Hack Péter (SZDSZ)

1995. április 3.

DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A büntetőeljárási törvény vitájában kívánok felszólalni az a megállapodás született, hogy különbontva folytatjuk le a vitát. Ebben a vitában szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy célszerű lenne szakítani azzal a felfogással, amely a közbiztonság alakulását kizárólag a rendőrség ügyeként kezeli. Ez a felfogás évek óta áthatja a döntéshozatali mechanizmusokat. Ez a felfogás megjelent annak idején a rendőrségi törvény vitájában, de sajnos megjelenik még napjainkban is egy sor döntésben. A büntetőeljárási törvény mostani módosítása nagyon jól érzékelteti azt, hogy a közbiztonság alakulása ugyan valóban sokban függ a rendőrség munkájától, de függ attól is, hogy utána, a vádemelések során az ügyészség, illetőleg majd a tárgyalási szakaszban a bíróság milyen hatékonysággal tudja végigvinni azt az ügyet, amelyet a rendőrség kezdett el.

(10.10)

Nyilvánvaló, hogy a rendőrség sikeres munkája nélkül sem az ügyész, sem a bíró nem kerülhet döntési helyzetbe. S ebből a szempontból azt hiszem, meg kell ragadnunk az alkalmat, hogy a körülbelül egy hónap múlva várható közbiztonsági vitanap előtt már szóba hozzuk azt, hogy a közbiztonság romlásának negatív jelenségei mellett pozitív jelenségként lehet azt rögzíteni, hogy az utóbbi idők köznyugalmat megzavaró súlyos bűncselekményeinél a rendőrség sikeres munkát végzett. Akár a százhalombattai bűncselekmény-sorozat, akár a nemrégiben itt, a Ház előtt is említett törökbálinti szörnyű bűncselekmény, akár a múlt héten történt mohácsi bűncselekmény esetén fontos megemlítenünk azt, hogy a rendőrség mindezekben az ügyekben rövid időn belül a gyanúsítottakat elfogta, és az eljárás sikeres befejezésének reménye megnyílt. Mint ahogy ezt teszi a rendőrség sok más esetben is.

A felmérések tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendőrség sikeres nyomozása esetén az eljárások elhúzódása elsősorban az eljárás második szakaszában, tehát a nyomozási szakasz lezárását követő szakaszban következik be, leggyakrabban a bírósági tárgyalási részen.

Ennek a problémának az orvoslására tesz egy bizonyos értelemben korlátozott kísérletet a most tárgyalt törvényjavaslat. Olyan problémával szembesülünk, amely az európai fejlettebb demokráciákban már a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején jelentkezett. Nevezetesen, hogy a hagyományos büntetőper, a kontinentális európai büntetőper két szempontból nem tud eleget tenni a huszadik század második fele kihívásának.

Az egyik szempont a bonyolult, összetett büntetőügyeknek a kérdése, a komplikált korrupciós perek, összefonódásokat tartalmazó gazdasági büntetőperek ügye, ahol a hagyományos, klasszikus büntetőper tulajdonképpen csődöt vallott, vagy legalábbis rendkívüli nehézségekkel küszködik.

Magyar vonatkozásban említhetném ebben az összefüggésben az éppen a múlt héten elsőfokú tárgyalásig jutott olajezredesek perét, ahol a cselekmény elkövetése után több mint négy évvel, ha jól emlékszem a dátumokra, de mindenesetre évekkel később született meg az ítélet. Nyugat-Európában voltak súlyos büntetőperek, ahol öt-hat, vagy volt, hogy nyolc évvel a cselekmény elkövetése után tudott eljutni a bíróság az ítélet meghozataláig. Nyilvánvaló mindenki számára, hogy ez nagymértékben rontja az igazságszolgáltatás hatékonyságát, és áttételesen, de erőteljesen visszahat a közbiztonság romlására.

