Csehák Judit (MSZP)

1995. május 2.

DR. CSEHÁK JUDIT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szociálpolitikai tárgyú folytatásos hozzászólásaim második fejezete következik. Ezzel még természetesen nem tudom megígérni, hogy megkímélem képviselőtársaimat attól, hogy a részletes vitában is szót kérjek, nem szeretném ugyanis elszalasztani azt a pazar lehetőséget, hogy megismertessem a tisztelt Házat a szociálpolitikai intézményrendszer rejtelmeivel, mielőtt még azokat véglegesen felszámolnánk.Tulajdonképpen a stabilizációs kormányprogram konkrét szociálpolitikai tárgyú intézkedéseit vizsgáltam meg, objektivitásra törekedve mint ahogy a múltkor ígértem , négy szempontból.

Először is azt vizsgáltam, hogy az Európában létező megoldásokhoz mennyire illeszkednek ezek az intézkedések, mennyire vagyunk mi azonos hullámhosszon az európai jóléti politikák átalakítását illetően, hiszen távlati célunk azért sokszor hangsúlyozottan az, hogy ezekhez a jóléti rendszerekhez felzárkózzunk.

Másodszor azt néztem meg, mennyire felelnek meg annak a deklarált politikai célnak, miszerint most elsősorban az a feladatunk, hogy a rendelkezésünkre álló erőforrásokból a leginkább rászorult lakosságcsoportot támogassuk, és tulajdonképpen, ha lehet, az elvonások elsősorban a legjobb jövedelműeket, legmagasabb keresetűeket érintsék.

Negyedszer azt próbáltam számba venni, hogy az átmeneti intézkedések összehangoltak-e, nincs-e joghézag; nem okoznak-e csalódást egyik-másik intézkedésre, egyik-másik ellátásra váróknak, a gyereket szülő anyáktól kezdve az előnyugdíjra váró munkanélküliig. És természetesen kötelességem volt azt is megnézni, hogy mennyiben végrehajthatók ezek az intézkedések, hiszen egy intézkedés hitelét nagymértékben ronthatja az is, a kormány szándékát alapvetően megkérdőjelezheti, hogyha a végrehajtás során az eredeti szándékainkkal ellenkező hatást váltanak ki az intézkedések.

A családi pótlékkal kezdeném. A törvényjavaslatok sorában is ez az első, és tulajdonképpen a legnagyobb ellátás: több mint százmilliárdot igényel a családipótlék-rendszer, két és fél millió gyerek részesül benne, és több mint 1,3 millió család kap ma családi pótlékot.

Európában egyetlen ország van: Olaszország, ahol nincs családi pótlék. Magyarországon hagyományosan a családi pótlékot a társadalombiztosítás fizette, méghozzá viszonylag korai időktől, a század harmincas éveitől kezdve. A társadalombiztosításból 1990-ben került át a családi pótlék az adóból finanszírozott közkiadások közé, és ezzel a döntéssel tulajdonképpen megfeleltünk annak az európai trendnek, ami Európa többi országában is tapasztalható, hogy a társadalombiztosítási ellátásból, a munkaviszonyhoz kötött ellátásból kikerült a családi pótlék, és átkerült az adóból finanszírozott ellátások közé.

Európában nyolc olyan ország van a számok általában 12-13 országra vonatkoznak, az Európai Unió és az EFTA országaira, és az adatokat 1990-ig bezárólag dolgozta fel az a tanulmány, amit én segítségül vettem , ahol alanyi jogon áll, tulajdonképpen nem is az állampolgároknak, hanem az adott ország területén tartózkodó gyerekeseknek a családi pótlék. Négy országban előfeltétel a munkavállalás, tehát társadalombiztosítási ellátásként működik, azonban ezekben az országokban is hozzájuthatnak azok, akik nem felelnek meg a munkavállalásnál előírt feltételeknek: bizonyos rászorultsági szempontokat, rokkantságot, nyugdíjas szülőt, fogyatékos gyereket figyelembe vesznek ezeknél az ellátásoknál is.

Tulajdonképpen Franciaországban, Portugáliában, Ausztriában és Svájcban vizsgálják a jövedelemhatárt. Tehát négy ország van Európában, ahol a családi pótlék jövedelemhatártól is függ. Széles körben létezik azonban és ez nagyon fontos a kiegészítő pótlékok rendszere. Ez azt jelenti, hogy az országok többségében, ott, ahol alanyi jogon egyforma összegben jár a családi pótlék, kétrétegű családipótlék-rendszert működtetnek: mindenki kap, ha gyereke van, egy bizonyos összeget a gyerek után, azonban rászorultság vagy bizonyos egészségügyi szempontok alapján kiegészítő támogatások is járnak.

