Szilágyiné Császár Terézia (KDNP)

1995. május 9.

DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úr pótköltségvetési expozéjában már leszögezte ugyan, hogy e beterjesztett pótköltségvetés egy nem szokványos pótköltségvetés. Egyetértünk, valóban nem az! Mert a pótköltségvetés első és legfeltűnőbb vonása az, hogy nincs rá szükség. Az általános indoklás 2. fejezetében ugyanis az előterjesztő azt állítja, hogy a gazdaság első néhány hónapjának folyamataiból arra lehet következtetni, hogy az év végi hiány 15 milliárd forinttal fogja meghaladni a tavalyit és mintegy 37 milliárddal az idei előirányzatot. Mivel a költségvetés - tudjuk - soha nem teljesül időarányosan és különösen az év első három hónapjában nem, az eddigi túllépések elemzése nélkül ez önmagában nem indokolná a változtatást. Az eltérés sem olyan drámai, mint ahogyan az be van állítva, különösen nem, ha csak egy tényt veszünk figyelembe, a privatizációs bevételek elmaradását, amelyet egyébként a pótköltségvetés, mint valóban teljesíthetetlennek látszót, nem változtatott meg. A költségvetés indokoltságát egyébként ezen az alapon az Állami Számvevőszék sem igazolta vissza. Szükségességét ő is csupán a struktúra változtatása, átalakítása szempontjából tudja elfogadni.

Mielőtt magáról a pótköltségvetésről és más tényezőkkel való összefüggéséről szólnék, a konstruktív ellenzékiség jegyében nagyon szeretnénk leszögezni, hogy önmagában a cselekvést mi is üdvözöljük, hiszen hónapok óta ezt szorgalmaztuk a kormány részéről. De a tettek ilyen formáját, ilyen stílusát sem egészében, sem részleteiben elfogadni nem tudjuk. Ha e drasztikus lépések a cselekvés, a tettek és a hozzá kapcsolódó pótköltségvetés, amiről most szó van, a privatizáció beindításáról, a gazdasági növekedést célzó törvénymódosításokról, az államháztartási és a jóléti rendszer pozitív irányú reformlépéseiről - például a családi jövedelemadó bevezetéséről vagy a feketegazdaság felszámolását célzó törvényi szabályozásról -, a belső államadósság kamatterheinek csökkentéséről és nem a fogyasztás, a jövedelmek csökkentéséről, inflációgerjesztésről, bizonyos területeken jelentős munkanélküliséget gerjesztő megalapozatlan létszámleépítésekről, az önkormányzatok s azok intézményei elleni támadásokról és a lassan formálódó polgári középréteg kialakulásának megakadályozásáról, s végül, persze nem utolsósorban a gyermekek és a családok támogatásának radikális elvonásáról szólnának, akkor szívvel-lélekkel támogatnánk.

És most nézzük meg, hogy vajon miért is kell most vitatkoznunk a pótköltségvetésről. Az érvek és az indoklás - természetesen attól függően, hogy melyik oldalról hangzanak el - eltérőek egymástól. Azt mi értjük, hogy a kormány a pótköltségvetésben a Bokros-csomag törvényi hátterét akarja biztosítani és a koncepció pénzügyi követelményeit akarja szentesíteni. Csupán azt nem értjük, részben, hogy miért ilyen későn, másrészt hogy miért olyan korán, hisz ha csak egy tényt említek, akkor a csomag részletes vitája még csak most fog következni. Engedjék meg nekünk, hogy az ellenzékben legalább a remény éljen, hogy az egész csomag radikálisan módosulhat. Különösen ha figyelembe vesszük az eddig megismert szakszervezeti véleményeket, javaslatokat, egyes kormánypárti képviselők felszólalásait. S igaz ugyan, hogy az elmúlt időszakban számtalan jel figyelmeztetett már bennünket, még ma is szeretnénk komolyan venni miniszterelnök úr '94. szeptember 27-ei (sic!) szavait.

Azt mondta: "A mostani kormánytól eltérően mi nem konfrontálódni akarunk a társadalom különböző rétegeivel, hanem mi mindenkivel, a társadalommal, érdekvédelmi szervezetekkel egyetértésre törekszünk, hiszen ez lehet az egyik garanciája a kormány hosszú életű működésének." Természetesen én elfogadom, ha ez a pénzügyminiszterekre nem vonatkozik, hisz ők jönnek és mennek, s végül is az előterjesztők ők. "Nagyon fontosnak tartanám - mondta a miniszterelnök úr -, hogy a törvények előkészítésekor az ellenzék véleményét kikérjük, és lehetőség szerint törekedjünk a megegyezésre. Ha az MSZP és az SZDSZ kétharmados többséget érne el a parlamentben, mi akkor is az ország érdekeit fogjuk szem előtt tartani, és törekedni fogunk az egyeztető tárgyalásokra az ellenzéki pártokkal."

