Nyikos László
DR. NYIKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék alelnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem egészen három évvel ezelőtt született meg az államháztartási törvény, amely definiálta és bevezette a pótköltségvetést a költségvetési jog intézményei közé. Azóta minden pénzügyminiszterünk, mondhatom, most már menetrendszerűen, benyújtja a pótköltségvetési törvényjavaslatát az Országgyűlésnek. Ennek önmagában már nem is nagyon van hírértéke. A hírértéke sajnos az, hogy ennek a hátterében objektív ok van: az ország nehéz, súlyos gazdasági helyzete.A mostani, sorrendben már a negyedik pótköltségvetésnek azonban vannak sajátos vonásai elődeihez képest. Megemlítek ezek közül hármat.
Először azt, hogy nem volt közvetlen célja a kormánynak 1995 tavaszán pótköltségvetést készíteni, mint ahogy például tavaly ősszel, szeptemberben cél volt a pótköltségvetés. Most ez inkább következménye, egyfajta pénzügyi hozadéka az úgynevezett Bokros-csomagnak.
A második sajátosság megítélésem szerint az, hogy a mostani pótköltségvetés azon a ponton szeretné megállítani a központi költségvetés hiányát, ameddig a deficit gyakorlatilag az év első három, illetve ahogy az államtitkár úr mondta, négy hónapjában már eljutott: durván 150 milliárd forint körüli határon.
A harmadik sajátosság, hogy az éves költségvetések elfogadásának időpontjához képest idén kerül sor a legkorábban a pótköltségvetés benyújtására. 1992-ben október hónapban, '93-ban júniusban és '94-ben szeptemberben mint mondtam került sor a pótköltségvetési törvényjavaslat benyújtására.
Szükség van-e most már megítélésünk szerint ezek után arra, hogy túl a Bokros-csomag következményein, kell ismét egy pótköltségvetés? A helyzet, mint arra Akar úr is utalt, törvényességi szempontból talán fordított, mint ősszel volt, ugyanis az őszi pótköltségvetés törvényességi szempontból indokolt volt, gazdasági szempontból kevésbé.
Most a helyzet: az államháztartási törvény nem teszi kötelezővé, de lehetővé igen a kormány számára, ha úgy ítéli meg, hogy az éves költségvetés teljesítése veszélyben van, akkor nyújtson be pótköltségvetési törvényjavaslatot. Valóban veszélyben van az éves költségvetés teljesítése, hiszen az éves költségvetési hiány 282 milliárd forint helyett intézkedések nélkül akár a duplájára is nőhetne, amit igen nehéz volna finanszírozni.
Pénzügyi rendszerünk fiskális alrendszerét ezért meg kell menteni az összeomlástól. Ehhez olyan lépésekre is szükség van, amihez meg kell szereznie a kormánynak az Országgyűlés felhatalmazását.
Közgazdasági szempontból tehát a pótköltségvetés szükséges, de ez egyúttal annak a beismerése, kifejezése is, hogy az 1995. évi költségvetés nem volt megalapozott. Ez tanulság az 1996-os költségvetés kidolgozásához, amihez hamarosan hozzá kell kezdeni.
Tisztelt Országgyűlés! Az Állami Számvevőszék törvényességi és számszaki szempontból tekintette át a törvényjavaslatot. Megállapításainkat véleményünk tartalmazza, azokat nem szükséges itt megismételni.
Ugyancsak a törvény rögzíti azt a tennivalónkat is, hogy a bevételi előirányzatok megalapozottságát ellenőrizzük. Erre koncentráltunk, és erről szeretnék a továbbiakban néhány szót szólni.
Az adóbevételekkel kapcsolatban összességükben az a véleményünk, hogy realizálhatók. Az új előirányzatok mögött prognózisok, elemzések, számítások, a feketegazdasággal szembeni intézkedések állnak. A vám- és az importbevételekre is lényegében elmondható ugyanez, annak ellenére, hogy csaknem 90 milliárd forinttal több bevételt remél a kormány a költségvetési törvényben levő előirányzathoz képest, és annak ellenére, hogy ebben az ügyben vitánk van a pénzügyi kormányzattal. Ez az egyik olyan pont, amire az államtitkár úr is utalt.