Akkor, amikor a családi pótlék átalakításáról gondolkodtunk, természetesen figyelembe vettük azt, hogy a magyar családipótlék-rendszert át kell alakítani. Két kézenfekvő megoldás kínálkozott. Az egyik az, hogy akkor, amikor az adórendszer elmozdul a személyi jövedelemadótól a splittingnek nevezett, családi típusú jövedelemadózás felé szakemberek véleménye szerint '96-ban vagy '97-ben , akkor osztottan a családi pótlékot is adózás alá lehetett volna vonni. Ez lenne a szakemberek álláspontja szerint a legkorszerűbb megoldás kétségkívül az adóhatóságok, a pénzügyi szervek számára a legproblematikusabb. Nagyon sok technikai előfeltétele van annak, hogy egy ilyen jövedelemadó-rendszert lehessen működtetni.

A Világbank szakértői éppen ezért a másik megoldást ajánlották Magyarország számára, éspedig azt, hogy az inflációval hagyják elértéktelenedni a mindenki számára azonos összegben vagy azonos feltételek szerint járó családi pótlékot ez történt az elmúlt négy-öt évben, , és tulajdonképpen ami lehetőség van, azt rászorultsági szempontok szerint a kiegészítő támogatások keretében kaphassák meg a gyerekes állampolgárok.

E helyett tulajdonképpen most egy jövedelemhatárhoz kötött családipótlék-rendszerre térünk át. Tulajdonképpen ezzel a jövedelemhatárral több probléma van.

Az egyik, amint azt már a mondandómban korábban is hangsúlyoztam, hogy még a jövedelemhatárhoz kötött rendszer esetében is rendkívül fontos lenne a három- és többgyerekesek számára megőrizni a csoportos szelektivitás technikáját, nem tenni ki őket annak, hogy jövedelem- és vagyonigazolásokat nyújtsanak be. Azért lenne ez fontos, mert ez a Pénzügyminisztérium véleményével szemben nem jelent többletkiadást, hiszen a jelenleg létező, mindannyiunk számára hozzáférhető statisztikák szerint a három- és többgyerekes családok 0,2 ezreléke tartozik abba a jövedelmi kategóriába, amelyik tulajdonképpen lehetetlenné tenné, hogy megkapják az új szabályok szerint folyósított családi pótlékot.

Tulajdonképpen a vagyoni feltételek szerepeltetése az előfeltételek között politikailag elég jól hangzik, azonban érdemes belegondolni, hogy el lehet-e vele érni a kívánt célt. Ugyanis a vagyoni feltételeket éppen amiatt szerepelteti a kormány, mert vannak sokan, akik jó jövedelműek, de alacsony jövedelem alapján vagy egyáltalán nem adóznak, ugyanakkor jelentős vagyonnal rendelkeznek. Ez igaz. Én azonban azt gondolom, hogy aki nem vallja be a jövedelmét, az az autóját is cégautóként szerepelteti, és nem biztos, hogy saját nevén tartja vagy tartatja nyilván a házát, a vagyonát. Arról nem beszélve, hogy rendkívül problematikus egy vagyonnak, egy ingatlannak az értékelése, a bevallása; vita lehet az ellenőrző adóhatóság és a személy között, bírósági jogorvoslathoz fordulhatnak az állampolgárok. A jelenleg meglévő törvény alapján teljesen tisztázatlan, hogy milyen jogkövetkezményei vannak egy családipótlék- ellenőrzés nyomán a családi póték megszüntetésének. Ezért tehát mi úgy gondoljuk, hogy ez a formális előfeltétel bizony nagyon megkérdőjelezhető. Arról nem beszélve, hogy mást jelent egy tízmilliós ingatlan Budapesten, és mást jelent vidéken; mást jelent egy tízmilliós ingatlan egy nyolcgyerekes családban, mint egy egygyerekesben; mást jelent egy gépkocsi egy olyan családban, ahol alacsony a jövedelem, ahol tulajdonképpen nincs ingatlan, de azért vásároltak egy lerobbant Robur mikrobuszt, mert a három-négy-öt gyereküket szeretnék valahova vidékre is elvinni.

