Kis Gyula József (MDF)

1995. április 25.

DR. KIS GYULA JÓZSEF, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm szépen, elnök asszony. Köszönöm a figyelmet, tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum a kormány pánikcsomagjának politikai vitájában a többi ellenzéki párthoz hasonlóan azt hallotta a kormánytól és a kormányoldaltól, hogy érveket, ellenérveket kérnek. Most megkapják mind tőlem, aki a vitatott csomag szociális, egészségügyi kérdéseivel foglalkozik, mind a többi képviselőtársamtól. Most nem a gazdasági alapokkal kívánok foglalkozni, ugyanis azt megtette előző szónokunk. A gazdasági részhez nem közgazdászként valóban csak annyit tudok mondani, hogy véleményem szerint a közmegítélés, a szakma megítélése szerint ez egy kétesélyes csomag: lehet, hogy belefullad a gazdaság, leáll a növekedés, de lehet, hogy megteremti a stabilitást, a majdani növekedés feltételeit.A szakma fele-fele arányban megosztott, tehát azt lehet mondani, hogy a csomag beválásának annyi a valószínűsége, mintha egy forintost feldobnék, tehát statisztikailag ez egyáltalán nem jellemző valószínűség.

A második résszel, a család- és szociális támogatásokkal kapcsolatban azonban a teljes szakma teljes mértékben egységesen foglal állást, hogy ez biztosan nem válik be. Tehát van egy gazdasági alap, ami vagy igen vagy nem, és van egy, ami biztosan nem. A kettőt csomagban kaptuk meg, éppen ezért a kettőt valamelyest szembe kell állítani egymással.

Mire alapozzák nem az ellenzéki képviselők, hanem pártállástól függetlenül a kormány számára dolgozó szakértők, a kormányhivatalnokok az állami tudományos műhelyek, a Magyar Tudományos Akadémia szociológiai kutatóintézetétől a Közgazdasági Egyetemen át , hogy ez a szociális csomag így, ahogy van, rossz? Valószínűleg arra, hogy ismerik a kérdés szakirodalmát, ismerik a kérdés történetét.

A rászorultságot hangsúlyozza a preambulum, amikor azt mondja, hogy ezen a módon elérhető, hogy a támogatások a valóban rászorulókhoz jussanak el. A rászorultság elve egy alapelv, amit az ellenzéki pártok is hirdetnek és vallanak, de mint minden alapelv, csak a legáltalánosabb értelemben igaz. Alapelv az energiamegmaradás elve is, ezt senki sem vitatja. Ezen az elven működik például a rózsa, mert a fényenergiából anyagot állít elő, de az atombomba is, amely ezt fordítva csinálja, ugyanezen az elven.

Tehát a rászorultság elfogadása még nem jelenti azt, hogy a megvalósításban ne lehessenek homlokegyenest ellenkező hatások. A rászorultság ugyanis statisztikai fogalom, és mint minden statisztika, az egyénre egyáltalán nem alkalmazható. Ezért nyilatkozik úgy a szakma, hogy a rászorultságot csak csoportértelemben, meghatározott kritériumok szerint kiválasztott csoportokra alkalmazhatóan illik használni: például a háromgyerekesek egy meghatározott rászorultsággal bírnak, a másik veszélyeztetett csoport a munkanélküliek, a fiatalok, a pályakezdők. Ez így teljes mértékben igaz, de abszolút nem igaz Kovács Jánosra. Ezt 1942 óta, a Beveridge-jelentés óta alaptételként fogadja el az irodalom, a szakma, hogy az egyéni keresetek sokkal kevésbé tükrözik az élet minőségét, mint az egyéb jellemzők: a lakhely, a foglalkozási csoport, az iskolázottság, stb.

