Demeter Ervin (MDF)

1995. április 24.

DEMETER ERVIN, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Dicséret illeti a magyar kormányt a bátorságért, hogy nyolchónapos sodródás után határozott lépésre szánta el magát. A lépés határozottsága és nem annak tartalma elismerést válthat ki, mert reményt jelenthet mindenki számára, hogy a kormány felhagy a sült galambra várás politikájával és cselekedni kezd. Éppen itt az ideje. Szomorú, mondhatnám drámai hangulat kezd kialakulni Magyarországon. Olyan, amelyre egy évvel ezelőtt, a választási kampány idején még senki nem gondolt, mert az emberek ugyan fel voltak készülve a nehézségekre, de arra, ami ma történik, nem számítottak. Az a stabilitás, amelyre egy évvel ezelőtt még büszke volt az ország, elenyészett; politikai és gazdasági létbizonytalanság állapotába kerültünk. Tavaly ilyenkor még sokan reménykedtek. Azóta nyomasztó a növekvő infláció, az emberek nagy többsége számára bizonytalanságot jelent, hogy nem tudják, mennyit ér néhány nap múlva a pénzük. A magyar polgárok nemrég megrohanták a bankokat, hogy kivegyék négy évig ott tartott valutájukat. Nem jönnek az új külföldi befektetők, megállt a magánosítás folyamata. A kormány államcsődről beszél. Négy napig állt a vasút, sztrájkfenyegetésektől hangos az ország, pedig a sztrájk nem jó senkinek, mert nemcsak pénzt veszít vele hazánk, hanem elveszíti a még maradék stabilitásba vetett hitünket is. Elrettenti a beruházókat, általános nyugtalanságot szül.

Mi történt? kérdezhetik az emberek. Mitől vált néhány hónap alatt ilyen drámaivá a helyzet? Miért kell ma az ország összeomlásától tartani?

Tavaly nyáron, amikor az Antall-Boross kormány átadja a hatalmat, az infláció 18 százalékos és három éve folyamatosan csökken. Ma 24 százalék, és év végére elérheti a 30 százalékot is. Akkor a külföldi adósságállomány 24 milliárd dollár volt, amit ellensúlyozott a 250 milliárd forintnak megfelelő külföldi tőkebeáramlás. Mára az adósságállomány 30 milliárd dollárra nőtt, a külföldi tőke nem jön az országba. 1994-ben a munkanélküliség másfél éve folyamatosan csökkent, sajnos, ez a folyamat is a visszájára fordult.

Nem kell elhallgatni azt sem, hogy voltak kedvezőtlen tendenciák is. Az import növekedése nem lassult, és ezt az export növekedése sem tudta ellensúlyozni, azonban a fizetési mérleg az erőteljes külföldi tőkeberuházások miatt nem okozott végzetes egyensúlytalanságot. A belső államadósság magas volt, de még kezelhető szinten maradt.

Az ország tehát kényes helyzetben volt, de és ez a lényeg, tisztelt hölgyeim és uraim az egyensúlyt nem veszítette el sem gazdasági, sem politikai téren. Semmi sem fenyegette a stabilitást, nem kellett óriási méretű sztrájkoktól tartani, annak ellenére sem, hogy az akkori kormány sem volt népszerű. Az akkori, kétségtelenül nehéz gazdasági helyzetben az adott mozgásteret a kormánynak, hogy a külföldi tőkeberuházás minden évben nagyon magas, 200 milliárd forint feletti volt.

Miért fenyeget ma államcsőd? Mi történt, mi változott meg az akkori állapotokhoz képest? Mára a politikai stabilitás is veszélyben van, a kormány nagyon radikális lépéseket sürget. A korábban meglévő kényes egyensúly megbillent. A gazdaság jelzőszámai sajnos, azt mutatják, hogy az ország megindult lefelé a lejtőn. Az emberek érthetően csalódottak, kiábrándultak, mert más reményben szavaztak a jelenlegi koalíció pártjaira. Sajnos, azt kell mondanom, hogy a kiábrándulás csakúgy, mint a jelenlegi vezetés tavalyi előretörése, megjósolható volt.

