Torgyán József (FKGP)

1995. április 23.

DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Amint azt már az eljárásjogok egyéb vonatkozásában, konkrétan a büntetőeljárás-jog tervezett reformjával kapcsolatban elmondtam, általában kifogásolható, így a polgári perrendtartás tervezett módosításával kapcsolatban is annak az ad hoc jellege. Egyértelmű, hogy az átfogó koncepció hiánya ellehetetleníti ennek a törvénynek az átgondolt, olyan módosítását, amely megfelelne a modern kor követelményeinek. Így a Független Kisgazdapárt attól tart, hogy nemcsak hogy nem lesz kellően eredményes a most tervbe vett polgári perrendtartásbeli módosítás, hanem bizonyos vonatkozásban jelentős visszalépést is hozhat a törvény tervbe vett módosítása. Kifogásoljuk továbbá, hogy az átmenet időszakának átmeneti rendelkezéseit ez az előterjesztés sem tartalmazza, holott kétségtelen, hogy a magyar jogfejlődés a kommunista jogtalanságból a jogállami körülmények közé vezető utat illetően mindenképpen egy átmeneten kell hogy túljusson. Ha pedig ezek az átmeneti szabályok nem szerepelnek a jelenlegi rendelkezésekben, az eleve ennek a módosításnak az alkalmatlanságához fog vezetni.

Külön kiemelném, hogy a Házszabály 100. §-ának alkalmazása ebben az esetben is rendkívül célszerű lett volna, hiszen hol lehetne a törvény elveit eredményesebben meghatározni, mint egy tervbe vett átfogó eljárásjogi rendelkezésváltoztatás esetén. Én úgy hiszem, ha meghatároztuk volna a polgári perrendtartás leendő elvi szükségleteit, abban az esetben nem következett volna be annyi tévedés az előterjesztésben, mint amire rá fogok mutatni.

A Független Kisgazdapárt kifogásolja továbbá ebben az előterjesztésben a tulajdonképpeni új elemek hiányát. A meglévő törvénynek ilyen foltozgatásával, toldozgatásával nem lehet a jelenlegi polgári peres eljáráson lényegesen változtatni. Ide új elemeket kellett volna behozni, a harmadik évezred követelményeihez kellett volna az egész polgári perrendtartást igazítani. Főleg azt kifogásolom, hogy nincs a polgári perrendtartásnak egy olyan új koncepciója, ami az új kihívásokra megfelelő választ adna. Így például a Független Kisgazdapárt csak úgy tudna elképzelni egy modern eljárásjogot, ha a jelenlegi elemek mellé a felek alávetése esetére lehetővé válna a választottbíróság közbejötte. Természetesen csak, egyedül és kizárólag a felek alávetése esetén kerülhet előtérbe ez a megoldás, de egy igen jelentős gyorsítást és az egész eljárásjognak egy új alapokra helyezését jelentené ez a megközelítés.

További felvetésünk a magánbíróság lehetőségének a végiggondolása. Úgy hisszük, hogy a jelenlegi, szinte mondhatni, csődhelyzet, ami kialakult az igazságszolgáltatás területén, szinte követelőző szükségszerűséggel vetné fel, hogy ilyen új elemeken elgondolkozzunk az eljárásjogunk újragondolása esetén. Tehát a Független Kisgazdapárt álláspontja, hogy mind a választottbíróságok, mind a magánbíróságok bevezetése lenne az a megoldás, ami robbanásszerűen új helyzetet hozna a jelenlegi eljárási rendszerben.

Természetesen itt sokkal inkább újszerű módon kellene gondolkodni, mint az igazságszolgáltatásunkban eddig megszokott, röghöz kötött gondolkodás. Itt bizony ki kell mondjam: a Független Kisgazdapárt felveti a kérdést, hogy miért nem kerül sor most már végre arra, hogy az igazságszolgáltatás és a jogszolgáltatás közti különbségre világosan rámutassunk; hogy az eljárásjogunknál végiggondoljuk, mennyiben van szükség igazságszolgáltatásra, mennyiben lehetne a jogszolgáltatással megoldani a kérdéseket. Az előbb hallhatták, rendkívül jó hasonlatot mondott Varga képviselőtársunk a cégbírósági eljárást illetően, hogy mit jelent például a francia eljárásban az, hogy ott egy blanketta megvásárlásával lényegében az ügyvéd abban a másodpercben, amíg a fél elszív egy cigarettát, már az egész cégbírósági bejegyzésen túl is jut.

