Csehák Judit (MSZP)

1995. április 25.

DR. CSEHÁK JUDIT, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm, elnök asszony! Tisztelt Ház! A szociálpolitikai témák tárgyalása elsődlegesen politikai vitára ingerlő szféra, azonban én elsősorban mégis szakmai polémiára vállalkozom. Úgy gondolom, hogy általában ritkán szólunk komolyan a szociálpolitikáról, ezért itt és most ki kell használni a lehetőséget, hogy a helyzetnek megfelelő felelősséggel vizsgáljunk meg néhány általános és konkrét kérdést.Azért is szakmai polémiára vállalkoznék, mert úgy érzem egyfelől, hogy valóban fordulóponthoz érkezett a magyar szociálpolitika. Tudva vagy tudatlanul, szándékosan vagy kevésbé szándékosan elérkeztünk egy olyan fordulóponthoz ilyen értelemben igaza van Lukovics Évának amikor el kell dönteni, hogy az eddig kialakult szociálpolitikai intézményrendszert milyen irányba szervezzük át, milyen irányba kívánjuk átalakítani. Azt gondolom, ha nem is tudjuk itt és most eldönteni ezt, de jelezni kell, hogy valóban fordulópont alakult ki az intézményrendszer történetében. Szakértők szerint ugyanis amikor általában az univerzalitás ténye megkérdőjeleződik egy szociálpolitikai rendszer esetében, az nem egyszerűen egy szakmai metódusról folytatott vita, nem egy technikáról lefolytatott eszmecsere, hanem valódi váltás. Ezért úgy gondolom, hogy ezt érdemes körbejárnunk.

Másfelől pedig, mert bizonyítani szeretném, hogy az ördög tulajdonképpen a részletekben van. Ha ki is tűzünk egy célt, roppant fontos a végrehajtás technikáinak, feltételrendszerének megválasztása, gondos vizsgálata, a törvények, jogszabályok pontos szövegezése, hiszen könnyen járhatunk úgy, hogy a dologból a szöges ellentéte fog kisülni, mint amit eredetileg bevezetni szándékoztunk.

Azt is szeretném megígérni, hogy objektivitásra törekszem. Van ugyanis ilyen típusú szociálpolitikai nézőpont is. Ritkán, de van ilyen! Egyébként én sem tartozom az objektív szociálpolitikusok közé, azért mert szociáldemokrata, szocialista szociálpolitikus vagyok. Egy párthoz való tartozás pedig eleve nem az objektivitás irányába történő elmozdulást tételezi fel. Azonban amit mondanék, azt nem egy eszmerendszerhez való viszony alapján mondanám el, amit mondanék, azt tulajdonképpen nem szociáldemokrata nézőpontból foglalnám össze, és pláne nem a szociáldemokrata értékek és különösen nem egy szociáldemokrata jövőképhez való viszonyítás alapján. Itt és most nagyon pragmatikusan szeretném összefoglalni a mondandómat. Természetesen konzultáltam a képviselőcsoportban dolgozó képviselőtársaimmal, ők is tárgyilagosságot tanúsítottak és engem is tárgyilagosságra köteleztek.

Abból kell kiindulnom és ezt sokszor elmondtuk , hogy a világon mindenütt rendkívül éles viták tárgya a jóléti állam és különösen a jóléti állam jövője. Ez azokban az országokban is így van, ahol skandináv, vagy konzervatív német, porosz modell alapján építették ki a jóléti rendszereket, és azokban az országokban is, ahol tiszta piaci rendszer működik, és nem sikerült bizonyítani ennek a tiszta piaci rendszernek a valódi hatékonyságát és a szegénység felszámolásában az eredményességét. Erről szólt Kis Gyula, de valóban szakmai alaptétel, hogy a tiszta rászorultsági alapon működő segélyrendszerek adminisztratív költsége elérheti a tényleges kiadás, a segélykiadás 30-50 százalékát és a tisztán segélyezésre alapuló rendszerek sem jutnak el minden érintetthez, az ellátás választott formájától függően 30-70 százalékuk kimaradhat ezekből az ellátásokból.