Én tehát úgy gondolom, hogy a három feltétel: a jövedelem, az ingatlan és az adófeltétel elkülönült szerepeltetése rendkívül sok aggodalmat és kétséget vethet fel. Arról nem beszélve, hogy ezeknek a jövedelemfeltételeknek a valorizálása nincs megoldva a törvényben. A törvény nem azt mondja, hogy 1995-ben 25 ezer forint a jövedelemhatár, tízmillió az ingatlan és kétmillió a gépkocsi! És ha csak arra utalok, hogy 1995. március 12-e, a javaslat beterjesztése óta a gépkocsiárak negyven százalékkal, az ingatlanárak pedig mintegy 25-30 százalékkal emelkedtek, máris elévült ez a jövedelemhatár, ami ebben a törvényben szerepel.

(14.30)

Minimálisan tehát az azóta bekövetkezett inflációval kellene egy módosító javaslattal ezt a jövedelemhatárt valorizálnunk.

Nagyon komoly gondot vet az is fel, hogy nem csúszó a jövedelemhatár. Ha ezt a törvényt fogadjuk el, akkor tulajdonképpen elérhetjük, hogy akinek 24 900 forint az egy főre eső jövedelme, az sok ezer forinttal többet fog kapni három gyerek esetén, mint az, akinek 25 010. Tehát egy-két forintos jövedelemkülönbségek több ezer forintos támogatáskülönbségeket jelenthetnek.

Tudom, hogy nehéz egy csúszó jövedelemkorlátot bevezetni. Azonban indokolt volna megnézni, hogy a családi pótlék 50 százaléka vagy 30 százaléka még milyen jövedelemhatárig lenne juttatható a gyerekeseknek.

Aggodalmamat kell kifejezni amiatt, hogy nem kezeli ez a családipótlék-rendszer a fogyatékosok ügyét. A fogyatékos gyerek ellátása többe kerül a családnak. Mi, képviselőtársaimmal azt javasoljuk, hogy a fogyatékos gyerek számítson legalább duplán akkor, amikor a jövedelmet kiszámítják. Hiszen fontos volna ezt a nehéz nevelési körülményt is a törvénynek figyelembe vennie.

Nagyon szomorú vagyok, hogy az első törvényjavaslat-változat óta kedvezőtlenül változott meg a jelenleg megismert vagy jelenleg tárgyalás alatt levő törvényjavaslat szövege az egygyerekesek esetében is. Eredetileg az volt az elképzelés, hogy az a család, amely egy hat éven felüli gyerekkel rendelkezik és ahol mindkét szülő dolgozik, nem fog családi pótlékot kapni. Ahol az egyik szülő munkanélküli, vagy valamilyen okból nincs munkája, az megkaphatja a családi pótlékot.

A jelenlegi törvényjavaslatban ennél egy sokkal szigorúbb feltétel szerepel: mindkét szülőnek munkanélkülinek kell lennie ahhoz, hogy hat éven felül járjon a családi pótlék. Ezt ellentmond annak a szabálynak, hogy ha az illető egyedül neveli a gyerekét, akkor viszont jogosult a családi pótlékra. Azt gondolom tehát, hogy itt is mindenféleképpen változtatnunk kell.

Gondot okoz az is, ha a család eltartott nagyszülőről, rokkant, jövedelemmel nem rendelkező családtagról, testvérről gondoskodik. Ezeket a törvény szövege szerint nem lehet számításba venni az egy főre eső jövedelem kiszámításánál. Pedig az ilyen típusú családokból azért szép számmal van Magyarországon. Módosító javaslatot fogalmaztunk meg emiatt is.

És végül: a családi pótlék esetében a végrehajtást is borzasztóan aggályosnak tartom. Egy hónap alatt nem tudja a társadalombiztosítás lebonyolítani az átállást. Egy hónap alatt a társadalombiztosítás nem tud 1,3 millió igénylést elbírálni, ugyanis a törvény hatálybalépése után ki kell küldeni az igénylőlapokat, vissza kell juttatni a társadalombiztosításhoz, államigazgatási határozatot kell hozni, utána két hétig kell várni a hatálybalépésig, és utána lehetne a legjobb esetben kifizetni a családi pótlékot. Ez egy hónap alatt nem bonyolítható le.

Mi azt ígértük, vagy a kormány azt ígéri az állampolgároknak, hogy 80 százalékuk semmit nem fog észrevenni az intézkedésekből. De ha azt veszi észre a 80 százalék, hogy a társadalombiztosítás három hónap késéssel, majd a gyerek szeptemberi beiskolázása után, visszamenőleg ugyan, de megküldi neki a három havi családi pótlékot, ez nem ugyanaz, mintha folyamatosan megkapná. Ugyanis nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarországon vannak régiók, ahol a családi pótlékból és a munkanélküli-segélyből élnek az emberek. És egyáltalán nem mindegy, hogy az adott napon megérkezik-e a postára az a családi pótlék, amihez eddig hozzájutottak ezek a családok.

