Torgyán József (FKGP)

1995. március 27.

DR. TORGYÁN JÓZSEF, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, hogy a közbeszerzésről szóló törvény rendelkezéseinek megvitatásakor mindenekelőtt abból a tényből kell kiindulnunk, hogy itt nem valami világcsodát csinálunk mi, amikor ezt a törvényt megalkotjuk, mert ez az törvény 1934-től a mi jogrendünkben kiválóan funkcionált, és úgy gondolom, hogy valamikor talán az európai jogalkotás élvonalába tartozott az 1934. évi 50 000-es számot viselő KM számú rendelet. De a magyar jogfejlődés ennél sokkal régebbi időre tekint vissza a közbeszerzések intézményét illetően, hiszen valamikor az 1870-es évek körül ez már átfogó szabályozást nyert jogterület volt. Ezt megelőzően pedig közszállítás intézményeként volt a magyar jogrend része.A közbeszerzés intézménye a háború után megszűnt, de mint a Független Kisgazdapárt elnökének rögtön fel kell hívnom a tisztelt Ház figyelmét arra a tényre, hogy ugyanakkor a kisgazda kormányzat, az akkor hatalmon lévő kisgazda kormányzat az újjáépítés vonatkozásában ezt a törvényt alkalmazta, és tulajdonképpen a kisgazdapártnak a kommunizmus általi eltörlésével szűnt meg ez a törvény a magyar jogrendben élni. Miután ismét fel kell újítani a jogállamiságot, kell ezt a törvényt újólag a magyar jogrendben elhelyezni.

Érdekességként megemlíteném még, hogy az 1980-as években kezdett ismét ez a törvényszerkezet, egy más formában ugyan, de mégiscsak megjelenni a jogunkban. Akkor versenytárgyalás intézményeként, mint a szerződéskötés speciális fajtája, az építőiparban jelent meg ez az intézmény.

Az elmondottakból is kitűnik, hogy egy olyan törvényről van szó, amely törvény elveinek meghatározása mindenféleképpen nagyon jelentős dolog lenne. De ha figyelembe vesszük azokat a tényeket, amelyeket a miniszteri expozéból is hallhattunk, hallhattunk a vezérszónoki felszólalásokból is nevezetesen, hogy itt kétfajta igen jelentős igényt kell összeegyeztetni: egyrészt a hazai ipar védelmét, mint fő szempontot, másrészt pedig hozzá kell igazítanunk az egész közbeszerzés intézményrendszerét a nemzetközi követelményekhez , láthatjuk, ez egyáltalán nem kis feladat, hiszen gondoljuk végig, hogy az Európai Közösséghez való csatlakozási szándékunktól kezdve a jelenleg létező összes jogharmonizációs kötelezettségeket figyelembe kell venni, beleértve a jövőbeni jogharmonizációs kötelezettségeket is.

(11.30)

Nagyon helyesen történt itt utalás az EFTA helyzetéből fakadó jogi rendelkezésekre, a GATT-kódexszel kapcsolatos kötelezettségeinkre; tehát egy rendkívül bonyolult jogi feladatnak kell eleget tenni.

Amire még elméletileg felhívnám a figyelmet, az az a tény, hogy az 1934-es magyar rendelkezések egyértelműen sokkal inkább figyelembe vehető adatokat kellett volna hogy nyújtsanak a törvényalkotóknak a jelenlegi törvényszerkesztési munkában, hiszen talán ez elkerülte a törvényalkotók figyelmét, de legyen szabad nekem erre külön, aláhúzottan felhívnom a tisztelt Ház figyelmét gyakorlatilag majdhogynem azonos gazdasági környezetben került sor ennek a törvénynek a megalkotására. Akkor egy világgazdasági válság utáni teljesen összeomlott gazdasági helyzetben s még vegyük tekintetbe a trianoni tragédiát is, tehát kétszeres magyar tragédia után kellett a hazai ipar védelmét egy jó jogszabállyal biztosítani.

