Balsai István (MDF)

1995. április 3.

DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ha egy egyszerűsített címet lehetne adni ennek a ma tárgyalandó három törvényjavaslatnak, azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, hogyha úgy keresztelhetném el: hogyan lehet pénz nélkül, nulla ráfordítással hatékonyabbá tenni ahogy az expozéban hallottuk , modernizálni, a három legfontosabb eljárási jogot, a magyar igazságszolgáltatás mindennapjait legnagyobb mértékben meghatározó jogszabályokat.Hogy a kormány jó példával igyekszik elöl járni a takarékosság ügyében, látható abból, hogy mindössze egyetlenegy államtitkárral képviselteti magát ezen az ülésen, ahol tehát három nagyon fontos törvényjavaslatot tárgyalunk. Azt kell mondanom, hogy ez a példa jó, de reméljük, hogy nem lesz ragadós a magyar igazságszolgáltatásra.

Miről is van szó? Ha a kevésbé szakmabeli, de tájékozódni kívánó közvélemény és képviselőtársaim a lapokból és a különböző kompetens nyilatkozatokból kívánnának tájékozódni, akkor egy nagyon megosztott, legalábbis kétfelé megosztott véleménykötegre bukkannak. Az egyik oldalon most már hosszabb idő óta gyakorlatilag az igazságügyi kormányzat hivatalba lépése óta hallunk egy olyan feladatvállalásról, amely egy ilyen gyorsítási csomag keretében látja megoldhatónak az igazságszolgáltatás égető gondjai közül a közvélemény számára leginkább nyilvánvalót: azt, hogy az ügyek időszerű elbírálása sokszor elhúzódik ezzel teljes mértékben egyetértünk , és ez senkinek sem hasznos.

Ha a nyilatkozatok másik részét nézzük: például a mai napon a Népszabadságban nyilatkozik Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke de néhány nappal ezelőtt is nyilatkozott ugyanő , és azt mondja, szó sincsen arról, hogy a magyar igazságszolgáltatás valamilyen csődszerű, válságos helyzetben lenne. Hogy egy példát is idézzek tőle: az ügyekben gondolom, a polgári ügyekre gondolt, mert annak a területnek nagy ismerője csak 5-6 százalékos a fellebbezési arány, tehát az első fokú eljárás úgy, ahogy van, megfelelő, hiszen az ügyfelek 95 százaléka nem kíván fellebbezni nem azért, mert olyan reménytelen a helyzet, és olyan nagyon elhúzódik az eljárás.

További nyilatkozatokból, sőt összehasonlító adatokból az derül ki, hogy Magyarország egyáltalán nem kullog valahol egy sereghajtó helyen az igazságszolgáltatás időszerű állapotát illetően, tehát a perek, akár a büntetőeljárások, akár pedig a polgári eljárások vagy éppen a nem peres eljárások aránytalan elhúzódása végett.

Azt hiszem, ezeket a nyilatkozatokat egymás mellé téve nem leszünk tehát okosabbak. Hiszen azt mi sem kívánjuk állítani és én személy szerint sem állíthatom ezt, hiszen volt alkalmam éveken keresztül ezekkel a problémákkal felelős pozícióban foglalkozni , hogy az igazságszolgáltatás állapota, mindennapjai a munkavégzés oldaláról, vagy akár az eredményesség, vagy a hatékonyság oldaláról kielégítően jók, és nincs mit tenni.

Milyen megoldási lehetőségek vannak? A magunk részéről abból indulnánk ki, és abból indultunk ki négy éven keresztül, hogy ha szabad egy hasonlatot mondani a jogállamnak az utcai homlokzata az igazságszolgáltatás. Ez az utcai homlokzat nagyon óvatos és nagyon körültekintő beavatkozást, szakmai hozzáállást igényel. Nagyon kell vigyázni arra, hogy a jogállamnak a mindenki számára legegyszerűbben hozzáférhető intézményrendszere, a bírósági fórumrendszer, az odafordulás szabályai hogyan és miként változtathatóak. Már eleve meg kell kérdőjelezni azt, hogyha egy kampányjellegű feladat keretében nem is szívesen mondom ki, de nem én találtam ki gyorsítási, gyorsító csomagról beszélünk, amikor az igazságszolgáltatás alapvető jogi szabályait kívánjuk valahogyan nyilván szakmailag elfogadható módon korrigálni. A "gyorsítás", a "modernizálás" azt hiszem, önmagában sem szakszerű terminus technicus a büntetőeljárás és a polgári perrendtartás megalapozott megváltoztatásához.

