Bernáth Varga Balázs (FKGP)
DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS (FKGP): Köszönöm szépen a szót.Tisztelt Képviselőtársaim! A napirenden szereplő büntetőjogszabályokkal kapcsolatos módosítás előterjesztése tekintetében magam is egyetértek. Ha ennek a törvényjavaslatnak a célját nézzük: egyrészről nyilvánvalóan a fiatalkorú bűnözéssel kapcsolatos helyzet javítása, az elkövetőkkel szembeni magatartás javítása, illetve az ilyen fiatalkorúak visszasegítése a magyar társadalomba a cél. Másrészről e törvényjavaslat szolgálja a nemzetközi egyezményekhez, szerződésekhez való hozzáigazítást.
E törvényjavaslattal kapcsolatosan azért bizonyos aggályaim is vannak. Egyrészt pontosítást, másrészt pedig kiegészítést tudnék javasolni az előterjesztőnek.
Ezt a törvényjavaslatot a gyermek jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt s az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett egyezménnyel kapcsolatban tekintettem át. Hadd szabadjon hivatkoznom az egyezmény 35. cikkére, amely tiltja a gyermek elrablását, eladását, illetve a gyermekkereskedelmet. Kérdés, hogy az előterjesztő az üzletszerű emberkereskedelemmel egy tekintet alá veszi-e a csecsemő-adásvételt, a burkolt örökbefogadást is, vagy sem. Mert ez utóbbinak nem igazán büntetőjogi vetülete kellene hogy legyen.
Célszerű lenne a büntetőtörvénykönyv szabályozásával egyidejűleg az örökbefogadás jogi szabályozásának rendezése, liberalizálása is. Ismert, hogy anyagi és egyéb helyzete miatt az abortusztól a hivatalos felfogás miatt ódzkodó sok anya, leányanya, a kórházban hagyja gyermekét és a csecsemő állami gondozásba kerül. Ennél jobb lenne, ha akár idézőjelben mondanám "eladás útján is", de családba kerülne a gyermek.
Az örökbefogadást könnyebbé, gyorsabbá kellene tenni. S az így liberalizált, módosított szabályozás mellett azt kellene csak büntetni, aki az intézményes örökbefogadás, gyermekeladás szabályait megsértve vagy kijátszva követi el e bűncselekményt.
A hivatkozott számú egyezmény 40. cikkének 2/b/II. pontja a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított gyermek alapvető jogaként említi, hogy védelme előkészítéséhez a legrövidebb határidőn belül jogszabályban vagy más alkalmas segítségben részesüljön.
A mai gyakorlatban védő kirendelésére vagy meghatalmazására sokszor a büntetőeljárás későbbi szakaszaiban kerül sor, annak ellenére, hogy a büntetőeljárás szabályaiból az következik, hogy a fiatalkorú ellen folyó büntetőeljárásban kezdettől fogva kötelező a védelem. Erre egyébként a törvényjavaslat is utal.
Önmagában ez nem oldja meg a problémát, bár fogalmilag eleget tesz az egyezmény előírásainak. Hathatósabb garanciát jelentene a fiatalkorú részére, ha e javaslat úgy szabályozná, hogy a fiatalkorú védő jelenléte vagy törvényes képviselő jelenléte nélkül már a nyomozás során sem hallgatható ki gyanúsítottként. Ezzel közelítenénk a büntetőeljárás bírósági szakának előírásaihoz, ahol kötelező védelem esetén kötelező a védő jelenléte is, nemcsak a kirendelés és az értesítések. Egyébként úgy gondolom, ez felelne meg a hivatkozott számú egyezmény 40. cikk 2/b/III. szakaszainak is.
A törvényjavaslat lehetővé teszi továbbá, hogy a fiatalkorúak előzetes letartóztatását javítóintézetben hajtsák végre, előzetes bírósági határozattal történő hely kijelölése mellett. A fiatalkorúak előzetes letartóztatásának javítóintézetben történő végrehajtása álláspontom szerint felesleges és célszerűtlen is. Az erre szánt pénz elégséges lenne arra, hogy rendőrségi fogdákat, büntetésvégre-haj-tási intézeteket úgy alakítsanak át, hogy biztosítható legyen az elkülönített fogvatartás, annak körülményei, biztosíthatók legyenek ennek anyagi, személyi, technikai feltételei. Megtakaríthatók a részletezett gépkocsiköltségek a BM részére. S az sem utolsó szempont, hogy a fiatalkorúnak a családdal, a hozzátartozókkal, a védővel való kapcsolattartása is megnehezedne, ha például egy kecskeméti fiatalkorút budapesti vagy más javítóintézetbe kell vinni.