Érdemes visszautalni a főváros energiatámogatási javaslatára, amely az elmúlt hónapokban zajlott, és aminél szomorúan tapasztalták a döntéshozók, hogy az igényjogosultaknak csak egy viszonylag szűk köre jelentkezett a kerületi önkormányzatoknál az ellátásért. Természetesen, aki most alakítja ki a jóléti rendszerét és ilyen helyzetben van számos, a Távolkeleten lévő ország, a kistigrisek nagy része , az választhat. Az tiszta lappal indul és figyelembe veheti a szakembereknek azt az ajánlását, amelyiket valóban érdemes megfontolni, hogyha jóléti rendszert építenek ki, akkor érdemes egy alacsony járulékokat, alacsony adót igénylő, alacsony ellátásokat biztosító univerzális rendszer mellett egy csoportos és egyéni szelektivitást is alkalmazó és kombináló jóléti rendszer kialakítására törekedni.

(12.20)

Az országok többsége és így a miénk is nincs abban a helyzetben, hogy választhasson. Ezekben az országokban pedig az az általános recept, az a tanács, hogyha van fölösleges erőforrás még a jóléti rendszerekre, akkor azt nem az univerzális ellátások színvonalának, reálértékének a tartására érdemes fordítani, hanem érdemes a nagyon érzékeny, célzott, ismétlem, csoportos vagy szelektív támogatási formákra fordítani a többletet. Ott, ahol visszavonulni kényszerülnek és ilyenek is vannak sokan , ott az a legkevésbé fájdalmas megoldás, hogy az univerzális ellátások szintjét az inflációval veszik vissza, tehát nem csökkentenek tételesen ellátásokat, és nagyon meggondoltan csoportosítják át mint ahogy azt mi is szándékozunk az igazán rászorult emberekre különböző technikákkal a felszabadult vagy felszabadítható erőforrásokat. Ezek tehát az általános megfontolások, ezek az általános trendek.

Azt el kell mondani, hogy tulajdonképpen minden országban még emellett nagyon fontos a tradíció is; az a hagyomány, az az értékrend, ami a társadalomban meghatározó. És ezt sehol nem tudják figyelmen kívül hagyni. Nyugat-Európában, Olaszországtól Anglián keresztül a skandináv országokig mindenhol óriási, éles politikai vita volt érdemes csak Berlusconi nyugdíj-intézkedéseire utalni a jóléti rendszerekről. Azt azonban gazdaságpolitikusok és politikai döntéshozók is bevallják, hogy a nagy csatározások és az erőteljes hang ellenére, a jóléti rendszerek teljes leállítása, teljes leépítése sehol nem történt meg, erre sehol nem hoztak döntést. Nagyon komoly takarékossági intézkedések azonban, Ausztriától kezdve Franciaországig, természetesen születtek. Ezek takarékossági intézkedések és részintézkedések voltak.

A magyarországi helyzet hasonlít is ehhez a problémához, azonban nagyon sok sajátosságot is tartalmaz. Én ezekre a sajátosságokra hadd utaljak.

Az örökségünk egy porosz típusú jóléti rendszer, amelyik aztán az elmúlt negyven évben egy konzervatív elemekkel, etatista elemekkel rendelkező, főként normatív ellátásokon alapuló, olyan normatív ellátásokon alapuló rendszer volt, amely sok mindenkire kiterjedt. De a sok mindenkinek, viszonylag könnyű feltételek mellett rendkívül alacsony ellátásokat tudott csak biztosítani. És nem volt jó emellett az univerzális rendszer mellett a segélyezési rendszerünk sem, éppen a rendszer konzervativizmusa és bürokratizmusa miatt.

Tehát akkor, amikor ennek a rendszernek az átalakításáról gondolkodtunk, akkor ennek a struktúrának a változtatása is rendkívül indokoltan fogalmazódott meg; elsősorban úgy, hogy a csoportos és egyéni szelektivitást kell ebben a rendszerben kiépíteni, a kiegészítő biztosítások, az egyéni felelősség megerősítése és a civil szervezetek közreműködésével együtt.