Tisztelt Ház! Újra kérdezem, mi történt, illetve helyesebben mi nem történt az elmúlt nyolc hónapban. A baj egyik gyökere az, amit a kormány nem tett meg. Nyolc hónap semmittevés így fogja majd a történelem jellemezni a Horn-kormány első nyolc hónapját. Semmilyen lépés nem történt azért, hogy a kényes egyensúly fennmaradjon. Ha végignézzük a gazdasági jellegű intézkedéseket, a forint leértékelésén és a vám emelésén kívül semmi nem történt. Abban a kertben, amit nyolc hónapig nem gondoznak, nagyon elburjánzik a gaz. Azt a gazdát, aki ilyet tesz, rossz gazdának nevezik. Persze, ilyenkor a rossz gazda előveszi a legerősebb permetet, és beszórja vele a kertet, csakhogy a permet sok veteményt is ki fog irtani.

A kormány tehát sokat tétovázott, amit ők is beismertek. Sajnos, nem tettek semmit meghirdetett programjuk megvalósításáért. Nyolc hónapi tétovázást egy erős gazdaság talán elvisel, de egy kényes egyensúlyban lévő ország nem. Ami még szomorúbb, hogy a Horn-kormány arra használta fel ezt az időt, hogy lebontsa azt, amit az előző kormány épített. Természetesen egy új kormánynak kötelessége saját elképzelései szerint újragondolni az ország irányítását; ilyenkor meg kell változtatni, ami nem jól működik, és tovább kell vinni, ami hatékony.

A Horn-kormány sajnos, abba a hibába esett, amit a gyakran használt mondással úgy lehetne megfogalmazni, hogy "kiöntötte a fürdővízzel a gyereket". De a kormány továbbment: kidobta a lavórt is. (Derültség, zaj a bal oldalon.) Sorra bontotta le az előző időszak működő szervezeteit, felmondta az expót, de sajnos, nem tett semmit a helyükre. Márciusra aztán észrevették, hogy itt állunk víz, gyerek és lavór nélkül. (Derültség.) Nem véletlen tehát, hogy ilyen nyolc hónap után a kormánynak komoly intézkedéseket kell hoznia. Az is világos, hogy ezek között megszorító jellegűeknek is kell lenni, de miért nem célozza meg a fejlődést, a növekedést?

Megítélésünk szerint, ezek a megszorító intézkedések nem egy átfogó koncepció részeként kerültek megfogalmazásra, hanem azok kizárólagosan rövid távú, költségvetési szempontokat vesznek figyelembe. Ebből viszont több káros dolog is származik:

1. a társadalom a szükségesnél nagyobb terheket kénytelen elviselni,

2. az intézkedések visszafogják a gazdaság teljesítményét is, ami viszont önmagában is tovább nehezíti az egyensúly megteremtését;

3. pedig: tűzoltó jellegű akciók miatt ugyanezek a problémák fél év, egy év múlva újból előjönnek, újabb visszafogóakció-sorozatot követelnek.

Vizsgáljuk meg részletesen a kormány javaslatát! A kormány felvázolt egy nagyon radikális és nagyon fájdalmas lehetőséget. Valóban megoldás-e ez a gondokra? Elég-e, ha egy darab papír mellett összeadunk, kivonunk, innen-onnan elveszünk tíz-húsz milliárdot, amíg ki nem jön 170 milliárd, és az egészet elnevezzük modernizációs, stabilizációs, államháztartási reform és még miegymás nevű programoknak?

Amikor ezt vizsgáljuk, fel kell tennünk azt a kérdést, hogy vajon elméleti közgazdasági szinten ezen az úton el lehetne jutni egy jól működő, stabil gazdasághoz? Lehet-e úgy egy ország gazdaságát rendbe tenni, hogy nem arra koncentrálok, hogy jobban és többet termeljenek, hogy növekedjen az ország gazdasága, hanem arra, hogy mindegy, milyen alacsony szinten, de pénzügyi stabilitás legyen mindenáron?