Ma megint egy teljesen összeomlott gazdasági helyzetben kellene egy olyan törvényt alkotni, amely egyrészt képes a magyar ipar védelmét hatékonyan megoldani, figyelemmel tud lenni arra a nemzetközi környezetre, hogy 2004-től kezdve kötelezettségünk a magyar belső jognak a külső erőkkel azonos megítélés alá hozatala. S önmagában a nemzetközi előírásokhoz való igazodás és a magyar érdekek figyelembevétele mindenképpen olyan speciális helyzetet teremtett, amelynek figyelembevételével helyes lett volna ebben az esetben a Házszabály 100. §-ának a rendelkezéseit egyszer végre alkalmazni. Helyes lett volna tehát, ha megvitattuk volna először a törvény elveit, hiszen gondolják végig, igen tisztelt képviselőtársaim, itt arról van szó, hogy a törvény elveit a magyar ipar védelmében is és a nemzetközi kötelezettségek tekintetében is figyelembe kellett volna venni; hogy az asszimmetria lehetőségei nem biztosítottak volna-e lényegesen több jogi lehetőséget a magyar ipar védelmére, hiszen egy teljesen legyengült, versenyképtelen ipar védelméről van itt szó.

Én tehát úgy gondolom, ez nagy mulasztásunk, hogy végül is ezt a Házszabály adta lehetőséget nem használtuk ki. S hiába hivatkozna itt bárki a törvénytervezet 24. §-ára, mert igaz ugyan, hogy ez alapelveket határoz meg, de nem az egész törvény alapelveit, hanem csak a közbeszerzési eljárás alapelveit határozza meg. A klasszikus törvényszerkesztési modell pedig mindenképpen megköveteli az alapelvek meghatározását, hiszen joghézag, értelmezési nehézség esetén az alapelvek mindig megadják a kellő áthidaló segítséget, és éppen itt, ennél a rendkívül kényes szabályozási területnél mulasztottuk el mindezt. Ezért én bár egyetértek igen tisztelt Demeter Ervin képviselőtársammal abban a megfogalmazásban, hogy itt egy torta került végül is a tisztelt Ház elé igen nagy nyomatékkal mégiscsak felhívnám a figyelmet arra, hogy ennek a tortának a tésztáját azonban alaposan odaégették. Ahhoz tehát, hogy mi ezt a tortát jóízűen el tudjuk fogyasztani, mindenekelőtt ezt az odaégett részt el kell távolítanunk. A Független Kisgazdapárt ennek érdekében megfelelő módosító indítványokat fog beterjeszteni, és ebben az esetben tartja megszavazhatónak ezt a törvényt; hiszen ismétlem, az odaégett tésztájú torta addig fogyaszthatatlan, amíg ezt a hiányosságot meg nem szüntetjük, a kozmát el nem távolítjuk.

A Kisgazdapárt ennek megfelelően néhány konkrét észrevételt szeretne tenni a beterjesztett törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy éreztessem, melyek azok a konkrét kifogásaink, amelyek egyértelműen szükségesek lesznek ahhoz, hogy egy jó törvényt lehessen alkalmazni.

Kezdeném mindjárt a törvénytervezet 1. §-ával, amely az ajánlatkérők körét szabályozza. Igen ám, de a polgári törvénykönyv 685. § c) pontjára történő utalás bizonyos vonatkozásban olyan ismétlést jelent, ami bizonytalanná teszi a törvény szövegének az értelmezését.

Még nagyobb hibának tartjuk a 3. § (1) bekezdését, amely a direkt irányításra emlékeztető konstrukciót hoz létre, amely a kormány számára korlátlanul lehetővé teszi a közbeszerzések központosítását, és ajánlatkérésre bárkit feljogosíthat a kormány.