(12.00)

Ezért mondják, hogy a célzottság, tehát az, hogy az adott összeg, bármekkora legyen, azokhoz jut-e el, akik valóban a legjobban rászorultak, ez csak egy hibahatáron belül megvalósítható; de a célzottság, a célba találás valószínűsége még mindig nagyobb, ha én egy csoportot célzok meg, mint ha egy egyént, mint ha az egyént próbálom valamilyen mértékszám szerint minősíteni, hogy rászorult-e avagy sem. Ha bárki, a miniszterelnök úr, a pénzügyminiszter úr, a népjóléti miniszter úr meg tudja mondani, hogy az egyéni rászorultság mivel mérhető, nagy esélye van a közgazdasági Nobel-díjra, mert a világon mindenhol ezzel kínlódnak, de megoldani sehol sem tudták. Tehát az az állítás, hogy a rászorultság elve kisebb hibákat rejt, mint bármely más csoportosítás szerint történő juttatás, ez egyszerűen a szakma felháborodását váltotta ki, hogy finoman fogalmazzak.

A másik állítás, amellyel vitatkozni kívánok, az az, hogy a változásra azért van szükség, mert túlfogyaszt a magyar társadalom. Hogy Horn Gyula miniszterelnököt idézzem, aki a davosi konferencián tegnap azt nyilatkozta, hogy ezzel a jóléti átalakítással ugyebár az utolsó államszocialista csökevényt is felszámoljuk, ez egy lakonikus és rá jellemzően dupla fedelű megállapítás, mert két üzenete van. Egy, hogy az államszocializmus jólétet teremtett, gondoskodott a polgárairól, ez szól a baloldalnak; szól ugyanakkor a jobboldalnak, nevezetesen a davosi konferenciának, hogy ha ezt felszámoljuk, akkor mi egy kapitalizmust fogunk valóban megvalósítani, minden szociális csökevény nélkül. Ugyanezt sokkal frappánsabban persze már megfogalmazta, hogy ami van, az egy koraszülött jóléti állam. Az én véleményem szerint ez egy halva született vadkapitalizmus. De a koraszülött jóléti állam szlogenje annyira elterjedt, hogy egyszerűen tudomásul vette a magyar kormány, amikor a Világbankkal, illetve a Nemzetközi Valutaalappal leült tárgyalni március 13-án, előfeltételezéseiket már március 12-én elfogadta.

Nem tudom elképzelni, hogy ne lennének olyan szakértői, akik tudnák, hogy ez az előfeltételezés nem felel meg a valóságnak. Nem tudom feltételezni, hogy elhiggyék: a magyar jóléti kiadások a GDP 30 százalékát jelentik, és ennél csak Svédország költ többet. Ugyanis az OECD statisztikai rendszere és a magyar statisztikai rendszer a lakossági fogyasztást, s ezen belül a társadalmi jövedelmeket, a jóléti kiadásokat egészen másként tartalmazzák. Ott, Nyugaton nem számít bele a nyugdíj nálunk igen. Ott, Nyugaton nem számít bele, csak a pénzbeni társadalmi juttatás, a természetbeni nem nálunk igen. Ezzel, ha mindezt korrigáljuk, akkor nem 29,8, hanem csak 8,6 százalék jön ki ezekre a kiadásokra, tehát alapvetően elfogadhatatlan az előfeltételezés. 8,6 oly kevés, hogy a hozzánk képest alig magasabb GDP-vel rendelkező Portugália vagy Görögország is ennél 10 százalékponttal többet fordít erre!

A látszat, hogy miért magas, az ráadásul még egy dolog miatt is furcsán alakult. Egyszerűen azért, mert a munkabérek alacsonyak. Ahol magasak a munkabérek, ott kevesebb társadalmi juttatással is fönn lehet tartani a társadalom működőképességét. Például a szentgotthárdi gyárban szintén kormányanyagból idézem 4,27 márka az órabér, az ugyanazon a gépen ugyanazt a munkát és ugyanolyan teljesítményt nyújtó német munkás az Opel német gyárában ennek tízszeresét kapja, 42 márkát keres. Ha tízszer kevesebb a munkabér, akkor szükségszerűen úgy jelentkezik a magasabb szociális ráfordítás, hogy a munkabérhez viszonyítva nagyobb az aránya. Ha a munkabér magasabb lenne, rögtön kevesebb lenne a tb-elvonás, mert elég lenne rá, rögtön kisebb lenne ez az aránykülönbség tehát abban a pillanatban vitatható lenne mindaz, amit állítottak.

