Lusztig Péter (MSZP)
DR. LUSZTIG PÉTER (MSZP): Elnök Úr és létszámában erősen megfogyatkozott tisztelt Ház! Nem tudom, Rott Nándor hozzászólása után, aki azt mondta, hogy egyre nehezebb a hozzászólók helyzete, a nemzetbiztonsági miniszter távollétében megkockáztathatom-e Bacsó Péter után szabadon , hogy "a helyzet fokozódik", mert valóban mindent elmondtak. Olyannyira nehéz, hogy hozzászólásom történeti részét gondolom mindannyiuk megelégedésére kihagyom, tekintettel arra, hogy a mai nap folyamán körülbelül hat alkalommal hallották, és szerintem közepes képességeinket is feltételezve mindenki megjegyezte. Mindösszesen két megjegyzést tennék.Nevezetesen az 1885. évi XXIII. számú törvénycikk, a régi vízjogi törvény, túlnyomórészt a vizek kártételének megelőzésére és elhárítására irányuló tevékenység területén érvényesítette az állami beavatkozás elvét, gondosan szem előtt tartva a magánérdekeket. A vizek használatát illetően abból indult ki, hogy a víz általában a szükségletet kielégítő mértékben fordul elő, a vele közvetlen természeti kapcsolatban lévő ingatlan szükségleteinek a kielégítésére szolgál és arra elegendő is.
Az 1945 után alkotott vízügyi jogszabályok alapján, különösen a vízügyek intézésének 1948-ban végbement államosítását követően, a vízgazdálkodás megszűnt kizárólag mezőgazdasági jellegű, túlnyomórészt a mezőgazdaság érdekében álló tevékenység lenni. Kilépett szűkebb kereteiből, térben és feladatkörben egyaránt kiszélesedett: a vizek kártételei elleni védekezésen túlmenően a vízkészletek átfogó, tervszerű és komplex hasznosításáig a vízzel kapcsolatos minden szükségletkielégítő funkciót igyekezett felölelni.
A vízgazdálkodással összefüggő tevékenységeket szabályozó és jelenleg is hatályos törvény megalkotása óta azonban harminc év eltelt, és ez idő alatt a nemzetgazdaságban olyan lényeges változások következtek be, amelyek nagyon is időszerűvé tették a jelenlegi gazdasági, társadalmi és politikai viszonyokkal harmonizáló törvényalkotást.
A törvény elfogadását követően, azzal szinkronban, szükségesnek tartom további, alacsonyabb szintű jogszabályi előírások megalkotását, megváltoztatását is. Utóbbit, megítélésem szerint, helytállóan fogalmazza meg a Magyarország vízügyi politikájáról szóló tájékoztató.
Nem ismételve és nem részletezve az eddig elhangzottakat, engedjék meg, hogy négy pontban felsoroljam azokat a gondokat, problémákat, amelyeket a jelenlegi szabályozásban látok.
Az 1990. évi LXVIII. törvény megjelenése óta a vízgazdálkodás és a környezetvédelem szervezetrendszerének tevékenységére, különösképpen a vizekkel kapcsolatos hatósági és szakhatósági területeken a nagymértékű párhuzamos munkavégzés jellemző. Ezek közül a legfontosabbak:
1. A vízkészletek, a felszíni és felszín alatti vizek minőségének védelme a KTM hatáskörében maradt. A KHVM a felszín alatti vízkészletek védelme érdekében kialakította a védterületi koncepciót, holott ez értelemszerűen környezetvédelmi feladatkör.
2. A vízkészletekkel való mennyiségi gazdálkodás a vonatkozó törvény 41.§ (4) bekezdésében foglaltakkal ellentétben miszerint a vízháztartással összefüggő szabályozás és ellenőrzési feladatok a környezetvédelmi miniszter irányítása alá kerültek a KHVM feladatköre, annak ellenére, hogy ennek környezeti hatásai egyenértékűek a vizek minőségi viszonyaival.
3. A vízjogi engedélyezésre irányuló környezetvédelmi hatáskör a KHVM-nél maradt, holott a vízjogi engedély tartalmi elemeinek, feltételeinek többsége és túlsúlya a KTM döntési jogosítványai között szerepel. Ezt a kétségtelen anomáliát azzal kívánták feloldani, hogy a vízjogi engedély előfeltételeként a környezetvédelmi hatóság előzetes szakmai állásfoglalását tették kötelezővé.
4. A vízügyi szervezet leválasztása a környezetvédelemről a környezetvédelmi és vízügyi igazgatásban vertikális és horizontális megosztást eredményezett, ami az államháztartás költségeit jelentősen megnövelte, ugyanakkor az új közigazgatási struktúrák kialakulása után hatékonyságukat rendkívüli mértékben lerontotta. Az elmondottak ellenére a törvényjavaslat alkotóinak azon igyekezete, hogy a hatályos közigazgatási megosztás szerint korrekt, a vízgazdálkodás valamennyi területét felölelő kerettörvényt hozzanak létre, részben sikeresnek bizonyult.
A törvényjavaslat mind szövegezésében, mind tartalmilag beleilleszkedik a jelenlegi jogrendbe, más törvényekkel összhangban áll, belső konzisztenciája amenynyire az adottságok engedik megfelelő.
A benyújtott törvényjavaslat minden erénye mellett azonban nem oldja meg azt a problémát és erről itt már többen szóltak , amit az 1990. évi LXVIII. törvény megjelenése váltott ki, nevezetesen, hogy alkotmányunk 10. §-ának (1) bekezdése kimondja: a magyar állam tulajdona nemzeti vagyon. E körben a törvény által is deklarált vizek a nemzeti vagyonba tartoznak, azok kezelésére külön törvények vonatkoznak. A kezelés szabályait a törvényjavaslat meghatározza. Ebből következően a kezelő és a vízzel mint természeti erőforrással rendelkező szervezet nem lehet azonos. Megállapítható tehát, hogy a benyújtott törvényjavaslat ennek a konfliktusnak a feloldására nem ad megoldást. Ezzel együtt és mégis figyelembe véve a képviselőtársaim által is benyújtásra került módosító javaslatokat javaslom a törvényjavaslat részletes vitára bocsátását.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)