Szigethy István (SZDSZ)

1995. május 1.

DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A késői időpontra tekintettel nagyon lerövidítem, amit el szeretnék mondani, de néhány mondatot azért fontos lenne.

Az általános vitában a Szabad Demokraták Szövetségének az álláspontját még nem fejtettük ki. A vége fele már erre is sor kerülhetett. A Szabad Demokraták Szövetsége amint Tardos Márton is a gazdasági bizottság elnökeként erre már hivatkozott nagyon fontosnak tartja, hogy két alapvető erőforrásunkat: a munkaerőt és a tőkét, a termelési kapacitásokat optimálisan próbáljuk kihasználni. Ez nagyon fontos gazdasági kérdés, de természetesen ennek a jogi feltételeit is lehetőség szerint minél inkább biztosítanunk kell. Ennek egyik nagyon lényeges eszköze maga a munka törvénykönyve.

Örülök a Filló Pál által elmondottaknak, mert azzal akartam kezdeni a felszólalásomat, hogy szívesebben vettük volna, ha a munkáltatók és a munkavállalók között megállapodás jött volna létre, és ennek megfelelően egy ilyen stratégiai konszenzus alapján lehetne a munkajog részleteiről a továbbiakban tárgyalnunk. Én bízom abban, hogy a Filló Pál által jelzettek eredményre vezetnek, és valóban, ha késve is, de valamiféle megállapodás még létrejöhet ezekben a kérdésekben. Nem lenne szerencsés, hogyha a most vitás kérdések súlyára tekintettel esetleg még sokkal komolyabb és sokkal több konfliktussal járó vitás kérdésekben sem lehetne esetleg a későbbiekben megállapodásra jutni, ha ebben sem sikerül.

A munkajogi jogalkotás alapjait a piacgazdasági viszonyoknak megfelelő munka törvénykönyve alapjaiban biztosítja. Új kódexre nincs szükség. A kódex működik, a hozzá kapcsolódó jogszabályok szintén. A bekövetkezett idő azonban rámutatott arra, hogy több tekintetben előre kell lépni. A törvényben vannak pontatlanságok, vannak meg nem oldott kérdések, és ezeket folyamatosan fel kell dolgoznunk.

Jelenleg felemás helyzetben van a parlament, hiszen előttünk áll egy törvényjavaslat, és tudjuk, hogy készül egy másik. Éppen ezért teljesen jogos volt Tóth Tihamérnak a felvetése a vita első napján, hogy szükség van-e egyáltalában erre a törvényre jelenleg.

Én úgy gondolom, hogyha olyan rendelkezéseket sikerül most meghoznunk, amelyek akár a munkavállalóknak, vagy akár a munkáltatóknak kisebb rétege részére kedvezőbb helyzetet biztosítanak, mint eddig, akkor már érdemes ezzel a törvénnyel foglalkoznunk bár nem vonom kétségbe azokat a jogos észrevételeket, hogy az ilyen többlépcsős törvényhozás gyakran gondokat jelent a parlamentben, és még inkább a jogalkalmazók körében, hiszen gyakrabban kell alkalmazkodniuk új törvényekhez.

Nem vitásan nagyon jó lett volna, ha az üzemitanács-választások előtt meg lehetett volna hozni azokat az új szabályokat, amelyek az üzemitanács-választásokat meg fogják könnyíteni. Mert ebben eddig nem volt vita, hogy ezek a tervezett módosítások előbbre fognak vinni a választások lebonyolításában.

Sajnálatos, hogy a már ismert körülmények miatt, amelyekről a miniszter asszony beszélt az expozéjában, elhúzódott az érdekegyeztetés, sajnos, nem vezetett végül eredményre, és így késéssel került az Országgyűlés elé ez a törvényjavaslat. Ennek ellenére ebben a kérdéskörben is, ha ez az anyag már előttünk áll, célszerű ezekkel a kérdésekkel foglalkoznunk, célszerű újabb megoldásokat találni, hiszen időközben és a későbbiekben újabb választásokra sor kerülhet, és akkor már az új szabályokat lehet alkalmazni.