Én úgy gondolom, ezzel szemben nem nyújt nekünk kellő vigasságot az Igazságügyi Minisztérium felvezetése az új polgári perrendtartást illetően; hiszen bármennyire is tisztelem és becsülöm dr. Csiha Judit államtitkár asszonyt, de az előbbi hasonlattal élve, amelyet Varga képviselőtársunk vetett fel, én magam is szeretnék egy hasonlattal élni emlékeztetek arra, hogy arra hivatkozott, a Révai nagylexikon még azt is tartalmazta, hogy egy leendő bírósági épületben a bírósági pulpitus hová kerüljön és milyen fából építtessék az.

(18.20)

Én attól félek, hogy a mi jelenlegi igazságügyi kormányzatunk azt akarja nekünk előírni, hogy lehet a fából vaskarikát csinálni. Mi nem szeretünk fából vaskarikát csinálni, ezért merőben újszerűen szeretnénk megközelíteni a polgári perrendtartás módosítását.

Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy az eljárás gyorsítása iránti igény jogszerű, s ezt a Független Kisgazdapárt mindenképpen támogatja. Ugyancsak bölcs és helyes a polgári perrendtartás módosítását illetően az ideiglenes intézkedés körének a bővítése. Ezek úgy az alanyi jog, mint az eljárási jog tekintetében igen jelentős továbblépést jelentenek.

Ugyanakkor rá kell mutatnom arra, hogy teljes képtelenségek is szerepelnek ebben az előterjesztésben. Így például az új kézbesítési szabályokkal kapcsolatban hadd utaljak arra, hogy ez egy olyan elképesztő helyzethez fog vezetni, amit szerintem az igazságügyi kormányzat még nem gondolt végig. A módosítás, az előterjesztés 9. §-a egy olyan vélelmet állít fel, miszerint a kézbesítés második meghiúsulását követő ötödik munkanapon a bírósági iratokat kézbesítettnek kell tekinteni, ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratokat nem vette át, illetőleg az átvételt megtagadta. Ezt követően a bíróság tájékoztatja a felet a vélelem beálltáról. A vélelemnek amint azt igen tisztelt képviselőtársaim nálam bizonyára lényegesen jobban tudják lényegében két fajtája volt ismeretes a római jogban: az egyik volt a megdönthető, a másik pedig a megdönthetetlen, tehát ellenbizonyítást nem tűrő praesumptio.

A javaslatban szabályozott vélelem azonban nem dönthető meg, főként azért, mert a fél nem is tudja, hogy meg kellene döntenie azt, mivel még azt sem tudja, hogy a postás már kétszer csengetett nála, nem úgy, mint a krimiben, hanem hiába csengetett, eredménytelenül csengetett. Tehát ez a vélelem nem egyéb, mint az ügyfelek rosszhiszeműségének eleve való vélelmezése. E szerint a megdönthetetlen vélelem szerint minden leendő ügyfél rosszhiszemű, aki azért vesz részt az igazságszolgáltatásban, hogy hátráltassa azt, ezért ezt a felet meg kell büntetni.

Ez az egész előterjesztés egy nonszensz. Hadd utaljak arra, hogy az egész postai kézbesítési rendszerünk ma olyan, amilyen; az ajánlott leveleket nem kell aláírattatni; hogy a postás ténylegesen járt vagy nem járt... én ennek a részleteibe nem kívánok belebocsátkozni, de azért engedjenek meg annyi észrevételt, hogy én mint védő, nem egy olyan büntetőügyben jártam el, ahol többek között a postás például azért, mert úgy gondolta, hasznosabb és főleg gazdaságosabb tevékenységet tud végezni a kézbesítésnél, bizony az esetek jelentős részében a kukába kézbesített. Az ilyen esetekben a mi bölcs új eljárási rendünk szerint már kézbesítettnek tekintendő adott esetben az ítélet, mégpedig nem is akárhogy, hanem megdönthetetlen vélelemmel tekintendő kézbesítettnek. Én úgy gondolom, ezt a javaslatot semmiképpen sem szabad elfogadni.