Magyarországon annyiban is sajátos a helyzet bár tudtuk 1990-ben, hogy valóban diszfunkcionális és drága a jóléti rendszerünk , hogy nem tudtunk ez ellen tenni az elmúlt öt esztendőben sem. És ez nemcsak a kormányzati szándékokon múlott, hanem természetesen azon, hogy összeroppant a magyar gazdaság és jelentősen csökkent a gazdaság teljesítménye. Azon is múlott, hogy ez a jóléti rendszer ki kellett hogy egészüljön a korábban nem létező munkanélküli-ellátás rendszerével. Úgy nőtt tehát 27 százalékra a GDP-n belül a jóléti ellátás nagysága, hogy ettől nem lett több a nyugdíj, nem lett több a családi pótlék, nem növekedett a segélyezésre fordítható összeg. De természetesen nagy teher a gazdaságon; igaza van a közgazdászoknak.

Meghatározza, specifikálja a magyar rendszert a feketegazdaság hatalmas terjedelme, az a négy-ötéves tapasztalat, hogy nem lehet a kötelező biztosításból kötelező érvényűen a törvény hatályával több bevételt szerezni, hiszen ellenérdekeltségeket szül a magasabb adó és a magasabb járulék. A feketegazdaság felszámolásához is valójában a kiegészítő biztosítások, az egyéni életstratégiák mellészervezése, támogatása jelentett volna jó receptet.

Az is magyar sajátosság és erről sem szabad elfeledkezni , hogy a mi társadalmunk úgy idősödik és úgy kerül a szociálpolitikai rendszer többe az idősödés és a betegségek miatt, hogy közben szegényedünk. Az összes idősödő ország eddig a világon mind a gazdagodó országok közé tartozott.

Az is sajátosság, hogy rendkívüli mértékben differenciálódtak az elmúlt négy évben a jövedelmek; különösen az utóbbi két esztendőben. És ehhez való igaz nem tudott alkalmazkodni a jóléti rendszer. De azt is tudni kell, hogy Közép-Kelet-Európában nagyon erős ehhez a vacak, diszfunkcionális jóléti rendszerhez, a társadalmi biztonságnak nevezett intézményrendszerhez a társadalom ragaszkodása.

Tehát akkor, amikor változtatásokat akarunk, mindezekkel tisztában kell lennünk, és tulajdonképpen ezen a rendkívül szűk mesgyén tudunk csak elmozdulni.

Az eddigi álláspont az én ismereteim szerint az volt, hogy az univerzális rendszerekből természetesen vissza kell vonulni, nem lehet járulékot és nem lehet adót emelni. Ismereteim szerint az volt, hogy ami többlet így felszabadulhat, azt a célzott, szelektív ellátásokra, a csoportosan célzott szelektív ellátásokra és a jól kidolgozott, egyéb támogatási formákra kell fordítani. Borzasztóan fontos, hogy legyen Magyarországon közösségi kiegészítő biztosítás, tehát munkahelyhez kötődő kiegészítő biztosítás. Rendkívül fontos az, hogy decentralizáljuk a szociális juttatásokat, hogy közel legyen az ellátottakhoz. És nagyon fontos az is, hogy az állam visszavonulása mellett a szociális és egészségügyi szolgáltatásoknak egy szabályozott piaca alakuljon ki.

Tulajdonképpen, ha az eddigi állásponthoz viszonyítom a jelenlegi döntést, akkor elbizonytalanodom. Azt kell megállapítanom amit már mások is megállapítottak , hogy egy szükségszerű, gyors takarékossági intézkedésre volt szükség. Idáig értem. Nem tudom és a különböző nyilatkozatokból ezt ma nem sikerül egyértelműen megfejteni , hogy itt a korábbi állásponttól való ideiglenes eltérésről van-e szó, vagy tulajdonképpen egy szociálpolitikai irányváltásról, paradigmaváltásról; tehát más irányba akarunk-e menni.

Ezért azt kell elmondanom, hogy nincs modellváltási kényszer a nemzetközi pénzügyi szervezetek ajánlásaiban. Már csak azért sem, mert mint elmondtam, nagyon különböző szociálpolitikai technikák vannak, amelyeket az országok adott helyzetüknek, tradícióiknak, szociálpolitikai intézményrendszer-struktúrájuknak megfelelően saját maguk választhatnak ki. Saját maguk mondhatják azt, hogy teljesen eltérő irányba megyünk, vagy saját maguknak kell eldönteni, hogy hosszú távon megőrzünk egy univerzális ellátásokat is feltételező modellt, de itt és most, ebben a pillanatban, ideiglenesen vagy akárhány évig nem tudunk ezekre pénzt és energiát fordítani.

