Sasvári Szilárd (Fidesz)
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A magam részéről a gazdasági megszorító intézkedésekről szóló törvénycsomagot semmiképpen nem nevezném stabilizációs programnak. Nem lehet ennek nevezni a gazdaság szempontjából, ahogy erre Varga Mihály képviselőtársam már utalt, de végképp nem lehet a családi háztartások jelene és jövője szempontjából.Talán a jelene szempontjából még nem is várható el, de ha nem rajzolódik fel egy olyan jövőkép, amely azt mutatná meg, hogy miért is lenne érdemes a családi háztartás stabilizációs programjában megtakarításokra törekedni, akkor végképp értelmetlenné válhat és a közeli jövőben olyan rossz közérzetet okozna, amin nehezen lehetne túltenni magunkat, és mindazokra a problémákra, amiket ez a törvénycsomag jelent, nehéz lenne jó, aktuális válaszokat találni.
A magam részéről vázlatszerűen szeretnék beszélni néhány dologról és kifejtőleg egy szűkebb témáról, ami a szellemi tulajdont érinti.
Ez a törvénycsomag, illetve azok az aktuális törvényalkotási programok, amelyek például a közoktatást érintik, mindenképpen valamifajta párbeszédben vannak egymással. Nem tartozik szűken e témához, de ha a közoktatási rendszer iskolaszerkezeti mivoltját tekintjük és az azzal kapcsolatos törvényalkotási tervezeteket, akkor azt a kérdést kell magunknak feltennünk, hogy a közoktatási rendszer mint olyan, amely véleményem szerint a szellemi tőkéhez jutás esélyét vagy lehetőségét jelenti, az vajon jó törvényi célokkal, törvényalkotási tervezetekkel van-e megalapozva.
(18.00)
Itt, ha azt nézzük, hogy a nemzeti alaptantervről szóló törvényjavaslat is lassan most már csak országgyűlési határozat formáját ölti, mint ahogy a felsőoktatási fejlesztési törvény helyett is most már országgyűlési határozati formát találtunk a két héttel ezelőtti csomagunkban -, akkor arra a megállapításra kell jutnom, azt a következtetést kell levonnom, hogy a vidék Magyarországán a nyolcosztályos iskolarendszer helyett egy alacsonyabb iskolaszerkezeti változás történik.
Tehát a 6 plusz 6-os szerkezet; vagy akár a 10 osztályos iskolaszerkezet bővitése kapcsán megszűnő iskolák miatt bekövetkező iskolaszerkezeti változás az, amit nem tudunk igazán méltányolni.
A magunk részéről ahhoz az állásponthoz tartjuk magunkat, hogy a jelenlegi iskolaszerkezetet amely még átlagosnak tekinthető , tehát a nyolcosztályos iskolaszerkezetet kell megtartani. Ennek társadalompolitikai hatása van. Ez a társadalompolitikai hatás pedig ahogy felvezetőmben mondtam a szellemi tőkéhez való jutás esélyéről vagy lehetőségéről szól.
Ezt a kitérőt azért kellett elmondanom nem tartozik szorosan ehhez a törvénycsomaghoz , mert a második, vázlatszerű állításomat a felsőoktatási tandíjjal kapcsolatban kell elmondanom.
A magam részéről, ha szabadna meghatároznom, hogy mihez segít hozzá a felsőoktatás, akkor valahogy úgy definiálnám: a felsőoktatás az egyén, a személy számára tulajdonképpen egy szellemi tőkéhez való jutás. Ennek a birtoklása. Ennek a birtoklása pedig azért fontos, hogy a piacgazdaságban megfelelő pozícióhoz jussanak az emberek.
Amikor tehát felsőoktatási ügyekkel foglalkozom, akkor első kérdésem gyakorta az, hogy azoknak a fiataloknak számára, akik a társadalmi polcok közül valamilyen magasabb polcra szeretnének jutni, akár falusi fiatalként, akár vidéki-városi fiatalként eljutni egy-egy bank élére, vagy akár egy nagyon jó professzori álláshoz jutni a maguk tudása és képessége szerint , azoknak a fiataloknak a számára lehetőséget ad-e ez a felsőoktatási rendszer, amely jelenleg van.
