Fekete György (MDF)
FEKETE GYÖRGY (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is a Bokros-féle labilizációs programról szeretnék beszélni, amelynek része a kultúra számára adott pénzek igen rafinált csökkentése is. Tegnap ezért újra végigolvastam a kormányprogram kulturális fejezetét, hogy a közeget visszaidézzem magamban, és dr. Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter dolgozatát "A kulturális kormányzat elvei és teendői" című, szakanyagnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető írását.
Az olvasás eredménye az a megállapítás lett, hogy ha van területe a baloldali kormányzásnak, ahol kapkodásra, tétova útkeresésekre, látványos baklövésekre és az érdekegyeztetések előtti futva menekülésre jellemző a helyzet, ahol semmi sem történik, akkor ez a kultúra területe. Ez a ténykedés négy szempontból lehet észrevételezhető. Először gazdasági, aztán szerkezeti, aztán szakmai szempontokból tehát kulturális szempontokból és a politikai következményeket tekintve. Mindezeket azért kell megbeszélni egy kicsit, hogy a labilizációs csomag képtelensége minél nyilvánvalóbbá váljék a kulturális aspektus oldaláról is.
Újfajta gazdasági megközelítésekről a parlament és az érdekegyeztetési mechanizmus résztvevői mind a mai napig nem tudnak. Nincs a közelgő államháztartási reformmal kapcsolatban vitára előkészített kulturális elképzelés. Tudjuk, hogy az államháztartás reformja természete szerint fogja kikezdeni a költségvetési intézményeket. Márpedig a kultúra szinte teljes intézményrendszere, intézményvilága ilyen.
Már régen meg kellett volna történnie a szükséges és lehetséges források feltérképezésének. A kormányprogram például a privatizációs pénzekből való részesedést tűzi ki célul a kultúrában.
Ebben sincs előrelépés, hiszen maga az egész privatizáció mélyrepülésben van, s ez megadja a kegyelemdöfést ennek az elképzelésnek is. A pótköltségvetés elvont milliárdjai ugyancsak a késlekedés, az amatőrség, a kalandorság politikájának tragikus áraként tekinthetőek, megkezdődött a létezés küszöbhatára alá való merülés a kultúrába anélkül, hogy az erre hivatottak, az elszenvedők számára bármit is mondani tudnának a jövővel kapcsolatban.
A pénzügyi terror sohasem látott méretekben telepedett rá a Szalay utcára. Bokros Lajos remek partnerre talált minisztertársában, dr. Fodor Gáborban, aki, mint tudjuk, a tandíj dolgában is a mániákus határig doktriner.
Szerkezeti szempontból vizsgálva a dolgot, a magyar kultúra szerkezete, intézményrendszere arányos, működőképes, szakemberekkel jól ellátott. A történelmi idő azonban természetesen állandó gondozását kívánja meg, finom hozzáigazításokat igényel egy teljesen megváltozott társadalmi és politikai közeghez. Ez sem kezdődött még el. Szakminisztere a másság, saját mássága teoretikus problémáinak megoldásával van elfoglalva még a legnagyobb nyilvánosság előtt is, és nem az intézményrendszer állandó megújításával, sallangjainak leválasztásával, új tennivalóinak megfogalmazásával. Vagyis nincs kulturális törvénykezés, ami az új helyzetnek megfelelően a könyvtár, a levéltár, a múzeum, a műemlékek, a közművelődés, a színház, a média ügyeit rendszerbe foglalná és újra elhelyezné az ország életébe és a kulturális lét struktúrájába. Az ezzel kapcsolatos miniszteri infantilizmusból ma kemény leckét kaphattunk a kérdések órájában.
Létrejön tehát egy új banki, jogi, közgazdasági, vagyoni, ipari struktúra, és szinte törvényen kívüli kiszolgáltatott állapotban maradnak a kulturális intézmények, államiak és önkormányzatiak egyaránt. E tekintetben egészen súlyos a kötelességmulasztás.
Szakmai szempontból:
Az előbbi két rövid vizsgálat nem is mutathat más eredményt, mint a kultúra és a művészet területeinek fogyó presztízsét, csökkenő javait és a pénznek, s nem a teljesítménynek a piedesztálra emelését. A kultúra lényegéről és fontosságáról már könyvtárnyit írtak, a Bokros-csomag viszont igazán nem kulturális jelenség. S ebben nem az a baj, hogy a miniszteri frazeológia nem kultúra természetű, hanem annak a negatív nézőpontja. A kultúra ugyanis a múltnak, a jelennek és a jövőnek évezredeken át épülő értékpiramisa, aminek nem lehet kikapkodni az alapköveit.
A kultúra vizeinek elapasztása nagyobb bűn, mint a folyók folyásirányának megfordítása. A kultúra elleni támadás olyan abszurdum, mintha a szülni vágyó anyába visszatuszkolnák az éppen megszülető gyerekét.