Nem vonom kétségbe Tóth Tihamérnak azt a felvetését, miszerint lehet, hogy az új választások újabb tapasztalatokat is fognak biztosítani, ezeket lehet esetleg tovább beépíteni a törvény szövegébe. Ennek ellenére az első választások tapasztalatai is indokolttá tették a törvény módosítását, és éppen ezért gondolom, hogy ebben a körben is előbbre fog vezetni a törvény megváltoztatása bár ennek jelenleg, a közelgő választásokra tekintettel, kisebb lesz a gyakorlati súlya.

Fontosabb ugyanakkor az, hogy nagyon sok apróbb részletkérdésben előbbre visz a törvényjavaslat. Vargáné Kerékgyártó Ildikó több ilyen példát felhozott én ezeket nem kívánom megismételni. Azt hiszem, hogy ha akár egy terhes munkavállalónak a helyzete könnyebbé válik egy adott helyzetben, akár egy szabadságkiadással kapcsolatosan nincsenek fölösleges viták januárban, mert valamilyen okból akadályozott volt a munkavállaló, hogy a szabadságát kivegye, ez mind kedvező. Ha egy felszámolás alatt levő cégnél a céghez kitartó munkavállalók megkapják azokat a kedvezményeket, amelyekben eddig nem részesedhettek tehát megkapják a felmondási időre járó átlagkeresetüket is, bár akik korábban elhagyták már a céget, azok ugyanezt megkaphatták, természetesen a végkielégítés mellett , akkor én úgy gondolom, hogy megint az ő szempontjukból fontosak ezek a lépések, és ha a törvényjavaslat előttünk áll, akkor ezeket meg kell szavazni, hiszen az ő egyéni sorsuk szempontjából ezek nagyon fontos döntések.

Van a törvényjavaslatnak egy harmadik csomagja, és ennek a költségvetésre is van kihatása.

(22.10)

Konkrétan: eléggé a viták központjába került a távolléti díj bevezetése is. A szakszervezetek tulajdonképpen erről hajlandók voltak tárgyalni, csak későbbi bevezetésre gondoltak. Nem tudom természetesen, hogy végül is a várható megállapodás az időpontokon változtat-e majd lehetséges, hogy igen, lehetséges, hogy nem. Az elv azonban azt hiszem indokolt. Ha megszorító intézkedésekre van szükség, akkor megszorító intézkedéseket ne ott alkalmazzunk, ahol a megszorító intézkedésekkel érintett munkabér mögött tényleges teljesítmény van.

Egészen más a helyzet akkor, amikor feltehetőleg törvényszerkesztési pontatlanság miatt valaki többet kap akkor, ha nem dolgozik, mint ha dolgozik; egyszerűen azért, mert az átlagkereset számításának a szabályai alapján a szabadságnál vagy egyéb távolléteknél a figyelembe vehető kereset magasabb, mint az a pénz, amit megkaphat egyébként.

Szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy ez egy lavinaszerűen halmozódó, nem szerencsés megoldás. Ugyanis ha valaki például a szabadsága előtt kap egy jelentősebb jutalmat a hatályos rendelkezések mellett, akkor aránytalanul megnő az átlagkeresete, a szabadságára már ezt kapja. Igen ám, de ha utána bármilyen egyéb okokból is igazoltan nem lesz jelen, és erre az időre neki átlagkereset járna a hatályos szabályok szerint, akkor már ismételten jelentkezik a szabadságnál megemelt összeg is. Tehát akárhányszor ilyen törvényesen igazolt munkamulasztása bekövetkezne, minél gyakoribb, annál magasabb lesz az átlagkeresete, mint ha egyébként dolgozott volna. Azt hiszem, hogy ez nem az a munkabérrel kapcsolatos rendelkezés, amelyhez foggal-körömmel ragaszkodniuk kellene a munkavállalóknak. Hangsúlyozom: minden valószínűség szerint egyszerűen törvényszerkesztési pontatlanság miatt nem gondolták végig ezeket a következményeket ezért kerülhetett bele a törvény szövegébe ez a hatályos rendelkezés.

