Győriványi Sándor (FKGP)
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az 1992-ben megalkotott munka törvénykönyve kétségtelen, különleges jogszabály volt a maga nemében, hiszen olyan társadalmi viszonyokat kellett benne modellezni, amelyek éppen csak alakulóban voltak, és az előző évtizedekben beidegződött gyakorlat a szükséges változásokat nehezen tette érthetővé.A jogalkotó Országgyűlés és a törvény célja, hogy az immár egyenrangú félként megjelenő munkaadók és munkavállalók jogos érdekeit kölcsönösen biztosítsa, illetve megakadályozza, hogy a gazdaságilag erősebb fél bármely módon csorbítsa a másik fél jogait. A cél megismétlése most azért szükséges, mert a törvényjavaslat benyújtója az általános indoklásban arra hivatkozik, hogy az egyes jogintézmények ez idézet "mennyire felelnek meg a jogalkotó eredeti elképzeléseinek", illetve idézet kezdve újra "a törvény ne tartalmazzon olyan rendelkezéseket, amelyek ellentétesek a jogalkotó szándékaival".
Az idézett célkitűzés dicséretes lenne, hiszen a munka törvénykönyvének megalkotása óta majdnem három év telt el, széles körű gyakorlati tapasztalatokat szerezhettünk az alkalmazás területén. Ezzel szemben a benyújtott törvényjavaslat egyáltalán nem mutatja a módszeres felülvizsgálat jeleit éppen olyan, mint sok más törvényjavaslat is az elmúlt hónapokban. Azoknál többnyire az volt az ok, hogy a költségvetés megkívánta bizonyos részletek módosítását, és ehhez felülvizsgálat címén még hozzácsaptak néhány valóban időszerű áttekintést.
Jelen esetben nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy a munka törvénykönyve felülvizsgálatát korántsem a jogalkotó eredeti elképzeléseinek érvényesülése, hanem az a tény okozza, hogy 1995. május 19-e és május 26-a között a törvény értelmében üzemi tanácsi választásokat kell tartani. A kormány ennek szabályait kívánta módosítani a többi csak ráadás, többségében elég rossz ízű ráadás. A javasolt módosítások felületességére előző állításaimat igazolandó rögtön a törvényjavaslat elején áll egy példa: a javaslat 2. §-a előírja, hogy a szakszervezet nevében eljáró, de a munkáltatónál munkaviszonyban nem álló személy csak az érdekvédelmi célra kijelölt, illetve a munkáltató által meghatározott helyen tartózkodhat.
(21.30)
A 3. § ugyanakkor megerősíti: a szakszervezet jogosult ellenőrizni a munkahelyekre vonatkozó szabályok megtartását. Az ellenőrzést általában a szakszervezet által megbízott külső szakember végzi. Kérdés, hogy ezt hogyan tudja megtenni a munkáltató által kijelölt helyiségben, hiszen kizárólag itt tartózkodhat az előző paragrafus értelmében.
A felületes fogalmazásra ez is elég bizonyíték, bár többel is fogunk találkozni.
A törvényjavaslat érdemi részére térve elsősorban az üzemitanács-választás módosítását kell áttekintenünk, hiszen a javaslat jelentős hányadát ez teszi ki. A módosítás egyik legjelentősebb része az üzemi tanácstagok számának újraszabályozása. A jogalkotó eredeti célkitűzése ebben az esetben az volt, hogy a törvény 42. §-a megfogalmazza, hogy a részvételi jogokat a munkavállalók közössége nevében az általuk választott üzemi tanács gyakorolja. A munkahelyeken az elkülönült tevékenységek következtében a munkavállalók csoportérdekei, jogos érdekei is, nagyon különbözők lehetnek. Minél nagyobb munkavállalói létszámot képvisel egy-egy tanácstag, annál valószínűbb, hogy nem lesz módja áttekinteni, értelmezni és összhangba hozni az általa képviseltek tényleges érdekeit, biztosítani valóságos részvételüket.
