Burány Sándor (MSZP)

1995. április 25.

BURÁNY SÁNDOR, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, ebben a helyzetben nem egyszerűen formalitás, amikor megköszönöm a szót. Ez a kis intermezzo tulajdonképpen akár hasznomra is válhatott, hiszen felkészülési időmet növelte. Mindenesetre hadd szögezzem le: nagy örömömre szolgál, hogy a házbizottsági ülés után a stabilizációs törvénycsomag általános vitája folytatódhat.Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Bár a március 12-ei intézkedés, annak bejelentése a sajtóban és néhány forma, néhány körülmény váratlanul érhette az ország közvéleményét, mégis azt állítom, hogy ha a problémák felől közelítünk, akkor ez az intézkedéscsomag nem volt váratlan. Ez az intézkedéscsomag bizonyos folyamatok következményeként vált szükségessé, szándékait tekintve néhány kedvezőtlen folyamat lezárásáról és kedvező folyamatok beindításáról szól.

(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ugyanis ha végigtekintünk az elmúlt tíz év kormányain, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy Grósz Károly, Németh Miklós, Antall József, Boross Péter és Horn Gyula kormányai két szempont tekintetében közös cipőben jártak; ez a két szempont, ez a két problémakör az államháztartási reform és az adósságmenedzselés problematikája.

Szeretném még egyszer aláhúzni azt, hogy itt folyamatokról van szó. Tudniillik az adósságmenedzselés nem egyszerűen úgy keletkezik, hogy egy kormány úgy dönt, hogy van valamennyi adósság és azt menedzselni kell; ebből a szempontból, mióta ez a folyamat elindult, minden kormány örököse az előzőnek, és minden kormány hagyott valamit örökül a következő kormánynak.

Ami pedig az államháztartás reformját illeti, gazdasági megközelítésben két dologra szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik az, hogy Magyarország gazdasági teljesítményét tekintve nagyjából Portugáliához hasonlóan fejlett ország, sőt némiképpen el is marad mögötte. Egy ilyen országban illúzió azt elvárni, hölgyeim és uraim, hogy Svédországhoz hasonló színvonalú és hatékonyságú szociálpolitikát üzemeltessünk.

A másik pedig, amivel kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet, az az, hogy ha megnézzük a költségvetés kiadásait, akkor látjuk, hogy a maguk több mint 400 milliárd forintos tételeivel a kamatterhek és a szociálpolitikai kiadások jelentik a leginkább meghatározó tételeket. Ilyen körülmények között talán önök is megérthetik, hogy önmagában a pénztáros személyének a megváltozása nem befolyásolja a kasszában lévő pénz nagyságát. A pénztárosok sorozatban voltak kénytelenek tapasztalni az elmúlt tíz év kormányaiban, hogy egyre kevesebb pénzt találnak ebben a bizonyos kasszában, viszont egyre nagyobb kötelezettség terheli azt a meglévő pénzállományt is.

Ami pedig a külföldi adósságok felvételét illeti, teljesen világos, hogy ha a magyar gazdaság nemzetközi versenyképessége gyenge, akkor a felvett hitelek alapvetően egy torz szerkezetű gazdaság problémáinak menedzselésére mennek el, és nem ösztönzik hosszú távon a gazdasági növekedést. Így létrejön egy olyan helyzet, amivel a gyerekek is sokszor találkoznak, amikor hóembert építenek, hogy elkezdik egy kis hógolyóval, és azt görgetve a földön, eljutnak egy kellő nagyságú hólabdáig, amiből aztán hóembert lehet kreálni. De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ha ez a folyamat túlságosan sokáig tart, akkor a mennyiség minőségbe csap át, és a létrejött hómennyiséget már nem a hóember pocakjának nevezzük, hanem lavinának.

Ezek a folyamatok az alapvető okai annak, hogy a magyar gazdaság, a nemzetgazdaság adósságállománya folyamatosan növekedett. Természetesen ennek voltak konszolidáltabb és kevésbé konszolidált szakaszai. Itt szeretném felhívni a figyelmet az 1993-as évre; erről az évről már sokszor vitatkoztunk a tisztelt Ház falai között, és ami az egyensúlyhiányt illeti, valószínűleg még sokszor szóba fog kerülni. Az én megítélésem az, hogy ebben az évben alakult ki az az egyensúlyhiány, ami alapvetően befolyásolja a Horn-kormány mozgásterét is.

