Szilágyiné Császár Terézia (KDNP)

1995. április 25.

DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg nekem, hogy pusztán azért, mert vidéki vagyok, két mondatban reagáljak az előbb folyó vitára. Belesajdult a szívem, hogy nem az Orosz elnök úr bizottságában dolgozom, tudniillik tőle még ötven kilométerre távolabbról, de egy vonaton járunk. Erre való hivatkozással többször fordultam az én kegyetlen bizottsági elnökömhöz, aki viszont közölte velem, hogy akkor, amikor képviselővé választottak, tudomásul kellett vennem, hogy vannak plenáris ülések és vannak bizottsági ülések, amelyek bizony nem a plenáris ülésnapon zajlanak. Fejet hajtottam, mert számomra ez volt a keményebb érv és az igazságosabb is.

Az elmúlt év stílusos lezárásaként szociálliberális kormányzatunk mintegy a nemzetközi családév csattanójaként teljesen felszámolta a gyermekes családokat támogató adókedvezményt. A meghozott intézkedés azonnal jelentős nominál- és még lesújtóbb reáljövedelem-csökkenést eredményezett. Mindez azonban csupán csak enyhe bevezető volt. Ekkor még csak sejteni lehetett, hogy a gyermekek és a családok elleni támadásokat a középrétegek helyzetének tudatos megrendítése fogja követni. Ez a rossz előérzet beigazolódott. Itt van előttünk: a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló javaslatban.

Gaál Gyula képviselőtársam vezérszónoklatát a következőkkel kezdte: "A március 12-ei kormányhatározat napja óta nagyon sok félreértés kapott nyilvánosságot. Ezek közül egyet szeretnék kiemelni, nevezetesen azt, hogy akkor a kritikák erősen, erős hangon fogalmazódtak meg az ellen, hogy a kormány, úgymond, puccsszerűen eldöntött igen fontos és lényeges, a társadalom egészét érintő kérdéseket. Sőt..." folytatja "... itt a parlamentben olyan felszólalás is elhangzott egy ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese részéről, hogy az a döntés, amit a kormány március 12-én hozott meg, felülmúl minden, a régi pártállami időkben született döntést is a maga rosszaságával és antidemokratizmusával."

Engedje meg képviselőtársam, hogy most szembesítsem Ferge Zsuzsa professzor asszonnyal, aki egy, a Respublikának adott nyilatkozatában a következőket mondta erről: "A pártállami szociálpolitikáról megállapítom, hogy az nem volt bőkezű, de a legnagyobb baja mélységes antidemokratizmusa volt. Döntött a Politikai Bizottság, és ezzel eldőlt az ügy. Nos..." folytatja Ferge Zsuzsa ".., amit most én ebben a csomagban igazán sérelmezek, az megint ugyanaz a régi módszer, megint puccsszerűen döntöttek valamiben az országról. Fájdalmas, hogy az energiaár-emelés után, minden fizetés csökkenése után hiszen az új adórendszer miatt a legkisebb keresetűeknek is csökkent a fizetésük és jó pár egyéb sokk után most egy ilyen nagyon rosszul előkészített és tényleg antidemokratikusan ránk zúdított csomaggal lepik meg az embereket. Én nagyon-nagyon rossznak tartom, hogy ezek a döntések így, ilyen kidolgozatlanul, elméletnélküliséggel kerültek a társadalom elé." Figyelmeztet is Ferge Zsuzsa arra, hogy a jóléti rendszerek felbomlása végtelenül sok problémát fog okozni és veszélyezteti a társadalmi békét.

Remélem, képviselőtársam egyetért velem abban, hogy bár mi igen nagy tisztelői vagyunk a professzor asszonynak, de nem soroljuk őt az ellenzékiek sorába. Sőt azt sem feltételezzük róla, hogy ő is eme félreértések áldozata lenne.

A csaknem két tucatnyi törvény bemódosítása egyetlen törvényjavaslatba akár zseniálisnak is lenne mondható, ha a nagy sietség mögött nem lógna ki a magyar társadalommal szembeni teljes felelőtlenség lólába. A megszorító intézkedéseknek vagy stabilizációs csomagnak nevezett ötletgyűjtemény amelyet semmiféle komolyan vehető hatásvizsgálat, számítás nem előzött meg, s amelyről nemhogy a kormány által ígért széles társadalmi egyeztetés, de még a legszűkebb szakmai, érdekvédelmi vagy akárcsak kormányon belüli egyeztetés sem történt papíron ugyan meghozhatja a pénzügyminiszter által remélt költségvetés hiányának átmeneti csökkentését, a valódi hatás azonban később, a családokat érintő halmozott hátrányokban lesz majd csak lemérhető. Hisz már most vannak olyan jelzések, amelyek az abortuszok számának ugrásszerű és azonnali növekedéséről szólnak, s meg lehet jósolni, hogy meg fog nőni a válások száma.

