Kósa Lajos (Fidesz)

1995. május 8.

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm a szót.

A köznyelv által elég szerencsés módon Bokros-csomagnak nevezett törvénycsomag vitájának összefoglalójaként a Fidesz véleményét ketten fogjuk önöknek tolmácsolni. Elsőként nem a program részleteibe szeretnék belemenni, hanem egy olyan aspektusát szeretném idézni, ami eddig, úgy érzem, egy kicsit elkerülte a figyelmünket.

(11.30)

Tekintettel arra, hogy a Bokros-csomag gazdaságpolitika, a nevében is benne van az, hogy nemcsak gazdasági kérdésekről van szó, hanem politikaiakról is, illetve hogy minden gazdasági program annyit ér, amennyit politikai értelemben meg lehet belőle valósítani. A legbriliánsabban kidolgozott és szakmailag legjobban alátámasztott programok is rosszak lesznek és kivitelezhetetlenek, ha nincsen megfelelő politikai és hadd mondjam így pszichológiai tőke a megvalósulásukhoz. Éppen ezért szomorúan kell önöknek azt a véleményemet elmondanom, hogy úgy ítélem meg, ez a Bokros-csomag ebben a politikai, pszichológiai értelemben meghalt, sőt megszületése előtt sem volt esély arra, hogy ez megvalósuljon.

Miért mondom ezt? A Horn-kormány nem a Bokros-csomag életbelépésével vagy benyújtásával kezdte meg működését, és tekintettel arra, hogy a kormány egészét a miniszterelnök úr fémjelzi és szimbolizálja, hiteltelen ennek a kormánynak minden olyan intézkedése, amely megszorításokra, türelemre és a költségvetési hiányra hivatkozván újabb terhek kirovásának elviselésére szólítja fel a lakosságot vagy a választópolgárokat. Egyszerűen azért, mert a Bokros-csomag benyújtása előtti időszakban számos olyan politikai jellegű pénzosztás, felesleges kiadások vállalása következett be e kormány történetében, amely hiteltelenné teszi most ezt a programot.

Gondoljunk csak arra a nagyon vitatható intézkedésre, a néhai Lenin Kohászati Művek reorganizációjára elkülönített több mint húsz milliárd forint sorsára . Úgy hiszem, az akkori viták világosan rögzítették azt az álláspontot és ezt a szakma is támogatta , hogy az a reorganizációs program merő pénzkidobás, nem szabad így a néhai Lenin Kohászati Műveket reorganizálni. Az a húsz milliárd azonban mind a mai napig ennek a kormánynak a büdzséjét, számláját terheli. Gondolom, ennek az összegnek a kiadása azért lett szükséges, mert a választási kampányban az ott induló képviselők megígérték, hogy reorganizáció következik be ebben az ipari térségben. S hogy a legrosszabb módját választotta ennek a reorganizációnak ez a kormány, az megér egy külön misét, mindenesetre az világos, hogy az ilyenfajta akciók hiteltelenné teszik a mostani kormányzati kérést, miszerint az újabb terhek elviselésére kérik a polgárokat.

De gondolhatunk másra is, mondjuk a szociális elosztó rendszert illetően. Az önkormányzati választások előtt a kormány nem látszott habozni, hogy a rá törvényben kirótt szociális kiadásokat kifizesse. Egész egyszerűen emlékszünk arra a szocialista vezérszónokra, aki saját maga beszédétől meghatottan követelt még nagyobb szociális kiadásokat az egyébként törvényben előirányzottnál, és került ez a költségvetésnek szintén több mint húsz milliárdjába. Azt hiszem, ezek az akciók nem magyarázhatók mással, mint egyszerűen azzal, hogy úgy látszik, ha választások előtt áll a Horn-kormány, akkor nem számít a gazdaság rossz helyzete, nem számít a nemzet nehéz helyzete, és nem számít a felelősségvállalás, gátlástalanul szavazatokat kell vásárolni, kerül amibe kerül. És igenis kimutatható és bebizonyítható, hogy a Horn-kormány a Bokros-csomag előtt 50 milliárd forintnyi összeget költött el kifejezetten ilyen célzattal. Nem magyarázható mással ezeknek az összegeknek a vállalása. Ha valaki mással próbálja ezt magyarázni, akkor azt kell állítani a kormányról, hogy hozzá nem értő emberek ülnek benne, nem tudták, hogy az ország milyen állapotban van. Vagy nem voltak tisztában azzal, hogy esetleg később, amennyiben a szociális rendszert mégis át kell építeni, akkor kívánatos lenne egyensúlyt teremteni a különböző ellátórendszereken belül, és nemcsak, mondjuk, a kisgyerekesek és a fiatal házasok életét segítő szociális intézkedéseket visszavágni, hanem igenis minden réteg terheit egyenlően kell valamilyen módon elosztani. Azt hiszem, hogy ezt pontosan tudták a szocialista képviselők, illetőleg a kormány, az ember feltételez is róluk ennyi hozzáértést.