Stabilitás az is, ha a kiadási és a bevételi oldalon is nulla áll, de ekkor nincs élet. Stabilitás az is, ha folyamatosan többet termelünk és akkor kevesebb terhet jelentenek a kiadások. Lehet úgy is növelni a bevételeket, hogy újabb adókat, vámpótlékokat vetnek ki és úgy is, hogy egyre többet termelnek az országban, így egyre több termék után folyik be az adó az államkasszába. A termelés bővüléséért tett erőfeszítéseket hiányoljuk ebből a csomagból. Ez a csomag többek között adóemelésekről szól. Azt mindannyian tudjuk, hogy egy adó soha nem jön jókor és nem okoz örömet az embereknek. Egyetlen jó tulajdonsága lehet: ha stabil, kiszámítható és a szabályok ritkán változnak. A személyijövedelemadó-törvényt a kormány rövid idő alatt már harmadszor változtatja meg, ez nem egy átgondolt stratégiát tükröz, ez a kapkodás jele.

(12.50)

A kormány pánikcsomagot tett le a parlament asztalára. Miként is neveznénk azt, amikor a társadalombiztosításnak még költségvetése sincs és a kormány annak a megnyirbálásáról intézkedik. Ez a módszere az önkormányzatokat sem kerüli el. De van itt még más probléma is.

A pénzügyi stabilitás megteremtéséről beszél a kormány, de igaz lehet-e ez akkor, ha a csomag az infláció felpörgetését eredményezi, igaz lehet-e ez, ha a munkanélküliség növekedését szinte természetes következménynek tekinti. Az infláció mindenki számára a kiszámíthatatlanságot jelenti. Az infláció érvényteleníti a csomagnak azt a halvány ígéretét, hogy és amennyiben kevesebb pénzre lesz szüksége a költségvetésnek, több hitel jut a vállalkozóknak. Ki kér 35-40 százalékos kamatokból? Hol vannak azok a tisztességes üzleti lehetőségek, amelyekből ezt vissza lehetne fizetni? Talán a feketegazdaságban?

A Bokros-csomag mint egy lehetséges elméleti megoldás egy közgazdasági versenyen biztos nem lenne utolsó helyezett, de egy ország sorsa nem egy elméleti közgazdasági probléma, itt tízmillió emberről van szó.

A kormányzás nem számok matematikai sorbarakása, hanem emberi sorsok segítése, jobbrafordítása, ahol nem a kiadás és a bevétel a fő tételek, hanem gyermekeink, unokáink jövője.

Azt mondja a kormány, ha nem lesz elég privatizációs bevétel, újabb megszorító intézkedések jönnek. Kérdezem én: ki felel a privatizációs bevételekért? A kormány. Ki fizet a megszorításokért? A magyar lakosság.

Én azt mondom, elvenni könnyű, teremteni nehéz, de tisztelt hölgyeim és uraim, a tisztességes kormányzás nem az elvételről, hanem a teremtésről szól. Ha nem képes a privatizációs csapat bevételt produkálni, akkor azért fizessen a lakosság? Ha nem képes a kormány a fejlesztéshez nélkülözhetetlen külföldi tőkét bevonni, akkor fizessen a lakosság? Sajnos ezt jelenti az úgynevezett elkerülhetetlen gazdasági csomag: Ha a kormány rosszul dolgozik, fizessen a polgár.

Ahogy mondtam, a kormány feladata a fejlesztés, az építés és nem a rombolás, ezért olyan intézkedéscsomagot lehet csak elfogadni, amelynek a céljai ezek. Amely arra koncentrál, hogy miként lehetne új beruházókat idecsalogatni; amely arra koncentrál, miként tudjuk az ország jövedelemtermelő képességét növelni; amely arra koncentrál, miként fejlesszük az infrastruktúrát, miként izmosítsuk a magángazdaságot. Mert ha csak a lakosságra hárítunk minden terhet, érthető elégedetlenségük olyan instabillá teheti az országot, amely örökre elveszi a kitörés lehetőségét, mert egyetlen programot sem lehet megvalósítani az ország lakosai ellenére.

A demokráciában mindenkinek joga van tiltakozni akkor, ha úgy érzi, a politika semmibe veszi az életét. Ez így volt az előző kormány alatt is. A szabályok adottak, működőképesek. Mindenkinek meg kell tanulni a demokrácia keretei között kormányozni.

Az ellenzék felelőssége óriási. Minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy az ország ne sodródjon bele olyan gazdasági intézkedések sorozatába, ami politikailag bizonytalan helyzetet eredményezne, mert egy politikailag kiszámíthatatlan helyzetben félő, hogy kétségbeesett lépéseket tesz a kormány, vagy pedig olyan erők kerekednek felül, amelyek a józanság, az önmérséklet szikráját sem ismerik.

