Pusztai Erzsébet (MDF)

1995. április 11.

DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát itt van előttünk, megkaptuk a csomagot! Megkaptuk és átnézhettük... S akkor elgondolkodtunk azon, hogyan jutottunk el ehhez a csomaghoz, milyen úton jutottunk el. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Az utóbbi időben két érvet hallhatunk sűrűn ismétlődni. Egyrészt azt, hogy ez a kormány nem tudta, milyen helyzetben van az ország, mielőtt kormányra került és utána sem egy darabig... , majd hogy miért nem léptünk korábban, és az elmúlt négy év alatt miért nem tettünk sokkal keményebb intézkedéseket azon az úton, amelyen most önök egy nagyon nagyot szándékoznak lépni.

(12.00)

Érdekes ellentmondásokat lehet itt találni. Egyfelől a korábbi ellenzéki párt, a szocialista párt képviselői, a '80-as évek végének kormányában miniszterként dolgoztak, és tökéletesen tisztában voltak vele, hogy milyen helyzetben van az ország. Így kerültek be a parlamentbe, ezzel a tudással; majd négy éven keresztül végigvitatták az összes költségvetést, javaslataik voltak... (Közbeszólás: Így van!.).., indítványokat tettek, rendszeresen ráígértek a kormány javaslataira majd a részletes vitában pontosan vissza tudjuk idézni ezeket -: nyugdíjemelés idején magasabb nyugdíjemelést vagy egyszeri magasabb kiegészítést, a családi pótlék magasabb emelését, a gyed folyamatos szinten tartását, a szociális támogatások további kiterjesztését és sorolhatom. Csak egyetlen idézet a korai időszakból: "Ezenkívül még két területet, az oktatást és szociálpolitikát tartjuk olyannak, ahol nincs lehetőség semmiféle faragásra.

Ellenkezőleg, szükségünk lenne arra, hogy további előirányzatokkal növeljük ezeket az előirányzatokat." Békesi László mondta '90. december 11-én.

Na most felvetődik egy dilemma: ha nem tudták, hogy ez az ország milyen helyzetben van, akkor mire ígértek? Ha nem tudták, hogy megvalósítható-e vagy sem az ígéretük, akkor miért ígértek rá? Nekem erről a kártya jut eszembe, az a kártyás kifejezés, amikor valaki a körülmények, a lapok, a saját lapjainak tiszta ismerete nélkül licitál ezt úgy hívják, hogy blöff. Csakhogy az egy szerencsejáték; jobban mondva, hazárdjáték, uraim. És nem az országról szól!

Önök négy éven keresztül, aztán a választási kampány idején, aztán a kormány első hat hónapjában ilyen ígéretekkel tartották fenn magukat. Megígérték az anyasági ellátások kiterjesztését, a családipótlék-emelést még az ősz folyamán is! És most hol vannak ezek az ígéretek? Ha pedig mégiscsak tudták, hogy az ország milyen helyzetben van, akkor, kérem, ezek az ígérgetések többet jelentenek, mint blöfföt! Ezek felelőtlenek és tisztességtelenek voltak.

Négy éven keresztül hallgattuk a kormány szociális érzéketlenségéről szóló kórust nap mint nap. Szíveskedjenek egyszer már értelmezni ezt a fogalmat az elmúlt négy évre vonatkozólag!

De nézzük a másikat: miért nem lépett a kormány korábban, határozottabban? Nekem van egy másik emlékem is, uraim: ez a szórólap.

Szeretném, ha önök is emlékeznének rá. 1990 októberében... (Közbeszólás: Taxisblokád!).., egyetlen benzináremelés után, az SZDSZ országgyűlési képviselői a taxisblokádon követelték a kormány lemondását. "Öthónapos fennállása alatt a kormány bebizonyította, hogy nem tud mit kezdeni gazdaságunk mélyülő válságával." Uraim, öt hónap! Most nyolcnál tartunk! (Közbeszólás a jobb oldalról: Így van! Taps a jobb oldalon.) "Az országnak haladéktalanul felkészült, a lakosság bizalmát megszerezni képes kormányra van szüksége" mondja ezt a szabaddemokraták parlamenti pártja '90-ben, egyetlen benzináremelés után. És most: konstruktivitást emleget az ellenzéktől, megértést a társadalomtól; némi ellentmondás azért itt is található. Uraim, gondolkodtak-e már azon, ha önök nem így reagálnak az egyetlen áremelés utáni társadalmi reakcióra, a további lépés annak a kormánynak mennyivel könnyebb lett volna? Ha önök nem folytatják négy éven keresztül a szociális demagógiát... (Közbeszólások a jobb oldalról: Így van! Csak ígérgettek!).., mennyivel előbbre haladtunk volna? Erről ma miért nem beszélnek? (Közbeszólás az ellenzék padsoraiból: Mert szégyenlik!)

