatóságot minden körülmények között érvényesíteni szükséges. Ezen túlmenően, az ajánlatok értékelése során további előnyként biztosítható úgynevezett árpreferencia a hazai vállalkozások, illetve hazai eredetű termékek számára.

Már az eddig beérkezett potenciális ajánlattevői észrevételek is előrevetítik azt a szándékot, hogy az árpreferencia mértékét a törvényben előírt 10 százalékos mértéknél magasabb szinten határozzuk meg. Amikor a mértékről döntünk, nem feledkezhetünk meg azonban az ország gazdasági helyzetéről, a nemzetközi megállapodások kereteiről és a nemzetközi gyakorlatban alkalmazott mértékekről. A belföldi ajánlattevők közötti kedvezményezés tekintetében, a nemzeti elbánás csorbítása nélkül, a törvény lehetőséget teremt arra, hogy az ajánlatkérők érvényesítendő szempontként foglalkoztatáspolitikai célokat, az elmaradott régiók fejlesztését és a környezetvédelmi érdekek érvényesítését is előtérbe helyezzék, de csakis úgy, hogy ezeket a pályázati felhívásban megjelöljék a kiírók. Az ezen túlmenő elbírálási szempontok érvényesítését a törvényjavaslat nagyon helyesen nem teszi lehetővé.

Áttérek a második témakörre. A közbeszerzési eljárás ismertetése során már utaltam arra, hogy a javaslat újabb intézményrendszert kíván létrehozni, így a tanácsot, titkárságot, döntőbizottságot. Úgy véljük, hogy a március 12-ei kormánycsomag ismeretében de nemcsak azért különösen indokolt megfontolni, mérlegelni, hogy a közbeszerzés folyamatában meghatározott feladatok valóban szükségessé teszik-e újabb intézmény létrehozását.

Nem elsősorban anyagi természetű szempontok késztetnek az újragondolásra bár ez sem lehet elhanyagolható , hanem az, hogy már a koncepciót kialakító kormányhatározat is két változat kidolgozását rendeli el a törvényalkotónak a vitás ügyek első fokú rendezési módjára vonatkozóan. Az egyik változat szerepel a törvényjavaslatban, a másik változat nem igényelne új szervezetet, ehelyett a Versenyhivatal lenne hivatott e funkciót ellátni. Az Országgyűlésnek is szükséges lenne mérlegelnie még akkor is, ha a törvényjavaslatnak nem kellett alternatív megoldást tartalmaznia , hogy vajon a meglévő intézményrendszerrel és ez nem feltétlenül a Versenyhivatal nem biztosítható-e megnyugtató módon a javaslatban az új intézményekre kiszabott feladatok végrehajtása. Pontosabban: nem is biztos, hogy minden fel- adatra szükségszerű megoldást találni.

Igaz, ma is az a baj a versenytárgyalásokkal, hogy a vesztes ajánlattevő szinte reménytelen helyzetbe kerül, ha alapos okkal jogorvoslatot keres: a bírósági ítéletre éveket várhat, ez idő alatt rég tárgytalanná válik a jogvita. Ezt a problémát azonban nem biztos, hogy új intézmény létrehozásával szükséges kezelni, hanem úgy, hogy a bírósági ügyintézési idő lerövidítésének teremtenénk meg a feltételeit. A törvénytervezet szerint ugyanis a közbeszerzéssel összefüggő vitás ügyekben első fokon a törvény alapján létrehozott, a kormánynak nem alárendelt, független jogi személy: a közbeszerzési tanács és az ez alá rendelt döntőbizottság jár el, amelynek döntése a közigazgatási határozatok felülvizsgálatára irányadó szabályok szerint bíróság előtt megtámadható.