Nagyon fontos ennek az iránynak az eldöntése, mert egyébként a szociálpolitikai szakma megoldási választásai ehhez a célhoz kell hogy igazodjanak. Ha univerzalitást is megengedünk, akkor más eszközöket választunk, minthogyha csak piaci segélyezi rendszert működtetünk.

Én nagyon jól tudom, hogy ezt a vitát nem lehet itt és most eldönteni. Én ezért optimistán azt gondolom a legjobb lehetőségként , hogy nem váltottunk még modellt, nem döntöttük el ezt a vitát; hogy tulajdonképpen itt és most, ebben a pillanatban van szükség ezekre az intézkedésekre. Elfogadom azt a célt, hogy az erőforrások egy részét ha van ilyen, ha lehet ilyen a leginkább rászorultakra kell fordítani.

Azt, hogy milyen konkrét megoldásokkal vitatkozom, erre természetesen vissza fogok térni. De a cél eldöntése nélkül is roppant fontos, hogy hogyan szervezzük meg az átmenetet. Az átmenet ugyanis, akármilyen irányba akarunk átmenni, bizalmi tényező. Különösen bizalmi tényező a biztosítások esetében. Ha én 55 évesen csalódom a nyugdíjbiztosítás szolgáltatásaiban, akkor nem leszek nagyon lelkes ugyanebben az országban kiegészítő nyugdíjbiztosítást kötni. Hiszen lehet, hogy nemcsak a szabályok fognak egyik évről a másikra változni mármint a társadalombiztosítási nyugdíjé , hanem nota bene, azt is el tudom képzelni, hogy a kiegészítő biztosításban is meg fogják adóztatni a kiegészítő biztosításból származó nyugdíjamat egy-két-három év múlva.

(12.30)

Tehát a bizalom a biztosítási rendszer kiépítésében, pláne egy önkéntes biztosítási rendszer kiépítésében elemien fontos tényező. Ezért tehát akkor, amikor váltunk, ezeket az elemeket nagyon hangsúlyosan kell figyelembe venni. Hadd mondjak néhány példát. Ha az univerzális ellátásokat vissza akarjuk fejleszteni vagy le akarjuk állítani, bármelyik esetben is tudnunk kell, hogy azt csökkenő járulékok és preferált kiegészítő biztosítások mellett tehetjük meg akkor, ha kevesebb társadalmi feszültséget akarunk.

Ha a nyugdíjkorhatárt kötelesek leszünk felemelni vagy nem tudjuk csökkenteni, akkor igenis, rendelkeznünk kell a rugalmas nyugdíjbamenetel ésszerű szabályairól. Rajtunk múlik, nem máson. Nekünk kell ezt a szabályt elfogadni, megvitatni.

Ha a családi ellátások csökkentése irányába mozdulunk el, akkor kell hogy legyen tervünk a nonprofit, gyereknevelést segítő ellátásokra. Akkor tudnunk kell, mit akarunk a bölcsődével, az óvodával, a gyerekmegőrzéssel, hogyan akarunk akár közmunkaként is ilyen szolgáltatásokat szervezni. Ha a foglalkoztatási gondokat nézzük és hosszú távon számolunk velük, akkor pontosan tudni kell, hogy mindazok számára, akik kimaradnak a munkaviszonyhoz kötődő ellátásokból, milyen kiegészítő támogatásokat, ellátásokat tudunk felkínálni most vagy a későbbiekben. Ha visszavonul a központi költségvetés és ez nyilván cél terjedelmében és a beavatkozás formájában is, ezt csak akkor tudja jól megtenni, ha megerősítjük az önkormányzatokat nemcsak anyagilag, hanem szakmailag is.

Ha a szakmai feltételeket biztosítjuk, ezt csak akkor tudjuk jól megtenni, ha támogatjuk a karitatív szervezeteket, csak akkor tudjuk probléma nélkül megszervezni, ha olyan legális, egyéni életstratégiákat, életstratégia-választási lehetőségeket ajánlunk fel az állampolgároknak, akik nem a feketepiacot, nem az életstratégiák feketepiacát kényszerülnek igénybe venni, hanem be tudnak csatlakozni a közösségi megoldásokba.

