Mustó István (SZDSZ)
DR. MUSTÓ ISTVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy az érvek és ellenérvek raktára lassanként kiürülőben van, ezért csak két kérdéshez szeretnék hozzászólni röviden és nagyon vázlatosan.Az első: szükség van-e egyáltalán megszorító intézkedésekre. A második: ezekre a megszorító intézkedésekre van-e szükség, vagy vannak hozzá alternatívák.
Az első kérdésre a válasz, kétségtelenül és egyértelműen: igen. Kétségtelen, és azon nem is lehet csodálkozni, hogy a megszorító intézkedések csomagja nem örvend különösebb népszerűségnek. Engedjék meg, hogy ebben az összefüggésben az ismert ír drámaírót, George Bernard Shaw-t idézzem. Shaw egyszer azt mondta: "Sokan kérdezték tőlem, hogy miért nem hozza a törvényeket és az intézkedéseket maga a nép. Én erre azzal a kérdéssel válaszoltam: miért nem írja a színdarabokat maga a közönség." Jó színdarabokat írni nehéz dolog de jó törvényeket, jó intézkedéseket hozni még sokkal nehezebb.
(17.50)
Nem tagadjuk tehát a nehézségeket, ami viszont velejárója a kormányzati felelősségnek egy olyan helyzetben, amelyben minden további halogatás hosszú távon rontaná a stabilizálás és a fellendülés esélyeit. Az érvek mint mondtam elhangzottak pro és kontra, kormánypártiak és ellenzékiek részéről, nem fogom őket megismételni, néhány perc alatt csak egyszerűsíteni tudok.
A komplex összefüggéseket leegyszerűsítve azt mondanám, hogy a probléma, amellyel az ország szembenéz, egyrészt a gazdasági teljesítőképesség, másrészt a társadalmi igények színvonala közötti viszony függvénye. Ha körülnézünk a világban, akkor négy országtípust különböztethetünk meg:
1. vannak olyan országok, amelyekben a teljesítőképesség magas és az igények magasak, például Nyugat-Európában;
2. olyan országok, ahol a teljesítőképesség magas, az igények viszont alacsonyak, például Kelet-Ázsia;
3. olyan országok, ahol a teljesítőképesség alacsony és az igények alacsonyak, például Fekete-Afrika;
4. olyan országok, ahol a teljesítőképesség alacsony, az igények viszont magasak például Magyarország. (Derültség a bal oldalon.)
Ha azt mondom, hogy itt alacsony a teljesítőképesség, akkor azt úgy értem, hogy ugyanaz a kemény munka az értékesítés terén különbözőképpen jövedelmező; nálunk kevésbé jövedelmező, mint máshol, éspedig az elavult termelési struktúra és a kedvezőtlen keretfeltételek miatt. S ha azt mondom, hogy az igények magasak, akkor utalnom kell arra, hogy a GDP-ben a szociális közkiadások aránya Nyugat-Európában átlag 21-22 százalékot tesz ki, Magyarországon körülbelül 30 százalékot. Ez nem jelenti azt, hogy a magyarok abszolút többet kapnak, csak azt, hogy a nemzeti jövedelem arányában magasabb szociális juttatásban részesülnek, mint az Európai Unió tagállamainak polgárai. A magyar társadalom az elmúlt évtizedek alatt hozzászokott ahhoz, hogy relatíve alacsony, de biztosított színvonalon, szerény mértékben elkényeztetett legyen, és ettől nehéz megválni.
A második kérdés az volt, hogy ezekre az intézkedésekre van-e szükség vagy találhatnánk jobbakat is, esetleges alternatívákat. Szerintem elképzelhetünk hozzá alternatívákat. A kormányzatnak ezért hálásnak kellene lennie minden konstruktív javaslatért nemcsak kritikáért, hanem minden konstruktív javaslatért , bárhonnan is érkezzen az.