A szülési segély és a terhességi-gyerekágyi segély sem vet fel kevesebb gondot. Európában, ahol van szülési segély, mindenhol alanyi jogon jár, sem munkaelőzmény, sem jövedelemkorlát nem szerepel a feltételek között. Itt, ebben az esetben nagyon világosan kell látnunk azt, hogy a szülési segély tízezer forintja kevesebb, mint a várandóssági pótlék összege volt. Tehát itt nemcsak azoktól veszünk el, akik magas jövedelműek, hanem itt tulajdonképpen minden jövedelemkategóriába tartozó szülőanya kevesebbet fog kapni, mint amennyit várandóssági pótlékként kapott volna. Tudni kell azt is, hogy ez a tízezer forint ugyancsak nem valorizált; tehát nem az szerepel benne, hogy 1995-ben tízezer forint, hanem tízezer forint esetleg örök időkre mint a cukorbetegek százforintos támogatása.

Fontos tudni azt is, hogy az anya jogosult erre az ellátásra. A törvény ugyan úgy rendelkezik, hogy ott kell igényelni a szülési segélyt, ahol a családi pótlékot. Ez azért ellentmondás, mert a családi pótlékot általában az apa szokta igényelni, a szülési segély pedig az anyának jár. Meg kellene tehát világosan mondani az állampolgárnak, hogy hova is kell benyújtania az igényét, különösen akkor, ha Magyarországon valahol vidéken lakik egy olyan anya, aki tulajdonképpen munkaviszonnyal nem rendelkezik, és a munkahelyére nem viheti be ezt a jogosultsági igényét.

Ha elolvassuk a törvényt a terhességi-gyerekágyi segélyről, úgy tűnhet, hogy itt valami jogkiterjesztés történt, hiszen a terhességi-gyerekágyi segély eddig 26 hétig járt, most pedig 52 hétben állapítja meg a terhességi-gyerekágyi segély jogosultsági időtartamát a törvény. Ez a módosítás a munka törvénykönyvében szerepel, de ennek a következménye szerepel ugyanakkor a stabilizációs intézkedéscsomagban.

Szeretnék emlékeztetni arra, hogy amikor a március 12-ei intézkedéseket megismertük, akkor a kormány még nem ezt az álláspontot foglalta el. Akkor az volt a véleménye, hogy a terhességi-gyerekágyi segélyt nem változtatja: a társadalombiztosítás fizeti. Ez a munkajövedelem 100 százaléka volt akkor, ha 270 nap biztosítási előzménnyel rendelkezett az anya. És természetesen ez után járt volna a gyerekgondozási segély, az új szabályok szerint.

Én nagyon gondosan, kézi munkával kiszámoltam, hogy mi a különbség a március 12-ei döntés és a között, hogy most nem terhességi-gyerekágyi segély és gyes, hanem 70 és 50 százalékra lecsökkentett terhességi-gyerekágyi segély fog járni egy évig; ez kinek előnyös és kinek hátrányos. A számításaim szerint minden jövedelemkategóriában kevesebbet kapnak 12 hónap átlagában a nők. A tízezer forintos bruttó átlagjövedelemmel rendelkező nő körülbelül 15 ezer forintot, a 15 ezer forinttal rendelkező majdnem 30 ezret és a 20-25-30 ezer forinttal rendelkező nő is 25-30 ezer forintot veszít a 12 hónap átlagában. Azt gondolom, hogy ezt igazán nem akarhattuk. Mégis mi van ennek a döntésnek a hátterében? Természetesen ez azt jelenti, hogy a terhességi-gyerekágyi segélyt most már ha ezt a törvényt elfogadjuk 12 hónapra a társadalombiztosítás fizeti. Fél évre tehát százezer anya gyermekgondozási segélyének fizetésétől mintegy 5 milliárd forinttól szabadult meg a költségvetés. Az állampolgárok mintegy 2 milliárddal kevesebbet fognak kézhez kapni, a társadalombiztosítás viszont azzal, hogy kiterjedt 12 hónapra ez az ellátás, plusz 3 milliárd forintot kell hogy költsön erre az ellátásra.