Mi történt 1993-ban, hölgyeim és uraim? Nos, az történt, hogy egyfelől az addigi szerény aktívum a folyó fizetési mérlegben hirtelen drámai fordulatot vett, és mintegy 3,6 milliárdos hiánnyá változott át ebben az évben. Ezt valamelyest még ellensúlyozni tudta a külföldi működőtőke-bevonás, amely ebben az évben szintén magasabb volt a korábbiaknál, s valamivel meghaladta a 2,3 milliárd dollárt.

Azzal viszont már nem tudok egyetérteni, amit Demeter Ervin képviselőtársam a tegnapi felszólalásában említett, amikor ezt a működőtőke-beáramlást nagyvonalúan az egész bruttó adósságállománnyal vetette össze. Véleményem szerint sokkal egyszerűbb összefüggésekről van szó. A napnál világosabb ugyanis, hogy ha a működőtőke-beáramlás mintegy egymilliárd forinttal alatta marad az az évi fizetésimérleg-hiánynak, akkor ez nem egy megnyugtató folyamat, sőt ellenkezőleg: ez egy olyan folyamat, amely az ország adósságállományát növeli.

(10.40)

Ezzel összefüggésben szeretnék rámutatni az export-import arányokra. Szintén ebben az évben történt meg, hogy a korábbi évekkel ellentétben az export és az import mozgása elszakadt egymástól, s míg az export továbbra is csökkenést mutatott, ebben az évben először viszont az import növekedésnek indult, ezzel tetézve a fizetési mérleg hiányát. Ha pedig az adósságállományt amiről oly sokszor beszélünk összevetem az export teljesítményével és az úgynevezett adósságszolgálati mutatóra hivatkozom, mely 1993-ban 50 százalékos volt, akkor nagyjában-egészében azt mondhatjuk, hogy az országnak minden egy dollár bevétele egyúttal egy dollár importkiadást jelentett, ezen kívül mintegy 50 centtel még tartoztunk a külföldnek a felvett hitelekért.

Világos, hogy ez a folyamat hosszú távon csak az egyensúly hiányát növeli, és ha ezt egy ponton túlra feszítjük, akkor a gazdasági növekedést alapjaiban ássa alá.

A másik, amit az 1993-as évről szeretnék hangsúlyozni, a gazdaság teljesítménye és a belföldi felhasználás összefüggése. Itt is egy fordított folyamatról van szó. Miközben a gazdaság teljesítménye 1993-ban is szerény csökkenést mutatott az előző évihez képest, eközben, ellentétben az előző évekkel, a belföldi felhasználás mintegy 10 százalékkal nőtt.

Ha ezt a két folyamatot összevetjük, akkor ennek egy következménye lehet, s ennek a folyamatnak a következményeit nyögjük most is, nevezetesen a külső és belső adósságállomány felhalmozódik.

Szeretnék itt utalni a folyamatjellegre és a következményekre egy rövid belföldi példával is. Ha elolvasták a különböző háttéranyagokat és tájékoztatót, akkor azt is olvashatták tisztelt képviselőtársaim, hogy az 1993-as bankkonszolidációnak, az ezzel kapcsolatban kibocsátott államkötvényeknek csak idén márciusban több mint 38 milliárd forint volt a fizetési kötelezettsége, mely a költségvetésre hárult. Ha ezt összehasonlítják azzal a nagyságrenddel, mellyel most a családi pótlékokat igyekszünk megkurtíttatni, akkor azt hiszem, az összefüggések nyilvánvalóak.

Demeter Ervin képviselőtársam kérdezte tegnapi hozzászólásában, hogy mi történt, ami ezt a helyzetet előidézte. Nos, kedves képviselőtársaim, többek között ezek a dolgok történtek.

Ha a külső adósságállományról beszélek, akkor engedjék meg, hogy egy rövid kitérőt tegyek az IMF, a Nemzetközi Valutaalap szerepére. A sajtóban és máshol elterjedtek azok a tévhitek, hogy tulajdonképpen a Valutaalap diktál az országnak, és a jelenlegi kormány lényegét tekintve nem tesz mást, mint hogy ezeket a diktátumokat átvezeti a kormányintézkedéseken és a parlamenten a törvényhozás során.

