Szájer József (Fidesz)
DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! A magyar igazságszolgáltatás szomorú helyzetének egyik legjellegzetesebb betegségtünete az eljárások és így a büntetőeljárások egyre hosszabbá válása. Nem kívánok most mélyebben belemenni az ezzel kapcsolatos statisztikákba, azonban mindenki által tudott és a gyakorló jogászok, továbbá az eljárás alanyai és a jogkereső polgárok által is tapasztalt tény, hogy a büntetőeljárások időtartama a szükségesnél jóval hosszabb. Ez a tendencia az elmúlt években egyre inkább szembetűnővé vált. A büntetőeljárások időtartamának ilyen jellegű változása több szempontból is rendkívül aggályosnak nevezhető. Ugyanis a büntetőeljárás célja, hogy a törvényességnek megfelelően biztosítsa a bűncselekmények felderítését és a Magyar Köztársaság törvényeinek alkalmazását. A hosszas büntető eljárás egyrészt egyre alkalmatlanabb arra, hogy az objektív valóság feltárásra kerüljön. A tanúk emlékezete elhalványul, a bizonyítékok elenyésznek. Ezen túlmenően azonban akadályává válhat a büntetőjogi büntetés, illetve magának a szankció céljának is. Tudniillik az általános és a speciális visszatartó erő nem tud érvényesülni. Amennyiben a büntetés csak nagy időközökben követi a bűntettet, akkor a kettőt sem a széles nyilvánosság, sem pedig maga az elkövető nem tudja oly mértékben összekapcsolni, hogy ezzel megvalósuljon a kívánt visszatartó hatás más bűncselekmények elkövetésétől.
A büntetőeljárás elhúzódása aggályos azonban a nemzetközi kötelezettségeink, az emberi jogi normák tiszteletben tartása szempontjából is. Az Európai Emberi Jogi Egyezmény 6. cikkelye szerint mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja.
Úgy tűnik, hogy Magyarországon ez az ésszerű idő követelménye gyakran nem teljesül. Szeretném arra is felhívni a figyelmet, hogy a strasbourgi emberjogi bíróság nem tudott elfogadni olyan kormányzati érveket az elmúlt időszakban, amelyek szerint elégtelen a hivatali apparátus vagy a közigazgatás általános gyengesége kimentő ok lehetne ezeknek az előbb felsorolt elveknek az érvényesülése alól, és kimenthetné az eljárások elhúzódásával kapcsolatos problémákat, s elítélték az illető kormányokat, országokat ezekben az ügyekben.
(11.30)
Végül, de nem utolsósorban fontos szerepe van a büntetőeljárások mielőbbi befejezésének az állampolgári bizalom szempontjából is. Az állampolgárok hite az államapparátusban, a bűnüldöző szervekben, az ügyészségekben és a bíróságokban könnyen megrendül. Abban az esetben különösen, ha azt tapasztalják, hogy ügyeik vagy mások büntetőügyei a távoli jövőbe nyúlnak, és alig van remény a gyors befejezésre; ha nem érzik, hogy valaki büntetésben részesül az elkövetett cselekményeiért, vagy erre olyan hosszú idő után kerül sor, hogy már igazából nehéz a kapcsolatot megteremteni a kettő között.
E bizalom megrendülésének pedig beláthatatlan következményei vannak mind az általános, mind pedig az állampolgári közérzet szempontjából.
A fent említett tényeket figyelembe véve örömmel üdvözlünk minden olyan kezdeményezést, amely a büntetőeljárások megnyugtató módon történő lerövidítését szolgálja. Nyomatékosan hangsúlyozom a "megnyugtató módon" kifejezést, és ennek legalább kétféle magyarázatát is szeretném adni.
A szabályozás egyrészt abban az esetben megnyugtató, hogyha a gyorsítás nem jelenti a garanciális elveknek a feladását, azaz nem jár senki alkotmányos jogainak a csorbításával ide értve mind a sértetteket, mind az elkövetőket. Másrészt akkor nevezhető megnyugtatónak a szabályozás, ha az megfelelően, komplex módon történik, és felöleli a büntetőeljárás tulajdonképpen valamennyi fontos szakaszát, és hosszú távon is időtálló, egymást kiegészítő szabályoknak a megalkotását jelenti.
Az előttünk fekvő törvényjavaslatnak az elemzését ebből a két szempontból szeretném megtenni, ennek a két szempontnak az összhangjában kell megtennünk.
Ami az összetettséget, a komplexitást illeti, maga a törvényjavaslat is elismeri, hogy a büntetőeljárás általános reformja még várat magára. S ez a javaslat csupán kisebb terjedelmű módosításokat tartalmaz, amelyek a büntetőeljárás mai rendszerét, alapvető rendelkezéseit nem érintik. Ez utóbbi megállapítás csak részben igaz, annyiban azonban mindenképpen helyt kell adni neki, hogy a büntetőeljárások időtartamának nagymérvű csökkenése nem várható tőle.
A büntetőeljárások egyszerűsítésének és gyorsításának igen sokfajta módja létezik. Számos olyan modell van, amelyet érdemes tanulmányozni és talán a saját büntetőeljárás-jogunkban is érvényesíteni.
