Bernáth Varga Balázs (FKGP)
DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS (FKGP): Köszönöm szépen. A törvényjavaslat 1. §-a az ajánlatkérők körét szabályozza. A polgári törvénykönyv 608. §-ának c) pontjára utalás bizonyos vonatkozásban ismétlést jelent, bizonytalanná teszi az értelmezést. Álláspontom szerint felesleges ennek a résznek a szabályozása. A 3. § (1) bekezdése direkt irányításra emlékeztet, amely a kormány számára korlátlanul lehetővé teszi a közbeszerzések központosítását, és ajánlatkérésre bárkit feljogosíthat. Úgy ítélem meg, hogy túl szigorú ez a rendelkezés.
Az 5. § egy sajátos értelmezése a polgári törvénykönyvnek, miszerint több semmis szerződés összegezése alapján érvényes szerződés jön létre. Álláspontom szerint itt bizonyos ellentmondás mutatkozik.
(19.50)
A törvényalkotó nem követi a jogirodalom alakulását, mert például nem helyesen utal a lízingszerződés fogalmára. A lízingszerződés nem bérleti, hanem lízingszerződés, amelynek van direkt és indirekt faja, a tervezet viszont csak a direkt lízingre vonatkozik ez természetesen helytelen. Fogalomzavarokhoz vezethet, és veszélyezteti a beruházások, beszerzések rendjének áttekintését.
Ugyancsak felületességre utalna a 105. oldalon lévő bekezdés, ahol az ajánlattevő és az ajánlatkérő felcserélődött gondolom, ez gépelési hibára vezethető vissza.
A 15. § (1) bekezdés g) pontja a közbeszerzési tanács létrejöttére vonatkozó szabályokban zavarosan fogalmaz, ellentmondóan, ugyanis eszerint az elnököt a tanács kinevezi, a 19. § (3) bekezdése alapján viszont a bizottság elnökét a tanács választja kérdés: melyik a helyes, mivel mindkettőt megindokolja a törvényjavaslat.
A 22. § (1) bekezdés szerint közbeszerzési biztos csak az lehet, aki többek között legalább hároméves szakmai gyakorlattal rendelkezik. Sajnos, nem állapítható meg a törvényjavaslatból, hol lehet megszerezni ezt a gyakorlatot, mivel ez egy új intézmény, ami most kerül bevezetésre. Feltétlenül átgondolásra szorul tehát ez a törvényszakasz.
Nem lehet megállapítani, hogy a 26. § (3) bekezdésében említett "valamennyi érdekelt" alatt kik értendők. Ezek feltehetően következtetés alapján a jövő pályázói lehetnek.
A más eljárásra való áttérés tilos a 27. § (1) és (2) bekezdés szerint. Erre nincs is lehetőség, ezért a kiemelés, a "Más eljárási fajtára való áttérés" címszó zavaró. Úgy ítélem meg, fogalmi zavar van a javaslatban.
A 28. § vonatkozásában megfontolandó az előzetes tájékoztatás kötelezővé tétele is.
A hirdetményre vonatkozó szabályozás túlságosan kazuisztikus; nem ebben a törvényben, hanem alacsonyabb szintű jogszabályban kell ilyen szabályokat, rendelkezéseket közreadni ez a 29. §-ra vonatkozik.
A 30. § (2) bekezdés utolsó mondata a külföldi pályázókat diszkriminálja, mert ha a külföldi hirdetmény eltér a magyartól vagy annak ellentmond, a magyar nyelvű hirdetmény az irányadó tudniillik az esélyegyenlőség tekintetében itt másként kell szabályozni. A tervezet ide vonatkozóan nem rendezi megfelelően a hazai ipar védelmét, sőt, lehetővé teszi a gyengélkedő hazai és a fejlett külföldi ipar versenyeztetését. Csak a törvény indoklásából tudjuk meg, hogy 2004-től a külföldi ajánlattevőknek már nemzeti elbánást kell biztosítani. Pillanatnyilag nem érzékelhetők azok a gazdasági és jogi garanciák, amelyek 2004-ig, majd azt követően, a hazai ipar piaci helyzetének védelmét garantálják.
A 35. § vonatkozásában ez egy sajátos szövegezés: az ajánlatkérő feltételeket határozhat meg akkor is, ha ezt a törvény nem teszi kötelezővé. Itt átgondolásra van szükség, mert úgy ítélem meg, hogy fogalmi zavar van ezen rendelkezés körül is.
A 38. § (3) bekezdés alapján a szöveg szerkesztőjének figyelmét nyilvánvalóan fel kell hívnom, mert elég sok elírás van, különösen ebben a bekezdésben, de magában a 38. §-ban is.
"Az ajánlatkérőnek úgy kell megadni a tájékoztatást, hogy egyes ajánlattevőket ne kezdeményezzen." Nem értékelhető ez a szövegrész, itt tehát feltétlenül javításra szorul.
A 41. § az ajánlati biztosítékról rendelkezik. Az (1) bekezdés utolsó mondata szerint az ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy a biztosítékot az ajánlattevő rendelkezésére bocsátotta. Nem annak kell tehát igazolnia, aki kapta, hanem annak, aki adta de aki megkapta azt az ajánlatkérést, igazolást kér attól, akitől a biztosítékot átvette. Nyilván ezt a fogalmazást is át kell értékelni, mert így a törvény szövegezésében hiba van.
A 42. § rendelkezései nem egyértelműek, mert itt még nem lehet szó ajánlattevőről. Ezek lényegében fogalmi dolgok, tisztázandók.
Ugyanígy vonatkozik a 47. § (2) bekezdésére: az ajánlatkérő egyoldalúan dönti el, hogy mikor hosszabbítja meg az ajánlattételi határidőt. Ez lényegében egy indokolatlan hatalmasságot jelent az egyik oldalon.
A 48. §-ból úgy tűnik ki, hogy az ajánlati felhívás módosításának szabályozása túlzottan liberális. Ebben a körben szigorúbb rendelkezés lenne indokolt, mint általában a polgári jog ide vonatkozó részében.
Az 50. § (2) bekezdése az érvénytelen ajánlatokról szól. Alapvető jogi kultúra hiányát jelzi a jogalkotó részéről az érvénytelenség sajátos jogi értelmezése, mert érvénytelennek tekinti az elkésett és a hibás ajánlatot is. Itt azonban nem érvénytelenségről van szó, hanem arról, hogy az ajánlat a felsoroltak miatt nem értékelhető vagy mint ahogy az 1934. évi rendelkezés kimondta figyelembe nem vehető. Erre felhívnám az előkészítő szíves figyelmét.
A verseny tisztasága miatt célszerű lett volna meghatározni az odaítélés általános elveit mint ahogyan az az 1934. évi rendeletben volt, "realitás és olcsóság" megjelöléssel. Ez az 55. § vonatkozásában áll fenn.
Utalnék még a VIII. és IX. fejezetre: a visszaélések lehetősége miatt pontosabb szabályozást igényelne e fejezetek körében a 66. § (2) bekezdése, valamint a 67. § (2) bekezdése.
A negyedik rész címében említi a törvény előkészítője a teljesítést, de elmulasztja annak szabályozását.
Még talán a 85. §-ban meghatározott bírság összegére vonatkozóan átgondolást igényel ez a szakasz: elvárható-e kellő visszatartó hatás ilyen bírságoktól?
Köszönöm szépen.