Varga Mihály (Fidesz)
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A parlament törvényhozási menetrendje ritkán ad arra lehetőséget, hogy a Ház megemlékezzék évfordulókról, napokról, amelyek döntő hatással voltak a magyar történelem alakulására. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy most napirend után, nem akadályozva a törvényhozási menetrendet, egy olyan évfordulóra emlékeztessek, amely századokra befolyásolta egy kisebb régió, szűkebb pátriám életét. Ebben az évben ünnepeljük ugyanis a jászkunok megváltásának, idegen szóval redemptiójának 250. évfordulóját. Hétvégén került sor a kiskunsági megemlékezésekre, nyáron rendezik a jászok világtalálkozóját, végül október elején a Nagykunság eseményei zárják az évfordulós ünnepségeket: kulturális események, tanácskozások, kun emlékhely avatásával. Erről az évfordulóról szeretnék néhány szóban megemlékezni.Tisztelt Ház! A magyar történelem szomorú és zivataros időszaka volt a török kiűzése utáni korszak. A XVII.-XVIII. század fordulója függetlenségünk újbóli elvesztésével járt, amelyet pusztulás, elnéptelenedés kísért. Ez a folyamat volt jellemző a Nagy- és Kiskunságra, valamint a Jászságra is, összefoglaló nevükön hármas kerületre.
A török kiűzése után a hármas kerület lakosait, vagyonát összeírták abból a célból, hogy e területet eladják annak, aki megveszi. Emögött az a politikai koncepció állt, mely szerint a nagyobbrészt elnéptelenedett területekre a Habsburg-házhoz hű, lehetőleg idegen nemzetiségű népelemeket akartak telepíteni, hogy a rebellis magyarság területi egységét is megtörjék.
A hármas kerület területén élők korábban mentesültek a jobbágyság terhei alól, és még a török időkben is biztosított volt számukra a szabad vallásgyakorlás. Az összeírás alapján a Jászkunságot eladásra hirdette meg a bécsi udvar. A nyugati, elsősorban német tartományokban röplapokon hívták fel az érdeklődők figyelmét, hogy hol és milyen terület szerezhető meg Magyarországon, és azt is feltüntették, hogy milyen összegért lehet hozzájutni. Az udvari kamara különösen kedvezett azoknak az intézményeknek és rendeknek, amelyek az ellenreformáció szolgálatában kimagasló érdemeket szereztek, valamint figyelembe vették azt is, ha a leendő tulajdonos Magyarországon már kisebb-nagyobb területeket birtokolt. Ilyen érdemek alapján kapta meg a Jászkunságot a német lovagrend. Létrejött az adásvételi szerződés, amelyik a hármas kerületet megfosztotta korábbi kiváltságaitól, s az itt élőket jobbágysorba taszította.
Gondos előkészületek után 1702 nyarán megtörtént a földesúr ünnepélyes beiktatása. Ezzel kezdetét vette az a félévszázados küzdelem a szabadság visszaszerzésére, amely közel 50 éven át tartott. Ez több síkon folyt. Egyrészt politikailag a régi kiváltságok visszaszerzését szorgalmazták, másrészt gazdaságilag igyekezett a lakosság minél jobban megerősödni. A lovagrend csak a szatmári béke után kezdhette meg jogainak gyakorlását. A földesúr arra törekedett, hogy különböző formájú bérleti viszonyokat honosítson meg, jövedelmét ezáltal reménylette.
Az itt élő parasztság az ősi szokásjog és a kiváltságok szellemében a közösségi birtoklásjogot, valamint földhasználatot a megszokott módon értelmezte. Annak ellenére, hogy jogilag jobbágyok lettek, itt nem alakult ki jobbágytelek. Életmódjuk alig változott, gazdálkodásukat maguk szervezték. Ennek a viszonylagos belső önállóságnak az eredményeként növekedett az önigazgatásuk jelentősége, a mezővárosi autonómia, vagy ahogy jobb híján nevezni szokták, egyfajta paraszti önkormányzat kiteljesedése. A lakosság hozzászokott, hogy ügyeit maga intézze, ismerte és gyakorolta a felelősséggel vállalt tisztségeket az egész kommunitás érdekében. A fél évszázados jobbágyi sors ideje alatt a Jászkunságban a termelőerők fejlődése minden korábbi időszakot felülmúlt.
