Szabad György (MDF)

1995. május 7.

DR. SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Könnyű lenne visszaidézni az általános vita elején mondott felszólalásomnak azt a mozzanatát, hogy nem véletlen az érdektelenség nyilván nem a jelenlévőket akarom sérteni ezzel a vitában, amit egyes könnyelműek úgy ítélhetnek meg, hogy: az Országgyűlés, íme, a téma kimerítése előtt kimerült, a gyorsított menet indokolt, hiszen a felszólalók fogynak. Akkor azt mondottam, ennek a fő oka az, hogy a vitának nincsen igazi tétje: eldöntött kérdésekről vitatkozunk jórészt, harmadlagos jelentőségűek módosítására van esetleg remény.Hadd mondjam azt, hogy a vita azóta lefolyt menete vagy akár a ma esti helyzet ennél is többet mutat: a javaslat haldoklik. Haldoklik, keletkezésének szerves hibái miatt és amiatt, mert a közben elkerülhetetlenné vált, nyílt és áttételes jelzések utalok a pótköltségvetésre világosan mutatják, hogy valami módon megroppant a kormányzati szándék, a csatolt ígéretek az előttem szóló helyesen utalt az egyik legfontosabbra: a modernizációs programra hiányoznak, a viszonyítási pontok felpuhultak; a tekintetben, hogy mindebből mi az, ami végül is törvényszövegbe kerül, még inkább mi az, ami átmehet a gyakorlatba, bizonytalanságban van nemcsak az ország, de maga az Országgyűlés is.

Nagyon röviden szeretnék csak erről az általánosságról szólni. Emlékeznek, 72 százalékos szavazati aránnyal, a pártprogramokon felülemelkedni kívánó kormányprogram teljes biztonsággal jelölt meg célokat, és a közönség bízott mindabban, amit ehhez csatoltak: hogy a célok világosan megjelölésre kerülnek, a célok megvalósításához szükséges eszközök, szaktudás, iránymutatás egyértelmű lesz, a tőke egy végre, állítólag a korábbit megsokszorozó ütemben végrehajtandó privatizáció révén előteremthető, a szellemi és fizikai munkaerőt jelentő gárdában megvan a képesség, a felkészültség a végrehajtásra.

Nem akarom végigzongorázni, hogy milyen súlyos csalódások érték a kormányban bízókat, bel- és külföldön, mindennek a megvalósításában. Most térünk át a részletekre, s noha az előbb is elhangzott biztató szó, hogy: tessék megtenni a módosító javaslatokat igen nagy önbizalommal hallottuk ezt az elején , minden kérdésben várják a bírálatot, a módosítást; a terv olyan nagyszabású, és ugyanakkor annyira rugalmas, hogy semmi akadálya nem lesz, hogy a kormányzat mindazt, ami jó a javaslatokból, adaptáljon, és a kidolgozott tervbe beillesszen. Ki beszél ma már erről?

De úgy gondolom, hogy nem ennek a puszta felsorolása az, ami most számomra lehetőségként adódik, hogy jelezzem mindennek a megbotlását, hanem sokkal inkább az, ami ma délután is vagy estefelé már elhangzott, hogy itt igenis, egy hibás mechanizmus működik vagy az fenyeget , ördögi kör, circulus vitiosus.

Engedjék meg, hogy futtában áttekintsem, miért is pecsételi meg a törvényjavaslat sorsát mindez. Mi is kell ahhoz, hogy bel- és külföldi bizalom legyen? Az előbb felemlítettek mellett mindenki mondta, mindenki tudja stabilitás kell. A stabilitás feltétele az, hogy tovább érvényesüljön az előző pontok iránti bizalom bel- és külföldön.

De nézzük ezt a szigorító javaslatsorozatot! Ez csak nagyon szigorú egyesek által kívánatosnak ítélt rendszabályok árán valósulhat meg. A romló viszonyok, a fenyegetés, a bizonytalan pontok árnyékában vajon milyen szigorító intézkedések és azoknak az esetleg kívánatosnak ítélt, belügyminiszteri segédlettel végrehajtott kemény keresztülvitele erősíti a bizalmat, s teszi realizálhatóvá a szigorított csomag kemény végrehajtását? Milyenek? Amennyire a közhangulatot figyelő, objektív és szubjektív források egyaránt megítélik, a hangulat nem a bizalom erősödését mutatja a kormányzat és intézkedései iránt, hanem éppen a romlását. Ha a stabilizáció jelei nem mutatkoznak, vajon lehet számítani közvetlen, zöldmezős külföldi beruházásra, vagy a privatizációs feltételek javulására, eredmények a várt eredmények realizálására?