Ami az 5. §-t illeti, itt már bizony a kisgazdapártnak rendkívül komoly kifogásai vannak, ugyanis az 5. § olyan sajátos értelmezése az 1960. május 2-a óta hatályban lévő polgári törvénykönyvnek, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül, észrevétlenül, hiszen ez a konstrukció egy olyan elképesztő megoldást ajánl, miszerint az apró semmisségek, pontosabban több semmis szerződés összegzése esetén egy érvényes szerződés jöhetne létre. Ez egy olyan jogi nonszensz, amit mindenképpen ki kell iktatni ebből a megoldásból, mert a semmis szerződés önmagában semmis, függetlenül attól, hogy kis semmisségről vagy nagy semmisségről van szó. Több semmis szerződés még inkább semmis szerződés, tehát attól, hogy több semmis szerződést egy csomagba foglalunk, még nem lesz érvényes szerződés!

Hasonlóképpen úgy gondoljuk, hogy a törvényalkotó hibát követett el akkor, amikor a törvény szövegezésekor a lízingszerződés fogalmára utal. Itt olyan aggályunk keletkezett, mintha a törvényalkotó nem követte volna kellő figyelemmel a jogirodalom alakulását. Egész egyszerűen úgy tűnik ki a szövegből, hogy nem ismeri a lízingszerződés fogalmát. Ugyanis a lízingszerződés nem bérlet, hanem lízingszerződés, amelynek van direkt fajtája és van indirekt fajtája. A tervezet csak a direkt lízingre vonatkozik, azonban helytelenül; ez fogalomzavarokhoz vezethet, és veszélyeztetheti a beruházások, beszerzések rendjének áttekinthetőségét.

Ami a közbeszerzési tanács létrejöttére vonatkozik, azt kell hogy állítsam, ezek a szabályok zavarosak, önmaguknak ellentmondóak. A 15. § (1) bekezdésének g) pontja szerint az elnököt a tanács kinevezi, a 19. § (3) bekezdése alapján viszont a bizottság elnökét a tanács választja.

(11.40)

Tehát itt a felhívott két szabály szerint az egyik kinevezésről beszél, a másik választásról. Hadd tegyem hozzá, engem különösképpen az zavar, hogy egyébként mind a kettőt meg is indokolja. Aztán most már döntse el a jámbor választópolgár, hogy a két megoldás közül melyiket választja, ugyanis egymásnak 180 fokban ellentmondó megoldásokról van szó.

Ami pedig a tanácsnak azt a kötelezettségét írja elő, hogy évenként köteles beszámolni az Országgyűlésnek, és a beszámolónak ki kell terjednie arra, hogy e törvény rendelkezései mennyiben felelnek meg a gazdasági élet és az államháztartási szabályok követelményeinek, tehát hogy hivatalból bírálniuk kell ezt a törvényt, amelyet majd a tisztelt Ház el fog fogadni, hát ilyen törvényi felhatalmazás egyszerűen képtelenség! A törvények tisztelete éppen azt a generális szabályt jelenti, miszerint az Országgyűlés által elfogadott, kihirdetett törvény mindenkire nézve kötelező. Mi pedig a törvényben előírjuk, hogy tessék félrerúgni ezt a törvénytiszteletet, semmiféle törvénytiszteletről itt szó nem lehet, mert egy olyan tanácsot jelölünk ki, amelynek hivatalból kötelessége lesz az általunk meghozott törvény kritikája, bírálata. Ez az egész jogszerkesztési elvekkel szemben lévő megoldás, ezért a mi álláspontunk szerint ez a rendelkezés kirekesztendő, illetőleg megfelelőképpen módosítandó.

Gondunk van a közbeszerzési biztossal is ezt a 22. § (1) bekezdése szabályozza , ugyanis ez a törvényi rendelkezés azt mondja, hogy az lehet közbeszerzési biztos, aki sok egyéb feltétel teljesítése mellett legalább hároméves szakmai gyakorlattal rendelkezik. Ne haragudjanak, de miután a kisgazdapárt alkalmazta legutoljára az újjáépítés idején a közbeszerzésről szóló törvényt, kérdezem én, ebben a helyzetben hogyan lehet megszerezni ezt a hároméves gyakorlatot. Sehogy, mert most indul ez a törvény tehát eleve képtelen feltételt állítunk! Nyilvánvaló, hogy a módosításoknak erre is ki kell terjedniük; ezt az intézményt most vezetjük be, tehát ezt a hároméves feltételt legalábbis az első ciklusban ki kell rekeszteni.