Ez a vita valójában nem annyira tartalmi, mint inkább szemléleti és törvényességi. A vámbiztosítékról van szó, arról tudniillik, hogy a kormány 25 milliárd forintra emelte azt az összeget, amit vámbiztosítéknak nevez az indoklás. Ez a vámbiztosíték még nem a költségvetés pénze, ez tehát nem előleg, hanem letét, ez az importőr pénze. Ez a dolognak a szemléleti oldala, addig, amíg a pénz nem a költségvetésé, ne tekintsük formailag sem annak. Ebből a vámbiztosítékból természetesen, amikor a vámőrség, vámhivatal befizeti az áfát, a fogyasztási adót, akkor végül is közpénz, közbevétel lesz, de valójában ezt az összeget nem a vámbiztosíték és a vám soron, hanem az adóbevételek terén kellett volna előirányozni.
Ez a szakmai vita köztünk nem jelenti azt, hogy ez a 25 milliárd forintnyi előirányzat nem lehet valós, annál is inkább nem, hiszen mint utaltunk rá a véleményünkben, a vámhivatal belső számításai a feketegazdasággal kapcsolatos intézkedéseknek köszönhetően ezt az összeget reálisnak minősítette.
Az igazi gond tehát nem az adóbevételekkel és a vámbevételekkel van, hanem a privatizációs bevételekkel. Ez a kérdés nem csupán fiskális kérdés, hanem gazdaságpolitikai szempontból is komoly probléma.
Novemberben felhívtuk az Országgyűlés figyelmét arra, hogy az 1995-ös költségvetési törvényjavaslatban a privatizációs bevételek előirányzata megalapozatlan. Engedjék meg, hogy idézzem novemberi véleményünkből ezt a bekezdést, ami a következőképpen szólt: "A privatizációs bevétel költségvetést megillető 150 milliárd forintos előirányzata a kormány gazdaságpolitikájával összhangban áll, de megalapozottságát sem a szakmailag illetékes főosztály, sem a befizetésre kötelezett adatközlése nem támasztja alá. Az adatszolgáltatást meghaladó előirányzat tényleges elérése érdekében tett érdemi intézkedésekről dokumentumokat a fejezet felelőse nem tudott bemutatni." mondtuk ezt novemberben.
(9.40)
Most fél év után a kormány ismét szentesíttetni szeretné az Országgyűléssel a 150 milliárd forintos reményt. Ez azonban ma még inkább illuzórikusnak tűnik, mint ősszel a következők miatt.
Először azért, mert az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság általunk ismert üzleti tervei nem támasztják alá tavaly ősszel sem támasztották alá ezt az összeget. Ahhoz, hogy ez a 150 milliárd forint a központi költségvetésbe kerüljön, 220 milliárd forintot kellene privatizálnia, pontosabban 220 milliárd forint készpénzbevételre kellene szert tennie az ÁV Rt.-nek, hiszen van egy 70 milliárd forint körüli kötelezettsége, és ezen a 70 milliárdon belül van 18 milliárd forint tartozása a tavalyi évre vonatkozóan. A legjobb esetben is hiányzik 60-80 milliárd forint. De ez még nem a reális prognózis, hanem az ideális. A pesszimista prognózist nem ismétlem meg: leírtuk a véleményünkben.
A második probléma a megalapozottsággal kapcsolatban az, hogy a '90-es évek privatizációs bevételeinek a statisztikai adatai nem jogosítanak fel ilyen mértékű optimizmusra, hiszen a két utóbbi évben, '93-'94-ben realizált bevételek összege sem éri el ezt. 1993-ban 172 milliárd, '94-ben 135 milliárd forint privatizációs bevétel volt. Ez azonban nem mind készpénzbevétel, sőt, ennek a kisebbik része volt a készpénzbevétel.
A harmadik probléma, ami a megalapozatlanságot indokolja: az egész privatizációs helyzet megítélését nehezíti az a körülmény, hogy nincs olyan információs rendszer, amely bemutatná, hogy mennyi a privatizálható állami vagyon az ÁV Rt. tulajdonában. Hiszen közismert: sajnos nincs konszolidált mérlege az ÁV Rt.-nek. Talán ismert önök előtt, hogy két parlamenti bizottság sem tudta elfogadta az ÁV Rt. tavalyi beszámolóját ponto-sabban a '93-as évről szóló beszámolóját azért, mert a számviteli törvény előírásainak az nem felelt meg.