(19.40)

Aligha. Ezeknek a fokozatos romlása, elmaradása, az egész csomag hézagossá válása vajon nem az instabilitást fogja fokozni? Mivel fognak az instabilitásra válaszolni? Kemény stabilizáló intézkedésekkel? Vajon nem haladnak lépésről lépésre egyikkel felelni akarván a másikra még az ördögi körnek a mélyére? Vajon őszintén hiszik, hogy van egy olyan pont, ahol ezt az egész lejtmenetet hegymenetre lehet változtatni? Nem hiszem. A dolognak nagyon rosszak a perspektívái.

A diagnoszták közvetve itt is elhangzott már, mégpedig ugyanebben a hasonlatrendszerben, talán nem is csak ellenzéki oldalról egyre súlyosabbnak látják a kórt, egyre kevésbé jónak a beteg állapotát, egyre nehezebbnek azt, hogy a reorganizáció bekövetkezzék.

Mitől várnak itt fordulatot? A külföld bizalmától? Hiába voltak az első udvarias gratulációkhoz fűzött önbizalom-gyarapító remények: aki egy kicsit is tájékozódik, az látja ezeknek a szertefoszlását. S legyünk csak nagyon őszinték, vegyünk csak néhány szembetűnő tényt:

HungarHotels ügy: bármennyire is gyorsan akarták a mélyre kaparni, nem sikerült; a privatizáció eddigi nulla eredménye; a költségvetés kátyúba jutása; a pótköltségvetés már sok sebből vérző pótköltségvetés hihetetlenül korai benyújtásának szükségessége... És nem akarom folytatni, pedig nagyon hosszú a lajstrom. Mindezt jegyzik külföldön. Aki ismeri a pénzt nyújtó lehetséges forrásoknak a bizalmatlanságát, az tudja, hogy egy Budapest Bank körüli egyelőre csak feszültség hogyan ernyeszti a beruházókedvet.

Nem akarok hosszú példával élni. Vezettem küldöttséget Japánba, ami után az alig remélt első szamuráj-kölcsönt megkaptuk de minden adatunkat a Ken Tan Dren aggastyánjai táblázatokon ellenőrizték. Mindenre rákérdeztek. Mindenről tájékozottak voltak. Ott nem lehet reményekről beszélni: ott csak a tények számítanak és ezek a tények most nagyon kedvezőtlenek.

Engedjék meg, hogy a késői órára tekintettel és arra, hogy már 12 perce beszélek ezt az áttekintést ne folytassam! Ha nem találnak az eddigieknél, a szigornál jobb eszközt, akkor a válság most csak a csomag válsága tovább fog mélyülni, mert minden lépés az egyik irányba nehezíti a másikat. Ha a munka frontján próbálnak segíteni az értelmiségiektől a kétkezi munkásokig, akkor nem fogják kifizetődőnek látni a szigorításokat, mert engedniük kell belőle; ha a szigorításokat veszik komolyan, a másik oldalon lazulnak meg a stabilizáló tényezők. Mégis, engedjék meg, hogy egyetlen ponton konkrétan a Kónya Imre által jelzett egyik kérdésben egy lépéssel továbblépjek annak érdekében, hogy talán ezzel segítsem a habozókat rádöbbenteni arra, hogy olyanra vállalkoztak, ami nemcsak nem kifizetődő, ami nemcsak objektíven aggályos. Mécs Imre hosszan és megnyerő érzelmességgel beszélt a demográfiai kérdésekről, amit már sokan érintettek. Engedjék meg, hogy én egy másik oldalról közelítsem meg!

Egész jogrendszerünkről van szó. S azt kell mondanom: remélem, a gazdasági szakemberek sem fognak rálegyinteni, mert ha igazán mélyen ismerik Nyugatnak és a gazdag Keletnek a gazdasági világát, tudják, hogy a haszonelvűség néha fügefalevélként is, de nagyon legalábbis látszatra komolyan véve és komolyan megkövetelve halad párhuzamosan bizonyos erkölcsi problémákkal, különösen akkor, ha ezeknek a római jogig visszamenő fedezetük van. Itt én gondolok Kónya Imre említette, ezért utalok most rá bizonyos intézkedések visszamenőleges feltételeire, és arra, hogy ha ezeknek a konzekvenciáit nem vesszük figyelembe, nemcsak morális, hanem minden vonatkozást átható súlyos kárt okozunk.