A következő, amivel vitatkoznék: azt hallottuk már itt is, éppen az előbb, hogy a társadalmi igazságosság azt kívánja, hogy a szegényebbek többet kapjanak mind a családi, a gyerek, mind az egészségügyi juttatásokból, támogatásokból. Nagyon tetszetős érv, és az első pillanatban igaznak is tűnik. Csak itt nem adunk, hanem elveszünk! S amit elveszünk, azt nem adjuk oda a szegényeknek hogy hova megy, arról majd a végén szeretnék beszélni. Ha elveszek, akkor látni kell azt, hogy a legmagasabb jövedelmű felső tized összjövedelméből 2 ezrelék az anyasági és családi támogatások összege. 2 ezreléket veszek el tőlük! A közepes jövedelműeknél ez 2 százalék. Tehát tízszer többet veszek el az alacsonyabb, közepes jövedelműektől, mint a magasabb jövedelműektől.

Látni kell, hogy nem 80 százalék fogja kapni a családi pótlékot és a hozzá kapcsolt rengeteg egyéb családtámogatást, mert a vitatható létminimum-számítások és az ÚJCSAKÖ az újpesti családsegítő egylet tegnap újra megjelent társadalmi minimumszámítása szerint egy négyfős, kétgyerekes családnál 68 000 forint a társadalmi minimum. A KSH szerint a létminimum, ami a minimális biológiai szükségletet jelenti csak, a minimális táplálkozást, az életben maradáshoz szükségest, a lakást minőségről nem esik szó és a ruházkodást, aszerint is körülbelül 50 000 forint körül van, ahol most mi meghúzzuk a határt.

Azt állítani tehát, hogy ez csak 20 százalékot érint a társadalomból, egyszerűen azért lehetséges, mert nincs adatunk rá! Senki nem tudja megmondani, mennyit fog érinteni. A számítás alapja az az egyszeri családipótlék-kiegészítés volt, amit szintén kérelmezni kellett, és akkor úgy kérelmezték, annyian kérelmezték azt az egyszerit, amiből most ez a 20 százalék kijött. Bízvást mondhatom, hogy nem 20 százalék, hanem 50 százalék, éppen azért, mert nagyon lapos a jövedelemmegoszlás pontosan ebben a tartományban.

Akitől viszont biztosan elveszek, akármilyen szegény, az az, aki csak egy gyereket mert felelősséggel vállalni 6 éves kora után nem kapja! Az, akitől elveszek, nemcsak családi pótlékot, hanem gyermekgondozási segélyt, az az, akinek nincs 270 vagy 180 nap munkaviszonya, hiszen a gyermekgondozási segély feltétele is a jövedelmen kívül az, hogy előtte terhességi-gyermekgondozási segélyt kapjon vagy arra igényjogosult legyen, aminek meg az a feltétele, hogy legalább az előző két évben 270 napot vagy 180 napot dolgozott abban az esetben kevesebbet kap, de kap.

Attól a fiatal pályakezdőtől, aki önhibáján kívül munkanélküli hiszen a munkanélküliség is éppen ezt a csoportot sújtja a legjobban, aki nem jutott munkához , ezért nincs biztosítási viszonya, elveszem, teljesen függetlenül attól, hogy mennyi, milyen alacsony a jövedelme, még akkor is, ha egyáltalán nincs jövedelme. Tehát az egygyerekes családtól, ahol hatévesnél idősebb a gyerek, ha putriban él, akkor is, ha a szülő még nem rendelkezik munkaviszonnyal, akkor is, és ez lesz az alapja, ez a 25 000 forint annak, hogy egyáltalán minden egyéb támogatásban részesíthető-e. Nem tudom elképzelni, hogy miért pont 25 000 bruttó vagy 15 000 nettó!

(12.10)

Nagyon kíváncsi lennék, hogy ezt ki találta ki és hogyan! Miért? Ez minek felel meg? A Népjóléti Minisztérium által már az új miniszter minisztersége idején, tehát áprilisban készített háttéranyag egyértelműen megállapítja, hogy a szociális minimum komplex kérdéskörének vizsgálata, különös tekintettel belső tartalmának meghatározására és az alkalmazhatóság feltételeire, indokolja, hogy a kormány felkérje a hazai tudományos testületek és kutatóintézetek, a kormányzati szervek, valamint az érdekképviseleti szervek szakértőit közös javaslat kidolgozására. Tehát ezután fogja felkérni a szakértőket, dolgozzák ki, hogyan is csináljuk azt, amit már június 1-jétől bevezetünk.