A másik ilyen képtelenség amit a fából vaskarika jelzővel illettem a szakértők elővezetése. Ha egy európai uniós szakértő végiggondolja azt, hogy mi olyan polgárieljárás-jogot akarunk bevezetni, ahol az igazságügyi szakértő adott esetben ha a bíró úgy véli, hogy mulasztást követett el elővezethető lesz, akkor tessék már nekem megmondani, milyen szakvéleményre számíthat az a szerencsétlen ügyfél, akinek meg kell előlegeznie a szakértői véleményt, akinek végül majd egy előállított szakértő fog szakvéleményt adni. Kíváncsi lennék, vajon ki merné magát megoperáltatni azzal a sebésszel, akit majd egy másik bölcs minisztériumi előterjesztés értelmében elő lehet majd állítani, ha a beteg úgy gondolja, hogy túl sokáig nem foglalkoztak vele. Azt hiszem, hogy ezt az előterjesztést még a mai napon vissza kellene vonnia az Igazságügyi Minisztériumnak, hogy le ne járassa magát. Ilyen előterjesztést nem lehet szakmai megalapozottsággal a Ház elé tárni.

A másik gondolat, ami felmerül bennünk, hogy szakítani kellene azzal a szemlélettel ami tulajdonképpen az egész eljárásjogi rendszerünk rákfenéje , hogy fetisizálva vannak a bírói munkakörök, a bíró tevékenysége. Tulajdonképpen egészen kivételezett helyzetbe került az ügyész szerepe korábban is, de a jelenlegi módosítással is. S egyszerűen senki nem akarja tudomásul venni, hogy a per a feleké és nem a bíróké. Ennek megfelelően kellene az egész eljárásjogot rendezni. Tessék már tudomásul venni, hogy nem a felek vannak a bíróért, hanem a bíró van a felekért, és ahogy mondjuk elnézést a rossz hasonlatért a labdarúgásban az a jó bíró, akit nem lehet észrevenni a pályán; ugyanígy kell az egész eljárásjogunkban felfogni a bíró szerepét: az a jó bíró, aki észrevétlenül úgy irányítja az egész mérkőzést, hogy az rendkívül gyorsan lefolyik eredményesen, anélkül, hogy neki közvetlenül úgy kellene közbelépnie, hogy a felek rendelkezési jogát sértené a peres eljárásban.

Ha tényleg szakítani akarunk ezzel a felfogással, akkor tessék nekem megengedni, hogy mindjárt felvessem: ehhez egyértelműen változtatni kellene az egész Pp., tehát a polgári perrendtartás felfogásán, annak egész rendszerén, tehát gyökeresen kellene megváltoztatni a polgári perrendtartásunkat. Úgy gondolom, feltétlenül fel kell vetni: a táblabíráskodás rendszerét végiggondolva felmerül a kérdés, hogy ebben az esetben egyáltalán szabad-e a Pp. módosításába most ilyen mélységig belemenni, hiszen úgy gondolom, az alkotmányozási folyamat kapcsán az egész bírósági eljárás rendszerét végig kell gondolni. Ennek kapcsán talán utalhatnék arra, hogy Kulcsár Kálmán még valamikor igazságügy-miniszter korában vetette fel a táblabíráskodás bevezetésének a szükségszerűségét, igen sokan vannak emellett, s úgy gondolom, ez a kérdés a mai napig nem került tudományos igényességgel elbírálásra. Az eljárásjogi rendszerünket gyökeresen meg lehetne változtatni, ha a táblabíráskodás rendszerét beiktatnánk az ítélkezésünkbe. Ebben az esetben nyilvánvalóan teljesen újra kellene gondolnunk a jelenlegi jogrendet.

Ami a Független Kisgazdapárt további észrevételeit illeti, rá kell mutatnom arra, egyértelműen egyetértünk azzal, hogy ez az előterjesztés szakít azzal a szocialista jogfelfogással, hogy a bírónak akár a felek akarata ellenére is érvényesítenie kell a felek érdekeit.

(18.30)

Ez egy rendkívül szükséges és helyes felismerés. Ugyanakkor legyen szabad rámutatnom arra, nem biztos, hogy a felek által kötött egyezségek jóváhagyása esetében ilyen kategorikusan kell ezzel a korábbi jogfelfogással szakítani. Engedjenek meg egy észrevételt:

Gondolják végig: ha a bírónak már egyáltalán nem lesz joga ebben az esetben a felek méltányos érdekeit figyelembe venni az általuk kötött egyezség jóváhagyásánál, mondjuk, ha egy olyan, eleve rossz egyezséget vagy eleve a mi egész erkölcsi rendünkbe ütköző megállapodást kötnek a felek, amit semmilyen körülmények között sem volna szabad megengedni, ebben az esetben a bírót nem lehet eleve kizárni abból a pozícióból, hogy ő adott esetben észlelje: ez a felek méltányos érdekeivel nem egyeztethető össze.

