Rab Károly (független)

1995. április 11.

DR. RAB KÁROLY (független): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem szociálisan érzékeny az a sebész, aki nem végzi el a műtétet, mert a betegnek fájni fog, tudniillik különben belehal. Hasonlóképpen azt gondolom, nem voltak szociálisan érzékenyek azok, akik ilyen irdatlan mértékű kölcsönt vettek fel az életszínvonalat manipulálni, mert annak ma éppen a szociálisan legrászorultabbak látják a legnagyobb kárát, ők lesznek az áldozatai.Mégis azt gondolom, hogy aki az országért felelősséget visel, annak ma fel kell vállalnia ezeket a népszerűtlen intézkedéseket, mert az eladósodás révén nem kotorászhatunk tovább gyerekeink és unokáink zsebében.

E kényszerek alatt, tudomásul véve ezeket az intézkedéseket, mégis meggondolandónak tartom azt, hogy milyen pénzek elvonása okoz a jövőben még nagyobb pénzhiányt, károkat. Azt gondolom, jó lenne végre a költségvetést nem költségvetésként, hanem beruházási törvényként kezelni, úgy hatáselemezni és azt végiggondolni, hogy minek mi a következménye, és valójában azokat a területeket jobban finanszírozni, amelyek megtérülnek, és ebből a megtérülésből később azon területek szükségleteit kielégíteni, amelyek ma szociálisan indokoltak, de nem visznek ma előre.

Ebben az irgalmatlanul nehéz helyzetben azt kellene meggondolni, hogy mi az a terület, amire ma nem is költeni, hanem áldozni kell. Azt gondolom, ez a terület az oktatás, a kutatás, a szellemi erőforrások fejlesztése. Ezek nélkül sem a piac, sem Európa nem nyílik meg előttünk, az ide adott pénzek nem költségek, hanem beruházás. Az előző és a mostani kormány is szavakban prioritást hirdetett ezeknek a területeknek, de tapasztalataink szerint prioritása az elvonásnak volt és van. Még rosszabb, hogy ezek az elvonások ésszerű elvek nélkül történnek, nem ösztönöznek értelmes magatartásra. Nincs mihez igazodni, csak egyben konzekvensek: jobban sújtják a jobban gazdálkodókat.

Ezt több vizsgálat is bizonyította az elmúlt időben, az illetékes minisztériumok évek alatt sem voltak képesek még vitatható normarendszert sem létrehozni, a mai napig nincs értékelés, mert nincs értékrendszer. Ezért ezek a területek egyszerre szegények és pazarlók, de sajnos, az utóbbiak járnak jól.

Normák hiányában értelmetlen létszámcsökkentésről beszélni, mert ugyan igaz, hogy országos átlagban 20-30 százalékkal csökkent a gyerekek száma, de ez az iskolák többségében annyit jelent, hogy 40 helyett 30 gyerek van egy osztályban, ahová nem mehet be 0,7 tanító.

(11.50)

A felsőoktatásban szintén rendkívül nagy különbségek vannak az egy oktatóra jutó hallgatók száma és a különböző fajlagos mutatók között azonos területen is. Vannak, akik már rég meglépték a mostani felsőoktatási tervezetben szereplő intézkedéseket, de félek, hogy stencilen kapják meg az azonos mértékű létszámcsökkentésről az értesítést azok is, akiknél 1:5 az oktató-hallgató arány, és azok is, akiknél 1:15 tudniillik mindkettő előfordul azonos területen. Ezért megengedhetetlennek tartom ilyen formában azokat a bürokratikus és autonómiát sértő lépéseket, amelyekre a kormány a saját hibájából normák híján kényszerül. Értékek, értékelés, kiszámítható és követhető normák nélkül ezek az intézkedések rombolnak, és maga a kormány idézi elő a pazarló szegénységet.

Utolsó mondatként egy megjegyzést szeretnék tenni. Azt gondolom, hogy a hajó nem elment, hanem a hajó negyven-ötven éve süllyed. '90-ben már alig látszott ki belőle valami, de az elmúlt öt évben, jó szándékkal, többen fúrtak rajta lyukat a vízszint alatt, hogy kifolyjék a víz. Attól tartok, hogy ki kell inni! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)