Pozsgai Balázs (MSZP)
POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényalkotás célja a kornak megfelelő törvényi szabályozás biztosítása. Ennek szellemében szükség van a vízügyről szóló 1964. évi IV. törvénynek egy korszerű törvénnyel való felváltására. A törvényalkotásnak mindig meg kell vizsgálnia, hogy mely kérdések teszik szükségessé a törvény újragondolását és mely kérdéseknél fontos bizonyos folytonosság biztosítása. E felvetés alapján két kérdéskört tartok célszerűnek megvizsgálni a törvényjavaslat általános vitája kapcsán. Az egyik a tulajdonviszonyokból származó kötelezettség, a másik a vízügy és a környezetvédelem viszonya.A tulajdonviszonyokból származó kötelezettségek tekintetében a törvény három tulajdonformával állami, önkormányzati és magántulajdon számol. Egyértelműen tartalmazza az ebből fakadó állami és önkormányzati kötelezettségeket, de megítélésem szerint a magántulajdonból az ingatlan tulajdonosára vonatkozó kötelezettségek a törvényben nem mindig kellő súllyal jelennek meg. Ezért esetenként a vízgazdálkodási feladat végrehajtása kerülhet veszélybe. Ez a társulatokkal foglalkozó fejezetben figyelhető meg leginkább.
A törvény kimondja: a társulat akkor jön létre, ha az érdekeltségi területen ingatlantulajdonnal rendelkező, illetve az ingatlant egyéb jogcímen használók többsége az alakuló közgyűlésen ennek megfelelően dönt.
A törvény szövegéből nem derül ki, hogy többségi döntés esetén a kisebbségben levő tulajdonosokra nézve ez a döntés kötelező-e. Ezt a törvényben kell egyértelművé tenni. Ha a társulat létrehozásánál nem létezne a nyugati demokráciákban is ismert kényszertagság fogalma, akkor a vízgazdálkodási közfeladatok nem volnának elláthatók társulati formában.
(20.20)
A megalakulásuk mellett a működés feltételeit törvényileg is biztosítanunk kell. Megítélésem szerint mind a megalakuláshoz, mind a határozathozatalhoz az egyszerű többség a kétharmaddal szemben elegendő volna.
Emellett még fontos, hogyha olyan területekről van szó, ahol az ingatlantulajdonosok többsége természetes személy ami a jelenlegi tulajdonosi helyzetben azt is eredményezheti, hogy egy társulatnál több ezer tag is lehet , egy társulat működését önmagában ez is ellehetetlenítené. Ezért szükséges, hogy a természetes tagok képviseletét másra át lehessen ruházni. Itt célszerűnek tartanám, ha a természetes tagok képviseletét az önkormányzat látná el.
Azt is vizsgálni kell, hogy az önkormányzatok milyen feltételek teljesülése mellett lesznek alkalmasak erre a feladatra. Ezt az önkormányzati törvényhez kapcsolódó kormányrendelet mondhatná ki.
Ehhez kapcsolódó az érdekeltségi hozzájárulás befizetésének módja is. A közfeladatokhoz való hozzájárulást az érdekeltség arányában kell befizetni. Ennek mértéke sok kistulajdonosnál a fizetés elmulasztása esetén a behajtás érdekében mivel adók módjára behajtható köztartozás tett intézkedés költségei jóval nagyobbak lehetnek, mint a tartozás maga. Célszerű volna, ha a természetes jogi személyek érdekeltségi hozzájárulását az önkormányzatok szednék be, és meghatározott százalékrészét költségeik fedezésére visszatartva, a társulatnak utalnák át.
A vízparti területek magántulajdonlása más problémát is felvet. Ott, ahol az államnak vagy az önkormányzatnak kell ellátnia a vízgazdálkodási közfeladatot, ott az ingatlan tulajdonosa köteles tűrni a szakfeladatok ellátását rendelkezik a törvény. Megítélésem szerint a törvényben ennél konkrétabb szabályozás szükséges, és ennek megfogalmazásánál érdemes a nyugaton ebben a kérdésben lejátszódó változásokra is figyelni.