Tulajdonképpen azt kellene mondanom, ha nem lenne felvételi, akkor ez minden további nélkül lehetséges. De a téma, a mai aktuális téma szempontjából a tandíj az, amely ezt a kérdést fölveti, fölvezeti hozzám.
Ennek a kérdésnek a kapcsán hadd idézzek egy mondatot a 76. oldalról, amely a gazdasági megszorító intézkedések törvénycsomagban szerepel. Ez pedig úgy hangzik, hogy "A jelenleg tervezett mérsékelt tandíj esélyegyenlőséget célzó kompenzálása a jelenleg érvényben levő felsőoktatási törvény alapján megoldható." Így hangzik az idézet. Én azt mondanám, hogy megoldható lenne. Csak figyelembe kellene vennünk azokat a kormányrendeleteket és miniszteri rendeleteket, amelyek ezzel a témával összefüggenek.
Hadd utaljak itt a hallgatói juttatásokról szóló rendeleti szabályozásra.Ha a tandíj bevezetéséről már így beszélnünk kell, azt gondolom, akkor meg kellene vizsgálni annak a feltételrendszerét, hogyan választható szét a tandíjmentesség, a tandíjkötelezettség és a szociális ösztöndíj adhatóságának a hármassága. Ebben a hármasságban gondolkodva és ezt hozzákapcsolva a hallgatói juttatásokhoz és kialakítva egyeztetések után azokat a feltételrendszereket, amelyek ennek a hármasságnak a bevezetésére utalhatnak, akkor azt gondolom, ésszerű és értelmes megoldás születhetne.
Azt gondolom, a felsőoktatási törvényben szereplő Felsőoktatási és Tudományos Tanács keretein belül megalkothatóak azok a feltételrendszerek, amelyekről beszélek. Azt javasolnám önöknek, hogy ebbe az irányba induljanak el, ha már a hallgatói hitelekre vonatkozó elképzelések leállítása megtörtént. Remélem, hogy ez ebben a pillanatban csak elaludt, és remélem azt, hogy újra feléled ez a gondolat és megoldhatóvá válna ennek a konstrukciónak a bevezetése.
Vázlatszerűen, de még hangsúlyozottan szeretnék beszélni a következőkről. Ezt igazán azért teszem meg, mert ismét csak egy korosztálynak, a fiatalok korosztályának a problémája az, amellyel szeretnék foglalkozni, s ez a lakáshoz jutás problémája.
Selmeczi Gabriella már utalt arra, hogy az az új kormányrendelet, amely talán tegnap jelent meg a 31. számú Magyar Közlönyben, az a kormányrendelet tulajdonképpen szinte bezárja azokat a lehetőségeket, hogy itt magasabb jövedelemmel bíró fiatalok valamilyen fajta lakástámogatási hitelhez jussanak.
Tessék elolvasni azt a kormányhatározatot. Egyértelműen kiderül belőle és reményeim szerint, ha választ kapok írásbeli kérdéseimre, akkor talán számadatokkal is tudom bizonyítani azt , hogy ez miként fog lezajlani.
Ha a napi életet nézem, akkor hadd hívjam fel az önök figyelmét arra, hogy a következő időkben egy család háztartásában főleg ha ez a törvénymódosítási csomag érvénybe lép , akkor mivel kell szembenéznie.
Egyrészt a csökkenő reálbérekkel, másrészt jó néhány család esetében a megszűnő családi pótlékkal, harmadrészt már szembesültek az előző évi adótörvények kapcsán, hogy megszűnt a gyermekkedvezmények nagy része, hogy emelkednek az energiaárak.
De hogy még egy adalékot hozzátegyek: azok az emberek, akik az elmúlt években fölvettek lakásépítési hiteleket, azoknak a családoknak a nagy része fiatal, illetve fiatal kisgyermekes család, azoknak a terhei bizony a hiteltörlesztéssel is növekednek.
Tehát ha ezeket összeadom, akkor a családokat itt bizony már olyan fokú hátrány, illetve nehézség éri, amiket már nehéz továbbgörgetni éveken át.