Ha jövedelemhez kötődő ellátásokhoz akarjuk és van ilyen törekvés, itt is megjelennek ezek a törekvések , az ellátásokat kötni, akkor igenis szükség van jövedelem-nyilvántartásra. Tudni kell, milyen mértékben tudjuk a legális és nem legális jövedelmeket számba venni, tudnunk kell a végrehajtás nehézségeiről, költségeiről, eszközrendszeréről, időigényéről és arról is, hogy itt és most Magyarországon azt az eredeti célt, hogy a szegényebbeknek csoportosítunk át, mennyiben képes a feketegazdasággal terhelt társadalomban a jövedelemigazoláshoz kötött, a legálisan számba vehető jövedelmek igazolásához kötött rendszer elérni. Ezek rendkívül fontos kérdések és nem véletlenül mondom el ilyen hangsúllyal és nyomatékkal.

Természetesen nem lesz arra idő, hogy pragmatikus nézőpontból valamennyi érintett ellátást számba vegyem. Arra azonban szeretnék vállalkozni az általános vita későbbi szakaszában, miután nagyon fontos kérdésekről van szó, hogy legyen erre lehetőségem. Én most tulajdonképpen csak két példát mondanék, egy egészségbiztosításit és a családi pótlék rendszeréhez kötődőt. Valóban az a véleményünk, hogy nem kezdünk el vitatkozni, mennyiben lett volna jobb egy adózással egybekötött családipótlék-módosítás. Nem vitatkozunk azon, hogy kettéválasztott családipótlék-rendszer mennyiben lett volna jobb a jelenlegi jövedelemigazoláshoz kötötthöz viszonyítva. Elfogadjuk, hogy itt és most ezt kell optimalizálni.

Módosító javaslatokat készítettünk képviselőtársaimmal, és a módosító javaslatok két dolgot céloznak meg. Egyrészt azt, hogy a három- és többgyerekeseknek ne kelljen jövedelem- és vagyonigazolást beadniuk, mert úgy gondoljuk, hogyha a három- és többgyerekesek két ezreléke tartozik abba a jövedelemkategóriába, ahol el akarjuk vonni a családi pótlékot, a két ezrelék miatt nem kell több mint százezer családot büntetni azzal, hogy jövedelemigazolásokat készítsen. Azért is fontosnak tartjuk ezt, mert ez gesztus értékű volna. Jelezné, hogy célzott szelektív támogatásokat is benn akarunk hagyni a rendszerben. A többi módosító indítványunk ahhoz kapcsolódik, hogy méltányosabb, végrehajthatóbb, az eredeti célt jobban elérő legyen a családipótlék-rendszer.

Az egészségbiztosítás esetében fájdalommal mondom, hogy úgy történik meg a különböző társadalombiztosítási forrásokból finanszírozott egészségügyi ellátások területén a visszavonulás, hogy nem tud a kormány, nem tudunk mi értelmes kiegészítő biztosítási formákat ajánlani. Ennek a kormánynak a biztosításfelügyelete húzza-halogatja a hatályban lévő biztosítási törvény alapján a különböző önsegélyező egyesületek, egészségbiztosítási formák megalakulását.

Mennyivel szalonképesebbek lettünk volna, ha a megszűnő fogászati térítés helyett most azt mondhatnánk az állampolgároknak, hogy viszont beléphetnek egy kiegészítő fogászati biztosításba! Milyen fontos lenne, ha azokról is elgondolkodnánk, akik nem fognak tudni belépni a kiegészítő fogászati biztosításba. Lesznek tehát olyan középkorúak, akiknek nem lesz pénzük a foguk rendbetételére, akiknek lehet, hogy szégyen kimondani ezekre az ellátásokra szegénységi bizonyítvány alapján, ugyanúgy, mint a közgyógyellátásban, kellene igényjogosultságot teremteni. Én azt hiszem, ezeket mellé kellene rendelni ezeknek az intézkedéseknek azért, hogy a társadalom ne legyen csalódott, hogy az eredeti célt érhessük el ezekkel az intézkedésekkel.

Tisztelt miniszter Úr! Elnök Asszony! Abbahagyom, mert mint jeleztem van módom és lehetőségem folytatni ezeknek az intézkedéseknek a részletes vizsgálatát, részletes kritikáját. Nagyon köszönöm az önök figyelmét. (Taps.)