És ami ennek az egésznek az összefüggéseit illeti, ismét szeretném hangsúlyozni, hogy ha már megszorító intézkedésekre szükség van és a gazdaság minden területén szükség van erre , akkor lehetőség szerint ez olyan munkabéreket érintsen, amelyek mögött nincsen tényleges teljesítmény itt pedig erről van szó.

Tóth Tihamér a felszólalásában felvetette azt a politikailag is exponált kérdést amely különösen az elmúlt év tavaszán-nyarán éleződött , hogy egyes személyek nagyon hosszú, határozott idős munkaszerződések alapján, akár néhány hónapos munkaviszony után, akár évekre szóló munkabért is kaphattak munkavégzés nélkül. Elfogadom azt, amit ő mondott a felszólalásában, hogy a törvény szerkesztésekor ezzel a lehetőséggel nem számoltak. Lehetséges, hiszen minden új törvény készítésénél nem lehet minden hatást előre végiggondolni, bár természetesen jó lenne, hogyha mindezeket végig lehetne gondolni.

Itt azonban egy lényeges körülményre fel szeretném hívni a figyelmet. Ha jól emlékszem, 1994 februárjában tehát valamikor még télen a Szabad Demokraták Szövetsége részéről Eörsi Mátyás előterjesztett két törvényjavaslatot. Az egyik éppen azt a célt szolgálta volna, hogy a határozott idős munkaviszonyokat maximálják rövidebb időtartamban ha jól emlékszem, pontosan egy évben , ahogy a mostani törvényjavaslat is foglalkozik ezzel a kérdéssel. De volt egy másik javaslata is, amelyik a költségvetési szerveknél, illetőleg az állami többségi tulajdonú gazdálkodó szerveknél javasolta azt, hogy ebben a körben a végkielégítéseket se köthessék ki a törvényben meghatározott mértéknél magasabb összegben. Ennek természetesen van egy logikai összefüggése: a végkielégítéseknél és a határozott idős munkaviszonyoknál a munkáltató, ha a saját zsebére köt ilyen szerződést, a saját kockázatára végzi ezt természetesen tegye, ez az ő dolga.

Más a helyzet azonban akkor, amikor valaki a közpénzekkel gazdálkodik, és a közpénzeknek a rovására kötelezi el magát munkáltatóként, akár úgy, hogy rendkívül magas végkielégítéseket állapított meg, akár pedig olyan formában, hogy a határozott idős munkaviszonyoknál irreálisan magas több ízben ötéves, határozott idős munkaviszonyokat kötött azzal, hogy ezzel meghatározott személyek, távozásuk esetén akár néhány hónapos munkaviszony után is nagyon magas pénzekhez hozzájuthassanak.

Tehát szeretném hangsúlyozni: a Szabad Demokraták Szövetsége részéről az Eörsi Mátyás-féle javaslatok ezt az ellentmondást jelezték már 1994 telén. Ezért a később bekövetkezett hasonló jellegű szerződéseknél nehéz arra hivatkozni, hogy erre nem lehetett számítani, hiszen volt egy ilyen javaslat, amelyet egyébként a korábbi parlament nem vett föl a napirendjére.

Nagyon lényeges amiről az elején beszéltem , hogy egy munkajogi törvényátalakítási folyamatnak a mostani törvény tulajdonképpen nem egy relatív végterméke lesz, hanem közbülső állomása, hiszen egy nagyobb módosítási csomag várható az elkövetkezőkben remélhetőleg nagyobb társadalmi konszenzussal, mint a mostani előterjesztés. Itt szeretném jelezni azt, hogy nagyon sok részletkérdésben rendelkezésemre is áll de másoknak is nyilvánvalóan olyan gazdag igazságügyi tapasztalati anyag, amelyet célszerű lenne felhasználni a későbbi, átfogóbb szabályozás keretében. Nagyon örömmel venném, ha a nálam levő Vas megyei, illetve Zala megyei anyagokat a Munkaügyi Minisztérium hasznosítani tudná, hiszen fontos tapasztalatokat tartalmaznak ezeknek a részleteibe az idő előrehaladottsága miatt most nem akarok belemenni.