Még egy dologra hadd utaljak itt, ami tulajdonképpen egy aktuális, de mégis egy akut probléma tud lenni: ez a szeptemberi beiskoláztatás, főleg egy elsőéves gyereknél. Az a beruházás, ami egy 7-8 éves gyereknél szükséges, azért az is megterheli a családi költségvetést.
Most nem kívánok beszélni már sem a közalkalmazotti elbocsátásról, meg egyéb ilyen dolgokról, csak hadd utaljak arra, amit felvetettem problémaként: ha már a jelennel kapcsolatban valamilyen terheket kell vállalni a családnak, akkor legalább a jövővel kapcsolatban adjunk neki valamilyen fajta kapaszkodókat. És ha a jövővel kapcsolatban még mindig lebegtetné a kormány azt, hogy a családi házakra, az ingatlanokra kiveti a vagyonadót, akkor megint csak az a kép rajzolódik fel számunkra, amit előttem Ungár Klára mondott, hogy ez még csak a saláta, a bevezető. S ha jön az államháztartási törvény, amely a húsételeket jelenti, akkor azt gondolom, ez egy nagyon gyomorfájdító desszertként jelenne meg. Hiszen azok a családiház-tulajdonosok, akik kalákában építették fel a házukat, azok nem rendelkeznek olyan fajta jövedelemmel, hogy elbírnának akár egy 1 százalékos vagyonadót is. Hiszen az ő házuknak az értéke egy értékbecslés folyamán elérheti a két-három-négymilliót is. Ugyanakkor az ő jövedelmi helyzetük nem felel meg ennek a becsült vagyontárgynak. Nem felel meg, már csak azért sem, mert a családokkal kalákában dobták össze. Ez nyilvánvalóan inkább a vidékiekre vonatkozik. Budapesten és a nagyobb városokban a kaláka elég nehéz lenne. Erről tehát nem kívánok beszélni.
Végül a szellemi tulajdont érintő dologról mondanék néhány szót, amely kimondottan szakmai jellegű problémára hívná fel a tisztelt pénzügyminiszter úr figyelmét. Ezeket a dolgokat azok fogalmazták meg, akik a szerzői joghoz értenek.
Itt szeretnék rámutatni arra, ami a 85. §-t érinti, amely körülbelül úgy szól, hogy a társadalombiztosítási járulék alapját, egyebek között a szerzői jogdíjat is meg kívánja terhelni egy 44 százalékos járulékkötelezettséggel. Ezzel a bevezetéssel több probléma is adódik. Nyilvánvalóan az érintettek az egészet elvetésre javasolják.
Ezzel kapcsolatban hadd mondjam azt, hogy mely területeket érinti ez leginkább: a tudományos közéletet, a felsőoktatási életet, mindazokat a publikálókat, akik a közéletben részt vesznek. A publikálás alatt értelemszerűen sok mindent lehet érteni, az írást is. De hadd hívjam fel a figyelmet azokra a képző- és iparművészeti alkotókra is, akik szintén e törvényi passzus alá tartoznának, valamint azokra az előadó művészekre, akik sokféle területen működnek.
Itt két probléma van. Az egyik: a szerzői jogdíjat kétféle formában szokták kezelni. Az egyik a közös jogkezelés. A másik pedig az egyedi jogérvényesítés. A közös jogkezelés tulajdonképpen az esetek döntő részét magában foglalja. Ennek az a lényege, hogy a szerzői mű felhasználása úgy történik, hogy gyakorlatilag lehetetlen ahhoz tehát ehhez a jogosult engedélyét előre kérni. Tehát a nyilvánosságra kerülő művek végül is utólag jutnak el az adott szellemi tulajdonoshoz.
Ennek a közös jogkezelésnek a területe napról napra szélesedik és tulajdonképpen nem valósítható meg a tervezett járulékalap szélesítése. Ugyanis a felhasználó nem köt semmiféle megbízási szerződést a jogosulttal, vagyis nincs biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony. Nincs is ezért olyan meghatározott, a jogosultat érintő díjösszeg, jogdíj, amely a járulék alapjául szolgálna. A felhasználó ehelyett a hivatalos lapban közzétett szerzői jogdíj-közleményben meghatározott szerzői jogdíjat fizeti, amely a megfizetéskor nem nevesíthető.