Nos, szeretném ezzel kapcsolatban felhívni a figyelmet arra, hogy ezek az ajánlások nem kötelezőek. Nincs másról szó, mint arról, hogy a Nemzetközi Valutalap mint egy hitelező, a hitel kihelyezéséhez bizonyos feltételeket ír elő. Ezek lényegét tekintve hasonlóak ahhoz, mint amikor az OTP-től hitelt kívánunk felvenni, és a hitel nagyságától függően az OTP vagy kezest, vagy más vagyontárgyat ír elő annak érdekében, hogy hitelkihelyezését biztosítva lássa. Ugyanez történik, amikor vállalkozók kereskedelmi bankoktól különböző hiteleket vesznek fel, és ezek a bankok a hitelkihelyezés során bizonyos feltételeket támasztanak. Sem az állampolgárnak, sem a vállalkozóknak, sem az országnak nem kell ezeket a feltételeket elfogadni. Ennek mindössze egy következménye van: ezeket a hiteleket nem kapjuk meg.

Szükség van-e, tisztelt képviselőtársaim, ezekre a hitelekre? Én úgy ítélem meg, hogy igen. Ezeknek a hiteleknek az elmaradása ugyanis két közvetlen következménnyel jár:

Az egyik következmény az, hogy ennek hiányában a szükséges hitelekhez a nemzetközi pénzpiacon csak jóval rosszabb feltételek mellett juthatunk hozzá, s ezeket a rosszabb feltételeket ugyanúgy az országnak és az itt élőknek kell kifizetniük, mint ha ezeket a hiteleket kedvezőbb feltételek mellett a Valutaalaptól vesszük fel.

A másik következmény, hogy a Valutaalap van olyan nagy tekintélyű cég, hogy döntései nemcsak a nemzetközi pénzpiacot, de a különböző kormányokat is befolyásolják. A Valutalappal kötött megállapodások hiányában az ország nem számíthat államközi hitelekre sem.

E kis kitérő után engedjék meg, hogy forrásoldalról megvilágítsam a tervezett intézkedések hatását. Ha végigtekintünk a gazdasági szereplőkön, akik a magyar bankokban tartják pénzüket, akkor belföldön három fő szereplőről beszélhetünk: az egyik a vállalkozói szféra, a másik a lakosság, a harmadik pedig az államháztartás.

A vállalkozói szféra jellegét tekintve már csak úgy működik és ebben semmi abnormális dolog nincs, tisztelt képviselőtársaim , hogy a mindenkori hitelállománya meghaladja a mindenkori megtakarításait. Ez a normális gazdaság működéséhez hozzátartozik. Ez tehát a bankok számára nem teremt pénzt arra, hogy különböző hiteleket tudjanak folyósítani.

A másik ilyen szereplő a lakosság, amely normális körülmények között nagyobb megtakarítással rendelkezik, mint amennyi a hiteleinek összege. Ez Magyarországon is így van. Az a kérdés, hogy ezek a megtakarítások elegendő forrást jelentenek-e a vállalkozások finanszírozásához.

Ehhez elegendő megvizsgálni a harmadik nagy szereplőt, az államháztartást, mely normális körülmények között akár nettó megtakarító is lehet, nevezetesen: megtakarításai meghaladhatják hiteligényét. Magyarországon ezzel kapcsolatban nem beszélhetünk normális helyzetről. A magyar államháztartás hiteligénye lényegesen, százmilliárdokkal haladja meg megtakarításait.

Ilyen körülmények között világos, hogy a forrás csak külföldi hitelfelvétel lehet. Ez egy dolog, tisztelt képviselőtársaim. Egy másik dolog viszont az, hogy ezeket a forrásokat ezek a szereplők milyen arányban használják fel. Márpedig ha az államháztartás hiányait nem csökkentjük, akkor az a helyzet áll elő, hogy a külföldi hitelek sokkal inkább finanszírozzák magának az államháztartásnak a hiányát, mintsem finanszíroznák a vállalkozások működését. Az a jövedelemátcsoportosítás, melyet a stabilizációs intézkedéscsomag és a hozzá kapcsolódó kormányintézkedések tartalmaznak, éppen ezt a jövedelemátcsoportosítást szolgálják.

Ezek után engedjék meg, hogy néhány szót szóljak ezekről a számokról. Ezek a célok akkor tudnak teljesülni, és akkor beszélhetünk a bevezetőben említett káros folyamatok megállításáról, ha az idén elérjük azt, hogy a költségvetési hiány 200 milliárd forint alatt marad, és elérjük azt, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya 2,5 milliárd dollár alá megy. Ebben az esetben ez a hiány még finanszírozható, ebben az esetben a működőtőke-beáramlás még ellensúlyozni tudja a fizetési mérleg hiányát.