Ugyanígy azt gondoljuk, hogy az ügyész privilegizált jogait is felül kellene bírálni. Nagyon helyes, hogy az ügyész jogait a mostani előterjesztés bizonyos értelemben szűkíti, de tessék megengedni, hogy arra utaljak: messze nem elég ez a rendelkezés.

Talán hogy világos legyen, hogy a Független Kisgazdapárt mire gondol vagy miből indulna ki, utalnék arra: szerintünk ott indul az egész kérdéskör, hogy ha egyszer a perben ügyfélegyenlőség van, miként létezhet az, hogy például ügyvédet ki lehet rendelni a fél érdekében, de adott esetben ügyészt nem lehet kirendelni. Az én igazságérzetemet ez eleve sérti. Azt mondom, akkor van ügyfélegyenlőség, hogyha az ügyészt is ki lehet rendelni. Itt tehát egy újfajta jogszemlélettel kellene az egész kérdést végiggondolni.

Persze, meg kell mondanom, hogy ugyanakkor, amikor az ügyész szerepét végiggondoljuk, látni kell, hogy ennek a szabályozása rendkívül pongyola módon történt. Hadd utaljak arra, hogy a T/674. számú törvényjavaslat 1. §-ának (4) bekezdése tartalmazza azt az egyébként ismert szabályt, hogy az ügyészt az általa indított perben, illetőleg fellépése esetén megilletik mindazok a jogok, amelyek a feleket megilletik, egyezséget azonban nem köthet, jogról nem mondhat le, illetőleg jogokat nem ismerhet el; ha a perben fellépő ügyész, illetőleg a fél cselekményei vagy előadásai egymástól eltérnek, a bíróság azokat a per egyéb adatait is figyelembe véve bírálja el. Itt a következő gondolatok merülnek fel:

Először is a jogosult helyetti fellépés akkor következhet be, ha a jogosult bármely oknál fogva nem képes saját jogainak képviseletére. Ez, úgy gondolom, ilyen szövegezés mellett a tervezetben kezelhetetlen. Ki a jogosult ugyanis? Természetes és/vagy a jogi személyek vagy az egyesületi törvény 2. §-ában írott származtatott jogi személyek, bel- avagy külföldi személyek-e? Úgy gondoljuk, ezt szabatosan kellene rögzítenie a polgári perrendtartásnak.

De legyen szabad arra utalnom, hogy mi javasolnánk: az ügyész perbe lépésével kapcsolatban kerüljön bele egy olyan passzus ebbe a módosítványba, hogyha a fél az ügyész fellépése után a saját jogainak érvényesítésére képessé válik mert megszűnik az az állapota, ami miatt korábban az ügyésznek perbe kellett lépnie , úgy az ügyész lépjen ki a perből. Szerintünk csak így lenne teljes a szabályozás.

Felmerülnek olyan kérdések, ha ugyanabban a perben azonos fél van vagy netán pertársaság, akkor vajon mi a helyzet: hány ügyész léphet fel, hány személy minősülhet bármely okból jogainak érvényesítésére képtelennek ugyanabban a társaságban és így tovább. Ezek nem csak hogy nem szabályozott kérdések, megközelítőleg sincsenek rendezve ebben az egész kérdéskörben.

Az előbb felsoroltam, mikor nem köthet egyezséget, mikor nem mondhat le jogról, illetve mikor nem ismerhet el jogokat az ügyész. Ezt át kell gondolni, mert ha polgári személyről van szó, akit perbeni cselekvésre meghatalmaznak, akkor van az ilyen megszorításnak értelme. De ha az ügyész kivételesen a fél akadályozottsága miatt indít keresetet, ki lesz, akitől a perbeli magatartáshoz felhatalmazást kap? Ha senki, akkor mire jó ez az egész rendelkezés?

Én úgy vélem, ez az egész nincs kellően átgondolva, és ezért tisztelettel kérem az igen tisztelt igazságügyi minisztériumi államtitkár asszonyt, hogy gondolják végig ezeket a kérdéseket.