E pénzek kiadása kifejezetten politikai szempontú. Éppen ezért akkor, amikor bármilyen meghatottsággal ideáll elénk, az ellenzék vagy a választópolgárok elé ennek a kormánynak, a Horn-kormánynak valamelyik minisztere és elmondja, hogy mi a helyzet, és megértést, türelmet kér, újabb terhek vállalását, az ember azt mondja: és mi történt három hónapja? Ugyanezek a miniszter urak nem látták ezt a helyzetet? Vagy azt gondolják, hogy a lakosság, a polgárok és az ellenzék megértéssel veszik tudomásul, hogy amikor önkormányzati választások vannak, akkor szavazatokat kell venni, kerül amibe kerül, 50 milliárd nem számít, utána összeomlik a költségvetés két hónap alatt, ami rekord a Magyar Köztársaság történetében, ez nem számít, hanem most februárban megértéssel kell fogadni azt, hogy a szociálpolitika vagy a gazdaságpolitika, az ország nehéz helyzete azt kívánja, hogy megszorító intézkedéseket hogy is mondjam a nemzet érdekében a lakosság, az ellenzék fogadjon el.

Úgy gondolom, hogy ez a magatartás oly mértékben hiteltelenné teszi ezt a gazdaságpolitikát, hogy ha még az egyes elemeivel egyébként lehetne egyetérteni és vitatkozni vele, akkor is azt kell mondanom és őszintén mondom, ez engem szomorúsággal tölt el , hogy sajnos a Bokros-csomagot megelőző időszakban ez a kormány felélt akkora politikai tőkét, ami most nem teszi hitelessé ezt a magatartást. Ilyen értelemben pedig teljesen meg tudom érteni azt a polgárt, aki azt mondja, hogy akkor, amikor a szavazatomra van szükség, akkor jön pénz, akkor különböző rétegeket meg lehet vásárolni, és lehet beszédeket tartani azzal kapcsolatban, hogy ilyen meg olyan emelések szükségesek a különböző szociális ellátó rendszerekben, amikor pedig nincs rám szükség, kiveszik ugyanezt a pénzt a zsebemből. Ezt én elutasítom, és azt hiszem, hogy a magyar polgárok többsége ezzel így van.

Éppen ezért azt hiszem, hogy ez a program a gazdaságpolitika politikai értelmében egyszerűen nem tud hiteles lenni, és ez óriási probléma, úgy ítélem meg. Nem önmagában azért, mert most akkor a szocialista liberális koalíció megnyerte az önkormányzati választásokat, a választópolgárok valószínűleg abban az időpontban helyesen döntöttek, mert így döntöttek, ezt minden politikusnak el kell fogadni.

Azonban azt hiszem, nagyon nagy baj, hogy a kormányzatnak nincs ma már és azt hiszem, ezt nyugodtan lehet állítani , akkora politikai tőkéje, hogy egy az ország érdekében egyébként nagyon fontos stabilizációs programot politikai értelemben keresztülerőltessen. Ha belenézünk ebbe a programba, ennek a részleteibe, azt hiszem, hogy az eddig elmondottakat alá lehet támasztani.

Gondoljunk csak arra, hogy mindenki arról beszél ebben az országban, és ez igaz is, hogy a szociális rendszert valamilyen módon karcsúsítani, ésszerűsíteni kell. De kérdezem én, aki egy ilyen dologba belevág, vajon helyesen teszi-e, hogy a lakosság jelentős részét nagyon hátrányosan érintő és, mondhatom, megdöbbentő módon érintő politikai és gazdaságpolitikai lépéseket tesz, gyed, gyes satöbbi akkor, amikor egyébként a szociális ellátó rendszer intézményi részét érintetlenül hagyja, és csak fenyegetik mondjuk a tb-önkormányzatot azzal, hogy amíg én pénzügyminiszter leszek, márpedig tb-nek vagyon nem adunk. Ez szerintem megint egy olyanfajta politikai nem is tudom hogy mondjam: dilettantizmus? vagy balkezűség?, ami hiteltelenné teszi ezt a politikát. Mert igaz, elfogadom, valóban be kell vezetni a rászorultság elvét a különböző szociális rendszerekben, ezt nem is vitatom, nem is lehet vitatni, sőt azt is messze elismerem, hogy az egész szociálpolitikát át kell építeni. Mert lássuk be, hogy ennek az országnak és ebben a diagnózis megint helyes, nem vitatja azt hiszem senki a gazdasági teljesítménye ezt a fajta kiadási struktúrát nem támasztja alá, ezt alá lehet írni bármikor, igaz.

De akkor kérdezem én, mit szóljak arra a kormányzati előterjesztésre, amely a gyes visszavágásával annyit tervez megspórolni, amennyit egyébként a tb-önkormányzat új székház építésére kiad egy év alatt habozás nélkül vagy néhány év alatt.