(13.30)
Olyan gazdasági megerősödés volt ez, amelyre biztosan lehetett alapozni a régi kiváltságok visszaszerzésének politikai törekvéseit. Ekkor teremtődött meg a redemptiós mozgalmak társadalmi háttere is. A vagyonilag egyre jobban megerősödő lakosság, a földesúri fennhatóság távolléte és a bérleti rendszerből adódó szabad státusz előnyei alapján válhatott az önállósági törekvések hordozójává. A jászkun jogok visszaszerzése mind az itt élőknek, mind az országnak folyamatos törekvése volt.
A függetlenségi törekvések hatására a lovagrend jobbnak látta, ha ténykedését felszámolja a Jászkunságban. A földesúri fennhatóságot egy másik katonai jellegű szervezet, a budai invalidusok vette át. A földesúrváltozás azonban nem csökkentette sem a szolgáltatásokat, sem az egyéb közterhek súlyát, nem változtatta meg a jogállapotokat.
Az 1740-es évek közepére értek meg a feltételei annak, hogy a Jászkunság megszabadulhasson a földesúri fennhatóság alól. 1744-ben a lakosság nevében kérvényt juttattak el a helytartótanácshoz, és ebben rögzítették azokat a feltételeket, amelyek alapján hajlandók kifizetni a földesurat, és ezzel megváltani régi függetlenségüket. Miután az udvar is megfelelő garanciákat kapott arra vonatkozóan, hogy a megváltást követően a Jászkunság teljesíti a vállalását, Mária Terézia királynő aláírásával 1745 májusában kiadták azt az oklevelet, amely megnyitotta az utat a hármas kerület újrafejlődése előtt.
Néhány év leforgása alatt a Jászkunság népe - nagy erőfeszítések árán - előteremtette a váltságösszeget, és azt a pénzt, amit a földesúr beruházások címén követelt tőlük. Ezt a tetemes összeget egyetlen város vagy község sem volt képes önerejéből kifizetni, ezért nagy uzsorakamatra vettek fel kölcsönöket, amit évek, évtizedek alatt törlesztettek. A Jászkunság 1751-re rótta le tartozását a földesúrnak; a tartozás megfizetésében a lakosság 70-80 százaléka vett részt. A közös áldozatvállalás, a redemptióért folytatott harc közösséggé kovácsolta a vidék népét. Ez tehát az az időpont, amelyet a tényleges birtokon belül kerülés dátumának tekinthetünk. Ennek a folyamatnak volt történelmi pontja 1745. május 6-a, ennek ünnepeljük most 250. évfordulóját.
Tisztelt Ház! A történelmi múlt ezen felidézésével kívántam tisztelegni azon elődeink emlékének, akik jogaik elvesztésébe nem beletörődve, több évtizedes küzdelem után nyerték vissza szabadságukat. Példájuk fényesen igazolja, hogy a soha szem elől nem tévesztett céloknak alárendelt cselekvés, az autonóm közösség kereteinek kihasználása, a polgári gyarapodás lehetősége, az áldozatvállalás képes megváltoztatni a társadalom életének kereteit. Ehhez természetesen szükség van a hatalom képviselőinek józan belátására, arra a felismerésre, hogy a kisebb közösségek, önkormányzatok mozgáskorlátozása valamennyiünk számára hátránnyal jár. Jászkun őseink törekvése nemcsak a tizennyolcadik századi elődeink, de a mai Magyarország polgárai számára is követendő példamutatásul szolgálnak.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)