S bár jól tudjuk, hogy a pozitív szociálpolitikai lépéseknek nincs közvetlen tartós hatásuk a demográfiai folyamatokra, de a negatív, a gyermekek és a családok biztonságát kedvezőtlenül érintő, elvonó jellegű lépéseknek szinte azonnali következménye lesz a gyermekvállalás csökkenése. Jogos tehát a társadalom nagy részének az az érzése, hogy ezek a döntések érzelmi, ideológiai töltetűek, s egyértelműen a hagyományos családmodell ellen irányulnak.

(17.30)

Mielőtt még részleteiben szólnék a családi pótlék módosításáról, engedjék meg nekem, hogy idézzek néhány mondatot a Magyar Szocialista Párt 1994. április 19-én, a választási hírlevélben nyilvánosságra hozott szociális programjából:

"Nem támogatható olyan képmutató politika, amely a gyermekvállalást csak a szülésig ösztönzi, de a megszületett gyermek nevelésében magára hagyja a családokat. A családi pótléknak mint az egyik legfontosabb, állampolgári jogon járó pénzbeli juttatásnak továbbra is adómentesnek kell maradnia. Reálértékét differenciáltabban és fokozatosan javítani szükséges. A gyes összegének az emelése is halaszthatatlan. Nem támogatható azonban ez a lépés a gyermekgondozási díj megszüntetése árán."

Íme tehát néhány ígérvény a Magyar Szocialista Párt választási programjából, amellyel most képviselőtársaimnak szembe kell nézniük. "Olyan társadalompolitikát hirdetünk mondták a szocialisták , amelyben a jó szociálpolitika nemcsak eredménye, hanem feltétele is a gazdaság fejlődésének és stabilitásának, mert elszegényedő többségű társadalom nem képes a modernizációra."

Talán nem túlzok, ha azt gondolom, hogy mindezen ígéreteknek volt némi része az MSZP tavalyi nagy választási diadalában.

Az igazsághoz tartozik persze az is, hogy az MSZP-nek akkor még nem volt koalíciós partnere a Szabad Demokraták Szövetsége, és nem Bokros Lajos volt a pénzügyminiszter-jelöltje. A tét csupán a választások megnyerése volt akkor. És talán már nem is válasz nélküli a kérdés, hogy milyen is a képmutató politika...

Ezért nézzük, hogy mit tartalmazott a már szociál- liberális kormány programja az anyasági és gyermektámogatásokról. "Az anyasági és gyermektámogatások esetében a kormány az egységes családszemléletű megközelítést támogatja. A családi támogatások célzottabbá tételét a kiadásoknak a szociálisan veszélyeztetett rétegek javára történő átcsoportosításával, illetve a magasabb jövedelműek körében a juttatások szűkítésével valósítja meg. A családi pótlék emelését a jövőben családtípusonként differenciáltan tervezi."

Ma már világos, hogy ezen ígéretekkel ellentétben a kormány nem az egységes családszemlélet szellemében cselekedett. Szó sincs többé családtípusonként differenciáltan emelkedő családi pótlékról, mert sokan egyszerűen nem kapnak semmit, és még többen egyre kevesebbet.

A családi pótlék alanyi jogának megvonása egy szerzett jog eltörlését jelenti, azzal a társadalompolitikai üzenettel, hogy a magyar állam, a szociálisan érzékeny magyar kormány nem tekinti többé magát sem érdekeltnek, sem pedig felelősnek a gyermekek sorsáért, jelenéért, a magyar nemzet jövőjéért. A nem minden gyermek után járó nevelési hozzájárulás ugyanis a társadalmi igazságosság hamis látszatát keltve, a társadalom kettészakadását eredményezi: a még éppen támogatandókra és az arra már nem is méltókra. A tehetősebbek nagyobb közteherviselésének igényét viszont meg sem kísérli kielégíteni, hiszen tőlük valójában nem ezzel a módszerrel kellene és lehetne több állami bevételre szert tenni. Újból felvetjük a kereszténydemokraták javaslatát: a családi jövedelemadózás bevezetését.