Ennek érdekében ez az intézkedéscsomag három fő területre igyekszik hatást gyakorolni, beleértve az intézkedéscsomagba a kormányintézkedéseket is:

Az egyik és szerintem legmeghatározóbb intézkedés a forintleértékelés és az importvámok növelése. Erről ugyan az MDF vezérszónoka úgy nyilatkozott, hogy jószerivel a kormány mást nem is tett, mint ezt az intézkedést bevezette. Ezzel kapcsolatban azonban nekem egy régi sportkritika jut eszembe, mely Deák Ferencet, az egykori örökös gólkirályt illette. Egyik meccse után a kritikusok azt vágták a fejéhez, hogy azon az ominózus meccsen hat gólján kívül az égvilágon semmit nem csinált.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, ha az egész intézkedéscsomag semmi másból nem állna, mint ebből a két elemből, már akkor is igen drasztikus hatásokat könyvelhetünk el. Ezeknek a hatásoknak egy része pozitív, egy más része negatív, jól illusztrálva azt a régi tételt, miszerint egy gazdaságpolitikai eszköz egyszerre jelenthet megoldást egy adott probléma kezelésére és egyszerre szülhet új problémákat.

(10.50)

Azt, gondolom, nem kell magyaráznom, hogy a folyó fizetési mérleg hiányára ez az intézkedéssorozat pozitív hatást gyakorolt.

Van még egy következménye is, nevezetesen: az import drágítása nemcsak egyszerűen egy pénzügyi technika arra, tisztelt képviselőtársaim, hogy a folyó fizetési mérleg hiányait csökkentsük. Ez egyúttal egy olyan eszköz is, amellyel a hazai ipart, a hazai termelést védhetjük. S ha úgy tetszik, az intézkedéscsomagnak ez a része akár a nemzeti ipar és a hazai mezőgazdaság védelmeként is felfogható.

Ugyanakkor ez a két intézkedés az, amelynek az egyik negatív következménye az idei folyamatokban szintén számottevő ez pedig az infláció. Az infláció ugyanis nemcsak azért jelent problémát, mert mindannyiunk életét megkeseríti, amikor a boltban vásárolunk, hanem azért is problémát okoz, mert érinti a vállalkozási szférát, s érinti a költségvetés kiadásait is. Márpedig az egy alapvető kérdés, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a vállalkozók milyen kamatterhek mellett juthatnak hitelhez, s az is egy alapvető kérdés, hogy a költségvetés kamatkiadásai milyen értéket érnek el. Tudniillik adott esetben, ha az infláció elszabadul, akkor előállhat egy olyan helyzet, hogy azokat a pozitív hatásokat kérdőjelezi meg az infláció elszabadulása, amelyeket más oldalról elkönyvelhetünk.

Ezzel kapcsolatban teljesen egyetértek Demeter Ervin képviselőtársam aggódó szavaival. Én magam is úgy ítélem meg, hogy az infláció, amely ebben az évben el fogja érni az Antall-kormány első éveinek mértékét, egy meghatározó tényező a belföldi folyamatokat tekintve, és én örömmel várom azokat a módosító javaslatokat, melyek ennek az inflációnak a kezelésére vonatkoznak. Annál is inkább, mert ezek a módosító javaslatok talán segíthetnek azokban a társadalmi folyamatokban, amelyek mérsékelhetik vagy kiválthatják a bérkiáramlás visszafogására irányuló kormányzati intézkedéseket. Ugyanis, ha más módszerekkel nem tudjuk a jövedelemkiáramlást megfékezni, akkor ez a bérkiáramlás maga is inflációnövelő tényező lehet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Időm lassan lejár, ezért engedjenek meg még egy észrevételt. Azzal a hasonlattal kezdtem, hogy ha az adósságfolyamat hasonlít ahhoz, ahogy a gyerekek hóembert építenek, s ha ebből a hóemberből végül lavina lesz, akkor nincs más választás, mint ezzel a lavinával szembenézni. Ez a lavina itt van itt van az országban. Ezt a lavinát már nem lehet kisebb biztonsági intézkedésekkel mederben tartani. Egyet tehetünk: ezt a folyamatot megállítjuk. És bár felszólalásom elején a Horn-kormányt is azok közé a kormányok közé soroltam, melyek folyamatosan küzdöttek az államháztartás reformjával és az adósságmenedzseléssel, azzal szeretném zárni gondolataimat, hogy remélem, az előző kormányokkal ellentétben a Horn-kormány lesz az első, amely ezeket a problémákat nemcsak a szavak szintjén, hanem a gyakorlati életben is kezelni tudja.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)