A fiatalkorú bűnelkövetők zöme nem abból a pénzesebb körből kerül ki, ahol a szülők tudnák anyagilag vállalni a kéthetente történő látogatás utazási költségét, vagy tudnák fizetni a meghatalmazott védőt, hogy rendszeresen, heti egy vagy két alkalommal kapcsolatot tartson a letartóztatott fiatalkorúval. Ez tehát az anyagilag rászorultabb rétegeknek a büntetőeljárás céljain túl hátrányt is jelentene. A kirendelt védőnek pedig az adható gépkocsi-költségtérítésbe sem fér bele a védencével való nyomozati cselekményen túli kapcsolattartás.
A javaslat indokolása csak azt tartalmazza, hogy a jelenlegi büntetésvégrehajtási intézmények, rendőrségi fogdák átalakítása is jelentős költségkihatással járna. De hogy mennyivel, azt pontosan nem rögzíti.
További félelem, hogy a fogvatartás helyéről való bírói döntést rendőri, ügyészi nyomás befolyásolná és nem zárható ki, hogy az erre vonatkozó rendőri előterjesztés azon alapulna, hogyha a fiatalkorú gyanúsított beismer, akkor nem szállítják el, és így kedvezőbb a látogatások biztosítása. Ha pedig makacskodik, akkor javítóintézeti fogvatartását szorgalmazzák és ezzel számára a kedvezőbb körülményektől esik el. Ez lehet, hogy csak egy tipikus ügyvédi félelem vagy bizalmatlanság.
Úgy gondolom, amíg nincs legalább minden megyeszékhelyen javítóintézet, addig az a veszély is fennáll, hogy az eddig is lassú nyomozás határideje tovább nő, különösen a "foglyos" ügyekben, ahol már eddig sem tudták biztosítani a soronkívüliséget. "Foglyos" ügyben havonta egyszer a gyanúsítottal nyomozati cselekményt folytatni kihallgatás, szembesítés, szakértői vizsgálat stb. igencsak lassú ügyintézéshez vezet.
A törvényjavaslat költségkihatásai igen súlyosak, amit egyébként az előterjesztésből részben megismerhetünk. Az ott feltüntetett adatok azonban a szükséges beruházások megvalósításának időpontjában már nem lesznek elégségesek. A költségek felhasználása céljából megfontolandó a megelőzés, vagyis a rendőrség nagyobb fokú anyagi támogatása. Egyébként az előterjesztéssel egyet is lehet érteni.
Az előterjesztésben nagy jelentőségűnek tartom, és az egyéni megelőzés nevelés szempontjából is jelentős, hogy a bűncselekményt elkövető fiatalkorúval szemben mód nyílik a vádemelés elhalasztására, természetesen a pártfogó-felügyelet egyidejű alkalmazásával.
A javaslat a próbaidő tartamát egy évtől két évig terjedhetőnek adja meg. Szükségtelennek tartom a korábbi és jelenleg hatályos jogszabály szerinti maximum egyéves próbaidő módosítását, a két év próbaidő kiszabásának megengedhetőségét.
Álláspontom szerint köztudomású, hogy a fiatalkorú fiatal korából adódóan könnyelmű, meggondolatlan, esetleg a tetteinek következményeit kellően nem mérlegelő személyiség. A fiatalkorúval szemben mindezért nem szükséges a törvény teljes súlyával lesújtani, helyzetét, személyiségét messzemenő humánummal, emberközelségből kell megítélni.
(19.00)
(A jegyzői székben Sasvári Szilárdot dr. Kávássy Sándor, dr. Kiss Róbertet Nahimi Péter váltja fel.)
A hatályos rendelkezés szerinti egy év próbaidő álláspontom szerint kellő visszatartó erővel bír, ugyanakkor a hosszabb, alkalmasint kétéves próbaidő súlyosan nehezíti a fiatalkorú társadalomba való beilleszkedését, alkalmasint pályaválasztását, életútjának első lépéseit is, és ezen traumás helyzet egy életre szólóan tönkreteheti a fiatalkorú személyiségét.