De a legfontosabbnak mi, kereszténydemokraták azt tartanánk, hogy szülessenek végre komplex rétegvizsgálatok a családokat érintő összes hatás együttes megmérésére. Az egyetemi tandíj bevezetése, a gyes és a gyed eltörlése, a jövedelemadónál a gyermekkedvezmény megszűnése, a lakástámogatások megnyirbálása látszólag külön-külön jelentkezik, de ezekhez társul még egy olyan elem is, amiről alig beszélünk: az infláció, amely a családokat sajnos nagy mértékben fogja érinteni.

Az említett intézkedések egyenkénti hatásáról sem állnak rendelkezésünkre megbízható adatok, az azonban biztos, hogy az említett intézkedések együttes hatása megdöbbentő következményekkel jár majd a családok és az egész társadalom kárára. Jogos tehát az a megállapítás, hogy a magyar kormánynak valóban nincs jövőképe és ettől még csak súlyosabb a helyzet, hogy ebből fakadóan ma az egyes állampolgárnak sem lehet.

Ez az intézkedéscsomag szétszakítja a szociális hálót, gyengíti a társadalombiztosítást. A katasztrofálisan rossz morbiditási, mortalitási helyzetünk tovább fog romlani. Ki számolta ki ennek az árát? Milyen "csak" gazdasági következményei lesznek ennek az intézkedéscsomagnak?

A családi pótlékról szóló törvény módosítása tehát egyértelműen szűkítő. Az új szabályozás jövedelemhatárt vezet be, amelynek alapja a tárgyévet megelőző naptári évben keletkezett bruttó jövedelem, amely személyenként a családban a havi 25 ezer forintot nem haladhatja meg. Kérdezem: mi a család? Beleérthető-e a szülő és a nagyszülő? A megfogalmazás pontatlan: nem utal egyértelműen a kialakult élethelyzetekre sem.

A méltatlanul alacsonyan, a létminimum közelében meghúzott jövedelemkorlát sem éri majd el a hangoztatott célt, ugyanis ezzel éppenséggel a középrétegek jelentős részét zárja ki a jogalkotó a támogatásból. A bennmaradtak számára viszont szegénységi csapdát állít: visszatartva őket attól, hogy jobban iparkodjanak, a több legális jövedelem megszerzésének igényétől fosztja meg őket.

Meg fogjuk még érni azt, hogy a munkavállalók azért fognak ajándékot venni szerény jövedelmükből a munkaadónak, hogy ne adjanak nekik béremelést, mert azzal elveszítenék a családi pótlékra való jogosultságukat.

A javaslat szerint a havi jövedelem nagyságáról az igénylőnek kell nyilatkoznia. A kormány, az APEH vagy elfogadja a nyilatkozatot, vagy kételkedik annak valószínűségében, és vizsgálatot rendel el. Az előbbi esetben az intézkedés szinte semmiféle pénzügyi hatást nem ér el, hiszen a nagy többség az éppen szükséges jövedelmet fogja bevallani. Ma már az újságokból értesültünk róla, hogy a kormányzat ígéretet tett: nem fog vizsgálatokat elrendelni. Ebben az esetben viszont mindenféle haszon nélkül irritálták a lakosságot egy joggal kifogásolható intézkedéssel. Amennyiben mégis a szigorúbb álláspont nyer tért mert rá fognak kényszerülni , akkor viszont számolni kell a vizsgálatok igen magas költséghányadával, amely csak részben hárítható át a kérelmezőre, és zömében a költségvetés fogja majd állni.

Nem elhanyagolható talán az a következmény sem, hogy ezek a vizsgálatok az APEH személyi állományának jelentős részét köthetik le, akik értelemszerűen nem tudnak majd részt venni a kormány által meghirdetett hadjáratban a feketegazdaság ellen.

Lehet, ez az egyik oka például annak, hogy a feketegazdaságokból betervezett pluszbevételek igen visszafogottak a pótköltségvetésben?