Azonban még ez sem ilyen egyszerű! Azzal, hogy rendkívül alacsony lett a fizetés 50 százalékát éri a terhességi-gyerekágyi segély az ellátás második felére, mindazok, akiknek az ellátása nem éri el a minimálnyugdíj összegét az új gyes összegét , nem terhességi-gyerekágyi segélyt kérnek, hanem gyest fognak kérni. Lehet, ha tízezer forintnál vagy 12 ezer forintnál kevesebbet keresnek, a szülés utáni első naptól kezdve; ha 15 ezer forintnál kevesebbet keresnek, akkor a második félévre biztosan; ha a második-harmadik gyereküket szülik mert akkor nem éri el a keresetük a minimálbér kétszeresét... és hadd ne menjek már bele ebbe a szabályba, hogy miért kéne, hogy elérje , akkor is gyest fognak kérni.

Tehát annak ellenére, hogy a költségvetés igyekezett ezeket a terheket átterelni a társadalombiztosításhoz, az ellátás alacsony százaléka miatt mégsem a társadalombiztosítás fogja fizetni, hanem a központi költségvetés. Hiszen mindenki, akinek alacsony terhességi-gyerekágyi segély jönne ki az összeg kiszámítása után, arra kényszerül, hogy legalább 8400 forintos gyest kérjen.

Én tehát azt gondolom, alaposan végig kellene gondolni, különösen ezt a második félévre szóló 50 százalékot. Azért is indokolatlan ennek a csökkentése, mert miközben az alacsony jövedelműek nem kapnak egy fillért se, és a biztosítás szabályainak is ellentmond ez a változtatás , elsősorban az jár rosszul, az veszít a legtöbbet ezzel a változtatással, akinek leghosszabb a szolgálati ideje. Aki 270 napot dolgozott a szülés előtt, az kétszer annyit veszít ezzel a módosítással, mint akinek 180 napja van a szülés előtt.

(14.40)

Azt gondolom, hogy ha egyszer nem teljesíti az egyik feltételt, hogy a rászorultakat támogatjuk, akkor legalább a másik feltételt indokolt lenne figyelembe venni, hogy a biztosítási elvet erősítsük, ha már egyszer társadalombiztosítási ellátásként akarjuk ezt szerepeltetni.

Azt is fontos volna tudni és ne haragudjanak, hogy elmondom , hogy nem fog mindenki terhességi-gyerekágyi segélyt és gyest kapni, akinek a szülést megelőzően van 180 napi munkaviszonya, ugyanis emellett még két másik alszabály is létezik. Nem mindegy, hogy két éven belül ezt a 180 napot mikor teljesíti a szülő nő: ha a két év első felében, biztos nem lesz belőle se terhességi-gyerekágyi segélyre, se gyesre jogosult, csak akkor, hogyha ez alatt az idő alatt szül; csak akkor, hogyha táppénzen van a munkaviszonya megszűnése után és egy hónapon belül szül; csak akkor, hogyha a biztosítási jogviszonyának megszakítása után hat héten belül szül. Tehát van még két másik olyan alszabály, amelyhez nem nyúl hozzá ez a törvény, amely tulajdonképpen azokat a nőket is hátrányos helyzetbe hozza, akik ezt az előfeltételt nem tudják teljesíteni.

Arra is szeretném felhívni a figyelmüket, hogy ezzel teljesen zavarossá tesszük a gyerekápolási táppénz intézményrendszerét is. A jogalkotó arra gondol, hogy ha Magyarországon be fogunk vezetni egy előnytelen szabályt az anyák részére, akkor azt a szülő nők úgy fogják kijátszani, hogy nem gyesre, nem terhességi-gyerekágyi segélyre, hanem gyerekápolási táppénzre mennek. Arról azonban elfeledkezett a jogszabályalkotó, hogy a gyerekápolási táppénznek más a jogszabályi előfeltétele, mint a terhességi-gyerekágyi segélynek szigorúbb ugyanis.

Ha elfogadjuk ezt a törvényt, akkor ebből az fog kiderülni, hogy ha én a féléves és egyéves kor közötti gyerekemmel maradok otthon táppénzen, akkor a keresetem 50 százalékát kapom; ha engem ír ki az orvos, akkor a keresetem 70 százalékát; ha véletlenül a nyolcéves gyerekem betegszik meg, akkor is megkaphatom a keresetem 70 százalékát. Tessék nekem megmondani, mi szükség van erre! Nem úgy van, hogy a terhességi-gyerekágyi segélyről tetszőlegesen át lehet járni a gyerekápolási táppénzbe ahhoz ugyanis a gyereknek betegnek kell lennie.