Ráadásul úgy vezetjük be, hogy ma április 24-e van... (Közbeszólás: 26-a!) Április 26-a van? Jól mondtam! De a kérelem beadásának határideje március 20. Ez nyilván képtelenség. Május 15-e a következő dátum, ami megint csak képtelenség, mert addigra nem lesz törvény. Aki viszont május 15-e után kérelmez valamilyen űrlapon amit valakik majd megcsinálnak , az két hónapig nem kap semmit. Két hónap múlva megkapja június 1-jéig visszamenőleg, ha jogosult volt, de ez a két hónap 20,8 milliárd forint. Addig ez az összeg nem a családoknál lesz, hanem a bankokban. A gyerek nem olyan, mint a pénz, amit be lehet rakni két hónapra a széfbe, mert az az alatt a két hónap alatt is eszik, iszik és ráadásul még valami ruhát is kell adni rá. Tehát minden gyerek, a legszegényebb is két hónapra hitelez a költségvetésnek.

Ráadásul ezt a procedúrát minden évben március 20-áig meg kell ismételni, és ha közben tönkremegy a szülő, mert csődbe megy a vállalkozása, vagy munkanélkülivé vagy beteggé válik és nincs keresete, akkor is hat hónapi munkanélküliség vagy hat hónapi betegség után kérelmezheti a jogosultság megállapítását. Újabb hat hónap kölcsön a költségvetésnek. Amikor pénzügyminiszter úrnak a bizottságban elmondtuk, hogy az élet nem egészen olyan, mint a főkönyv, itt elevenebb dolgok mozognak, mint a számok, akkor azt mondta, hogy igen, igen, ez az egész statáriális, egy határon hirtelen sokat veszít az ember, de ez megfontolásra készteti és majd a negatív jövedelemadóval, illetve a családi jövedelemadóval az év végén korrigálják valamilyen módon. Nagyon kíváncsi vagyok rá, mert ugyanaz az apparátus van a minisztériumban, mint öt évig, és mi négy éven át próbáltuk rávenni őket, hogy dolgozzák már ki a családi jövedelemadó-rendszert. De bebizonyították, hogy nem lehet. Tehát ha év végéig megcsinálják, nem lesz kis teljesítmény miniszter úrtól. De akkor is majd csak másfél év múlva működik, hiszen a jövedelemadó év végén írható jóvá. Ez tehát azt jelenti, hogy másfél évig megint csak hiteleznek a gyerekek.

Ez az egész csomag és az utóbb említett tény, hogy majd még változtatunk újra, azt sugallja az embernek, hogy ez az egész igazán azért tragikus, mert azt üzeni a társadalomnak, hogy te állampolgár, nehogy azt hidd, hogy ma szülsz egy gyereket és holnapután ugyanúgy fel tudod nevelni, mint ahogy ma gondoltad, nehogy azt hidd, hogy bármilyen szerzett jogod biztosítva van. Vedd tudomásul, hogy van jó szám, meg rossz szám, van jó állam, rossz állam, de ha jól viselkedsz, akkor az állam bácsi jó lesz hozzád. Pontosan ezen alattvalói lét az, ami miatt a rendszerváltást megkíséreltük. Pontosan ez az alattvalói lét, ami miatt azt kell mondjuk, hogy Magyar Demokrata Fórum a beterjesztett törvénycsomagot teljes egészében szakszerűtlennek, rövid távon hasznot nem hozónak, hosszú távon viszont az ország és a nép jövőjét súlyosan veszélyeztetőnek tartja. Ezért nyomatékosan kérjük a kormányt, hogy a saját szakértőivel való konzultáció céljára, a tudományos élettel való egyeztetés céljára kérje vissza az Országgyűléstől ezt a törvénycsomagot. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiból.)