Kónya Imre (MDF)
DR. KÓNYA IMRE (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja növekvő aggodalommal figyeli, hogy az egészségügy egyre rosszabb helyzetbe kerül. Lakossági jelzések és sajtótudósítások is igazolják, hogy a kórházak helyzete immár katasztrofális. Olyan nagy múltú fővárosi kórház, mint például a Szent Margit Kórház is, kénytelen olyan kényszertakarékossági intézkedéseket bevezetni, amelyek komikusak is lehetnének, ha nem jeleznék azt a tragikus helyzetet, ami a kórházak és az egészségügyi ellátás körében kialakult. A Szent Margit Kórházban például a kórtermek hőmérsékletét az energiatakarékosság miatt csökkenteni kellett, a villanykörtéket is kicsavarják, hogy spóroljanak a világítással. A takarításon is spórolnak, és a betegek kevésbé tápláló, rosszabb minőségű ételt kapnak. A hatékony gyógyszerek helyett az elsődleges szempont a gyógyszerek ára, tehát olcsó gyógyszereket alkalmaznak; nyilvánvalóan nem kell bizonyítani, hogy a gyógyítás ezáltal hosszabb lesz, a kezelési idő megnő, a gyógyulás esélye nagymértékben csökken. De a már elterjedt egyszer használatos injekcióstűk sterilizálása is szóba került, ami nyilván a fertőzésveszélyt növeli.
Azt gondolom, hogy ilyen körülmények között aligha lehet csodálkozni azon, ha a 13-14 ezer forint bruttó fizetésen tengődő ápolónők jobb megélhetéssel járó munkát keresnek maguknak.
Mindez nem valami kivédhetetlen gazdasági vagy természeti csapás, hanem ezt a kormány mulasztása okozza. (Zaj a bal oldalon. Szili Sándor: Melyik kormány?) A helyzet ugyanis az, hogy az egészségügyi önkormányzat 1994 novemberében beterjesztette a költségvetést. Immár '95 második negyedévében vagyunk, és kilenc hónapi kormányzás után ez a kormány nem tudott elfogadtatni érvényes költségvetést a társadalombiztosításra, sőt a '94 novemberében beterjesztett költségvetést amit előterjesztett a parlamentnek utóbb visszavonta. Tehát még nincs érvényes költségvetés '95 második negyedében, ennek pedig az a következménye, hogy az 1994-es számokon dolgozik a költségvetés, ami azt jelenti, hogy az egészségügy ma is fillérre ugyanannyi pénzből kénytelen gazdálkodni, mint 1994-ben gazdálkodott; közben pedig tudjuk, hogy az energiaárak a duplájára emelkedtek, a gyógyszerárak a duplájára emelkedtek, tehát az egyébként is nyomasztó infláció az egészségügyet különösképpen sújtja.
A következmény tehát, hogy nincs költségvetés, egyértelmű az egészségügyre nézve; külön megszorító intézkedések nélkül is további forráscsökkenést okoz. A kormány az ország rendbetételét ígérte, ehhez képest mit tapasztalunk? Pótköltségvetés, majd újabb költségvetés, most ismét egy pótköltségvetésen fogunk dolgozni; negyedévenként újabb költségvetés országos szinten, de ez még mindig jobb azt kell mondanom , mint ami a társadalombiztosítás terén van, mert a társadalombiztosításnak egyáltalán nincs költségvetése. Most pedig azt halljuk, hogy az egészségügyi önkormányzattal nem tud a kormány megállapodni, és még mindig késik a költségvetés beterjesztése.
Úgy gondolom, hogy ez nem az egészségügyi intézmények pénzügyi helyzetének rendbetétele, amit Horn Gyula a választások előtt ígért, és azt sem gondolom, hogy így képzeli a kormány a jelenlegi finanszírozási rendszer hibáinak korrekcióját, ahogy a kormányprogramban ígérte.
Ellenkezőleg: úgy gondolom, hogy a kórházak csődje a kormányzat csődjét jelenti. A Magyar Demokrata Fórum természetesen nem egyezhet meg a kormány helyett az önkormányzatokkal és nem terjesztheti elő a költségvetést. De nyomatékosan felhívja a kormányzat figyelmét arra, hogy mulasztásával immár ne veszélyeztesse az egészségügyi ellátást és közvetve az állampolgárok életét.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)