Nagyon kérem, hogy ne nyúljunk hozzá a gyerekápolási táppénz szabályaihoz, mert zavarossá, végrehajthatatlanná, következetlenné és farizeussá tesszük a törvényt. Arra kényszerítjük a gyerekgyógyászt, hogy a szülőt és ne a gyereket írja ki betegállományba és nem hiszem, hogy igazán ezt akartuk. Ezzel egy olyan elemet vinnénk be a jogszabályba, amely tulajdonképpen valóban ellentmond a biztosítási logikának, mert egy ilyen változtatás révén azok kerülnek a leghátrányosabb helyzetbe, akik tulajdonképpen a leghosszabb ideig fizették a járulékot és a leghosszabb biztosítási előzménnyel rendelkeznek.

A gyerekgondozási segéllyel, úgy tűnik, kevesebb bajom kellene legyen, hiszen a gyerekgondozási segély mint ellátási rendszer megmarad. A gyerekgondozási segély nem magyar unikum, Európa ugyancsak számos országában létezik, és két előfeltétel teljesítése esetén lehet hozzájutni: vagy alanyi jogon jár és akkor nem kell munkaelőzmény , vagy munkaviszonyhoz kötődik akkor viszont nincs jövedelemkorlát. Mert ha keresetpótló biztosítási ellátás, akkor mi jogon írom elő a jövedelemkorlátot? Ez olyan, mintha a táppénzt, a nyugdíjat is jövedelemkorláthoz kötném.

Ezért tehát javaslom, gondoljuk meg a gyerekgondozási segély esetében, melyik előfeltétel fontosabb most a számunkra. Azt gondolom, el lehet fogadni, hogy jövedelemkorláthoz legyen kötve, ha már ehhez kötjük a családi pótlékot és a többi ellátást, de akkor inadekvát a biztosítási előzmény előírása.

Azt olvasom a mai statisztikában, a mai újságban, hogy Magyarországon 50 ezer pályakezdő munkanélküli van. Azt olvasom, hogy ez a szám az év végére 80 ezerre fog növekedni, ezek fele azaz negyvenezer feltehetően nő. Azt tudom, hogy ezek közül egyik sem lesz jogosult se terhességi-gyerekágyi segélyre, se gyerekápolási táppénzre, se gyesre, nem fogják megkapni ezt az ellátást. Azt is tudom, hogy eddig évente húszezren igényelték a társadalombiztosítástól a méltányossági alapon megállapított gyest, ebből tízezret fogadott el a társadalombiztosítás és tízezret elutasított. Lehet azt mondani, hogy sebaj, akkor most majd negyvenezren fogják kérni azonban tessék megnézni a méltányossági gyes feltételeit: jövedelemkorláthoz kötött, és tulajdonképpen szintén rendkívül nehezen igénybe vehető forma. Eddig a társadalombiztosítás bírálta el a gyes méltányosságát, most ezen is változtatunk, átkerül a népjóléti miniszterhez. Szülő anya legyen a talpán, aki tudni fogja, hogy hol kell igényelni a szülési segélyt, hol kell kérni a családi pótlékot, hogy a gyereknevelési támogatást miért a jegyző állapítja meg, az egyik méltányosságát miért a jegyző küldi fel a népjóléti miniszterhez, és a másikat vajon miért nem küldheti fel.

Ezért azt javaslom, a záró rendelkezések körét nagyon szisztematikusan nézzük végig, hogy a különböző méltányossági alapon igénybe vehető ellátásoknak a hozzájutási feltételrendszere legyen legalább azonos.

Azért is fontos volna ez, mert jó példa a társadalombiztosítás gyógyszertámogatási segélykerete: a parlament, jó lelkiismerettel, 300 millió forintot szavazott meg tavaly erre a támogatási formára, és ebből 180 millió forint tavaly decemberben még megvolt a társadalombiztosításnál, mert ez egy méltányossági alapon működő feltételrendszer, az emberek nem tudnak róla, rendkívül bürokratikusak az igénylés feltételei, tehát nem jutnak hozzá. Nem szeretném, ha könnyű szívvel azt mondanánk: semmi baj, a gyesnél ott van a méltányossági szabály, és aki nem jut be a konkrét feltételek közé, az majd megkéri a népjóléti minisztert, évente húsz- vagy negyvenezer darab ilyen kérvényt írjon alá! Azt kell mondjam, ennek az eljárását sokkal egyszerűbbé kellene tenni.