Elismerjük, hogy az ellenőrző hatóság számára valóban kényelmesebb a tárgyévet megelőző évre vonatkozó adóbevallásra építeni, de ez a megoldás két szempont miatt is megkérdőjelezhető. Egyrészt, mert már ismerjük az adóbevallások megbízhatatlanságát azok körében, akik nem bérből és fizetésből élnek. Tudjuk jól, hogy jövedelmük elhallgatása éppen az ő körükben lehetséges és égbekiáltóan jelentős is igen sok esetben. Így erre építeni egy hatékony jövedelemellenőrzési rendszer kidolgozása előtt nemcsak értelmetlen, hanem etikailag is kifogásolható, hiszen e módszer ismét csak a tisztességesen adózókat sarcolja.

Könnyen megjósolható, hogy ez a javasolt intézkedés nagymértékben hozzájárul majd a feketegazdaság növekedéséhez. Aki csak megteheti, eldugja jövedelmét a hatóság elől, nehogy elveszítse jogosultságát a családi pótlékra. Különösen nagy veszélyt rejt magában az, hogy ezáltal olyan rétegek is megpróbálnak a feketegazdaság területére átcsúszni, akik eddig mentesek voltak az ilyen tendenciáktól.

Nem értünk tehát egyet pénzügyminiszter úrral, aki a kormány nevében úgy gondolja, hogy a jövedelembevallás megalapozhatja az állampolgárok felelősebb magatartását, végső soron pedig erősítheti az adózási fegyelmet.

A törvényjavaslat mellékhatása lesz még az is, hogy adott esetben a munkanélkülinek nem lesz érdeke az elhelyezkedés, mert az így jogossá vált családi pótlék és munkanélküli segély átmenetileg jobb anyagi helyzetet biztosít számára, mint ha munkába állna.

(17.40)

Természetesen ennek az árát is a költségvetésnek kell majd megfizetnie.

Másrészt: az ugrásszerűen megnövekedett infláció körülményei között csakis az adott év aktuális jövedelmeit lenne szabad számításba venni. Aki tegnap még elfogadhatóbb jövedelemmel rendelkezett, az egyáltalán nem biztos, hogy meg tudta őrizni mára is jövedelmi pozícióját. A piacgazdaság mai viszonyai között ahol kisvállalkozások mennek tönkre, nő a munkanélküliség, s előre látható, hogy meg fog nőni a kisgyermekes nők munkanélkülisége lehetetlen ilyen ívet átfogva szabályozni a családi pótlékra való jogosultságot. Ezt nem rendezi a javaslat, amely, bár kimondja, hogy hat hónapot meghaladó munkanélküliség vagy betegség esetén az aktuális jövedelem alapján igény nyújtható be, de mi történik a közbeeső hónapok alatt a gyermekekkel.

A javasolt szabályozás a juttatás feltételeként szabja meg a családi jövedelem számításánál, hogy a szóba jöhető személyek közös és külön tulajdonának együttes értéke a 10 millió forintot nem haladhatja meg, és a gépkocsivagyonuk együttes értéke nem lépheti túl a kétmillió forintot. Komoly gond, hogy nem szabályozza az értékváltozás dinamizmusa esetén a jogosultságot: mikori érték számít, ki dönti ezt el, ki felelős az érték megállapításáért, és milyen módszer alapján. És mint várható negatív hatást, már említettem: ez az intézkedéscsomag nagyságrendekkel meg fogja növelni a válások számát; volt már rá példa fiskális okokból, és ez a családi kötelékek nem kívánatos lazulását fogja magával hozni. Kinek érdeke ez? Milyen következményei lesznek ennek a jövő nemzedékre nézve?

A törvénytervezet további részében a jelenlegi anyasági rendszerek szétverését irányozza elő a kormányzat. Nézzük, mi volt a kormány ígérete ezzel kapcsolatban. Lépcsőzetesen, egységessé válik a gyed és a gyes. Első lépésben a gyes jövedelemtől független, állampolgári jogon járó juttatás lesz ígérték. Ezt követően majd a kormány tanulmányozza az anyasági támogatások összevonását, a támogatás időtartamának lerövidítését összhangban a bölcsődei, óvodai ellátás fejlesztésével. Az ma már világos, hogy a kormány előzetesen semmilyen átfogó szociálpolitikai koncepciót nem dolgozott ki, és nem készített törvénytervezetet a gyes állampolgári joggá tételéről. Nincs itt már semmiféle lépcsőzetesség, egyszeri, központi döntés született a gyed, a várandóssági pótlék megszüntetéséről.