De most, hogy elfogytak a tétek és nincs további licit és önöknek kell intézni az ország sorsát , most kiterítették a lapjaikat! Itt van előttünk a csomag. Egy olyan csomag, ami lényegében az SZDSZ korábbi sokkterápiájára emlékeztető program, amelyikben hirtelen, két héten belül, a korábbiaknak ellentmondó intézkedések halmaza születik meg; amelyikről ilyen rövid idő alatt kiderült, az első bejelentés után, hogy számtalan ponton megalapozatlan mert éppen a szaktárcák szaktudását nem vették figyelembe! Nem vették figyelembe a szaktárcák támogatását, nem vették igénybe a szaktárcák munkáját; a Pénzügyminisztériumban öt-hat szakember egy számítógép mellett lefuttatta azt a programot, hogy honnan mennyit kell elvenni ahhoz, hogy kijöjjön az idei egyenleg.

Nem én mondom, uraim önök írták! Most kaptuk a tájékoztató programot a gazdasági stabilizációt szolgáló intézkedésekről. A Pénzügyminisztériumban írták le április 7-én, idézem: "A mostani intézkedéscsomag természetesen nem tud helyettesíteni egy minden összefüggésében átgondolt és a társadalmi elfogadásra méltán igényt tartó, középtávú gazdasági programot és távlatos társadalmi-gazdasági stratégiát sem. Ezek kidolgozása még előttünk álló feladat."

Miről szól akkor hát, uraim, ez az intézkedéscsomag, amit letettek elénk ilyen hirtelenjében?

A következő érv: nincs pénze a kormánynak, az országnak arra, hogy ilyen széles körű támogatási formát tartson fönn, csak a rászorultak támogatását kell növelnünk. Ebben az az egy gondom, egy alapvető gondom van, hogy valahogy elfelejtik elkülöníteni a szociálpolitikát és a családpolitikát egymástól mert bár találkozik a kettő, de nem azonos.

Van egy másik: a rászorultsági elv. Nos hát, idézek: "Istenigazából ennek a kompenzálására nem szociálpolitikát tervez a kormány más törvényjavaslatokból látjuk ezt , hanem szegénypolitikát. Ez két különböző dolog! Pontosan tudni kell, hogy e sokat emlegetett rászorultsági elv érvényesítése ebben a helyzetben nem más, mint az egyébként is kiszolgáltatott középrétegek lecsúszásának megalapozása.

Messze nem arról van szó, hogy a legrosszabb helyzetben lévő rétegek helyzete válik elviselhetetlenné, hanem arról, hogy tömegesen válik elviselhetetlenné a középrétegek helyzete, és ehhez a sokat emlegetett rászorultsági politika csak hozzájárul." 1992. október 27-én, Békesi László.

"A baj annál nagyobb, akkor nagyobb, ha a rászorultsági elv alkalmazása úgy jelenik meg, mint szegénypolitika. Itt ugyanis arról van szó, hogy bizonyos jövedelemküszöb alatt lévőket kíván kizárólag preferálni ez a politika, és ez fellelhető ezekben a törvényekben." 1992. november 10-én, Kovács Pál.

Nos, mit jelent akkor most a rászorultsági elvű támogatás? És vajon hogy jelenik ez meg? Önök azt mondják, hogy a magasabb, relatíve magasabb jövedelmű rétegektől elveszik a támogatást. De kérem, az alacsony jövedelműeknek egy fillérrel se adnak többet! Nem nő meg a családi pótlék! A támogatást megvonják a magasabb jövedelműektől, de nem támogatják jobban a rászorultakat!