Az igaz, hogy az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság vagyona nem része az államháztartásnak, de mivel szoros összefüggés keletkezik a privatizációs bevételek befizetése és az államháztartás között, ezért talán célszerű lett volna a pótköltségvetési törvényjavaslathoz tájékoztatásként megadni azokat a számokat, amelyek alapján a nyilvánosság, az Országgyűlés láthatta volna, hogy mennyi az a vagyon és milyen összetételű, amiből privatizációs bevételek remélhetők.
Végül: az első négy hónap tényadatai sem adnak okot sok optimizmusra. Hiszen praktikusan nem volt bevétel, és a hátralevő nyolc hónapban vagy inkább fél évben hiszen a törvény hatálybalépése után egy jó félév lesz már csak hátra valóságos bravúrra lenne szüksége a kormánynak ahhoz, hogy ezt az előirányzatot teljesítse. Elképzelhető persze ilyen bravúr, hiszen végül is minden eladható; a kérdés csupán az, hogy mennyiért, és kinek, és milyen feltételekkel.
Tisztelt Országgyűlés! Közismert az, hogy az Állami Számvevőszéknek nem feladata a kormány gazdaságpolitikájának minősítése. Nem feladata tehát a privatizációs stratégia minősítése sem; ugyanakkor az ÁSZ-nak alkotmányos kötelessége ellenőrizni az állami vagyon kezelését, és amit most mondok, ez nem kis anakronizmus az állami tulajdonban levő vállalatok vagyongyarapító tevékenységét. Ezt várja tőlünk a hatályos alkotmány, tehát vagyongyarapító tevékenységet mond a hatályos alkotmány.
Ebből a kötelezettségünkből vagy dilemmánkból fakadóan hívjuk fel az Országgyűlés figyelmét az energiaszektorra. Két elvi kérdést szeretnék itt megemlíteni. Az egyik elvi kérdés az: szabad-e, indokolt-e privatizálni az energiaszektort? A másik elvi kérdés: ha igen, szabad-e, célszerű-e külföldi tulajdonba adni, és ha igen, milyen mértékig?
Hivatkozom ehhez a liberális közgazdaságtan atyjaként tisztelt Adam Smithre, aki 220 évvel ezelőtt írt főművében, "A nemzetek gazdagságá"-ban a következőket mondotta a kormány, illetve az akkori szóhasználat szerint, az uralkodó szerepéről. Azt mondja Adam Smith: "Az uralkodó feladata először megvédeni a társadalmat más társadalmak erőszakától."; tehát lényegében megfogalmazta a honvédelmi funkciót. Azt mondta Adam Smith: "A társadalom minden tagját meg kell az uralkodónak értsd: a kormánynak védenie a társadalom bármely más tagjától." Szükség van tehát közbiztonságra, igazságszolgáltatásra. És a harmadik, amiért az előzőket itt idéztem, az, hogy az állam feladata, az uralkodó feladata, a kormány feladata "létrehozni és fenntartani közműveket, amelyek létrehozása és fenntartása sohasem lehet bármely egyénnek vagy az egyének kis csoportjának az érdeke, mert a haszon sohasem térítené meg valamely egyén vagy csoport ráfordításait, holott az egész társadalom javára ennél ezek sokkal többet nyújtanak".
Napjaink nyelvére fordítva most már, ez azt jelenti számunkra vagy számomra , hogy a privatizációnak nem a klasszikus területe az energiaszektor.
De ha már privatizáljuk az energiaszektort mint stratégiai ágazatot, ki a vevő? Feltételezhetően jórészt a külföld, hiszen ott van fizetőképes kereslet. Teljes külföldi privatizáció esetén gazdaságilag függő helyzetbe kerülhetünk, ezért nyilvánvalóan garanciákra van szükség a szerződések megkötésekor.
Tisztelt Országgyűlés! Végezetül megköszönöm Akar államtitkár úrnak a munkánkról mondott elismerő szavait. Én is szeretnék egy kellemes hírrel szolgálni és ezzel befejezni a hozzászólásomat: örömmel jelenthetem az Országgyűlésnek, hogy az Állami Számvevőszék és a Pénzügyminisztérium vezetői és szakemberei között rendkívül korrekt szakmai kapcsolat alakult ki, ami annak ellenére rendkívül termékeny és mindkét fél számára hasznos, hogy vitáink vannak-lesznek. Azt gondolom, ezek a viták jók arra, hogy egymástól kölcsönösen tanulva, végül is a szakmai fejlődést és a problémák megoldását elősegítsük vele.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)