Úgy gondolom egyébként is, hogy az ügyész vonatkozásában mondjuk meg, taxatíve soroljuk fel, hogy mely ügyekben léphet fel, vagy legalábbis írjuk körül precízebben, mikor indíthat keresetet. Ezekben az esetekben ha az tűnik célszerűnek legyen szabad egyezséget is kötnie, mert különben a perindítással esetleg hátrányos helyzetbe is kerülhet a fél. Amikor ugyanis egy kézenfekvő egyezség megkötése kerülhetne szóba, akkor sincs erre lehetőség.

Én úgy vélem, hogy talán még azt is érdemes végiggondolni: ha ilyen ügyek nem lennének, akkor az ügyészi fellépési jogot sokkal inkább újra lehetne gondolni, hogy egyáltalán van-e szükség az ügyész fellépési jogára. Félőnek tartom ugyanis, hogy a fellépési, perlési jog az ügyészség jövőbeni szerepéhez kapcsolódik, és egyáltalán nem lenne szerencsés nem létező társadalmi igény ellenére az ügyész visszaemelése a perbe. Mert ha ma nincs is ügy gondolják végig, igen tisztelt képviselőtársaim , vajon ez azt jelenti, hogy holnap sem lesz ügy, és holnap majd nem fog esetleg az ügyész találni magának belépési lehetőséget, hogyha azt bizonyos politikai érdekek szükségessé teszik?

Én tehát úgy gondolom, hogy ezeket a kérdéseket ilyen okok miatt újra kell gondolni.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy polgári perrendtartásunk semmiféle valóságos megoldást nem tartalmaz a privatizációs ügyekre, és ez az az egyetlen terület, ami éppen a szabályozatlansága miatt az ügyésznek az ilyen jellegű ügyekben bizonyos fokú bennmaradását szükségessé teheti. Tulajdonképpen itt nincs más lehetőség az állami érdekek védelmére, mint az ügyésznek a perbe való belépése, keresetindítása, perben való maradása.

Ami a polgári perrendtartásnak a Legfelsőbb Bíróságon való kötelező ügyvédi részvételével kapcsolatos módosítványát illeti, azt mi rendkívül jó intézkedésnek tartjuk, hiszen úgy gondoljuk, hogy a gondos félnek egyébként sem tenne jót, ha a feleségét, ha az megbetegedne, maga operálná, annak dacára, hogy ő maga nem is orvos. Úgy gondolom, hogy ez egyik oka lehet a legfelsőbb bírósági jogi képviseletnek, de emellett maga a Legfelsőbb Bíróság tekintélye, tisztelete is megköveteli, hogy oda az ügyek olyan előkészítettséggel kerüljenek, ami az ügyvédi képviseletet szükségessé teszi.

(18.40)

Ugyanakkor rendkívül nehezményezzük, hogy olyan előírásai vannak ennek a módosítványnak, hogy a felperes távollétében a felperes kérelmére sem tartható meg a tárgyalás. Kérem, ez kifejezetten méltánytalan, elfogadhatatlan a felperesi pozícióban! Nagyon sok olyan eset van, amikor a felperes a jogai érvényesítését nem is kezdené meg, hogyha nem volna az a lehetőség, hogy a távollétében is megtartsák a tárgyalást. Mondjuk, ez olyan követelések esetében, amelyeket feketén-fehéren tud bizonyítani, vagy mondjuk, személyiségi jogok esetében országgyűlési képviselők vonatkozásában különösen gyakran előfordulhat, mondjuk, sorozatos mocskolódás esetén egyszerűen nem tudja a személyiségi jogait érvényesíteni, ha mindig személyesen részt kell vennie a tárgyaláson, még akkor is, hogyha magából az újságcikkből kitűnik, hogy erre semmi szükség nincsen.

Tehát úgy gondolom, hogy ez nem a felek méltányos érdekeit képviselő megoldás. Pont ellenkezőleg van: ez egy alperesi érdeket képviselő megoldás. Márpedig az minden jogállami megoldásnak az alapja, hogy a felperesi igényt minél gyorsabban lehessen elbírálni; és ha a felperes maga úgy ítéli meg a helyzetét, hogy ehhez nem szükséges az ő jelenléte, akkor a bíróság vegye tudomásul, hogy a felperes a per ura, ne ő akarjon a felperes helyett a per ura lenni, hanem hozzon döntést az ügyben, és ha netántán a felperes rosszul mérte fel a saját helyzetét mert célszerűbb lett volna, hogy ő jelen legyen a tárgyaláson , akkor nyilvánvalóan el fogja utasítani a keresetet. Úgy gondolom, ez kellő tanulság is lesz a felperes számára vagy a jogkereső közönség számára de ne legyünk pápábbak a pápánál.