Beszüntették a létminimum-számításokat. December óta a KSH nem végez létminimum-számítást. Önök szerint miért? Négy évig miért volt erre szükség? Most már miért nincs? Azért, hogy ne lehessen a megvont támogatási határokat valamiféle stabil számhoz kötni? Azért, hogy ne lehessen tisztán látni a helyzetben? Hogy a nettó 15 000 és a bruttó 25 000 azonos szám; és ez már most a családtípusok többségében a létminimum szintjén vagy az alatt van? Erről van szó, uraim! Erről van szó!

És még egy kérdés. Azt mondják most, azért van szükség ezekre az intézkedésekre, hogy ne éljük fel a jövőnket. Szociológiai vizsgálatok szerint az elmúlt években a gyermekes családok anyagi helyzetét sikerült a legkevésbé őriznünk. 1993-ban és akkor még a családi pótlék beszámított a családok jövedelmébe a társadalmi rétegek közül legnagyobb arányban a gyermekek éltek a létminimum alatt; egészen pontosan a gyermekek 42 százaléka.

(12.10)

És most a szociálisnak nevezett megvonások legnagyobb összege és döntő többsége a családoktól történik. Beszélhetnék részletekben, és majd módunk lesz rá, hogy egyáltalán hogy hajtható ez végre és milyen eredményei lesznek. Hiszen az a család, amelyik 100 forintos jövedelemkülönbséggel esetleg 10 ezer forint családi pótléktól esik el, nyilván mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy vagy eltitkolja, vagy valahogy kibújjon ez alól.

A másik végrehajthatósági kérdés, ami itt a javaslatok között még mindig nem szerepel, kérem: az előző évi adóbevallások alapján akarják megállapítani a család jelenlegi jövedelmi viszonyait? Na jó, de hát az előző évben még nem szült az anya, idén viszont igen, és nem lesz keresete! Vagy munkanélkülivé válik a férj, és a tavalyi kereset már nem érvényes! Hol van, mekkora összegbe fog kerülni az a rendszer, amelyik követni fogja ezeket a változásokat?

Még egy nagyon fontos tény: sokan beszélnek és fognak még beszélni Magyarország demográfiai helyzetéről. Mindenki által közismert, mert egy dolog igaz: háromszorosára növelt szociális támogatásokkal és családtámogatásokkal nem lehet háromszorosára növelni a népszaporulatot. Ez tény. De egyedül a gyed bevezetésétől volt kimutatható a befejezett termékenység növelése Magyarországon. 1985-től a három vizsgálható generációban megemelkedett, egyértelműen és szignifikánsan a befejezett termékenység. Uraim, ha ezt most megszüntetik, gondolják, hogy hatástalan marad? Az emberek, a felelősen gyermeket vállaló emberek életstratégiát kell hogy építsenek, hiszen a gyermek nem egyéves, nem kétéves program egy család számára. A meglévő támogatási rendszerek ismeretében felépített életstratégiák most összeomlanak és újat nem tudnak választani. Mi lesz ennek az eredménye?

Én kérem önöket, nagyon gondolkozzanak el ezeken a tényeken. El fogom juttatni önökhöz azokat a tanulmányokat, amikből ez egyértelműen igazolható. Mert ennek a programnak az a legnagyobb baja, nemcsak az a baja, hogy szakmailag összehangolatlan és megalapozatlan, hanem az, hogy társadalmi hatásaiban felméretlen és kidolgozatlan és ezt önök, saját maguk is leírták. Még garanciánk sincs arra, hogy ennek a programnak az lesz az eredménye, amit önök mondtak, hiszen máris elhangzott a pénzügyminiszter úrtól, hogy amennyiben ennek nem lesz eredménye, akkor jönnek a további megszorító intézkedések. És a szakszervezetek javaslatára azt mondta, hogy ezeket is be fogjuk építeni a további megszorításokba.

Ez után a nyolc hónap után és ezeknek a lapoknak az ismeretében Horn Gyula feltette azt a kérdést: mi lenne, ha mi nem lennénk? Hát, tisztelt kormánypárti képviselők, ha önök nem így politizáltak volna négy éven keresztül és az elmúlt nyolc hónapban, akkor itt egy nyugodt feltételek mellett, sokkterápia nélkül fejlődő ország lenne, ahol a gazdasági mutatók lassan, de emelkednének. A nehézségek nem szűnnének meg, de az ország fejlődne tovább, úgy, ahogy már az önök kormányra kerülése előtt ez megkezdődött.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)