A bonyolult ügyekkel szembeni nehézsége ennek a klasszikus büntetőpernek sokféle új megoldást eredményezett Nyugat-Európában. Ezekről az új megoldásokról a büntetőeljárási törvény átfogó reformja keretében úgy tudom, hogy a kodifikációt előkészítők gondolkodnak nálunk is.

A másik, ennél még talán nagyobb problémát éppen a bűnözési spektrum másik vége, az enyhébb súlyú, a kisebb súlyú bűncselekmények elszaporodása eredményezte s az a tény, hogy ezekkel a kisebb súlyú cselekményekkel szemben a közvetlenség, a szóbeliség, a felek vitájára épülő kontradiktórius, klasszikus európai kontinentális bűntetőper túl bonyolult, és ez ezekben a kisebb súlyú bűncselekményekben az eljárások megint csak évekre való elhúzódását eredményezi.

Ezek az ügyek rendkívül nagy számban fordulnak elő. Az elmúlt években, ötéves távlatban azt lehet megállapítani, hogy különösen a kisebb súlyú bűncselekmények vonatkozásában nagyszámú növekedést tapasztalhatunk. Több mint kétszeresére nőtt ezeknek az ügyeknek a száma, annak ellenére, hogy néhány évvel ezelőtt ez a Ház, illetve e Háznak az elődje, tehát a Magyar Országgyűlés az előző ciklusban elfogadott egy olyan törvényt, amely dekriminalizált egy sor bűncselekményt, amivel persze nem szüntette meg ezeknek a cselekményeknek a veszélyességét, csak kiiktatta őket a bűnügyi statisztikából, a szabálysértések terén jelentek meg.

Nagyon nagy számban fordulnak elő ilyen ügyek, különösen a vagyon elleni cselekményeknél nagyon nagy számban s ezt talán kevesen tudják Magyarországon vagy kevesekben tudatosul , ahol nagyon sok esetben az, hogy most bűncselekmény történt vagy ha bűncselekmény történt, milyen súlyú bűncselekmény történt, a legkevésbé függ az elkövető szándékaitól.

Nagyon sok esetben a véletlentől függ az, hogy egy elemelt pénztárcában mennyi pénz van. Ha ez a pénz ötezer forint alatt van, akkor csak szabálysértés. Ha az ötezer forintot meghaladja az elemelt pénztárcában nem zsebtolvajlásról beszélek, hanem valahol őrizetlenül ott hagyott pénztárcáról. Tehát ha egy ilyen elemelt pénztárcában ötezer forintnál több van, akkor vétséget, ha jelentősebb összeg van, akkor már bűntettet követ el az illető. Magyarán a sértett anyagi viszonyaitól függ az, hogy az elkövetőt milyen eljárásban, szabálysértési eljárásban, vétségi eljárásban vagy bűntetti eljárásban vonja felelősségre a törvény.

Ezeknek a cselekményeknek a nagy száma azt eredményezi, hogy az ügyek viszonylag kisebb súlyú bűncselekmények esetén is évekig húzódnak. Márpedig ez rossz mindenkinek. Rossz mindenekelőtt a társa- dalomnak. Rossz azért, mert az általános bírói gyakorlat, az ítélkezési gyakorlat azt tükrözi, hogy minél később következik be az ítélet a cselekmény elkövetése után, annál enyhébb lesz az ítélet. Nagyon sok esetben a cselekmény óta eltelt hosszú időt a bíróságok enyhítő körülményként mérlegelik. Az a tény, hogy már évekkel ezelőtt volt a bűncselekmény elkövetése, és adott esetben az elkövető azóta nem követett el bűncselekményt, vagy adott esetben talán még gyakrabban a hatóságoknak ez nem jut tudomására, ez enyhítő körülményként esik latba. Az ítélet enyhébb lesz. A bizonyítékok elenyésznek.

Köteteket írtak már tele azzal, hogy a cselekmény elkövetése és a büntetés között eltelő hosszú idő mennyire rontja az ítélkezés hatékonyságát. A tanúk emlékezete megromlik olyan nyilvánvaló bűncselekményeknél is, ahol a tanúk az elkövetés után még jól emlékeznek, hogy mi történt. A három-négy évvel később sorra kerülő másodfokú tárgyaláson vagy a tárgyalási szakaszban ez az emlékezet elenyészik.

