Surján László (KDNP)
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ebben a vidám hangulatban kénytelen vagyok emlékeztetni arra, hogy a kormány március 12-ei intézkedéseit a magyar lakosság 66 százaléka felháborodással fogadta. Ha az ellenzék hangot ad ennek a felháborodásnak, ezt azt hiszem, kár uszításnak minősíteni, mint ahogy megtörtént ebben a Házban. Uszító hatású egyébként nem az élesen fogalmazott ellenzéki kritika, hanem a pökhendi, az ifjúságot kioktató, zsebre dugott kézzel elmondott miniszteri beszéd. Nem személyes támadás ez, mert rögtön hozzáteszem, nagyon jólesett és örömmel nyugtázom azt a hangot, amelyet pénzügyminiszter úr ma használt. Ezen a hangon, azt hiszem, hogy lehet és érdemes tárgyalni. (Zaj.)Elhangzott az, hogy deficites ország vagyunk. Talán én egy másik megnevezést is említek: egy kicsit sodródó ország, kompország vagyunk, hiszen most is olyan állapotban kerül sor intézkedéscsomagra, hiányolják egyes ellenzéki képviselőtársaim a kitörési pontokat. Én hiányolom azt a térképet, amelyhez hozzá kell igazítani a kitörés helyeit. Hova is akar menni az ország? Modellváltásról beszélünk úgy, hogy ad hoc ötletekkel próbálunk itt, ott, amott változtatni a fönnálló rendszeren. Egy társadalompolitikai modellt, egy társadalombiztosítási modellt elveiben először le kell tárgyalni. El kell dönteni, milyen típusú társadalombiztosítást akarunk, mit adunk fel a meglévőkből, mit vállalunk az újakból. Oda kell figyelni, hogy a sokak által imádott Amerikában éppen megbukott az az egészségbiztosítás, amely kívül rekeszti a nemzet mintegy 10 százalékát ezen a rendszeren.
Ezeknek a kérdéseknek az elvi tisztázása nélkül a hályogkovács biztonságával nagy merészség hozzányúlni az alapvető ellátórendszerekhez. Mi ez a 170 milliárdos csomag, amelyről most szó van? A kamatterheknek fele, vagy ha az újabb számokat veszem, egyharmada!?
(11.00)
(Jegyzők: dr. Kávássy Sándor és Sasvári Szilárd)
Meg tudja-e ez oldani a 4311 milliárdos államadósságot? Nyilvánvalóan nem. Az ez évi GDP 3,3 százalékáról van szó. Akkor miért ez a tüntetésekre vezető, a lakosság gondolkodását alapvetően megváltoztató, a kormány heveny hanyatlását kiváltó felháborodás? A bizalom az ismételten be nem tartott ígéretek miatt elveszett. A kormány elherdálta bizalmi tőkéjét. Ilyenkor nagy kísértés előtt áll minden kormány, kilép a jogállamiság kereteiből, és megpróbálkozik a puhább vagy a keményebb diktatúra eszközeivel.
A diktatúra sajátos eszközei közé tartozik a megfélemlítés. Elég bejelenteni 15 százalékos leépítést, s az érintettek máris meghúzzák magukat. Egy diktatúra természetesen nem a haláltáborok felállításával kezdődik, de az első lépések között például ott lehet a normatív szabályozások helyett a kézi vezérlésre való áttérés. És népjóléti miniszter urunk éppen tegnap tett hitet ilyen kórházfinanszírozás mellett. A kórházfinanszírozás reformjának első évében 7 és fél ezer ággyal kevesebb működött a reform hatására anélkül, hogy ebből különösebb feszültség keletkezett volna, de nem központi íróasztaloknál találta ki valaki, hogy hol melyik ágyat kell megszüntetni, hanem a közgazdasági szabályozók ereje révén. Ebből a finanszírozási reformból előrefelé van a kimenekedés útja, nem hátrafelé, a kézi vezérlés irányába.
Hallani most azt a megtévesztő állítást, hogy minden, most megtervezett lépést már az előző kormány idejében meg kellett volna tenni, csak akkor ezt nem merték. Annyi igaz ebből, hogy a most felsorolt, felvetett szociálpolitikai ötletek mindegyikével találkoztunk pénzügyminisztériumi előterjesztések formájában. Ezeket akkor silányságuk miatt sikerült visszavetni. Félő, hogy a kormánypárti többség most a vak ló bátorságával törvényerőre emeli a selejtet. Ha azt mondjuk, nem méltányos, hogy a bankigazgató vagy a miniszter gyereke családi pótlékot kapjon, nem tiltakozom, miniszter úr. Talán úgy is fogalmazhatom, hogy egyet is értek. De a részletekben van ám az ördög elrejtve! Bevezetünk egy határértéket. Mindegy, hol van az a határ. A határértéken lévő családok sajátos módon reagálnak, jövedelemeltitkolással, hiszen évi tízezer forint jövedelememelkedéssel évi százezret is lehet veszteni adott esetben. Persze, hogy el fogja titkolni a jövedelmét. Vagy válással reagál, mint annak idején a rossz emlékű ingatlankorlátozások idején.