Szeretnék itt utalni az Európa Tanács miniszteri bizottságának egyik ajánlására, amely felsorolja a lehetséges variációk egy sorát. Ezek közül itt most csupán azt szeretném megemlíteni, az egyik legegyszerűbb módja az eljárások gyorsításának az egyes eljárási, bizonyítási cselekmények megismétlésének az elkerülése, azaz a nyomozás során felvett bizonyítás eredményének az elfogadása a bírósági szakaszban.
A másik leghatékonyabb módszer egyszerűbb esetekben például a beismerő vallomás egyedüli vagy döntő bizonyítékként történő elfogadása és az egyéb bizonyítási cselekményeknek a mellőzése.
Csak remélni tudom, hogy a majdani komplex, módosított büntetőeljárásban ezek és más intézmények összetett módon nyernek szabályozást, a jogunkba integrálódhatnak bizonyos, ezek közé tartozó szabályok. Ezzel valóban hatékonyan lesznek majd képesek az eljárást gyorsítani, ugyanakkor nem fogják csorbítani az alkotmányban és a nemzetközi szerződésekben foglalt egyéni jogokat és a különböző kormányzati, állami kötelezettségeket tehát megnyugtatóan rendezik.
Visszatérve az előttünk fekvő törvényjavaslathoz amely ha nem is a leghatékonyabb eszköz a gyorsításra, de feltétlenül fontos és el nem hanyagolható változtatásokat jelent a büntetőeljárás mai menetében , a legtöbb rendelkezés a javaslat 1. §-ában található, amely lehetővé teszi a három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett bűntettek egyszerűbb, tehát vétségi eljárásban történő elbírálását, az eljárás egészét figyelembe véve. Ez igen jelentős újításnak tekinthető.
Az egyik legnagyobb súlyú változtatás az a társasbíráskodásnak, a bűntettek elbírálásában eddig töretlenül érvényesülő elvnek a megtörése. Hiszen a büntetőeljárás-jogi törvény 159. §-a szerint a vétségi eljárásra tartozó ügyekben első fokon egyes bíró jár el.
Szeretném hangsúlyozni, hogy alkotmányos problémát e szabályozásban nem látunk, hiszen az alkotmány, bár a társasbíráskodás általános elvét vallja, ez alól kivételeket is engedélyezhet. Nyilvánvaló azonban, hogy nem lehet engedményeket tenni a garanciális elvek terén, hiszen ezúttal már igen súlyosan fenyegetett bűncselekményekről van szó.
A magunk részéről tehát, amikor elvileg nem ellenezzük és az alkotmánnyal összhangban lévőnek tartjuk a módosító javaslat 1. §-ának szabályozását, hiányoljuk azt a plusz szabályozást, amely a garanciális elveket erősítené ezekben az egyszerűsített eljárásokban természetesen nem azzal, hogy ez ezáltal hosszabb ideig tartson.
A korábbiakban már nagy jelentőséget tulajdonítottunk az egyes eljárási cselekmények megismétlése elkerülésének. A 3. és a 4. §-ban ennek az óhajnak egyes részletei teljesülnek, bár nem igazán lehetünk ezzel sem elégedettek.
Egyetértünk azzal, hogy ne kelljen megismételni az eljárási cselekményeket, ha a tárgyalás nem folytatódik három hónapon belül. Félünk viszont attól, hogy az új szabályozás, amely a hat hónap utáni ismétlést írja elő, részben arra fogja inspirálni az eljáró bíróságot, hogy hosszabb tárgyalási időközöket tartsanak, és ezáltal amit nyertünk a vámon, azt elveszítjük a réven, hiszen ezáltal ismét hosszabbodhat az eljárás időtartama.
Minden gond nélkül támogatni tudjuk azt az elképzelést, amely a tanács összetételének változása esetén csak akkor írja elő az eljárási cselekményeknek a megismétlését, ha a változás a népi ülnökök személyében történik. S bár nem tartozik szorosan a törvényjavaslat témájához, meg kell jegyezzük, a társasbíráskodás jelenlegi formája mindenképpen valamilyen általános felülvizsgálatra szorul. Ez nyilván nem lehetett ennek a módosító javaslatnak a feladata.
A javaslat a tárgyalás mellőzésének alkalmazását szélesebb körben tenné lehetővé. Ez összefügg természetesen az előbb említett 1. §-beli változtatással is és annak világos, logikus következménye. Ezzel ismételten jelzem egyetértünk, de továbbra is fenntartjuk azt a véleményt, hogy az egyszerűsítés minden esetben a garanciális szabályoknak a megerősítése mellett kell hogy történjék, ahogyan ezt az Európa Tanácsnak az ajánlása is tartalmazza.
Nem vagyunk biztosan abban, hogy a garanciális szabályozás az így kiszabható szabadságvesztés-büntetés egy évben történő maximálása lenne. Inkább a vádlotti pozíció ügyvédi támogatásában, a számára biztosított jogorvoslati lehetőségek kiterjesztésében látjuk ezeket a garanciákat. De erről szélesebb körben is lehet gondolkodni.
Maximálisan egyetértünk azzal, hogy a tárgyalás mellőzése esetén szükséges a rövid időn belüli döntés.
Összegezve az előbb elmondott véleményemet: a javaslatot, tehát a kormány által beterjesztett törvényjavaslatot a büntetőeljárás reformja során hasznos, de igen kis lépésnek tekintjük, amely csak kiegészítő jellegűnek és átmenetinek tartható, figyelembe véve az igazságszolgáltatás jelenlegi helyzetét és az e körül kialakult szituációt.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)