Ez az elhúzódás rontja a sértettnek a helyzetét, hiszen egy feltört autó esetén, ha elfogják a gyanúsítottat, akkor a sértettnek meg kell jelennie a rendőrségen, esetleg az ellopott tárgyak közül kiválasztani, hogy melyik volt az övé. Ez újabb kiesést jelent a munkaidejéből, újabb kárt okoz a számára. Adott esetben, ha vita van, meg kell jelenni szembesítésen, meg kell jelenni a tárgyaláson. Ha nem jelenik meg mondjuk a gyanúsított, mert szökésben van, akkor ez újabb tárgyalási halasztást szenved. Ha valamelyik ülnök megbetegszik, akkor ez újabb tárgyalási halasztás. S ahogy az államtitkár asszony is elmondta beszédében, ez adott esetben a sértetteknek három-négy-ötszöri megjelenést eredményez a tárgyaláson, ami további károkat okoz a számára, amely károkat az igazságszolgáltatás során nem is tudjuk megtéríteni.

Ez a helyzet arra kell hogy vezesse az igazságszolgáltatásért felelősöket és így természetesen a törvényhozást is, hogy gondolkodjon, milyen reformot vezethetünk be, amely az elvek sérelme nélkül növeli az eljárás hatékonyságát.

Ebben az ügyben már az előző kormányzat jelentős lépést tett azzal, hogy megbízta az Igazságügy-minisztériumot a büntetőeljárási törvény átfogó reformjának elkészítésével. Ez a munka folyamatban van. Amíg ez a munka befejeződik, addig is azonban úgy érzem, indokolt, szükséges lépéseket tenni, és úgy érzem, hogy a törvényjavaslat, a ma tárgyalt törvényjavaslat tesz bizonyos lépéseket a hatékonyság, az igazságszolgáltatás hatékonysága, ezen keresztül a magyar társadalomnak a büntetőigényhez fűződő érdeke érvényesítése javára és ezen keresztül áttételesen, de talán érzékelhető módon, a közbiztonság javítása érdekében.

Tulajdonképpen beszédemet itt le is zárhatnám és azt mondhatnám, hogy kérem a tisztelt Házat, hogy erre tekintettel, tehát arra tekintettel, hogy ez a javaslat növeli a büntetőügyekben az igazságszolgáltatás hatékonyságát, segíti a büntetőügyek sértettjeit abban, hogy minél hamarabb megszülessen a büntetőítélet, segíti a társadalmat abban, hogy a cselekmény elkövetése után minél rövidebb időn belül büntetés szabassék ki, ez már önmagában indokolja a javaslat támogatását.

(10.20)

Ugyanakkor azonban érzékelni kell, hogy nem vitathatatlan a javaslat néhány megoldása. És szeretném itt jelezni, hogy az alkotmányügyi bizottság ülésén a gyorsító csomag másik két elemét, a polgári perrendtartásról szóló előterjesztést és a cégnyilvántartásról szóló előterjesztést egyhangúlag támogatták a jelen lévő képviselők tehát az ellenzék is támogatta ezeket , a büntetőeljárással kapcsolatos előterjesztéssel szemben kritikai érvek fogalmazódtak meg. Ezek a kritikai érvek megérdemlik és szükségessé teszik az érvelést az érvekkel szemben.

Az érvek egyik csoportja abból indul ki, hogy a javaslat nagymértékben növeli a vétségi eljárások számát. Nem becsülhető pontosan, hogy a vétségi eljárás azok kedvéért, akik természetesen ezzel nem foglalkoznak, szükséges magyarázat egyszerűsített eljárás abban az értelemben, hogy a formai követelmények egyszerűbbek a vétségi eljárás tekintetében, az írásbeliség nagyobb teret nyerhet. De a vétségi eljárás legfontosabb eleme talán az, hogy míg a büntetti perekben háromtagú tanácsban ítélkezik a bíróság, addig a vétségi eljárásban egyes bíróként, egy hivatásos bíró jár el. Ez a különbség jelentős "megtakarítást" eredményez, hiszen évek óta küszködik a magyar igazságszolgáltatás bizonyos alkotmányos elvek következetes érvényesítésével.