(18.10)
Vagyis nem lehet tudni, ki és milyen mértékben lesz rá jogosult, azaz van-e egyáltalában biztosított, aki után járulékot kellene fizetni, sőt a jogdíjak címzettjei a legjelentősebb részben külföldi szervezetek, illetve magánszemélyek, és a belföldi címzettek között is vannak nem magánszemélyek, illetve biztosítottaknak nem minősülő személyek elnézést a túl hosszú mondatért. A jogosultakat illető jogdíj összegét csak a felhasználást követő évben, a jogdíjfelosztás után lehet meghatározni. Ekkor elvileg olyan esetekben, amikor a jogdíj jogosultja olyan jogalany, aki biztosítottként szóba jöhet például belföldi szerző , előírható járulékfizetési kötelezettség a biztosított terhére. Azonban csak olyan egészségbiztosítási és/vagy nyugdíjjárulék megfizetésének előírása merülhet föl, akár csak elvileg is, amely után társadalombiztosítási szolgáltatás jár. Ellenkező esetben csak adónak lehet tekinteni.
Ez a probléma még fölveti azt is, hogy a felhasználók bizonyos köre lehet, hogy a magyar belföldi személyekkel szemben inkább a külföldieket fogja előnyben részesíteni, hiszen azok számára nem kell ilyenfajta járulékot fizetni.
A másik jogérvényesítési technika az egyedi jogérvényesítés, amely kapcsán igazából arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezek a mai világban tulajdonképpen már láthatatlanná válnak, hiszen olyanfajta felhasználások jönnek itt szóba, mint például a szoftverszerző vagy az adatbázis-összeállító és -megrendelő, az író-könyvkiadó, a színház, a zeneszerző- filmgyártó, a szobrász-megrendelő viszonyban. Ezeknek a műveit egyre inkább a közös jogérvényesítés útján kezeli.
Különös probléma van akkor, ha egy és ugyanazon szerző ugyanazon művét egyszer közös jogkezelés útján, másszor pedig egyedi engedélyezéssel értékesíti. Ez elég kemény feladat elé állítja a jogdíjat tb-járulékkal ellátó megbízókat.
Összefoglalva ezt az általam kifejtő résznek nevezett dolgot, hadd mondjam összegzésképp a következőt:
A közös jogkezelés körében a tervezett tb-járulékalapszélesítés nem valósítható meg, mert nincs olyan szerződés vagy ellenértékdíj-meghatározás a felhasználó és a díj jogosultja között, amely a járulék alapjának megállapításául szolgálhatna, és a jogosultak döntő többsége nem minősíthető a tb-járulék szempontjából biztosítottnak.
A tervezett intézkedésnek az egyedi jogérvényesítés területén történő bevezetése súlyos megkülönböztetéshez vezetne a közös jogkezelés körén kívül maradó szerzőkkel szemben. Ez tehát az összegzés, az, amelyik a szellemi tulajdont érinti.
Kicsit hosszúra nyúlt hozzászólásomban tehát arra szerettem volna törekedni, hogy felhívjam azokra a hatásokra a figyelmüket, amelyek a jövő lehetőségét érintik. A jövő lehetőségét érintette a közoktatásban az iskolaszerkezet átalakulása, a jövőt érinti a felsőoktatási tandíj kapcsán egy helytelenül, rossz konstrukcióban fölállított tandíj, illetve hallgatói juttatási rendszer, a jövőt érinti és a jövőt alapozná meg az, hogy lesz-e még egyáltalán lakásépítés Magyarországon, és lesz-e ezzel összekapcsolt állami támogatás.
Azért hangsúlyozom mindezeket, mert azt gondolom, hogy bizonyos polgárosodási lehetőségeket megnyitó kapuknak a bezárását nem feltétlenül kell nekem most itt bár ellenzékiként megtehetném valós célként vagy valós szándékként föltüntetni, de okozott következményként mindenképp szembesítenem kell önöket ezzel.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)