Sajnos mivel általános vita van, és nekünk nem adatott meg az a lehetőség, ami a miniszter úr helyett az államtitkár asszonynak az expozé elmondásánál, hogy három összefüggő törvényjavaslat általános keretek közötti hozzászólását tehessük meg , itt, a büntetőeljárási törvényjavaslat keretében szeretnék arról szólni, hogy szomorúan meg kell állapítanunk azt: a kormány nem nagyon becsüli meg a bíróságokat. Azt hiszem, ez a legenyhébb és udvarias kifejezés arra az állapotra, amely jelenleg néhány példával fogom illusztrálni jellemzi a magyar kormánynak napjaink igazságszolgáltatására való odafigyelését. Most nem akarom felemlíteni azt, hogy szakmai és igazgatási bírósági vezetők ellen tömeges fegyelmi eljárást kezdeményezett a kormány ennek az eljárásnak az állapotára nagyon kíváncsiak lennénk, azóta nem hallunk róla. Mindenesetre igen szokatlan dolog, hogy a kormány, minisztere útján, az igazságszolgáltatás legjelentősebb pozícióit betöltő bírói vezetőkkel szemben csak azért, mert álláspontjuk nem egyezett a miniszterével, tömeges fegyelmi eljárást kezdeményezett, majd amikor az egyik fegyelmi eljárás alá vont elnök az álláspontnak megfelelően, a miniszteri elvárásnak megfelelően viselkedett, akkor vele szemben megszüntette a fegyelmi eljárást. Önmagában ez a tény meglepő, és azt hiszem, az utcai homlokzatot érintő beavatkozások közül nem éppen sikeres.

Nem akarok sok szót vesztegetni arra, hogy a Bokros-csomag néven elhíresült, elhírhedt kormányintézkedés egy olyan ajánlást, egy olyan közlést is tartalmaz, hogy szíveskedjék a Legfelsőbb Bíróság elnöke és mindenki más, a bírósági szférában kompetens személy 15 százalékkal csökkenteni a kiadásait. Amikor törvények sora garantálja a bírák bérezését, előmeneteli rendszerét és általában az igazságszolgáltatásra vonatkozó, parlament által megszavazott költségvetés immunitását, nem is értem, mit gondol a kormány: minden hatodik bíró lemond majd az állásáról? Mert más megoldás nincs.

Remélem, nem fegyelmivel akarnak majd elküldeni minden hatodik bírót és minden hatodik bírósági dolgozót. Mert a 15 százalék azt jelenti. Nagy nehezen, hosszú évek szívós munkája alapján elért eredményünk, hogy létszámarányosan éppen csak be vannak töltve a bírói állások. Most úgy tűnik, hogy egy ilyen fenyegetett állapotban igencsak kevéssé lesznek vonzóak. És ha valaki figyelmesen olvassa a Magyar Közlönyt, vagy a Igazságügyi Közlöny személyi részét, sajnos, azt látja, amit Solt Pál nyilatkozott a mai lapban, hogy nem oda, hanem onnan elirányul a figyelem, a kezdő jogászok figyelme. Nem csodálom, hogyha a nehezen kivívott eredmények ilyen megkérdőjelezése, a 15 százalékos leépítés elvárása egy ilyen napi ellenérzést vált ki mindenkiben, aki erre a kérdésre kényesen figyel.

Öt év óta ebben az évben fordul az elő először, tisztelt Országgyűlés, hogy a magyar bírói karnak csökken a fizetése, nem pedig nő, úgy, ahogyan azt megszoktuk: korábban jelentősen javultak a feltételeik azzal az egyszerű megoldással, hogy a képviselői fizetésekhez kötöttük. Öt év óta először kerül szembe a magyar igazságszolgáltatás azzal a gonddal, hogy az a költségvetési összeg, amely a bíróságok mindennapi működését tenné lehetővé, nem lesz elegendő az év végéig sem.

Amikor az igazságszolgáltatás gyorsításáról fogunk itt vitatkozni, akkor gondolom, meg kell állapítanunk: sajnos, régen elmúlt az a szép idő, a magyar igazságszolgáltatás közelmúltjának időszaka, amikor havonta át tudtunk adni egy bírósági épületet vagy egy ügyészségi épületet, havonta tudtunk beszámolni valami új intézmény vagy felújított intézmény belépéséről és az igazságkereső közönség szolgálatába állításáról.