Az egyik ilyen alkotmányos elv a társas bíráskodás elve. A társas bíráskodás elve nemcsak a büntetőperekre vonatkozik, hanem a polgári perekre is. A polgári perekben immár közel egy évtizede bár lehet, hogy ebben tévedek; de az utóbbi években biztosan így van az ügyek döntő többségében nem társas bíráskodásban történik az ítélkezés, annak ellenére, hogy az alkotmány a társas bíráskodás elvét rögzíti. Az ügyek döntő többségében a polgári perekben egyes bíró jár el, egyes bíró dönti el a jogvitát.

A büntetőügyekben jelenleg még az ügyek döntő többségében társas bíráskodás érvényesül, a népi ülnökök részvételével, első fokon. Ez okoz sokszor fennakadást. Okoz fennakadást azért, mert nehézséget okoz a tárgyalások kitűzésénél a népi ülnökök bevonása; okoz gondot azért, mert a népi ülnökök megbetegedése a tárgyalás elhalasztásával jár; okoz gondot azért, mert ahogy az államtitkár asszony is említette ez adott esetben a tárgyalás megismétléséhez vezethet; hogy változás áll be az ítélkező tanács összetételében; okoz gondot azért, mert esetleg a betegség a tárgyalási időköz következtében a tárgyalás megismétléséhez vezet.

De nemcsak a konkrét büntetőügyekben okoz gondot. Okoz gondot a népi ülnökökön keresztül megvalósuló társas bíráskodás és néprészvétel elve az igazságszolgáltatás egészében is. Emlékezzenek vissza, tisztelt képviselőtársaim, azok, akik itt voltak 1990-ben is, milyen gondokat okozott az önkormányzatok megválasztása körüli időben a népi ülnökök toborzása.

Tulajdonképpen azt kell mondanom, hogy az új alkotmány előkészítése során gondolkodnunk kell arról, hogy a néprészvétel elve és a társas bíráskodás elve hogyan jelenjen meg az új alkotmányban. Egy kicsit a témán, az általános vita keretein belül túlterjeszkedve kell megjegyeznem: én a magam részéről híve lennék az esküdtszék megfontolásának, annak, hogy a büntetőügyekben, különösen a legsúlyosabb büntetőügyekben, a néprészvétel elve, az esküdt a fakultatív esküdt bíráskodáson keresztül jelenjen meg. Azokban az országokban, ahol ez érvényesül, az ügyeknek egy viszonylag csekély hányadában a vádlott döntésétől függően vezet az esküdtszéki tárgyaláshoz. Más esetekben, ahol a vádlott ezt nem igényli, egyes bíró jár el. Hozzá kell tennem, hogy európai az igazságszolgáltatásukra méltán büszke európai demokráciákban még csak nem is hivatásos bíró, hanem laikus, a magisztrátusi bíróságon keresztül laikus ítélkezik az enyhébb súlyú büntetőügyekben.

A mi eljárási rendünkben is, azt hiszem, az átfogó büntetőeljárási reformban növelni kell azoknak az intézkedéseknek a számát, azoknak a jogi lehetőségeknek a számát, ahol a vádlott döntésétől függően vagy többletgaranciákat, kiterjedt garanciákat biztosító eljárási módban történik a büntetőügy elbírálása, vagy egyszerűbb, gyakorlatilag, technikailag egyszerűbb megoldásban, egyes bíró előtt, bizonyos értelemben a sommás eljárás bevezetésén keresztül, tulajdonképpen a tárgyalást is a legegyszerűbb keretek közé szorító eljárásban.