Ugyanakkor azonban szeretnék jelezni egy másik, nagyon fontos összefüggést. A kormányprogram tartalmazza azt, hogy a jogsértések minél gyorsabb orvoslását is célul tűzte ki a munkaügyi bíráskodásban. Ugyanakkor az a probléma, amelyről a büntetőeljárás kapcsán az előzőekben kevéssel ezelőtt Sepsey Tamás beszélt, a munkajogi gyakorlatban fokozottabban fennáll. Közismert, hogy a munkaügyi döntőbizottságok megszüntetésénél a munkaügyi jogszolgáltatás gyakran a szomszéd szobából átment a megyei bíróságok székhelyén működő bíróságokhoz, ahol a munkaügyi bíróságokat megszervezték. Piacgazdasági viszonyok között nem biztos, hogy célszerű az ehhez való merev ragaszkodás: útiköltséggel jár, munkából való kieséssel jár, az útiköltség a költségvetést terheli, a munkából való kiesésnek kellemetlen következményei lehetnek esetleg a későbbiekben. Általában gazdaságilag sem szerencsés, ha a munkáltatónak olyan munkabéreket kell kifizetnie akár távolléti díj címén vagy átlagkereset címén , amelyek mögött nincsen teljesítményfedezet.

Ezeket a gazdasági hátrányokat nagymértékben lehetne egyszerűsíteni akkor, ha a munkaügyi bíróságok szervezete jobban széttelepülne. Nem azt mondom, hogy mindent egy bíróság székhelyére, mert nyilvánvaló, hogy egy kétfős városi bíróság aligha lenne képes ennek az ellátására. De akár a munkaügyi bírósági szervezeten belül, akár azon kívül tehát esetleg a tanácsoknak a széttelepítésével, és a helyi bíróságokhoz való illesztésével mind a két szervezeti út járható.

Közelebb kellene vinni a munkaügyi jogszolgáltatást a munkahelyekhez, a lakosokhoz, a munkavállalókhoz; egyrészt azért, hogy az ő terheik csökkenjenek, másrészt azért, mert a munkaügyi bíróságoknak a nagyon nagy elmaradása különösen ezen a területen súlyos hátrányokkal járhat, hiszen a munkaügyi pereknek a lefolyása egzisztenciálisan érinthet családokat, és nem szerencsés, hogyha ebben az ügyszakban hosszan húzódnak el a perek. A pereket felgyorsítani pedig elsősorban úgy lehet, ha még újabb munkaügyi tanácsok állhatnak be, és éppen ezért az sem közömbös, hogy ezeket a munkaügyi tanácsokat hova telepítené a későbbiekben a kormányzat. Itt természetesen az Igazságügyi Minisztériummal együttes tevékenységre lenne szükség, de szeretném jelezni, hogy azok a szándékok, amelyek a kormányprogramban benne vannak, teljesen jogosak. Ezeket nem feltétlenül olyan formában lehetne megoldani, hogy a mostani munkaügyi bírósági szervezeten belül emelnék meg esetleg az eljáró munkaügyi bíróknak a létszámát.

(22.20)

Valamit ezen a területen mindenképpen kell tenni. Megfontolandónak tartom azt a megoldást, amelyet a Szabad Demokraták Szövetségének a választási programja ebben a kérdésben javasolt, hogy ne csak a megyei bíróság székhelyén működő bíróságoknál működjenek munkaügyi tanácsok, hanem több ilyen munkaügyi tanács kijelölésére kerüljön sor az országban.

Összességében: a Szabad Demokraták Szövetsége a mostani előterjesztést nem tartja lezárt ügynek, nem tartja ezeknek a vitás kérdéseknek a tökéletes megoldásának, de előbbrelépés, és a későbbiekben, tehát a nagyobb kodifikációs átvizsgálás során mindenképpen célszerű, hogy ennél lényegesen szélesebb körben és a tapasztalatok bevonásával is a még fennálló hiányosságokat próbáljuk megszüntetni, próbáljunk előbbre lépni a munkaügyi jogszolgáltatások területén.

A Szabad Demokraták Szövetsége ezekkel a megjegyzéseivel, fenntartásaival, észrevételeivel jelzi, hogy magát a törvényjavaslatot a szavazásnál támogatni fogja. Köszönöm szépen. (Taps.)