A parti sávok rendeltetése kettős. Lehetővé teszik a rendszeres karbantartási feladatok végzését, és egyben el is választják az élővizet az intenzíven művelt területtől, így egyben védik a szennyeződésektől.
Ezt ma például Ausztriában is úgy próbálják kialakítani, hogy a vízparton pár méter szabadon hagyott terület van a munkagépek számára, mögötte egy természetes élőhelynek is megfelelő cserjés, fás sáv, és csak ezt követi a művelt terület. Korábban ez nálunk is hasonló volt, a földhivatali nyilvántartásban ezek az úgynevezett kivett területek voltak.
Az elmúlt rendszer földtörvénye olyan szerkezetű volt, amely mindig a szántót preferálta, ennek következtében ezek a védősávok lassan sok helyen eltűntek, a vízfolyás partjáig művelik a területet, és ezzel sokszor például műtrágyázzák, szennyezik a vízfolyást is. Megítélésem szerint a törvénynek nem az az elsődleges célja, hogy a tulajdonos érdekeit védje a vízgazdálkodási közfeladat végrehajthatóságának a rovására, hanem az, hogy a vízgazdálkodási közfeladat elvégzéséhez szükséges feltételeket megteremtse, természetesen az ingatlantulajdonosok érdekeinek figyelembevételével.
A vízügy és környezetvédelem viszonyáról néhány gondolatot. Napjaink kiemelt és viszonylag újnak mondható feladata, hogy a társadalomban minden beavatkozásnál mérlegelni kell a környezeti hatásokat, és a fenntartható fejlődés alapján csak olyan beavatkozások engedhetők meg, amelyek a környezetünk állapotát nem rontják. Ezek alapján érdemes megvizsgálni, hogy az előterjesztett új törvény mennyiben nyújt magasabb szintű törvényi biztosítékot úgy, hogy egyben megfeleljen az alapvető vízgazdálkodási feladatoknak is. Ehhez tisztázni kell a vízgazdálkodás alapvető feladatát és a környezetvédelem szerepét.
A vízgazdálkodás lényegi feladata az igények kielégítése. Az igények kielégítéséhez kapott jogokat és kötelezettségeket engedélyben kell rögzíteni, míg a környezetvédelem szerepe az e törvényben is meghatározott igények kielégítése a prioritások figyelembevételével, valamint a korlátozás.
Történelmi tény, hogy az emberiség fejlődéstörténetében a víz mindig meghatározó szerepet töltött be. Ennek a szerepnek a lényege, hogy az ember-víz kapcsolatában a vízigények kielégítése napi szükséglet volt és ma is az. Az igények kielégítése érdekében az ember közel került a vízhez, ezért igényként jelent meg a védekezés a vizek kártétele ellen is. Nyilvánvaló, hogy a vízkár-elhárítás szükségességét az átlagembernek nem kell magyarázni, míg a vizek használata akkor kerül előtérbe, ha már az igények egy része nem vagy nem mindig elégíthető ki. Ekkor egyre precízebb jogi szabályozást kíván meg a társadalom, mivel most már lényegében ez egy folytonos hiánygazdálkodás. Így a már folyamatban lévő vizek, vízhasználatok jogi biztonsága mellett fontos az újonnan jelentkező igények kezelése és a fenntartható fejlődés érdekében a távlati igények kielégítése, feltételeinek megteremtése.
A vizek használója az igényét úgy fogalmazza meg, hogy hol, mikor, mennyi és milyen minőségű vízre van szüksége. A társadalomban az érdekeltek fogalmazzák meg a vízigényüket.
A természet megóvásának érdekében is a megfelelő helyen, a megfelelő időben, a megfelelő mennyiségben és minőségben kell hogy rendelkezésre álljon a víz, de a természet önmagában ezt nem megfogalmazza, hanem a mindenkori lehetőségekhez próbál alkalmazkodni, s ha már nem tud, akkor pusztul, illetve e pusztulás nyomán új életközösségeket hoz létre, amennyiben valamilyen új élettér alakul ki.