Előbb talán a könnyű változatot! Túl azon, amit itt sokaktól hallottunk a felsőoktatásban, még egy észrevételt szeretnék tenni a tandíjjal kapcsolatban. A tandíj a meghozott korábbi törvényben bizonyos feltételekhez van kötve. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, és senki nem kecsegtet már teljesítésük lehetőségével, akkor egy óriási moralitási kérdést vetnek fel:

Az a hallgató, aki most harmadik évfolyamát tapossa, amikor beiratkozott az egyetemre, annak reményében, sőt, tudatában volt, hogy ha teljesíti az egyetemi követelményeket, akkor ingyen vagy óriási kedvezményekkel juthat a diplomához. Ez a római jog óta tulajdonképpen egy íratlan szerződés. A beiratkozása idején fönnálló feltételek között mivel nem kapott jelzést arra, hogy ezek a feltételek megváltoztathatnak egy íratlan szerződést kötött a felsőoktatás fenntartóival. Ha a felsőoktatás fenntartói ezt az íratlan szerződést menet közben megváltoztatják, anélkül, hogy pótolnák a szerződés megváltoztatott mozzanatát, bírható feltételekkel, akkor szerződésszegést követnek el. Nem akarom még súlyosabb fordulattal jelezni, hogy mit változtatnak meg nem a római jog óta érvényes morális feltételekkel... S ha már az ókornál vagyunk, nem megyek időben messzire, kérem, Laokoón jut eszembe, aki hiába próbálja a két fiát menteni; a vízből a kígyók rájuk tekergőznek és fojtogatják őket. Az egyik paragrafust legyúrják, de a másikat nem tudják.

(19.50)

Még sokkal súlyosabb a másik, amire hivatkozni szeretnék, és ha nem lesz más, módosító indítványt fogok benyújtani ezzel kapcsolatban.

Március 12-én este, de főleg másnap tudhatta meg a magyar állampolgár, hogy gyermeke születése esetén megváltoznak a gyermek felnevelésének, eltartásának feltételei. Akkortól tudta. Ha családtervezésében akkor eljutott ahhoz, hogy ezt mérlegelve úgy döntsön a szülőpár, hogy most nem vállal gyermeket, el lehet mondani, hogy nagyjából tudatában volt persze azóta sok meglepetés is érhette annak, mi vár rá. De mi van azokkal a gyermekekkel, akik már útban voltak, amikor március 12-ét követően nyilvánvalóvá vált ez a körülmény? Az ő szüleik is egy meg nem kötött szerződés alapján, egy meglévő feltételrendszer keretei között vállalkoztak a gyermekre. Lehet most a terhesség ennyi, annyi és további hónapjában új feltételeket állítani? Vajon nem egy virtuális szerződés megszegéséről van szó a hatalom részéről?

Én tehát ezt a morális, de nem egyszerűen valamiféle elvont moralitást görgető kérdésnek, hanem olyannak tekintem most nem megyek bele ennek a fejtegetésébe , ami következményeiben egész jogrendszerünkre kihathat, és ha bármelyik ponttól mi szegjük meg azt, amire építkeztünk, az nagyon veszélyes következményekkel jár. Úgy gondolom korrigálhatónak, hogy mondjuk ki: a terhesség megfelelő napjait március 12-éhez hozzászámítva lehet csak elkezdeni ha a többség a maga felelősségével megszavazná ezeket a javaslatokat a megszorítást.

Nem hiszem, hogy a megszorító intézkedések tervezői gondoltak rá, de a történelem úgy hozta, hogy ha a terhesség átlagosan 280 napját március 12-éhez hozzászámítjuk, akkor majdnem az év vége jön ki: 294 nap van március 12-től számítva, tudva, hogy a kihordási időnek is lehet változása. Ha más fel nem vállalja, én javaslom, merészelem felvállalni, hogy amennyiben a többség megszavazná, vállalva a felelősséget érte a megszorításoknak e vonatkozásban a kezdő napja december 31-e legyen. Jelképes is, de nemcsak jelképes. Gondolnunk kell arra, hogy a törvényhozásnak nem a pillanat korlátai közé kell zárkózni, hanem a távlatokkal kell törődni és ez mindenben áll: a két példában, amit felhoztam és minden egyébben, különben ez a törvényjavaslat nemcsak a "szigorú" jelzőt fogja magán viselni következményeivel együtt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)