A társadalombiztosítási jogszabályokat más szempontból néztem át, hiszen itt nem lehetett a családi ellátásokkal azonos logikát számon kérni. A társadalombiztosításnál azt kellett megnézni, hogy a biztosítási logikával és a világban működő fő trendekkel összefüggésben van-e. Eddig úgy tudtam, az az elmozdulás iránya, hogy a nagy ellátási rendszerekből, azok színvonalából tulajdonképpen valamelyest visszaveszünk, helyette kiegészítő biztosítási formákat működtetünk, és ahol megtartjuk a biztosítást, ott tulajdonképpen rendkívül szigorúan vesszük a biztosítási elvet; arra fogunk törekedni, hogy a befizetett járulék és a befizetett járulékért nyújtott ellátás lehetőleg összhangban legyen. Ilyen alapon néztem tehát azt, hogy a javasolt társadalombiztosítási jogszabályváltozások kapcsán mi kifogásolható.

Itt valóban nem igazolható, hogy a társadalombiztosítási szabályok módosításával az alacsony jövedelműeknek bármit is átcsoportosítunk. Itt az alacsony jövedelműek is ugyanolyan táppénzcsökkentést, ugyanolyan ellátáscsökkentést szenvednek el, mint a magas jövedelműek. Fontos kifogás ezzel kapcsolatban az, hogy miközben csökken az egészségügyi ellátás terjedelme, a táppénzszolgáltatás, egyetlen fillérrel nem csökken a társadalombiztosítási járulék. Nem tudom belátni, miért nem mondtuk azt, hogy azok, akiknek nincs társadalombiztosítási tartozásuk, 1995. II. félévére nem örök életre, a II. félévre egy negyedszázalékos legalább gesztus értékű nagyságrendben- tb járulék-csökkentést élvezhetnek. Hiszen ebből az emberek tudhatnák azt: elindultunk azon az úton, hogy a társadalombiztosítási járulékokat majd csökkenteni fogjuk. Így azonban nem hiszik el nekünk, hogy ezek tulajdonképpen létrejöhetnek.

Fontos lett volna a visszavonulás megtervezéséhez a kiegészítő, önkéntes biztosítási formák kiépítése is. Ma az a baj az önkéntes biztosításokkal, hogy készpénzellátást azok sem nyújthatnak. Tehát hiába akarok én olyan önkéntes biztosítást kötni, amelyik kiegészíti a táppénzemet, hiába akarok olyat kötni, amelyik kiegészíti az útiköltségemet, hiába akarok olyat kötni, amelyik kifizeti a fogorvosi számlámat, ilyen típusú egészségbiztosítást ma Magyarországon a mai jogszabályok értelmében nem lehet kötni, pedig rendkívül fontos volna, hogy ezekre a hiányosságokra, erre a területre kiépülhessen a kiegészítő biztosítás.

Azt is nagyon fontosnak tartom: valójában azzal, hogy visszavonul az egészségügy erről a múltkor már szóltam egy mondatot , nem gondoskodtunk arról, a szociális törvény módosító passzusaiban nincs arra utaló javaslat, hogy akik kimaradnak az ellátásból, azoknak mégis csak jusson valamilyen közösségi szintű segítség.

(14.50)

Arra gondolok, hogy az a fiatal anya, aki elmúlt már 18 éves, a terhessége alatt tönkrementek a fogai, és szeretné megcsináltatni, de munkanélküli vagy alacsony jövedelmű, és nem tudja kifizetni a fogászati ellátást, de nem akarja valamennyi lyukas fogát mondjuk az első ötöt kihúzatni, az valóban meg kell hogy várja, amíg 62 éves lesz és protézist csináltathat magának? Nem lehetne mégis azon gondolkodnunk, hogy legyen egy olyan szegénységi bizonyítvány, egyszeri közgyógyellátási igazolvány, ami nem örök életre jogosít ingyenes orvosi ellátásra, de egyszeri alkalmanként, a család jövedelmi viszonyaitól függően, mégis csak adna erre lehetőséget? Azt gondolom, hogy az a 9 milliárd, ami most az önkormányzatokhoz eljut, szolgálhatna erre a célra is. Lehetne ilyen típusú gyógyszertámogatás, gyógyászati segédeszköz-támogatás, mert ezt csak ezekkel a módosításokkal együtt lehet elfogadni.

Befejezésként az előnyugdíjról szeretnék szólni. Ne gondolják, tisztelt képviselőtársaim, hogy minden meg van oldva azzal a változtatással, hogy az előnyugdíjra várakozók most tulajdonképpen nem előnyugdíjat, hanem nyugdíj előtti jövedelempótló támogatást vagy munkanélküli-segélyt fognak kapni.