Olyan pontatlanságok is vannak a törvény rendelkezéseiben, mint a 26. § (3) bekezdésében említett "valamennyi érdekelt" kifejezés használata. Nem tudjuk, mit kell érteni a "valamennyi érdekelt" kifejezés alatt. Sokkal precízebben kell törvényt szerkeszteni! Nem vitatom, hogy ez a jövendő pályázókra vonatkozhat, de akkor tessék így megközelíteni a kérdést és így alkalmazni!

Ami a más eljárásra való áttérés tilosságának kimondását illeti: erre egyáltalán nincs lehetőség, ezért a cím illetőleg a kiemelés, ami eleve azzal indít, hogy más eljárási fajtára való áttérés önmagában zavaró, mert más eljárásra áttérni nem lehet, ezért tehát ezt a címet is el kell felejtenünk.

Úgy gondoljuk, hogy ugyanakkor a 28. §-ban írt előzetes tájékoztatás kötelezővé tétele lenne a célszerű. Ezt indítványozni is fogjuk.

A hirdetményre vonatkozó szabályozásokat túl kazuisztikusnak tartjuk; nem ebben a törvényben, hanem alacsonyabb szintű jogszabályban kell az ilyen rendelkezéseket megfogalmazni.

Ami a 30. § (2) bekezdésének utolsó mondatát illeti, az a külföldi pályázók diszkriminálását jelenti holott ez a törvény mindent akar, csak nem a külföldi pályázók diszkriminálását. Azt mondja, ha a szövegben eltérés van, akkor a magyar szöveg az irányadó. Úgy gondolom, ha mi az Európai Unióhoz akarunk csatlakozni, akkor ebben az esetben legalább azt kellene mondani, hogy a magyar és az angol nyelvű szöveg az irányadó, de európaiságunkat azzal is mindenképpen bizonyítanunk kellene, hogy egy jó angol fordítást is érvényesnek tekintsünk, különben a külföldi pályázókat a teljes bizonytalanság helyzetébe hozzuk.

Ami az ajánlati felhívást illeti: ide vonatkozóan felhívnám a tisztelt Ház figyelmét, hogy az 1934. évi törvényes rendelkezések ezt kiírásnak nevezték meg, ami sokkal inkább közel áll a valóságos fogalomhoz, s mi is megfelelőbbnek találnánk.

Ugyanakkor a törvénynek vannak olyan elképesztő hiányosságai, mint például a 38. § (3) bekezdése, amely olyan kitételeket használ, hogy az ajánlatkérőnek úgy kell megadni a tájékoztatást, hogy "egyes ajánlattevőket ne kezdeményezzen". Hát ne haragudjanak, igen tisztelt képviselőtársaim, ha önök ezt értik, minden becsületem és tiszteletem az önöké, de ilyen nyelven nem lehet törvényt hozni!

Számos egyéb olyan előírása van a törvénynek, amelyekkel kapcsolatban nekünk kifogásokat kell emelnünk. Így az 52. § (2) bekezdése érvénytelen ajánlatokról szól, holott az alapvető jogi kultúra szerint a jogalkotó részéről sajátosan értelmezték ezt az érvénytelenséget, mert hiszen az elkésett és a hibás ajánlat nem érvénytelen, hanem itt arról van szó, hogy az ajánlat a felsoroltak miatt nem értékelhető, tehát ahogy ezt az 1934. évi törvény megítélte figyelembe sem vehetők az ilyen előterjesztések.

Ilyen és ehhez hasonló észrevételeink vannak még tömkelegével. Miután azonban az időm lejárt, azzal fejezem be a felszólalásomat, hogy jelzem: a Független Kisgazdapárt szerint ennek a törvénynek a mielőbbi elfogadása egy óriási űrt fog betölteni, ezért mi támogatjuk a törvényt, a megfelelő módosítványok remélhető elfogadásával.

Köszönöm a türelmüket. (Taps.)