(10.40)

Ilyen, bevallottan takarékos és barátságtalan környezetben óvatosan kell megközelítenünk az igazságszolgáltatással kapcsolatos kormányelképzeléseket és rátérve a javaslat általános vitájához igazodó, napirenden lévő kérdésre óvatosan kell kezelnünk a büntetőeljárásra vonatkozó kormányjavaslat szándékát.

Jól és korrekt módon idézte Hack Péter bizottság elnök úr, hogy nem volt igazán kedvező fogadtatása ennek a törvényjavaslatnak a bizottság általános vitára alkalmasságát napirendre vevő tárgyalási pontjának, hiszen csak 15:9 arányban találták általános vitára alkalmasnak a javaslatot. A 9 tartózkodó nem mindegyike volt ellenzéki képviselő. Hadd mondjam meg, miután nem titok: a Magyar Szocialista Párt közjogi munkacsoportjának vezetője, a bizottság szocialista párti alelnöke is tartózkodott a javaslat általános vitára alkalmasságát illetően az "igen"-nel szavazástól. Azt hiszem, ez olyan érv, amely mindenképpen megérdemli a televízió és az Országgyűlés nyilvánosságát. Ennyiben kiegészíteném az aggályosnak talált rendelkezések bizottsági állapotának a bizottsági elnök úr általi lakonikus felidézését.

Természetesen mi is tudjuk, tisztában vagyunk vele és nem szeretnénk ellenkező végletbe esve olyat bírálni, ami nem bírálható -: igen fontos, hogy valamennyi büntetőeljárás, a bírósági szakban részt vevő és az ott esetleg részt nem vevő felek érdekeinek megfelelően, minél hatékonyabban, hogy úgy mondjam, minél gyorsabban lezáruljon. Természetesen tudjuk azt is ahogy ezt elmondta az előttem felszólaló Hack Péter képviselőtársam , hogy az időszerűtlen és nagyon elhúzódó büntetőeljárás több kárt okoz, mint hasznot. Nagyon jól tudjuk. Ezeket a nagyon általános és valójában nem is a javaslathoz tartozó, inkább ismeretterjesztő érveket nem kívánom felsorolni és megismételni.

Azt is tudjuk, nem lehet olyan módon elképzelni a megoldást, hogy mondjuk csökkentjük a bíróságra tartozó ügyek számát, és állandóan felemelgetjük az értékhatárokat, mert ezzel csak áttoljuk a döglött lovat a másik utcába ha szabad így mondanom , mert akkor szabálysértéssé nyilvánítunk annak a pénztárcának a keretében olyan eseteket, amelyek tegnap még vétségek, netán bűntettek voltak. Ez nem megoldás. Ez a legkevésbé jogállami megoldás. Arról nem is beszélve, hogy előbb vagy utóbb a szabálysértési ügyek tekintetében is bírói fórumot kell majd nyitni. Tehát nem gyorsítás történne, hanem nehézkes és a dolgokat jobban bonyolító megoldás lenne a bírósági munkateher csökkentésének ilyen megközelítése. Természetesen föl sem merül bennünk mint megoldási idea, hogy törvénnyel meg lehet gátolni a bűnözés elszaporodását, és a mindennapi büntetőügyek majd kizárólag a parlament rosszallását kifejező törvény alapján meg fognak szűnni vagy csökkennek. A várakozásnak ez a két iránya nem megalapozott.

Mit lehet csinálni? Csak azt az egyet, amit szándékában üdvözlünk, amit a kormány elénk terjesztett, hogy az eljárásokat valahogyan meg kell változtatni. Igen, de a legfontosabb kérdés, amire utalt is Hack Péter, és valamennyire az expozéból is lehetett erre következtetni, hogy van egy általunk kidolgozott, a jelenlegi kormány által is hatályában fenntartott olyan büntetőeljárási koncepció, amely egész egységet képezve, formába öntve, már ma is a tisztelt parlament asztalára kerülhetne. Annak ellenére, hogy felszínes és nem eléggé számon kérhető nyilatkozatok időnként megnyugtatnak minket ennek a továbbéléséről, de nem tudjuk, hogy ténylegesen mi a helyzet, mi ennek a büntetőeljárási koncepciónak a sorsa. Nem tudjuk, hogy a kormánynak valóban szándékában áll-e az ott lefektetett elvek alapján egy tényleg korszerű, egy 1973-ban született nem teszek hozzá semmi egyebet, jelzőt büntetőeljárást fölváltó új büntetőeljárási kódexet megalkotni, illetőleg a megalkotását javasolni a parlamentnek.

