Bálint György (SZDSZ)

1995. április 9.

DR. BÁLINT GYÖRGY (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy kifejezzem azt a véleményemet, miszerint a vízgazdálkodásról szóló T/415. számú törvényjavaslat a szükséges módosítások után igen fontos és korszerű törvény megalkotására szolgálhat alapul, amely a vízügyről szóló 1964. évi törvény helyébe léphet. Témája megkerülhetetlen, mert a vízzel való gazdálkodás társadalmi szabályait határozza meg, figyelembe véve a megváltozott tulajdoni viszonyokat. Önök által jól tudott dolog az, hogy a Kárpát-medence térségét sújtó többéves csapadékhiány következtében hazánkban a rendelkezésre álló vízkészlet évről évre csökken. A folyók és a folyamok vízhozama az átlagosnál kisebb; és ami nem a szemünk láttára, hanem rejtve zajlik le: a talajvíz szintje sohasem tapasztalt mélységre süllyedt. Ez a két tényező okozta a több éve tartó aszályt, és elénk vetíti a későbbi jövőben az elsivatagosodás veszélyét.

A víz mennyiségének csökkenésével párhuzamosan, de a többi környezeti tényezőnél rohamosabb tempóban romlik a vizek minősége. A kék Duna, a szőke Tisza és az ég kékjét, zöldjét, vonuló felhőit tükröző Balaton már régen ámde reményeim szerint nem visszafordíthatatlanul a múlt nosztalgiája. Ilyen körülmények között a víz, amely az élet valamennyi megjelenési formájának alapvető feltétele, a civilizáció negatív hatása következtében társadalmilag felértékelődik, és hovatovább olyan stratégiai tényezőként szerepel, akárcsak a gázolaj, a földgáz vagy a hasadóanyagok.

(18.50)

A vízgazdálkodásról szóló törvényjavaslat keretjellegű jogszabályként került megfogalmazásra. Mindössze tíz fejezetből és ezen belül negyvenöt paragrafusból áll. Ebből a kissé aránytalanul hosszúra sikerült IX. fejezet, amely a vízgazdálkodási társulatok működési rendjét körvonalazza, önmagában is tizenegy paragrafust tesz ki.

A szakszerűen előkészített törvényjavaslat szakít azzal a szemlélettel, hogy a vízgazdálkodás minden gondját, baját az államnak kell magára vállalnia. Minden lényeges eleme tekintetében a korszerű piacgazdaság elveit igyekszik érvényesíteni, vagyis állást foglal a törvényjavaslat amellett, hogy a vízellátással kapcsolatos költségeket annak a gazdálkodó szervnek kell fedeznie, amely a vizet hasznosítja. Ugyanakkor meghatározza az állam gondoskodási kötelezettségeit is az olyan tevékenységek körében, amelyek a nagy értékű vízkivételi művek, az árvízvédelmi fővédvonalak és a műtárgyak tervezését, megvalósítását és üzemeltetését illetik.

Nem egyértelmű azonban az állam közhatalmi, tulajdonosi helyzetéből adódó feladatok, továbbá az állam és az önkormányzatok hatósági, közcélú és közszolgáltatói feladatának szétválasztása.

Tisztelt Ház! A továbbiakban a vízgazdálkodási törvényjavaslatnak azokhoz a megállapításaihoz szeretnék néhány észrevételt fűzni, amelyek a mezőgazdasági termelést illetik.

A törvényjavaslat V. fejezete foglalkozik a vizek használatával és hasznosítási lehetőségeinek megőrzésével. A víz egyik fontos, a mezőgazdálkodást jelentősen meghatározó hasznosítási módja az öntözés, amelynek fontosságát képviselőtársaim számára szükségtelennek látszik indokolnom, hiszen egyesek gyakorlati tapasztalataikból, mások választóik véleménye alapján tudják, hogy hosszabb aszályos időszakokban biztonságos és jövedelmező agrártermelést csak öntözéssel lehet folytatni.

Ez a felismerés korántsem mondható újszerűnek, hiszen a Kárpát-medence népei évszázadok óta élnek az öntözés lehetőségeivel, amit az idetelepülő sváb és bolgár termelők új elemekkel gazdagítottak. Időközben nagymértékben fejlődött az öntözés gépesítése, technológiája, tudományos megalapozottsága is.

Hozzá kell ehhez tennem, hogy a klímaváltozás mellett a piacviszonyok is vízigényesebb növények termelése felé, azaz a termelési szerkezet megváltoztatása irányába terelik az agrárgazdaság szakembereinek a figyelmét. Ezért nem elégedhetünk meg azzal a jelenlegi helyzettel, hogy mindössze a mezőgazdasági művelés alatt álló területek 4-5 százalékát öntözzük, hiszen vízkészleteink nagyobb területek intenzív öntözéses kultúrájának megvalósítására is lehetőséget nyújtanának. Ennek természetesen anyagi előfeltételei is vannak, amelyek között nem elhanyagolható a vízhasználat költsége. Erről szeretnék most egy gondolatot elmondani.