A törvényjavaslat abból a megfontolásból kiindulva, hogy a gazdálkodó szervezetek foglalkoztatottai létszámában időközben változások történtek, egyértelműen csökkenti a létszámot és rontja az arányt. Szinte egyértelmű ma is, hogy belátható időn belül nem a sok ezer fős nagyüzemek fogják jellemezni a magyar gazdaságot, hanem többségében a 100-500 főt foglalkoztató vállalkozások. Különösen is indokolt az üzemi tanácsok létszámának csökkentése. A nagyüzemek esetén gyakorlatilag ugyancsak lényeges csökkenteni az üzemi tanácsok létszámát, ahelyett, hogy az növekedne; meg kellene érteni: nem lehet analógiát keresni a választott politikai szervek és a munkahelyi szervek között. A kis létszámú üzemi tanácsok nem lesznek képesek a munkavállalók adott közösségét képviselni, de sokkal könnyebben befolyásolhatók. A javaslat ebben a megfogalmazásban nem szolgálja a munkavállalói érdekek szempontjait.
A befolyásolás lehetőségét fogalmazzák meg a 17. és 19. §-ok is. Rendkívül mutatós dolog, hogy a munkáltató és az üzemi tanács a hatékonyabb együttműködés jegyében, a törvényjavaslat értelmében olyan megállapodást köthet, mely kizárólag a tanácstagok érdekeit szolgálja.
A törvény a kezdeményezőkről egyértelműen döntött. Ennek fellazítása a korrupció veszélyét hordozza magában.
A jogosítványok gyakorlását a törvény ugyancsak rögzíti. Ezt semmiféle üzemi megállapodással nem szabad megváltoztatni. Ha a törvényjavaslat benyújtója a jogosítványok gyakorlását nem látja elég szabályozottnak, módjában áll a választás előírásaihoz hasonlóan azt formailag is szabályozni. A jelenlegi javaslat azonban adott formájában kellemetlen következményekkel járhat.
Az üzemi tanácsi választás szabályozásánál azonban nem volna szabad elfeledkezni arról a tapasztalatról sem, hogy az eltelt évek ellenére számos vállalkozásnál a mai napig nem jött létre ez a szervezet. Nem jött létre, mivel a munkáltató nem kívánta, hogy elképzeléseibe beleszóljanak az alkalmazottak. Nem jött létre, mert a munkavállalók jobban féltették munkahelyüket, mint hogy kezdeményezni merték volna megalakulását. A módosító javaslat kidolgozói mindezt nem vették észre, mert semmit nem tettek annak érdekében, hogy ezt a helyzetet orvosolják.
A jogegyenlőség érdekében feltétlenül meg kellene találni azokat az ellenőrzési megoldásokat, amelyekkel a törvénynek teljes körében érvényt lehetne szerezni.
A munka törvénykönyvén végrehajtott egyéb módosításokat elemezve meg kell állapítani, hogy e javaslat megfogalmazói egyáltalán nem vették figyelembe a munkavállalók elemi érdekeit sem. A módosító javaslatok között ugyanis több olyan szerepel, amely kifejezetten a munkavállalók hátrányára változtatja meg a jelenlegi gyakorlatot. Úgy tűnik, hogy még mindig él az a szemlélet, amely a munkajogi kérdésekben az egyedül tulajdonos állam szemszögéből vizsgálta, s ennek megfelelően változtatta a szabályokat. Néhányra az ilyen jellegű változások közül ki kell térni, kissé felsorolásszerűen, hiszen nem összefüggő logikai szerkezetről van szó.
A 25. § szerint a törvény egyértelműen szabályozta a határozott időre szóló munkaszerződés megszüntetésének feltételeit. Adott egy kemény lehetőséget is: a munkaadó megszüntetheti a munkaviszonyt korlátozás nélkül, ha vállalja, hogy a hátralevő időre jutó átlagkeresetet megfizeti. Nem érthető, miért szolgálja jobban a munkavállaló érdekeit, ha a fizetési kötelezettséget egy évben limitálják. Az indoklás szerint ugyanis így jobban jár.
A 26. § szerint a törvény nem tette lehetővé a szabadság kivételét a következő évre, átvitelét. A módosító javaslat szerint azonban a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek esetén a szabadságot legkésőbb a tárgyévet követő 31-éig (sic!) adhatja ki. Nincs semmilyen konkrét meghatározása a kivételesen fontos gazdasági érdeknek, így ezt kizárólag a munkaadó minősíti. A dolgozó pedig, tetszik, nem tetszik, mehet januárban üdülni. Nem vonom kétségbe, hogy valóban lehetnek kivételes helyzetek, de például minimális kompenzációja lehetne a dolgozónak, ha az így kiadott szabadságrészek megfelelő időtartamban megnőnének és csatlakoznának az adott évben meghatározott szabadságrészhez.