Sajnos, azért nem nyugtat meg minket az a kijelentés, amelyet az imént hallottunk, mert túl azon, hogy a nyolc hónap alatt nemcsak ebben, hanem más kérdésben sem találtunk semmiféle határidőt, semmiféle tényleges szándékot, semmiféle jogalkotói koncepciót, a mostani javaslat amelyet átmeneti, provizórikus megoldásnak harangoz be a miniszteri expozé , legsúlyosabban kifogásolható rendelkezései ellentétesek ezzel a büntetőeljárási koncepcióval. Ellentétesek elsősorban azzal az elvvel, amely abban a koncepcióban nagyon világosan leszögezésre, lefektetésre került, hogy tudniillik a büntetőeljárás súlypontját teljes mértékben a bírói szakra kívánja áthelyezni azt hiszem, ez 1973-hoz és az 1960-as évekhez képest magától értetődő.

Ezen belül is mint fő elvet, teljes mértékben az ügyfélegyenlőséget kívánja megvalósítani. Ez természetesen azt jelenti, hogy a bíróságnak bármilyen egyszerű szabályok alapján és bármilyen szelektív, különböző variációkat lehetővé tevő eljárása során a közvetlen, szóbeli, nyilvános tárgyaláson vagy ahhoz hasonló eljárási formában kell ítéletet hoznia, mert csak az alkalmas arra, hogy a lényeget illetően megvalósítsa a bírói munkát, hogy a bíró döntési helyzetbe kerüljön, hogy a bíró meg legyen győződve személyesen, szemtől szembe annak az elkövetőnek bűnösségéről, hogy a bíró közvetlenül meg tudja tudakolni, milyen büntetéskiszabási helyzetben kell büntetést kiszabnia. Ennek egyetlenegy módja van, tisztelt Országgyűlés: ha a bíró látja azt, akivel szemben ítéletet fog hozni. Ezt tartalmazza az a bizonyos büntetőeljárási koncepció, amely nem az eljárások idejét akarja húzni, nem az eljárásokat akarja nehézkessé tenni. Még egyszer mondom, számtalan variációs lehetőséget tartalmaz az egyszerű, gyors, hatékony elintézésre, de azt nem, hogy a bíróság döntő mértékben úgy végezze a mindennapi tevékenységét, hogy ne lássa, akivel szemben ítéletet mond. Mint tudjuk, ez még a szabálysértési eljárásban sem ajánlott úzus, hiszen a súlyosabb szabálysértési ügyekben, amelyek el sem érik a legkisebb vétségi szintet sem, a szabálysértési hatóság is tárgyalást köteles tartani.

Hogy lehet azt egy akármilyen átmenetinek szánt törvényjavaslatban deklarálni hadd tegyem hozzá: szemben az alkotmány előírásaival , hogy az ügyeket úgy lehet egyszerűsíteni, ha a bíró az ügyek minél szélesebb körében az egyszerű tisztviselő, végrehajtó szerepét kimerítve, az iratok alapján, tárgyalás mellőzésével döntheti el az ügyeket.

A hatályos szabályozásban is igen kifogásoljuk nem mi magunk, hanem nagyon sokak nevében beszélek most , hogy a Be. 351. § alapján a jelenlegi vétségi eljárásra tartozó ügyek során tárgyalás mellőzését lehetővé tevő szabály a pénzbüntetés kiszabása mellett olyan horderejű mellékbüntetések önálló kiszabására is lehetőséget ad a vádlott távollétében, mint a járművezetéstől való eltiltás, a foglalkozástól való eltiltás, a kitiltás és a kiutasítás. Kifogásoljuk. És nemcsak mi, nemcsak a vádlottak, hanem a büntetőeljárás mindennapjaiban gyakorló szakemberek, bírák, ügyészek és védők is kifogásolják ezt a megoldást. Mert azt természetesen mindenki tudja, hogy a vétségi eljárásra általában a gondatlan elkövetés alapján bíróságra kerülő bűncselekmények tartoznak. Tehát nem bűnözők azok, akik a bíróság előtt ilyen ügyekben szerepelnek. Ezeknek a személyeknek az még csak elviselhető, hogy távollétükben és bírósági megkérdezésük nélkül valamilyen, nem is csekély pénzbüntetést kell az elkövetett cselekményért elszenvedniük.