Meg kell vallanom, magam sem vagyok teljesen mentes egyes kétségektől. Engem a pénzügyminiszter úr expozéja meggyőzött a szándékról és annak helyességéről, de nem oszlatta el teljesen aggodalmaimat a várt eredmény bekövetkezését illetően. Csak néhány pontot szeretnék megemlíteni, általában már mindenről volt szó a vita során.
1. Nem kizárható, hogy a megszorítások kontraktív hatást váltanak ki a gazdaságban, ami negatív irányban befolyásolhatja a belső piac attraktivitását mind a külföldi, mind a hazai befektetők számára elképzelhető.
2. Bizonytalan, hogy az árfolyampolitikai intézkedések ösztönzik-e az exportot vagy sem, éspedig két okból: egyrészt a magyar export külföldi értékesítésének korlátja nem annyira az árszínvonal, mint inkább a magyar export szerkezeti összetétele; másrészt a magyar export importtartalma legalábbis egyes ágazatokban igen magas.
3. Az oktatást érintő intézkedésekről már sok szó esett a mai nap folyamán. Én csak arra a kijelentésre szorítkoznék, hogy kis országokban, amelyek nem rendelkeznek komolyabb természeti erőforrásokkal, a legnagyobb komparatív előny az emberi erőforrás, a szellemi képesség, egy olyan világgazdaságban, amelyben a termelés anyagi szubsztrátuma egyre kisebb jelentőséggel bír és amelyben a szellemi képesség, az információs tényezők a design és mindazok, amelyek nem anyagi természetűek egyre nagyobb szerepet játszanak.
Ezt, minden szükséghelyzet ellenére ajánlanám: nem szabad figyelmen kívül hagyni. Félő vagy legalábbis magánaggodalmam, hogy a csomagban túlsúlyban vannak a fiskális, mondjuk kameralista szempontok, szemben a struktúra korszerűsítésének, a tartós növekedés megalapozásának koncepciójával.
Számos egyéb részletkérdést lehetne még elemezni annak a fényében, hogy ezek az intézkedések szükségesek-e avagy pedig elképzelhető, működőképes alternatívák. Mindent összevetve nyilvánvaló, hogy a restriktív intézkedések önmagukban nem elegendők a struktúra átalakításához és a fellendülés megalapozásához, de restriktív intézkedések nélkül nem teremtődhet meg a feltétel a gazdasági szerkezet átalakításához és a hosszú távú kibontakozáshoz.
Ez a csomag nem minden, de a csomag nélkül minden más megkérdőjelezhető. S ami fontos: ennek a csomagnak egy bizonyos jelzésértéke is van. Persze kérdezhetik: van-e értéke a jelzésnek? Sajnos igen, mert minél kisebbek, minél rászorultabbak vagyunk, annál nagyobb szerepe van jövőnk kialakulásában nemzetközi megítélésünknek.
És már itt vagyunk a Valutaalapnál, amelyről oly sok szó esett az elmúlt napok folyamán. Elismerem, hogy a Valutaalap olykor maga okozza azt a betegséget, amelyet gyógyítani hivatott, erre számtalan nemzetközi példát tudnék felhozni. Az is lehet, hogy a nemzetközi pénzintézetek és a tőkepiac játékszabályai ostobák, ám nehéz bölcsnek lenni egy olyan világban, amelyben a játékszabályokat ostobák határozzák meg. Mindnyájan szívesen élnénk egy másik, egy okosabb világban; sajnos nincs másik.
Így aggodalmainkat nem kell félretennünk, de be kell látnunk, hogy az ilyen irányú intézkedések elmaradása, késleltetése, halogatása nagyobb kockázatot jelentene az országnak, mint az a társadalmi ellenérzés, az a rossz hangulat, amit az ilyen intézkedések kiváltanak. Ezért így szeretném befejezni: vitára szükség van, módosításokra, hatáselemzésre is, de mindez nem hátráltathatja, hanem csak javíthatja, kiegészítheti a stabilitás irányába megteendő lépéseket.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)