Az ember a saját jól felfogott érdekében látva a helyenként saját igénye kielégítése érdekében végrehajtott beavatkozások nyomán megjelenő természeti károkat, változásokat kell hogy megfogalmazza a természet vízigényét. Ez az igénymegfogalmazás nyilván bizonyos mértékben szubjektív, tehát nem biztos, hogy az egyébként az állandóságot nem ismerő, természetben lejátszódó folyamatok objektív igénye, ezért ezt folyamatos kutatásokkal újra kell fogalmazni. Ezt az igénymegfogalmazást általában a társadalomnak, tehát az államnak kell felvállalnia; ez a környezetvédelem feladata.
Ennek megfelelően a törvénytervezet "A vizek használata és hasznosítási lehetőségeinek megőrzése" című fejezetében vízigényként veszi számba a környezet- és a természetvédelem igényét is.
Ezek alapján a vízgazdálkodás legfontosabb kérdései: a vízkészletek pontos mennyiségi, minőségi ismerete, a vízigények és a vízigények kielégítése módszereinek ismerete, a vízigények kielégítésének jogi szabályozása. A vízigények kielégítése jogi szabályozásának eszköze a vízjogi engedélyezési eljárás. A vízjogi engedély egyben jogi védettség az abban foglalt igények kielégítésére.
A fent elmondottak alapján egy fontos megállapítás tehető. A vízgazdálkodásról szóló törvénynek olyannak kell lennie, amely a társadalomban meglévő összes vízigény, vízhasználat, a természet igénye és a vizek kártétele elleni védelem kielégítésének szakmai és jogi kereteit tartalmazza. A vizek mennyiségi és minőségi védelme nélkül a vízigények kielégítésének hosszú távú feltételeit megteremteni nem lehet. Tehát e törvény a vizek mennyiségi, minőségi védelme nélkül nem teremti meg a vízgazdálkodás törvényi szabályozását. Ezért ezzel a törvényt ki kell egészíteni.
Kérdés, hogy az 1964. évi IV. törvényben a komplex vízgazdálkodás részeként megfogalmazott vizek mennyiségi, minőségi védelme megfelel-e a társadalom jelenlegi fejlettségének, vagy szigorúbb szabályozásra van szükség, és ha igen, akkor ez mely terület miatt indokolt. A vizek mennyiségi védelmének legfontosabb alappillére a vízkészletek pontos ismerete, ennek alapja a vízrajzi tevékenység és a vízkészletek kutatása.
(20.30)
A vízkészletkutatással kapcsolatban a vízgazdálkodás feladata a megismerés mellett a vízigények kielégíthetőségének a vizsgálata. A környezet- és természetvédelem igényeinek a megfogalmazásakor azt kell hogy vizsgálja: milyen mértékű vízkészletváltozás tűrhető el a természetben jelentős változás nélkül, tehát ökológiai célok érdekében az igényét korlátok megfogalmazásával adja meg.
Kérdés, hogy ennek a korlátozási igénynek minden esetben a legerősebb jogosítványnak kell-e lennie. Erre a választ a vízigények rangsorolásával maga a törvény is megadja.
Ez a rangsor mit takar? A vízkészletre az jellemző, hogy mennyiségük, minőségük folytonosan változó, a vízbőség mellett ismertek a természetben előforduló vízhiányos, aszályos időszakok. Mindenkinek alapvető emberi joga az egészséges ivóvízhez jutás. Tehát ekkor is az ivóvízellátás vízigényét biztosítani kell az egyéb természetvédelmi igények, korlátok felett is.