(10.50)

De az már nem viselhető el és azt hiszem, egyet kell érteni velük , hogy olyan súlyos mellékbüntetések, mint a foglalkozástól eltiltás vagy a járművezetéstől eltiltás, ugyancsak ilyen, a tárgyalást még csak nem is szimuláló, még csak nem is imitáló formában intéződnek el.

Tehát mi a jelenleg hatályos szabályozást sem tartjuk jónak. Abban bízunk bíztunk , hogy a büntetőeljárás jelenlegi szabályait felváltó büntetőeljárási rendelkezés ezt majd a helyére teszi. Mi most azonban nemcsak kritizáljuk az ajánlott törvényjavaslat szerinti megoldást; tehát azt, hogy kétfelől is tágítja a tárgyalás mellőzésével való eljárás lehetőségét, amikor a vétségi eljárás szabályait alkalmazhatóvá teszi a három évet meg nem haladó szabadságvesztéssel fenyegetett bűntett eseteire is, ami a tömeges előfordulású ahogy azt Hack Péter úr érzékeltette ügyekre fog kiterjedni; bár számokat nem tartalmaz az expozé, ezzel nem lepett meg minket a kormány, hogy mégis valami számszerűsíthető dolgot ismerjünk, mielőtt döntünk majd, de hát ezt könnyen belátható módon mindenki elképzelheti. Másfelől pedig tágítja a tárgyalás mellőzésével kapcsolatos bírósági lehetőséget azzal, hogy most már nemcsak pénzbüntetést, nemcsak önálló mellékbüntetést, hanem szabadságvesztést is ki lehet szabni. Szabadságvesztést! Még akkor is, ha az felfüggesztett, hiszen egy felfüggesztett szabadságvesztést ugyebár végre lehetne hajtani nagyon sok okból legkevésbé sem azért, mert a bíróság ítéletében nagyon enyhe akart lenni. Számtalan körülmény miatt a felfüggesztett szabadságvesztés utóbb végrehajtásra kerül. Magyarországon jelenleg a legsúlyosabb büntetésnem a szabadságvesztés. Jól tudjuk: ezt tárgyalás mellőzésével javasolja a javaslat kiterjeszteni úgy, hogy a bíróság a terheltet, a vádlottat nem is látja.

Tisztelt Országgyűlés! Nem tudjuk ezt a megoldást támogatni. Ehelyett viszont van javaslatunk; van pozitív javaslatunk, hogy ne érje az ellenzéket az a vád: nem tesz konstruktív indítványokat. Természetesen nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt kodifikációra alkalmas módon s az önök asztalára letéve egy, valóban a jelenlegi büntetőeljárási törvény összes rendelkezéseivel koherens és minden szempontból kifogástalan javaslatként fogalmazzuk meg de a kormánynak van és lett volna erre lehetősége! Tudomásunk van arról, hogy ennek a javaslatnak a kidolgozását elősegítendő, létrehozott a kormány egy olyan bizottságot, amelyben nagyon neves szaktekintélyek vesznek részt a magas beosztású ügyésztől a magas beosztású bírón keresztül, az igen képzett egyetemi tanáron át az ügyvédi kar kiemelkedő pozíciójú és gyakorlattal rendelkező tagjáig , és mindenki egyetértett abban, hogy ez az út így nem járható. Ezt a bizottságot ugyan szélnek eresztették ennek a kijelentésnek a kapcsán, de a bizottság azért a saját elképzeléseit írásba foglalta, és ennek alapján azt javasolja és ezen keresztül én most azt javasolom a kormánynak , hogy ezt a javaslatot átdolgozásra vagy valamilyen más jogcímen vegye vissza, és illessze be a büntetőeljárásba azt a koncepciót, amely ugyancsak a bíróság hatékony, gyors, időszerű és megfelelő, megnyugtató, az elvekkel egyező formájú működését teszi lehetővé; sokkal szélesebb körben, mint ahogy azt itt most a javaslat csak a három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő vétségi eljárássá minősített bűntetti körre ajánlja.