És kérdezem, hogyan lehet hiteles az a társadalombiztosítási politika és szociális intézményrendszer-átalakítás, amely egy oldalról azt mondja, hogy a vállalkozók ezután 25 napot fognak fizetni betegszabadságként a dolgozóiknak, más oldalról pedig ugyanezek a vállalkozók azt mondják, hogy ez nagyon szép, és milyen szép tb-székházak épültek, egyébként nemcsak az Árpád-híd pesti hídfőjénél, hanem szerte az országban. Hogyan is működik akkor ez a tb-önkormányzat? Tulajdonképpen mi is a társadalombiztosítás? Hiszen azért fizetek be pénzt, mert nekem szolgáltatás jár, majd évről-évre ezt a szolgáltatást megszüntetik vagy átteszik máshova, hogy más fizesse, viszont az egész rendszer érintetlenül marad.

Őszintén szólva ez is csak egy példa arra, hogy az egész rendszer ebben az értelemben nem kezelhető. Mit akarunk megtakarítani akkor, amikor a nagyon kemény és nagyon hátrányos szociális intézkedéseket a kormány megteszi és az egész kérdés velejét érintő társadalombiztosítás érintetlen érintetlen, ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az az intézmény, amely összehasonlíthatatlanul több pénzt költ el, rosszabbul működik, mint az egész csomag, amit ezzel a kormány meg kíván takarítani.

(11.40)

Ebben az értelemben nemcsak politikailag, hanem szakmai oldalról is hiteltelen ez a törekvés. Itt kell még egyszer hangsúlyoznom azt, hogy ez roppant nagy baj nagyon nagy baj! Nem azért, mert a kormány rosszul működik, hanem azért, mert a probléma továbbra is fennáll. De ennek a kormánycsomagnak a beterjesztésével ez a kormány már annyi konfliktust vállalt látjuk ezt az önök sorain belül is, gondoljunk csak a szakszervezet által benyújtott, alternatívnak mondott elképzelésekre , amely mellett az igazi feladatához nem is fog tudni hozzákezdeni.

Hogy egy példával éljek, ez egy olyan dolog, mint amikor valakinek el kell lapátolni egy nagyon nagy hegyet, és mindjárt eltöri a lapát nyelét nagy igyekezetében valószínű, hogy akkor nem fog sikerülni neki ez a dolog. Lássuk be, ez a kormány ezzel a Bokros-csomaggal, ami nem egy nagy falat egyébként az egész problémahalmaz tekintetében, olyan mennyiségű konfliktust vállalt, ami egészen megkérdőjelezi az eredményességét, és nemcsak ennek, hanem a későbbi államháztartási reformnak. Ezért is mondta azt a Fidesz vezérszónoka, hogy ez a kormány ezzel a programmal megbukott, ez így nem fog menni, politikai értelemben nem fogja tudni végrehajtani a kormány.

Engedjék meg, hadd mondjam azt, ezt az állítást politikai oldalról is tények támasztják alá. Önöknek olyan többségük van a parlamentben, amilyen nagyon kevés kormánynak volt eddig a Magyar Köztársaság történetében, egész pontosan nem volt másnak: kétharmados többségük van. Ezzel együtt nem tudtak a Ház elé tenni egy olyan költségvetést, ami ne bukott volna meg két hónap alatt. Politikai értelemben nem tudták ezt megtenni! Ez egy olyan tünet, amely mutatja ennek az egész gazdaságpolitikai megszorító intézkedéscsomagnak a rákfenéjét.

Éppen ezért én hadd fejezzem ki ezt a nem is tudom, hogy hívjam rendkívül nehéz helyzetből adódó kényszert, ami az ellenzéki politikusokat terheli. Senki nem vitatja azt, hogy kell stabilizáció, senki nem vitatja azt, hogy ennek az országnak a gazdaságpolitikája, a szociális ellátórendszere és még mondhatnám tovább változtatásokat igényel. De mindenkinek, aki gazdaságpolitikával foglalkozik, tudnia kell, csak annyit ér az egész elképzeléscsomag, amit meg tud valósítani belőle. E kormány eddigi története szemmel láthatóan azt az elképzelésünket támasztja alá, hogy ez nem fog menni. Lehet, hogy keresztül lehet verni néhány elemét, és át lehet verni így csomagban beterjesztve, mert talán elemenként még az önök képviselői sem szavaznák meg a gyed eltörlésétől kezdve nem tudom, meddig a különböző megszorító intézkedéseket. De hogy ezzel a csomaggal önök nagyon nagy hendikepet tettek az államháztartási reformra ami az igazi kérdés , valamint a társadalombiztosítás reformjára ami az igazi kérdés , az kétségtelen. Éppen ezért ebből a szempontból teljesen érthető volt az ellenzéknek az a kérése, hogy gondolják meg ezt a dolgot, és álljanak elő az igazi megoldással, mert ez nem jó másra, ez a Bokros-csomag arra jó, hogy a politikai tőkéjüket feléljék, és az igazi problémákat pedig nem oldja meg.

Ezzel a gondolattal elemzésünk első felét be is fejezném, és átadom a szót Deutsch Tamásnak.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)