Az ellenzék felelőssége tehát valóban óriási. Meg kell tennünk mindent, hogy a kormányt visszatartsuk radikális, meggondolatlan lépéseitől.

Én arra kérném tisztelettel kormánypárti képviselőtársaimat, hogy segítsenek ebben, mert az önök szavazatával bármi keresztülvihető ebben a Házban, de az önök akarata ellen semmi sem valósítható meg. Gondoljuk át közösen újra, hogy vajon megéri-e fejest ugrani egy ilyen sok bizonytalansággal teli programba.

Tudjuk, hogy a kormány óriási önbizalommal állítja, hogy igen, de ez a túlzott önbizalom veszélyekkel jár, mert vakká teszi az embereket a kételyekre, pedig tévedhetünk, mert abba nem a kormány bukik bele, ha tévedünk, hanem az egész ország. Nem abban különbözünk egymástól, hogy mi nem akarunk cselekedni, a kormány pedig akar, csak abban, hogy míg a kormány saját programjának az elkerülhetetlenségében hisz, mi a cselekvés elkerülhetetlenségében hiszünk. Tenni kell valamit, de nem akármit.

Mi, az ellenzék képviselői ez alatt a nyolc hónap alatt is mondtuk, amikor a kormány semmit sem tett, de senki sem figyelt ránk.

Meg lehet-e vakon bízni egy olyan programban, amit néhány nap alatt dolgoztak ki, aminek nem végezték el a hatásvizsgálatát, amelyben ellentmondások vannak, amelyek részleteivel egy hónapja még maga a pénzügyminiszter sem lehetett tisztában, de jó részüket még ma sem ismerhetjük.

Felelős politikai vezetés, felelős parlament dönthet-e 21 törvényről egy csomagban rohammunkában, amelyek között olyan ellentmondások feszülnek, amiket csak néhány hónappal később fogunk esetleg átlátni teljes egészében?

Tisztában vagyunk-e vele, hogy ez azt jelenti, hogy kételkedés nélkül megbízunk a kormány tévedhetetlenségében. De megértheti-e a kormány, hogy olyannyira bízik egy elképzelésben, hogy a demokrácia finoman működő érdekegyeztetési mechanizmusait félresöpri, mert kimondatlanul is azt állítja, hogy ez csak időhúzásra jó. A válasz egyértelmű: nem. Az a kormány, amelyik így cselekszik, nagyot tévedhet. Kérem képviselőtársaimat, mérlegeljék az elhangzottakat, amikor szavaznak a jelenlegi javaslatokról, mert a tét valóban igen nagy.

Ha a kormány ezeket az elhibázott intézkedéseket a parlamenttel elfogadtatja, azoknak terhei ismét a középosztályra hárulnak. A vesztes azonban nemcsak ez a réteg lesz, hanem az egész magyar társadalom, mert politikai stabilitás és sikeres gazdasági felemelkedés záloga az erős középosztály.

A tervezett intézkedések ezzel éppen ellentétesek, a társadalom polarizálódását, szegényekre és gazdagokra való szétválását sietteti. Ez nem egy polgári társadalom irányába való elmozdulás, és semmi köze a szabad vállalkozásokat támogató, az esélyegyenlőséget növelő, a gazdasági növekedést biztosító alternatívához.

Mielőtt befejezném a beszédemet, a miniszterelnök úrhoz kívánok fordulni, legalább a jegyzőkönyvön keresztül. Az általunk felvázolt megoldásokra konkrét javaslatokkal rendelkezünk, amelyeket, ha önökben erre fogadókészség van, bármikor, bárhol hajlandóak vagyunk megvitatni.

Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja szerint a beterjesztett törvénycsomag erősen vitatható. Rövid távon nem várható tőle eredmény, az ország jövőjét tekintve kifejezetten káros. Tisztelettel kérjük a kormányt, hogy a törvénycsomagot átdolgozásra vonja vissza. Az átdolgozás során olyan törvénycsomag készüljön, amely a gazdasági növekedést támogatja, az infláció visszaszorítását eredményezi és a munkanélküliség csökkenését éri el. A magyar társadalom számára reményt csak egy ilyen intézkedéscsomag jelenthet. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon. Két képviselő szót kér.)