A Kárpát-medence hidrológiai viszonyai olyanok, hogy vízkészletünk 95 százaléka az ország területére befolyó vízgyűjtőkből származik. Ha a vízkészletet valamilyen formában nem hasznosítjuk, akkor az némileg transzformálódva kifolyik az országból. Ebből következik a korszerű öntözéses gazdálkodást alkalmazni kívánó agrárvállalkozóknak az a jogos igénye, hogy az öntözésre felhasználandó vízért csupán a tényleges kiemelési és továbbítási költségek megtérítésére kötelezzék őket, míg maga a vízhasználat sorolódjék az állam mezőgazdaságot támogató intézkedései közé. Ehhez persze a tulajdoni kérdések mielőbbi rendezése szükséges, és ezért sürgető a vízgazdálkodási társulatok szabályozása, amiről a törvényjavaslat IX. fejezete intézkedik.

Meg kívánom említeni a vízhasználat időszakosságából fakadó egyik fontos problémát is. Tudvalevő, hogy a folyók és a folyamok vízhozama nyáron a legkisebb, a többi évszakokban bőségesebb. Az öntözés vízfelhasználása viszont éppen nyáron kulminál. Ebből következik, hogy akkor gazdálkodunk ésszerűen a vízkészlettel, ha a tározókat és a halastavakat a téli időszakban töltjük fel abból a célból, hogy a tározott vízkészletet a vegetációs időszakban hasznosíthassuk öntözésre. Ennek azonban az az előfeltétele, hogy a tározókat műszakilag fogadóképessé tegyék, továbbá az is, hogy a gazdálkodók és szervezeteik a tározáshoz szánt vízhez kedvezőbb anyagi feltételek között, azaz olcsóbban jussanak hozzá.

A törvényjavaslat VI. fejezete "A vizek kártételei elleni védelem és védekezés" címet viseli. Ebben a fejezetben határozza meg a jogszabály azokat az intézkedéseket, amelyeket a vízügyi igazgatási szervezetek kötelesek elvégezni a veszélyhelyzet elkerülésére és a károk megakadályozására. Az árvizek és a belvizek által veszélyeztetett terület az ország területének 52 százalékát teszi ki.

Az utóbbi évek tapasztalata az, hogy a vízügyi feladatok jelentősen alulfinanszírozottak. Erről bárki meggyőződhet, ha az országnak olyan részeire látogat, ahol nagyobb folyók, patakok, folyamok vannak. Itt magától kínálkozik alkalom arra, hogy megtekintsék a feliszapolódott és elgyomosodott vízvezető csatornákat, a tönkrement, elrozsdásodott, ütött-kopott műtárgyakat és a megsüppedt, szétrepedt árvízvédelmi töltéseket.

Ezeknek a műveknek az állóeszközértéke óriási. Jelenlegi árakon mintegy ezermilliárd forintra becsülhető. Ennyit kellene beruháznunk akkor, ha az ország területén most kívánnánk létrehozni egy olyan árvízvédelmi rendszert, amely megvédi a városokat és falvakat, az ott élő embereket és vagyontárgyaikat a bármikor bekövetkezhető árvíztől. Ha nem is ketyegő, de rejtett bomba lapul tehát az elhanyagolt árvízvédelmi gátak tövében.

Az utóbbi évek gazdasági nehézségei nem tették lehetővé, hogy az árvízvédelmi berendezések fenntartására és üzemeltetésére elegendő pénzt fordítson az állam. A törvényjavaslat vitája során arra kell tehát törekednünk, hogy a következő években ne csak a korábbi időszak mulasztásait korrigáljuk, hanem arra is, hogy a változóban lévő tulajdonviszonyoknak és a területfejlesztésnek megfelelő korszerű és biztonságos árvízvédelmet valósítsuk meg. Talán nem hiábavaló Hollandia példájára utalnom, ahol a vízgazdálkodás igen magas színvonalú, mégis a télen bekövetkezett hatalmas árvíz újabb beruházások előkészítésére sarkallta a társadalmat.

Az agrárgazdaságban rejlő lehetőségek és a vízgazdálkodás szempontjai egymást kölcsönösen indokolják és alátámasztják. A két érdekeltség követelményei semmiképpen sem állíthatók szembe egymással, de bölcs elhatározással olyan vízgazdálkodási rendszert kell kialakítani, amely egyik fázisában sem rak az eddiginél több terhet az agrárvállalkozók, a termelők vállára. Ennek a csíráit oly módon lehet sikeresen elkerülni, ha a termelők vízgazdálkodással összefüggő és őket gazdasági értelemben is terhelő kötelezettségei a most tárgyalandó törvényben a szükséges garanciákkal kiegészítve jelennek meg.

Lényeges kérdés a vizek mennyiségi és minőségi védelmével kapcsolatos feladatok, jogok és kötelezettségek pontos rögzítése. Semmivel sem magarázható, hogy erről ne a vízgazdálkodási törvény rendelkezzék, és ezért indokolatlan, hogy a törvényjavaslat külön törvény hatálya alá utalja az e kérdéssel kapcsolatos szabályokat.

Tisztelt Ház! A víz létfontosságú életelemünk. Ennek logikus következménye, hogy minden, a vízháztartással kapcsolatos kormányzati intézkedésnek jelentős hatása van a társadalom közérzetére.

(19.00)

Ezt a felelősséget érezve vázoltam gondolataimat a vízgazdálkodásról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban és ajánlom azt a tisztelt Háznak elfogadásra. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)