A vizek káros szennyezése mindenhol tilos, a jelenleg érvényes 1964. évi törvény alapján is, ott is, ahol jelenleg a társadalom szereplői által gyakorolt vízhasználat nincs és az ismert jövőben sem várható. Ott, ahol vízhasználatok vannak, a vízhasználat igényétől függően esetenként a környezet vagy a természet tűrőképességénél, terhelhetőségénél sokkal szigorúbb védelmet és szabályozást kell biztosítani, mint általában a vizek védelmében. Ezt a felismerést már az 1964. évi IV. törvényben is megfogalmazták a védőterületek, a védőidomok kijelölésének a lehetőségeivel.
A felszíni vízhasználatok védelme érdekében esetenként a használt vizek vezetésénél sokkal szigorúbb határértékeket kell előírni, mint amit a vízfolyás ökológiai védelme indokol. Ismert mindenki előtt, hogy a Duna hat kategóriába sorolt vízfolyás, de a parti szűrésű vízbázisok közelében, a vízhasználatok védelme érdekében, a szennyvízbevezetések számára szigorúbb határértékek előírása szükséges. Ezt konkrétan támasztja alá az 1994. január 1-jén hatályba lépett "Felszíni vizek minősége, minőségi jellemzők és minősítés" című szabvány, amely tartalmazza az összes magyarországi, a KTM által működtetett felszíni vízminőségi törzshálózat felsorolását, valamint leszögezi, hogy az itt vizsgált komponensek alapján adott vízminősítés nem felel meg a vízhasználatok szerinti vízminősítésnek.
Ebből következik, hogy a vízhasználatok szerinti vízigény-elbírálás, illetve a használhatóság és a biztonságba helyezés alapját képező vízminősítést is a vízgazdálkodás keretében kell biztosítani.
Tehát a vízgazdálkodás keretén belül úgy kell biztosítani a környezetvédelem szempontjait, mint az egyéb szakhatóság szempontjait. A környezetvédelem feladata ugyanis nem létesítmények engedélyezése és nem tulajdonosi jogok gyakorlása, hanem azok esetleges káros környezetvédelmi hatásainak megelőzése, vagy ha már azok kialakultak, a kiküszöbölése tárgyában történő intézkedés.
A vízgazdálkodás feladata viszont a víz felhasználhatóságának, kártétele elleni védekezésnek, továbbá a keletkező szennyvíz megfelelő kezelését szolgáló, műszakilag is megfelelő, jól működő létesítmények engedélyezése, illetve ha a létesítmények e követelményeknek nem felelnek meg, a jog eszközeivel az e célok elérésére alkalmas állapotba helyeztetése.
Befejezésül: a környezetvédelem és a vízgazdálkodás 1990-ben történt szétválasztásának egyik indoka az volt, hogy a vízgazdálkodásra vonatkozó környezetvédelmi, természetvédelmi, szabályozási és ellenőrzési feladatokat, az igények megfogalmazását ne a vízgazdálkodásban, a vízigények kielégítésében érdekeltek lássák el.
A környezetvédelem igényét a vízgazdálkodástól független szervezetnek kell megfogalmazni, a vízigények kielégítésének rangsora adja meg az így megfogalmazott korlátozás erősségét, amelyet viszont a törvény tartalmaz. Ezzel a vízgazdálkodás lényegében egy külső kontroll alá kerül.
A fentiek alapján a vízgazdálkodás keretén belül kell biztosítani a vizek mennyiségi, minőségi védelmét. A környezet- és természetvédelem általános igényét, mint környezeti és természetvédelmi határértékeket, a környezetvédelemnek kell megfogalmaznia, és a vízjogi engedélyezési eljárás keretében érvényesítenie kell, illetve esetenként a vízjogi hatóság ennél szigorúbb előírásokat is érvényesíthet.
A fentiek alapján nem csupán a törvények kiegészítése szükséges a vizek mennyiségi, minőségi védelmében, hanem úgy kell megtenni, hogy ezt egyértelműen a vízgazdálkodás keretében kell végrehajtani.
A fentiek szellemében nyújtottuk be a törvényhez módosító indítványainkat.
Köszönöm türelmüket, figyelmüket. (Taps.)