A 37. §-ban a törvény lehetővé tette, hogy a betegszabadságon belül három napig terjedő időre évente egyszer nem kell a keresőképességet igazolni. A jogszabály logikus. Általában egy évben egyszer van esélye mindenkinek, hogy összeszed egy alapos megfázást vagy könnyebb influenzát. Különösen enyhébb járvány esetén nem célszerű, ha a betegek az orvosi rendelőkben tolonganak, s egymást fertőzik, egyszerűbb, ha otthon maradnak és kifekszik betegségüket. Most a javaslat alkotói ezt a lehetőséget megszüntetik, mondván, visszaéléseket lehetne tapasztalni, tehát mindenki szerezzen be orvosi igazolást. Meg sem fordult a fejükben az a gondolat, hogy végső soron a munkaadó meg tudja ítélni, alkalmazottai valóban csalnak-e vagy tisztességes betegek. Az lenne a helyes megoldás, ha a munkaadó az üzemi tanáccsal együtt maga döntené el, hogy kér-e orvosi igazolást vagy sem, amennyiben indokolt lehet a módosítás, de nem az Országgyűlésnek kellene ebben a kérdésben döntenie.
A módosító javaslatok között a pálmát mindenképpen a távolléti díj bevezetésére vonatkozó javaslat viszi el. Ismét abból indult ki a javaslat, hogy el kell vetni a törvényt, ha esetleg a munkavállaló pillanatnyilag jobban járhat.
(21.40)
Be kíván vezetni olyan megoldást, ahol viszont egyértelműen rosszabbul jár, azaz megfordítva a tételt, biztosítja azt, hogy kevesebbet kapjon, mint a munkában eltöltött időre kapott volna. Nem tudom, hogy mindehhez mit szólnak az érdekképviseleti szervek, de a magam részéről ezt a megoldást felháborítónak találom.
A törvényjavaslathoz csatolt költségkihatás elemzésében szinte büszkén közlik, hogy ezzel a javaslattal sikerült országos szinten másfél-két százalékkal csökkenteni a dolgozók, a munkavállalók éves keresetét. Kérdés, hogy végül is kinek jó ez. A költségvetésnek nem, mert azt a javaslat is megállapítja, hogy az itt jelentkező, körülbelül 5 milliárd forint bércsökkentést nem lehet megtakarítani, a vállalatok sem fogják beruházásra fordítani a megtakarítást, de biztosak lehetünk abban, hogy ismételten a legalacsonyabb jövedelmű kisemberek tömegén fog lecsapódni az összes negatív hatás.
A költségkihatások elemzésénél ugyanakkor nem vették észre a bérmegtakarítások bűvöletében, hogy mibe kerül az új eljárás bevezetése. Az eddigi általánosan használt átlagkereset-számítás mellett az új forma bevezetését országosan nagyon magas költségkihatások veszik körül. Így például szinte minden, a bérelszámolásra használt számítógépes programot át kell dolgozni, ami önmagában óriási költség, arról nem is beszélve, hogy a távolléti díj számítására vonatkozó eljárás lényegében bonyolultabb és a munkavállaló részére áttekinthetetlenebb a korábbinál.
A jelenleg alkalmazott eljárást tényleg finomítani kell. Például a töredéknapok esetén a kötelező orvosi vizsgálat, véradás vagy állampolgári kötelezettség teljesítése tényleg felesleges az átlagkereset-számítás, helyesebb lenne ezeket munkában töltött időként figyelembe venni. Hátrányosabb helyzetet teremteni azonban nem szabad a Független Kisgazdapárt véleménye szerint.
A munka törvénykönyve az egyik legfontosabb alaptörvényünk. Változtatni, módosítani csak nagyon átgondoltan szabad.
Szeretném felhívni az Országgyűlés figyelmét, hogy komolyan fontolja meg, mely javaslatokat fogadja el, hiszen a társadalom életébe való lényeges beavatkozásról van szó. Köszönöm szépen.