Ez egy jelentős koncepcióváltást eredményezne az igazságszolgáltatásunk elveiben. Ezt a koncepcióváltást, meggyőződésem szerint, végre kell hajtani az átfogó büntetőeljárás reformjában. Ezt megtette sok európai kontinentális jog is, jelentős változások történtek. De tisztában kell azzal lennünk, hogy ezeket a jelentős változásokat, az eljárási reformunkat csak egy évtizedes távlatban lehet végigfuttatni, hiszen ez igényli a jogászságon belüli képzés, továbbképzés megváltoztatását, a gondolkodásmód megváltoztatását, az egész per szerkezetének a megváltoztatását; amire majd a polgári per kapcsán később szeretnék visszatérni.

E felé a törekvés felé tesz egy kicsiny lépést ez az előterjesztés a vétségi per bizonyos értelemben a felek akaratán kívüli növelésével, illetőleg a másik lépés, ahol a felek akarata megjelenik, a tárgyalás mellőzésével büntetés kiszabásának lehetőségét szélesíti, olyan értelemben, hogy a vétségi eljárás kiszélesítésén keresztül növekszik azoknak az ügyeknek a száma, ahol a tárgyalás mellőzésére egyáltalán sor kerülhet. De olyan értelemben is, hogy a kiszabható büntetés felfüggesztett szabadságvesztés is lehet, ami a mai napon nem lehetséges; ma csak foglalkozástól, járművezetéstől eltiltásra van lehetőség, illetőleg pénzbüntetés kiszabására, anélkül, hogy tárgyalásra sor kerülne. Ez a javaslat lehetővé teszi, hogy tárgyalás nélkül felfüggesztett szabadságvesztést is kiszabjanak.

Jogos a kritika, hogy ez csökkenti a garanciákat. De jogos az ellenérv, az is, hogy a mai perrendtartásunk is lehetővé teszi, hogyha ilyen esetben a vádlott vagy védője sérelmezi a tárgyalás mellőzésével történt büntetéskiszabást, akkor tárgyalás tartása iránti kérelmet terjeszthet elő. Ebben az esetben az eljárás a teljes garanciarendszerrel tovább folytatódik.

Ez a megoldás, szerintem, egy jelentős lépés egy pragmatikusabb igazságszolgáltatás felé; egy olyan igaz- ságszolgáltatás felé, amely az elvek tiszteletben tartása mellett a célszerűség, a hasznosság követelményét is figyelembe veszi, és amely igazságszolgáltatás nagyobb mértékben szolgálja azt, hogy a bűncselekmény elkövetése után lehetőleg rövid időn belül szülessen döntés. Ha ez a döntés a vád és a védelem egyetértését bírja, akkor már jogerőre is emelkedhet a döntés. És így az igazságszolgáltatásnak ideje, energiája, pénze szabadul fel azoknak az ügyeknek a kezelésére, amelyek nem ilyen egyszerűek, ahol nincs meg a célszerű döntés lehetősége. Így több ideje marad az igazságszolgáltatásnak a bonyolultabb, vitathatóbb ügyek elbírálására. Azokban az ügyekben persze, ahol nem jön létre ez az egyetértés, ott viszont folyjon a teljes garanciákkal, és folyjon a felek részvételével ez a per.

Ilyen értelemben azt kell mondanom, hogy ez a megoldás hasznos megoldás, és így a tisztelt Ház támogatását szeretném kérni ehhez, és kérni azt, hogy támogassák, abban a tudatban, hogy ez nem optimális megoldás, hanem egy lépés a felé az optimális megoldás felé, amit a büntetőeljárás átfogó reformjában, meggyőződésem szerint vagy reményeim szerint még ennek a ciklusnak az első felében meg tud tenni ez a Ház.

(10.30)

Így fel tudja készíteni a XXI. század Magyarországát arra a kihívásra, amely kihívást, sajnos, mi sem tudtuk elkerülni, a bűnözés növekedésére, és ezzel a bűnözéssel szembeni hatékonyabb állami fellépésre.

Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)