A javaslat szerint a 19. életévét betöltött fiatalkorút a javítóintézetből el kell bocsátani, viszont nem szabad lehetetlenné tenni hogyha úgy kívánja a fiatalkorú , hogy az intézetben folyamatban lévő tanulmányait intézeti oktatási helyén befejezze. A társadalomnak nem szabad lehetetlenné tenni a fiatalkorút, elég baj az a számára, amikor az intézeti elbocsátást követően az esetek nagyobb részében teljesen légüres térbe kerül, mert a szabad életben senki sem várja és a hivatalos támogatókon túlmenően anyagilag senkire sem számíthat.
Tehát ma már a fiatalkorúban megvan az az igény, hogy tanuljon, szakképesítésre törekedjen. Ezen maga szabta feladat befejezésének lehetőségét a társadalomnak megtagadni nem szabad. Természetesen mindezt akként kell szabályozni, hogy a tanuló az intézetben csak tanulás céljából, tanítási időben tartózkodhat.
A javaslat a javítóintézeti nevelés és a szabadságvesztés találkozása esetén összbüntetésként a szabadságvesztést rendeli végrehajtani. Álláspontom szerint ez fiatalkorú esetében rendkívül szigorú szemléletet jelez, vizsgálandó, hogy erre szükség van-e. Amennyiben a két büntetési nem találkozásáról van szó és azt összbüntetésbe kell foglalni, úgy az kell legyen a megoldás, hogy a javítóintézet időtartama változatlan maradjon, míg a szabadságvesztés időtartamát csökkenteni szükséges. A javaslat 12. §-a az eljáró bíróságokat "fiatalkorúak bírósága" címmel illeti. Ezen megnevezés módosulását szükségtelennek tartom, elegendőnek látnám, miként az a hatályos rendelkezésekben is van, hogy az eljáró bíróságot a jövőben is "a fiatalkorúak ügyében eljáró bírói tanács" megnevezéssel illessék.
A "fiatalkorúak bírósága" megnevezés minden bizonnyal mindenkiben egy külön bíróság létét fogja vélelmezni, miként az a múltban a katonai bíróság vonatkozásában is fennállt. A katonai bíróságok vonatkozásában is akként született a ma hatályos rendelkezés, hogy a megfelelő megyei bíróság katonai tanácsa jár el, ezért megfelelőnek tartom a hasonló megfogalmazást a jelen törvénytervezetben, nevezetesen: a kerületi vagy városi bíróságok fiatalkorúak bírói tanácsa ítélkezzék a fiatalok ügyében.
Indítványozom a törvényjavaslat elfogadásakor az azonnali hatálybalépés kimondását, illetve rendelkezéseinek azonnali alkalmazását, mert szükségtelennek tartom a javaslat szerinti kihirdetést követő három hónapra tenni a hatálybalépés időpontját. A fiatalkorúak vonatkozásában az idő gyorsabban telik, a változás a fiatalkorú életében, személyiségében fejlődésének megfelelően gyorsabb, ezért ügyében mindent soron kívül és azonnal meg kell tenni; a társadalom mentse meg, ami még megmenthető.
Az előterjesztéstől eltérően azonban utalni szeretnék arra ha már a büntető törvénykönyvünk rendelkezéseiről, azok kiegészítéséről és módosításáról van szó , hogy ha figyelembe vesszük az ország jelenlegi közbiztonságát, szükséges lett volna a büntető törvénykönyv szélesebb körű úgymond kiegészítése, módosítása, a büntetési tételek vonatkozásában pedig különösen azok emelése. Naponta hozzák tudomásunkra a sajtóban, a televízióban és a rádióban, hogy az állampolgárok sajnálatára és kárára az élet, a testi épség ellen előre kitervelten, nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel mennyi-mennyi bűncselekményt követnek el nem csupán a fiatalkorúak. De szólhatnék a hivatalos személy elleni vagy a csődbűntettekről, a vagyon elleni bűncselekmények köréből a sikkasztásról, a csalásról, a rablásról, a tartozás fedezetének okozásáról (sic!), a hamis tanúzás bűntettéről is.