Azt a megoldást, hogy fellebbezési szakaszban csak a fél kérelmére kelljen tárgyalást tartani, kifejezetten a jogállamisággal szemben álló megoldásnak minősíti a Független Kisgazdapárt. Kérem, olyan csillagászati összegű ma már a jelenlegi keresetekhez képest a kereseti illeték összege, hogy ha egyszer ilyen nehéz anyagi körülmények között élő társadalomra ilyen súlyos terheket ró az igazságügyi és a pénzügyi kormányzat, akkor az a legminimálisabb elvárhatóság a fél részéről a bírósággal szemben, hogy kegyeskedjék a bíróság fellebbezési tárgyalást tartani az ügyben; mert ha a törvényalkotónak nem ez lett volna az elképzelése, akkor nyilván azt mondtuk volna, hogy nincsen egyfokú eljárás, első fokon rögtön jogerősen befejeződnek az ügyek, de van lehetőség felülvizsgálati eljárásra.

Tehát úgy gondolom, hogy ez olyan alapvető alkotmányos jog sérelmét jelenti, amely ráadásul szöges ellentétben áll az alkotmánybírósági előírással is; és noha én magam az alkotmánybírósági eljárások közül egynémellyel szemben bizonyos kritikai szemlélettel is vagyok, úgy gondolom, hogy ebben az esetben igaza van az Alkotmánybíróságnak, és ehhez kell igazítanunk az egész eljárást.

Ami a bíró kitanítási kötelezettségének elvetését, illetőleg a szűkítését illeti, ezt a Független Kisgazdapárt a jelenlegi fejlődésünk szakaszában nem tudja elfogadni. Egyszerűen arról van szó, hogy több évtizedes állampárti uralom és ne vegyék rossz néven bizonyos időszakokban rémuralom után a lakosság többsége egyszerűen nem volt abban a helyzetben, hogy peres eljárás kapcsán kellő higgadtsággal, nyugalommal tudja értékelni a jogi és egyéb tényeket. Ebben a helyzetben úgy gondolom, hogy a bíró kitanítási kötelezettségét nem lehet szűkíteni a jelenlegi stádiumban. Ez nem végleges álláspont; tehát nyilvánvaló, a jogfejlődés egy fejlettebb részében ezt újra végig lehet gondolni, de különösen nem lehet azt megtenni, hogy az ügyvéddel fellépő per esetében már a kitanítási kötelezettsége a bírónak ne álljon fenn, mert ebben az esetben tulajdonképpen az ügyvéd és a bíró kerülnek egymással szembe. Adott esetben azt az ügyfelet fogja kifejezetten kár érni, amelyik az ügyben ügyvéddel jár el. Tehát az én meglátásom szerint ezt a megszorító intézkedést nem lehet így alkalmazni. Egyebekben fölmerül akkor az ügyfélegyenlőség elve következtében , hogy mi van, hogyha az ügyész perbe lép. Akkor, ha az ügyész perbe lép, mondjuk egy pertársaságba a pertársaság egyik tagjának az érdekében , a pertársaság másik tagjának nincs jogi képviselője, de ott van az ügyész, aki mindennél hatékonyabban képviseli a pertársaság érdekeit, akkor még kapja meg azt a plusz jogot az ügyvéd nélkül eljáró fél, hogy az ő vonatkozásában ki kell oktatnia a bírónak az ügyfelet, de a másik oldalon esetleg a trehány ügyvéd mellett eljáró felet pedig mindenféle hátrány érje azért, mert ennek a lehetőségét a törvény kizárja.

Nem gondoltam, hogy ennyi időbe fog telni, hogy a Pp.-vel kapcsolatos kisgazda kifogásokat felhozzam bár szeretném jelezni, hogy ezzel még a mi kifogásaink távolról sem értek véget, de azt majd az eljárás későbbi szakaszában, akár módosítvány kapcsán is jelezni fogjuk. Az előterjesztettek ellenére is úgy gondoljuk azonban, hogy módosítványokkal a polgári perrendtartást is tovább kell modernizálni. Ezért, hogyha az előterjesztett módosítványaink kellő megértésre találnak a kormányzati oldalon, ebben az esetben nálunk is kellő megértésre fog találni az eljárás gyorsítására és egyéb jobbítására irányuló kormányzati szándék.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kisgazdák padsoraiban.)