Miért nincs minden megoldva? Mert a Munkaügyi Minisztérium egy korábbi nyilatkozata szerint az történt volna, hogy mielőtt megállapítják az illető nyugdíj előtti segélyre való jogosultságát, ugyanakkor kiszámítják a nyugdíját is. Ha elolvassák a foglalkoztatási törvényt, ez nem fog megtörténni. Nem az történik tehát, hogy most nem kapja meg az előnyugdíjat, de megállapítják a nyugdíját, a nyugdíja a következő három évben emelkedik, és ha eléri az öregségi korhatárt, akkor megkapja a nyugdíjat!

A ma beterjesztett törvény szerint az fog történni, hogy nem kap előnyugdíjat, nem állapítanak meg neki nyugdíjat: meg fogja kapni három évig a munkanélküli, nyugdíj előtti támogatást, és amikor elmegy nyugdíjba, igaz, hogy nem számít be a nyugdíjszámítás alapjába a három-négy rossz keresetű év, amikor munkanélküli-ellátáson volt, de a megelőző évek keresetei alapján fogják kiszámítani a nyugdíjat. Ezt nagyon világosan kell látni. Azt gondolom tehát, nem lehet azt mondani, hogy itt most teljes biztonságot élvezhetnek ezek az emberek.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy jelentős különbség van a munkanélküli nyugdíj előtti segélye és a nyugdíjaslét között, mert nem kap vasúti igazolványt, nem kap BKV-bérletet, nem kap önkormányzati lakásvásárláshoz támogatást, és nem kaphatja meg az összes olyan támogatást, amit nyugdíjasként megkaphatna. Ezért tehát azt gondolom, hogy ezeket a kiegészítő rendelkezéseket is végig kellene nézni.

Módosító javaslataink nem fogják tudni ezeket a diszkrepanciákat korrigálni a törvényben. Arra törekedtünk, hogy ahol lehet, jelentős anyagi kihatás nélkül, mégis elviselhetőbbé, végrehajthatóbbá tegyük a jogszabályt. Nem véglegesek a módosító javaslataink, nem tudtunk még teljes konzisztenciára törekedni, de szeretnénk az általános vita lezárásáig pontosítani javaslatainkat.

Azzal szeretném befejezni, hogy én tudom és ezt a miniszter úrnak is elmondtam már , hogy a szociálpolitika átalakításának irányáról, az univerzális ellátások arányáról folytatandó vita még hátravan. Azonban nagyon nehéz és munkaigényes feladatok is hátravannak. Én magam az átalakításnál nemcsak azt látom lehetségesnek, hogy megszüntessünk diszfunkcionálisan működő ellátásokat, nemcsak arra látok esélyt, hogy csökkentsük a táppénzt, hanem arra is, hogy ésszerűsítsük, hogy olyan takarékossági intézkedéseket vezessünk be, amelyek mint ahogy az előbb erről szó volt nem azokat büntetik, akik valóban betegek vagy valóban rokkantak, hanem azokat, akik visszaélnek a jogosultság feltételeinek alkalmazásával.

Azt is tudom, hogy a helyi önkormányzatoknak, a társadalombiztosítási önkormányzatoknak, a népjóléti tárcának de hozzáteszem: a munkaügyi tárcának is rendkívül komoly összefogásra és együttműködésre van szüksége ahhoz, hogy erről a területről a visszavonulás rendezett és koncepciózus lehessen. Kétszeres figyelemre van szükség, mert valóban válságban vagyunk, de azt is tudni kell, hogy amiket most elrontunk, azok helyett nem fogunk tudni rövid időn belül újakat kiépíteni.

Azt gondolom, nem lesz jó adó- és társadalombiztosítási járulékfizető abból az állampolgárból, aki semmit vagy alig valamit kap vissza az adójából vagy a társadalombiztosítási járulékából. Éppen ezért vagyok ellene a közösségi ellátások teljes körű megszüntetésének, és azt gondolom, rendkívül fontos volna, hogy ezek megmaradjanak. Fájdalom, itt ezekből a megoldásokból elég keveset láthatunk, azonban arra kell törekednünk, hogy ezek a megoldások legalább a szemünk elől ne vesszenek el.

Elnézést kérek, hogy visszaéltem az önök türelmével, de miután több fontos törvény módosításáról van szó, és nincs lehetőségünk ezekről darabonként szólni, ezért így, összefoglalóan kellett viszonylag hosszú ideig kifejteni az álláspontunkat. Köszönöm a tisztelt Ház kitüntető figyelmét. (Taps.)