Ennek a javaslatnak az elfogadása esetén akár nyolc év szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény esetén is követhető lenne az az eljárás, ami az úgynevezett nyilvános meghallgatás intézményében testesül meg. Tehát a nagyon sok kontinentális büntetőeljárás-jogban Franciaországot tudnám mint elég jelentős példát említeni meglévő azon szabályt rögzítené, hogy amennyiben a vádlott beismerő vallomást tett, a bizonyítási eljárás a nyomozati szakaszban az ügyész számára megnyugtató módon rendelkezésre áll, és ennek alapján az ügyész úgy látja, hogy az ügy megítélése egyszerűsített, sommás eljárás keretében is megoldható, javaslatot tesz a bírónak aki természetesen egyes bíróként fogja ezt a javaslatot magáévá tenni és az eljárást ilyen sommás keretekben lefolytatni , hogy tartson nyilvános meghallgatást. Ezen a meghallgatáson természetesen kötelező lenne a védő, az ügyész és a vádlott részvétele; de nem kellene bizonyítást lefolytatni, tehát sem tanú, sem szakértő meghallgatására, sem egyéb, az eljárást jelentős mértékben valóban kiterjesztő és időben elhúzó bizonyítási eljárási cselekményre nem kerülne sor.

Ezen a meghallgatáson mindössze annyi történne, hogy megkérdezné a bíró a vádlottól, hogy valóban elismeri-e a bűnösségét; és figyelmezteti arra, hogy természetesen kérheti tárgyalás tartását; s arra is figyelmezteti, hogy beismerése esetén már többet nem hivatkozhat arra, hogy a bűnösségét nem ismeri el, s hogy a bűncselekmény nem került elkövetésre. Ezt követően, ilyen nyilatkozat esetén kizárólag a büntetés kiszabására vonatkozóan lehetne az eljárást néhány kérdéssel tovább folytatva lezárni. Nyilván felszólalnának az érdekeltek: a vádlott, a védő, illetőleg az ügyész; s a bíróság, egyes bíróként eljárva, néhány rövid, de fontos és az alkotmányos garanciákat tartalmazó kérdés tisztázását követően, könnyen ítéletet hozhatna, amely nem nélkülözné a legfontosabb alkotmányos, évszázados elveket: nem nélkülözné a nyilvánosságot, a közvetlenséget, a szóbeliséget, nem nélkülözné mindazt, ami a bírói meggyőződés szempontjából nézeteink szerint s gondolom, ez nemcsak az én nézetem, hanem néhány évszázad büntetőeljárást művelőinek és gondolkodóinak nézete szerint is meg kell hogy illesse a bírót akkor, amikor ítéletet mond. Tehát nem tudunk egyetérteni ezzel a javaslattal. Természetesen ennek az általunk vázolt sommás eljárásnak a keretei között el tudnánk fogadni a javaslatot, mert egyébként azokkal az egyéb szabályokkal, amelyeket a rövid törvényjavaslat még tartalmaz, egyetértünk.

Így egyetértünk azzal, hogy ne kelljen három hónap elteltével megismételni az eljárást, hanem elég legyen hat hónap határidőt biztosítani ezt mi magunk is így gondoljuk. Egyetértünk azzal, hogy a tanácsként eljáró bíróság nem bíró tagjaiban történő személyváltozás, magyarul az ülnökök személyében való megváltozás esetén ne kelljen az eljárást elölről kezdeni. Semmi kifogásunk nincs ez ellen, hiszen a szakbíró által jónak tartott körben ismertetésre kerülnek az iratok, és természetesen további ismertetést lehet kérni.

Ezzel tehát mi azt szeretnénk deklarálni és azt szeretnénk nyilvánosan kijelenteni, hogy a szándékkal messzemenően egyetértünk, hiszen mi ugyanúgy látjuk a problémát, mint a kormány. Mi is tudjuk azt, hogy az eljárások tisztességes időhatáron belüli befejezéséhez nemcsak emberi jogként, de a társadalomnak a jogaként is mindenféle fontos közérdek fűződik. Ezt a megoldást azonban mint rosszat, nem tudjuk támogatni. Igyekszünk majd a magunk részéről ha esetleges módosításban ez megoldható a most szóban elhangzottakat valahogyan a tisztelt Országgyűlés elé megvitatásra ajánlani.

Most pedig köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalról.)