Megítélésünk szerint a javaslat a Gazdasági Versenyhivatal mintájára képzelte el a közbeszerzési döntőbizottság felépítését és tevékenységét. Csakhogy ott nem konkrét szerződések elbírálása a versenyhivatal feladata, hanem a piaci pozíciókkal kapcsolatos tevékenység elbírálása. A közbeszerzések csak attól különlegesek, hogy itt állami vagy ahhoz kapcsolódó pénzekkel történik a fizetés, de ténylegesen egyszerű szerződésekről van szó. A szerződések létrejöttére, megszűnésére vonatkozóan pedig nem lehet külön szabályokat alkotni csak azért, mert az egyik fél közpénzekkel fizet. A szerződéskötést megelőző körülményeket lehet alakítani, arra vonatkozó kötelező előírásokat lehet alkotni, de a polgári jog általános szabályait nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Ebből következik, hogy a döntőbizottság melynek az eljárás törvényessége fölötti őrködés lenne a feladata felemás helyzetben lenne: egyrészt a közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzése miatt indult eljárást folytathatna le, másrészt a törvényben foglalt közbeszerzési alapelvek és szabályok megsértésével kapcsolatos eljárást kezdeményezhetne, harmadrészt az ajánlatkérő döntésével szemben bármely érdekelt által benyújtott kérelmet bírálhatna el.

Nézzük, mi lenne ténylegesen a döntőbizottság feladatköre! Az első esetben ha tehát nem közbeszerzési eljárással történt meg a beszerzés bírságot szabhatna ki a szervezettel vagy a felelős vezetővel szemben, de utólag már nem rendelhetné el a közbeszerzési eljárást, hiszen a szerződést már megkötötték és a legtöbb esetben nem is szerezne tudomást az esetről. A második esetben ugyanez a helyzet. A legnehezebb azonban a harmadik eset. Mert mit tehet a bizottság, ha az ajánlatkérő döntésével szemben benyújtott ellenérdekű kérelem érkezne hozzá? Ha döntött az ajánlatkérő, de még nem kötötte meg a szerződést, csak ebben az esetben tudná megakadályozni a szerződéskötést. Ha azonban a szerződéskötés már megtörtént, csak a bíróság tudja kimondani a szerződés semmisségét.

Az összes többi jogvita a bíróságok feladata lenne, és a bírósághoz kerülnének azok a keresetlevelek is, amelyeket a döntőbizottság határozata ellen nyújtottak be. Miután a bizottság részére biztosított szankciókat a javaslat a bíróság részére is biztosítja, és az általános polgári jogi szabályok még ennél több jogot is adnak a bíróságok kezébe, a probléma megoldására mindenképpen indokolt megvizsgálni már a vita szakaszában, hogy nem lenne-e célszerű a jogorvoslat lehetőségét a feltételek biztosításával eleve a bíróságok részére átadni.

(11.20)

A közbeszerzési tanács a törvény szerint nem kerül a költségvetésnek pénzébe. Igaz, a törvényben rögzített feladatok, néhány kivételével, ezt nem is indokolják. Az egyik kivételen azonban el kell gondolkozni. Körülbelül évente 600-700 eljárás valószínűsíthető. Az ajánlatok felbontását a tanács tagjának vagy megbízottjának jelenlétéhez köti a javaslat. Ez már olyan leterheltséget jelent, amit piaci viszonyok között nem lehet ellenérték nélkül végezni. Persze a törvény csak a tanács költségvetéséből tiltja meg a tagok díjazását, de ugyanakkor más, mondjuk, minisztériumi forrásból azt nem tiltja.

És még egy szempont, amit nem képes kezelni a tanács. A közbeszerzési eljárási szabályok megsértéséről csak akkor szerezhet tudomást a kiírón kívüli személy, ha magát az eljárást a kiíró nem mellőzi. Ha azt megkerüli, vagy részekre bontás miatt nem kell alkalmaznia a közbeszerzési törvényt, azaz a nyilvánosság mellőzésével kerül sor szerződéskötésre, az csak akkor derülhet ki, ha a közpénzek felhasználásának ellenőrzését végző Állami Számvevőszék ezt megállapítja.

Mindezekre való tekintettel azt hiszem, nem alaptalanul merül fel bennünk, hogy vajon feltétlenül szükséges-e létrehozni a tervezett intézményi struktúrát. A közjegyzői intézmény, az Állami Számvevőszék, a kamarák ha a kormány a beszállítói minősítő rendszert rendeletben meghatározza , nos, mindezen meglévő intézmények, úgy gondolom, kellően garantálnák az eljárási szabályokat részletesen körülíró törvény maradéktalan betartását, betartatását.

Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány gondolattal jelezzem, hogy az elkövetkező vitában milyen területen érezzük apró korrekciók elvégzésének szükségességét.

A törvényjavaslat lehetőséget biztosít a kormánynak arra, hogy elrendelhesse a közbeszerzések központosított eljárás keretében történő lefolytatását. Ez a központosított eljárás azonban nem vonatkozhat az Alkotmánybíróságra, az Országgyűlés Hivatalára, s a közszolgálati médiára.

A javaslat rögzíti az ajánlati felhívást készítő személy kívánatos kapcsolatrendszerét. Félő, hogy éppen az kerül kizárásra, aki ért az adott témához.

El kell gondolkodni azon, hogy a legjobb megoldáse, ha az értékelést egy személy végzi.

A javaslat utal az 1934. évi törvényre. Megfontolandónak tűnik az elbírálás e törvény szerinti szabályozása. Szükséges feloldani azt az ellentmondást, hogy az ajánlatkérőnek a közbeszerzés tárgyára kell korlátoznia az adatkérést, ugyanakkor a törvény kötelezővé tesz ezen túlmenő adatszolgáltatást is. Megítélésünk szerint pontosítandó az ésszerűtlenül alacsony ellenszolgáltatások kezelése.

A három választható eljárás, a nyílt, meghívásos, tárgyalásos közül legáltalánosabb megoldás várhatóan a nyilvános pályáztatás lesz. Ugyanakkor nem kerülheti el a figyelmünket, hogy a tárgyalásos eljárás néhány pontja ellentétes lehet a törvény alapvető célkitűzéseivel.

A fent vázolt módosítási irányok megítélésünk szerint az elkövetkező hetekben kifejthetők, módosító javaslatokban megfogalmazhatók.

Végül szeretnék kitérni arra, hogy a törvény elfogadásán kívül mi teheti még hatékonyabbá a közpénzek felhasználását. A mondanivalóm elején utaltam arra, hogy a törvény körülbelül 120 milliárd forintos közbeszerzési piacot szabályoz. De 150 milliárd forint az a piac, ami hasonló célok megvalósítását szolgálja, ugyancsak közpénzből, amelyre azért nem kell kötelezően alkalmazni a közbeszerzési törvényt, mert az abban megjelölt értékhatárt a beszerzés értéke nem éri el. Nem kötelező. De nem is tiltja semmi ennek, vagy célszerűen szűkített részének alkalmazását.

Sokan gondolhatják azt, hogy e törvény elfogadásával elzártuk a közpénzekkel összefüggő korrupciós csatornákat. Sajnos, ez még teljes mértékben nem valósulhat meg. A megkezdett úton számos törvényt kell ennek alárendelten ismételten áttekinteni, például a büntetőjog, a számviteli rend és egyéb más törvények vonatkozásában. De nem halasztható sokáig a közvagyon valós, teljes körű értékelése sem. A törvény elfogadásával párhuzamosan, még az államháztartási reform előtt szükséges lenne átgondolni a közpénzeket felhasználók gazdálkodási rendjét, belső ellenőrzési, belső felelősségi rendszerének kialakítását.

Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a törvény elfogadásával a kormány kezességvállalása útján szerzett pénzeszköz-felhasználásra is e törvény fog vonatkozni, valamint az eddigi versenytárgyalásról szóló törvényerejű rendelet kisebb elhagyásokkal továbbra is érvényben marad.

Összességében tehát támogatjuk és fontosnak tartjuk a közbeszerzésekről szóló törvényjavaslat elfogadását azzal, hogy az eredeti szándékok megfelelő érvényesítése érdekében az előzőekben jelzett kisebb-nagyobb módosításokat rugalmasan kellene kezelni és beilleszteni az egyébként magas színvonalú törvényjavaslatba.

Köszönöm figyelmüket. (Taps.)