Sajnálom, hogy a kormány szélesebb körben nem tette vizsgálat tárgyává büntető jogszabályaink további rendelkezéseit, különösen a büntetési tételek súlyosbítása és szigorítása tekintetében. A közbiztonság jelenlegi helyzetén a jogi szabályozások szigorításával és a közrend védelmét szolgáló rendőr intézkedési jogkörének növelésével is lehetne segíteni.
A rendőrségi törvény szigorú előírásai megkötik az intézkedésre jogosult és kötelezett rendőr magatartását. A rendőrnek ott és azonnal kell döntenie jól vagy rosszul intézkedése mikéntjéről. Utólag vizsgálni ezen intézkedés jogszerűségét és elmarasztalni a rendőrt, ez egy olyan folyamatot fog elindítani, miszerint a rendőr tartózkodni fog a gyakori, de szükségszerű beavatkozástól. Ezt sportnyelven úgy is mondhatnám: ha visszajátszanak egy tizenegyest a labdarúgópályákon, este már könnyen meg lehet állapítani, hogy az szabályos volt-e vagy szabálytalan. Ez a helyzet a rendőri intézkedésekkel is.
A közrend megszilárdításához nemcsak pénzügyi fedezet biztosításával lehet eljutni, hanem nagyobb állami és állampolgári önfegyelemmel is. Ennek megszilárdítására törekedjen a kormány ez a tisztességes állampolgárok millióinak érdeke és kívánalma is.
Utalnék talán a büntetési tételek tekintetében az életfogytiglan tartó büntetési tételre. Sajnos, ez is kevés, ahhoz képest különösen, amikor emberéleteket oltanak ki a legszörnyűbb módon. A kormány figyelmébe ajánlom a halálbüntetés bevezetésének vizsgálati lehetőségét. Tudom, hogy megrökönyödést kelt sok szakember körében, de én nem tudom elfogadni azt a megokolást, amelyet a halálbüntetés eltörlése körül megláthattunk vagy megismerhettünk.
Van visszatartó ereje, hiszen Európában jónéhány államban van halálbüntetés... (Dr. Szabó Zoltán: Tessék sorolni őket!) Kérem, aki figyelte a televíziót, az Egyesült Államok elnöke is... (Dr. Szabó Zoltán: Az nem Európában van!)... kilátásba helyezte azon személyek halálbüntetését, akik azt a bizonyos szörnyű tettet elkövették.
Indokolásként el lehet mondani, hogy az egy külön világ, más jogrendszere van, de a magyar közbiztonságot nem szabad feláldozni a nyugati unióba való belépés során, mert nem hiszem, hogy az a feltétele a nyugati világhoz való közeledésünknek, hogy a halálbüntetést a magyar közbiztonság érdekében nem lehet visszahozni. Évszázadok során tapasztalhattuk, hogy Magyarország a végvárakon védte meg Bécset, Párizst, az egész nyugati világot; miért nem jutott eszébe a nyugati világnak, hogy megsegítsék a magyarokat, hogy kevesebb embere vesszen, vérezzen el, vagy fizessenek a zsoldoskatonák életéért?
Ne adjuk fel Magyarországon a közbiztonságot egy uniós elkötelezettség miatt! Én hiszem, hogy vannak olyan külügyeseink, akik sajnálatos módon hogy indokolni is tudják kellő tényszerűséggel , hogy miért szükséges felülvizsgálni Magyarországon a halálbüntetés visszaállítását. Van visszatartó ereje, és az állampolgárok túlnyomó része ezt kívánja. Márpedig ennek a parlamentnek, ennek a kormánynak elsősorban az állampolgárok érdekeit kell számon tartani, azt kell figyelembe venni és annak kell prioritást adni, nem pedig az uniós elkötelezettségünknek.
(19.10)
Hisz az Unió államainak némelyikében is van halálbüntetés. Az a közbiztonság, ami ma Magyarországon van, elfogadhatatlan.
Miután az előterjesztésből nem tűnt ki, hogy a büntető törvénykönyv módosítása, kiegészítése esetén a kormány milyen további intézkedéseket kíván tenni, ezért hívtam fel a kormány szíves figyelmét közbiztonságunk biztosítására. Köszönöm szépen. (Taps.)