Ugyanakkor a szűkített támogatással párhuzamosan semmiféle bölcsődei vagy óvodai ellátásfejlesztő intézkedésről például a bölcsődék normatív támogatásáról nem esik szó. Csak annyi biztos, hogy a megugró élelmiszerárak, az emelkedő közüzemi díjak, és a növekvő bölcsődei, óvodai ellátási díjak terheit nagyrészt az óvodás és bölcsődés gyermekek szüleinek kell majd megfizetniük. Érthetetlen és végtelenül családellenesnek tűnik ennek a családi pótlékra vonatkozó, méltatlanul alacsonyan meghúzott jövedelmi és vagyoni korlátnak az alkalmazása ebben az esetben is. A gyes ugyanis nem kifejezetten szociális indíttatású támogatási konstrukció, hanem a gyermekneveléskor jelentkező jövedelemhiány részben visszapótló jellegével szélesebb társadalompolitikai szempontok alapján kell hogy működjön, elismerve az állam felelősségét és a családok alapfunkcióját a gyermeknevelést értékteremtő munkaként.

De a családok, családi támogatások elleni legsúlyosabb támadást a gyermekgondozási díj, a gyed megszüntetése jelenti. Ez a konstrukció, a szerényebb jövedelemből élők mellett, azon bérből és fizetésből vagy egyéb munkajövedelemből élők számára teremtett eddig bérarányos, de felülről korlátozott tehát extra jövedelmet egyáltalán nem biztosító támogatást, akiknek ez kedvezőbb megoldást jelentett a gyes alacsonyabb összegénél. A gyed megszüntetése tehát nem csupán család- és gyermekellenes, hanem kifejezetten középrétegeket támadó szándékot rejt.

A törvényjavaslat megszünteti a magzatvédelmi törvény által harmadik éve működtetett várandóssági pótlékot. E támogatás a hazai jogfejlődés jelentős állomása is volt, mert az anyaméhben lévő magzatot élőlénynek ismerte el, gyermekként kezelte. E támogatás átlagosan fél évre vetített összege 18-20 ezer forinttal járult hozzá a gyermekvárás költségeihez, és természetesen ennél sokkal többet adott, mert azt az érzetet keltette a szülőkben, hogy velük együtt várja, hogy fontosnak tartja társadalmilag is a gyermek jövetelét. Most, ehelyett anyasági támogatás címén egyszeri 10 ezer forintot ígér szociálisan érzékeny kormányunk, és a pénzben ki nem fejezhető támogatást amit, igaz, korábban képmutatónak nevezett egyszerűen annullálja.

De még nincs vége: megszünteti ugyanis e javaslat a három vagy több gyermeket nevelők alanyi jogosultságát a gyermeknevelési támogatásra, a gyetre. Aki nem kap családi pótlékot, annak ne jusson lehetősége arra sem, hogy otthon nevelhesse, szerethesse gyermekeit hangzik a szociálliberális ukáz; mert aki arra vetemedik, hogy az átlagosnál több gyermek nevelését is vállalja, annak kutyakötelessége olyan szegénynek lenni, mint a templom egere mert akkor, ugye népjóléti miniszterünk állítása szerint , majd jobban szaporodik a magyar. Kormányzatunk már fel sem tételezi, hogy némelyek például felelősen gondolkodó szülők emberfeletti erőfeszítéssel, a létminimum fölötti jövedelemért is képesek dolgozni családjukért és gyermekeikért.

És végül: a kormányzat cinizmusát igen jól érzékelteti a zárórendelkezések közül az a szakasz, amely 1995. május 15-ig írja elő a családi pótlék újbóli igénylését. Ezzel a kormány a saját felelőtlen kapkodását kényszeríti az általa már így is agyonalázott családokra.

Végezetül: úgy ítéljük meg, hogy a várható hatások ellentétesek a kormány várakozásával. A lakosság, a családok kétségei jogosak, mert a magyar társadalom, a magyar családok széles körének perifériára sodrása és soha nem látott, megalázó ügyeskedésbe hajszolása ma már biztosan kiszámítható.

Most valóban történelmi felelősségről, illetve felelőtlenségről, a nemzet jövőjének további sorsáról kell majd döntenünk; én szeretnék hinni abban, hogy a nemzet jövőjéért, a gyermekeinkért felelősséget érző képviselőtársaim felelősen fognak dönteni. Mert nem fogadhatjuk el azt a Heine által megfogalmazott rendet: "kinek sok jószága van, az rabolhat sokkal többet, akinek kevés jutott, annak kevesére törnek". Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps a kereszténydemokraták padsoraiban.)