Csodálatos ötletekkel találkozunk ebben a csomagban, például halott művészek szerzői díja után fizetett társadalombiztosítási járulékkal. Kellenek a többletbevételek, mert a helyettes államtitkári kar akár 25 százalékkal meg kívánja növelni a karcsúbb államigazgatásban érdekelt vezetést.
A tervezet megszüntetni javasolja a várandósági pótlékot. Helyette ugyan bevezet valamit félpénzért, de a várandósági pótlék szegénynek, gazdagnak egyaránt jár, most szegénytől, gazdagtól egyaránt elveszik. Nem minden elvétel csak a gazdagokra irányul. A legnagyobb bajt abban látom, hogy a szociálpolitika átalakítása során a kormány nem számol azzal, hogy a szociálpolitikai ellátó rendszerek a világ minden országában bajban vannak. Persze, hogy tapsolnak a nyugati szakértők, saját kínjaikat érzik a mi kínjainkban. Mások ezek a kínok. Részben mások. De részben azonosak. S a kínok mögött lévő azonosság például a szociálpolitikai rendszerek feszültségpontjaiban a demográfiai elem. Az a deficit, ami a létező emberanyag deficitje. Ilyenkor nem a gyermekellátások visszafogásában, legfeljebb ésszerű átalakításában kell keresni a kitörési pontokat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ennyi példa legyen elég arra, hogy azt állítsam: szakszerűtlen, végiggondolatlan és durva hibákkal teli az az anyag, amelyet ismerünk. Ne próbálják a szavaimat félreértelmezni. Nem az egyensúly javítása ellen, nem a modernizáció ellen, nem az államháztartás reformja ellen, hanem a jelenleg beterjesztett forma elemeinek szakszerűtlensége ellen szólok.
Évekig hallottuk azt is, hogy az előző kormányok szociálisan érzéketlenek voltak, s az általuk fenntartott szociális védőháló lyukas és folyton gyengül. Most azt halljuk, hogy bőséges ellátásokat vezettünk be, amelyek nem tarthatók. Kérem, az állítások közül az egyik vagy mindkettő hamis.
Az ésszerűsítések sorozata a szociálpolitikai törvény keretei között annak idején megkezdődött. Most az akkor bevezetett ellátásokban is pusztításokat terveznek. El kell most döntenünk, hogy ez a kormány beletartozik-e azon kormányok sorába, amelyeket Dessewffy József úgy emlegetett, hogy ezen kormányok hasonlítanak az andalúziai kecskék szarvára. Dessewffy József Dessewffy Aurél atyja volt egyébként, s az andalúziai kecskék szarva pedig kemény, tekervényes és üres. A most hozott intézkedések kemények, kemény érdekeket sértenek, tekervényesek, mert azt a látszatot keltik, hogy megoldják a tényleges meglévő problémákat. De, mint említettem például a demográfiai ügyek kapcsán, erre sajnos nem számíthatunk. Nem készültek el az intézkedésekhez tartozó hatástani vizsgálatok, nem lehet tudni, mit, miért és mennyire kell megváltoztatni.
A gyermekellátásokhoz való viszony miatt olyan helyzet áll elő, mint amikor a vetőburgonyából főzik a paprikás krumplit: ideiglenesen jól lehet lakni vele, de hosszú távon ez sajnos a pusztulásba megy. Rászorultsági elvről beszélünk, miközben nem nyúlunk hozzá a személyijövedelemadó azon visszásságaihoz, hogy a legjobban kereső réteg évi 48, majdnem 50 ezer forint támogatásban részesül, a legszegényebbek viszont semmilyen támogatásban. Ezen személyi jövedelemadó-rendszer vesztesége mellett eltörpül az, amit a családi pótlékon be lehet hozni.
A családi pótlék kapcsán még azért hadd említsem meg, hogy az a fölső határ, amit először nettó jövedelemben hoztak meg, sokkal igazságosabbnak látszott, mint a jelenlegi tervben leírt bruttó összeg, hiszen ez családtípusonként egy főre vetítve négyezer forint különbséget is hordoz magában. Egyik családot jobban, másikat kevésbé zárja ki a rendszerből. Egy ilyen megkülönböztetés alkotmányellenes.
A semmit meg nem oldó rendelkezések miatt a kormánypártok elvesztették népszerűségüket. A kormányzó pártoknak azonban megmarad a parlamenti többsége a választásokig. De ne áltassák magukat: csak a választásokig. Ha a jelenlegi kormányzó pártok az elhúzódó agóniát kevésbé fájdalmassá akarják tenni, nem marad más lehetőségük, mint magának a kormánynak a gyökeres átalakítása. Ennek eddig is voltak jelei, a most bevezetett intézkedéscsomag radikálisabbá tette ezeket a gondolatokat, és előrébb hozta a bukás felé vezető út következő állomását.
Kívánok mindannyiunknak egy olyan kormányt, mely kevésbé hasonlít az andalúziai kecskék szarvára! (Taps az ellenzék soraiban.)