Rott Nándor (FKGP)
DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hogy az előző beszédhez kapcsolódjam, én nem vagyok annyira optimista, mint Kádár Béla képviselő úr, és nem hiszem, hogy ez a költségvetés és a hozzá kapcsolódó csomagok javíthatók lennének. Nem látok erre reményt, s nemigen látok lehetőséget sem. Kádár Béla igen tisztelt képviselőtársam bevezető szavaira hivatkozom, amikor csodálkozott és sajnálkozott, hogy ilyen kevesen vannak a tisztelt Házban, akik érdeklődnek a pótköltségvetés iránt.
(12.30)
Megmondom, hogy nem csodálkozom ezen, mert hogyha egy rossz bűvészmutatványt harmadszor lát az ember, akkor már bizony érdeklődését veszti. Már az 1994. évi pótköltségvetés és az ez évi rendes költségvetés is bűvészmutatvány volt, és mind a két bűvészmutatvány úgy végződött, hogy a levegőbe dobált buzogányok, labdák vagy karikák fele a földre esett. Ezért egy ilyen rosszul sikerült bűvészmutatvány következménye is ez a pótköltségvetés, ez a törvényjavaslat, és nem csodálom, hogy egy állandóan sikertelen bűvészmutatványt senki sem kíván ismételten végigasszisztálni.
Tegnap és tegnapelőtt érdemi, tartalmi és politikai észrevételeimet módomban állt kifejteni, részben a csomaggal, részben pedig a munkanélküliséggel kapcsolatban. Olyan dimenzióra, olyan szempontra szeretném felhívni a Ház figyelmét, ami idáig nem kapott figyelmet és amit azonban nagyon fontosnak tartok.
Ezekkel a költségvetésekkel, pótköltségvetésekkel, csomagokkal, politikai vitanappal a törvényhozás szűkre szabott időkeretéből állandóan elpazaroljuk az időt. Ha sikerült volna egy olyan költségvetést csinálnia a kormánynak, amihez nem szükséges négy hónap múlva pótköltségvetést beterjeszteni, akkor ezzel a törvényalkotó munka - amely véges időkeretek között mozog - legalább két hetet nyert volna; ha a csomagtervet is beleszámítjuk, akkor egy szűk hónapot. Egy hónap vagy két hét telt el, pazarlódott el egyszerűen annak következtében, hogy nem megfelelő törvényjavaslatot, nem megfelelő intézkedéseket nem megfelelő időben tárgyalt, volt kénytelen tárgyalni a Ház.
Ebből az következik, hogy miközben ez a fölösleges időpocsékolás folyik - úgy értem, annyiban fölösleges, hogy azt meg lehetett volna spórolni -, közben szaporodnak a meghozandó törvények, szaporodik a meghozandó törvények súlya, és a parlament olyan időzavarba kerül, aminek az lesz a vége, hogy a kormány ismételten és ismételten sürgetni fogja az Országgyűlést. Most már ott tartunk, hogy tegnap este és tegnapelőtt este is tíz óráig ülésezett a tisztelt Ház... (Zaj, közbeszólások a bal oldalról: Éjfélig!).., még tovább... (Dr. Monostori Endre: Nem voltál itt!).., és ez így fog folytatódni, ezek miatt a hibásan előterjesztett és ismétlésre szoruló törvényjavaslatok miatt egyre nagyobb időzavarba kerül a Ház.
Két ok merül fel. Az egyik ok - ez magyarázatként elfogadható -, hogy a költségvetés esetében hiányoznak például a megalapozó számítások, logikailag nincsenek kellőképp előkészítve számításokkal, közgazdasági elemzéssel. Ez egy nagyon jóindulatú magyarázat. De elképzelhető egy olyan magyarázat is, hogy a kormány egyszerűen lehetetlenné kívánja tenni a parlament rendes, normális törvényhozó munkáját, mert egyszerűbb és könnyebb különféle szükséghelyzetekben - amelyeket az élet hoz magával - rendeleti úton kormányozni. Ugyanis azok helyett a törvények helyett, amelyeket idő hiányában ez a parlament nem tud meghozni, az élet lépéseket követel, és törvény hiányában ezek rendeleti útra terelődnek. Nem akarok ilyen messzemenő következtetést levonni, de akarva-akaratlanul ez lesz az egyik következménye a parlamentben folytatott üresjáratoknak.
Ehhez nagyon szorosan kapcsolódik, amit előttem Burány Sándor képviselőtársam említett, hogy úgy látszik, itt a kormánypárton belül is folyik a vita. Az ellenzék oldaláról is elhangzott, hogy koraiak, későiek ezek a lépések, elég radikálisak, nem elég radikálisak; mindez arra mutat, hogy teljesen határozatlan, teljesen időben késlekedő - ahogy elhangzott az előbb -: egy ilyen cunctator politika folyik, és ennek a költségvetési következményei érezhetők lesznek ennek a pótköltségvetésnek a folyamán is.
Ezeket a lépéseket a költségvetéskor kellett volna megtenni, mert ezek a lépések most már elkéstek. Ez a pótköltségvetés nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket. Egyrészt azért, mert a bevételi források és ezek közül az egyik legnagyobb bevételi forrás: a privatizációs bevételek ennyi idő alatt egyszerűen fizikailag nem realizálhatók, de ugyanígy az adóbevételek és az egyéb jövedéki bevételek nagy része sem fog realizálódni! A kormány ezt kénytelen lesz elismerni, és én nem szeretnék jó jós lenni, de meg fogják látni, hogy szeptemberben vagy októberben újra meg fog jelenni a kormány egy pótköltségvetéssel, és akkor már jubilálni fogunk, mert az lesz a negyedik költségvetés egy éven belül.
Ezért nem lehet ezen a költségvetésen módosító indítványokkal segíteni, nem lehet javítani. Nem azért, mert az ellenzék ezt nem tenné meg szívesen, ha látna rá reményt és ha látna erre lehetőséget. Nehogy azt higgyék, hogy nekünk öröm egy ilyen gazdasági helyzetben lévő országban, ilyen, egyre romló körülmények között élnünk, nehogy azt higgyék, hogy ez az ellenzéknek örömet okoz! Ez nekünk legalább annyira kellemetlen, mint önöknek, személy szerint is és magyar polgárként is, de egyszerűen nem látunk reményt arra, hogy ezen segíteni lehessen.
Ha már ezekkel a radikális lépésekkel tényleg elkésett a kormány - legalább egy negyedévet -, akkor viszont talán érdemes lett volna még egy-két hónapot rászánni arra, hogy alaposabban, megalapozottabban, számításokkal alátámasztva és teljes csomagban kerüljenek ezek a reform-, vagy ha úgy tetszik, módosító intézkedések az Országgyűlés elé. Ugyanis ez így, ebben a formában a késlekedés ellenére mégiscsak rögtönzés, ezért nem lehet ezt támogatni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)