Az értelmiség láthatóan le is bénult. A charta néma, nem a családi pótlékért, a gyesért és a gyedért gyülekezik újra, hanem Róbert bácsi konyhájának ismétlésére áhítozik. A sajtó szerepzavara ez ügyben is érezhetően fokozódik. Vannak ugyan, akik Magyarország kitalálásába kezdtek, valószínűleg annyira lemondtak a létező Magyarországról.
A kultúra autonómiája a kultúra szabadesésébe torkollik, a gondoskodás felszámolásába. Pedig, ha a figyelem és a támogatás egy kicsit is hamarabb marad abba, mint ahogy azt a polgár teherbíró képességének növekedése és igényessége követni képes, egy rendszerváltozás kataklizmája után pláne, akkor a magyar nép legnagyobb identitásőrző területe, a kultúra válik omlásveszélyessé, és szakmai szereplői végletesen kiszolgáltatottá.
(22.50)
Már láthatóak ennek a jelei a magyar értelmiség fokozódó félelmében. Alig merek arra gondolni, hogy nem ez-e a cél.
Politikai következményei tekintetében a legsúlyosabb lépés a Bokros-féle gazdasági labilizációs program, benne az a tervezett lépés, hogy a szerzői jogvédelem alá eső kifizetéseket 44 százalékos tb-járulékoltatással sújtja. Úgy tűnik, a lépés megfelel a Művelődési Minisztérium kultúrpolitikájának, amelynek fő jellemvonásai közé tartozott eddig is először átszervezni, aztán gondolkodni, először lépni, aztán kivédeni az elmulasztott érdekegyeztetések viharait, késlelteti a törvénykezést, hogy a törvénybe a közben létrejött állapotokat lehessen visszaírni, a közalkalmazotti létszámleépítések ürügyén elvégezni a személyes tisztogatásokat, az oktatás szűkítésével az általános műveltség és tanultság csökkenésébe belenyugodni, helyenként törvénykísérletekkel burkoltan támogatni is azt, a különbözőségek iránti tolerancia ürügyén folyamatosan és szisztematikusan gyengíteni a nemzetben mindazt, ami azonos és ami közös, gyengíteni a családot, hogy egy másfajta nemzetszerkezet jöhessen egyszer létre; segíteni az álliberális tehetős elitet abban, hogy uralmi helyzetét minden nappal erősíthesse az esélyegyenlőtlenséggel sújtott többség felett. Ez az értelmiségi kiszolgáltatottság lassan közismert stratégiája. És ezek azok a körülmények, amelyek ismerete szükséges a továbbiakhoz.
Engedtessék meg nekem, hogy egy, az említett törvényjavaslat elleni tiltakozás szövegét szó szerint is felolvassam. A tiltakozást a tizenkilenc legfontosabb kulturális és művészeti szervezet jegyezte. Idézek: "A kormánynak az a szándéka, hogy a honoráriumokat társadalombiztosítási járulékkal sújtja, előkészítetlen, hatásaiban végiggondolatlan, a magyar kultúra számára elviselhetetlen, valójában kettős adóztatást jelent. Ellentételezést, vagyis a tiszteletdíjakból keletkező jövedelmek tb- és nyugdíjalapként való figyelembevételét nem tartalmazza a tervezet. Olyan kötelező járulék bevezetését tervezik, amelynek fejében senki semmilyen ellenszolgáltatást nem kap, következésképpen a törvényjavaslat alkotmányellenes. A joggal elvárható előzetes érdekegyeztetés hiányában a tervezett intézkedések derékba törik a szellemi élet önkéntes társadalombiztosítási rendszerének az 1993-ban meghozott törvények alapján megindult kiépülését. Egy ilyen törvény oly mértékben növelné a költségeket, hogy a magyar kultúra intézményei kilátástalan helyzetbe kerülnének és finanszírozhatatlanná válnának. Ebben a formájában a tervezet elfogadhatatlan. A magyar kultúra érdekvédelmi szervezeteinek képviselőiként tiltakozunk az intézményeinket súlyosan terhelő, a szellemi élet egészét megbénító törvénytervezet ellen." Aláírói: Képzőművészek, Iparművészek és Művészeti Dolgozók Szakszervezete, Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Magyar Artistaművészek Szakszervezete, Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége, Magyar Írószövetség, Magyar Írók Szakszervezete, Magyar Lapkiadók Egyesülete, Magyar Public Relation Szövetség, Magyar Színházművészeti Szövetség, Magyar Színész Kamara, Magyar Újságírók Szövetsége, Magyar Zeneszerzők Egyesülete, Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, Megyei Jogú Városi Tévék Egyesülete, Művészeti Szakszervezetek Szövetsége, Sajtószakszervezet, Szabadtéri Játékok, Szoftverügynökség Kft., Táncművészeti Kamara.
Általam most ez ellen emeli fel szavát a Magyar Demokrata Fórum is, és az említett javaslat visszavonását sürgeti. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)