Mi, ellenzéki pártok úgy véljük, hogy most valóban az ország nem rövid, hanem hosszú távú érdekeit kellene szem előtt tartani, valóban erről van szó és mi ellenzékiek sajnos csak itt és ilyen módon tudunk véleményünknek hangot adni. Lehet persze, hogy ezek az ígéretek ma már nem is igazán aktuálisak. Legalábbis erre engednek következtetni miniszterelnök úr április 19-én elhangzott mondatai, amit talán megrovásnak is felfoghattunk volna. "Politikai csetepaté uralta el a tisztelt Házat gazdasági érvek és ellenérvek ütköztetése helyett." Mi, kereszténydemokraták ezt a vádat visszautasítjuk.

Természetesen ahhoz, hogy igazán komoly gazdasági érvek és ellenérvek ütköztetéséről lehessen szó, több dolog hiányzik. Például a tolerancia a kormányzati oldalról, ahol olyan mondatot is hallottunk, hogy a kormány nem gondolta, hogy ilyen hosszú vita fog folyni erről az intézkedési csomagról. De leginkább az a baj, hogy a beterjesztő igen szűken mérte az ütköztetéshez szükséges információkat, amiből a képviselők, közöttük kormánypárti képviselők is a központi költségvetés pozícióját jelentősen befolyásoló, például elkülönített állami pénzalapokról, települési, tb-önkormányzatok pénzügyeiről is információt kaphattak volna. Úgy tűnik, a kormány valóban spórolós, legalábbis ami a törvényi előírások végrehajtását és a képviselők lelkiismeretes, felelős döntését megalapozó információkat illeti.

De például a pótköltségvetés indoklásában nincs egyetlen adat sem a Távközlési Alapról, holott a javaslat 16 milliárd forinttal rövidítené meg. Vagy azt sem tudjuk pontosan, hogy hogyan is korszerűsítenék az államigazgatást, amivel akár még egyet is érthetnénk, hogy hány közalkalmazottól és hány köztisztviselőtől akarnak megválni az idén, milyen feladatok váltak feleslegessé, ahol létszámot lehet megtakarítani, de ennek ellenére e lépést előre törvényesíteni szándékoznak.

Sok tehát a bizonytalansági tényező a pótköltségvetésben, ezt már sokan elmondták. Ma már azt sem igazán lehet tudni, hogy ki is gondolja komolyan a kormányzópártok közül például a tandíj bevezetését. Szekeres Imre frakcióvezető úr, aki a '95. szeptember 1-jei bevezetést elkerülhetőnek tartja, vagy Fodor Gábor miniszter úr az SZDSZ részéről, aki viszont nem? Mi azt gondoljuk, hogy a 2000 forintos tandíj bevezetése a felsőoktatásban szeptember 1-jétől nem megvalósítható, mert nem készítették elő kellően. Annak egy évvel való elhalasztását fogjuk javasolni, és remélem, kormánypárti képviselőtársaink ebben támogatni fognak bennünket.

Hiányoljuk továbbá - amennyiben még megpróbáljuk komolyan venni a kormány ígéretét - a feketegazdaság felszámolásáról szóló kormányzati elképzelések részletes kidolgozását, mivel mindeddig csupán arról van információnk, hogy a feltehetőleg 30 százalékos, öt- vagy hatszáz milliárdos részarányt kitevő feketegazdaságból származó költségvetési bevétel növelésére több szervezet közreműködésével egy operatív bizottság fog majd felállni. Üdvözöljük persze, hogy a Vám- és Pénzügyőrség létszámbővítést kap, hogy az intézmény jelentős támogatást kap, hogy legalább a rendőrségtől és az APEH-től nem történnek elvonások. Bár azt gondoljuk, hogy önmagában csupán ezek az intézkedések nem lesznek elég hatékonyak. Talán ez is lehet a magyarázata annak, hogy ezen erős feketegazdaság elleni fellépéstől az előterjesztő például a vám- és importbevételeknél csupán 2 milliárd forint többletbevétellel számol akkor, amikor maga a szervezet is 15 milliárdos többletbevételi lehetőséget prognosztizál. Ugyanez a helyzet persze a személyi jövedelemadó esetében, ahol szintén csak 2 milliárd többletbevétellel számolnak. És említhetném a játékadó már-már nevetségesen csekély bevételnövekményét, a 300 millió forintot, ismerve azt a tényt, hogy felmérések szerint a legális nyerőautomatáknak mintegy ötszöröse üzemel ma az országban illegálisan.

(12.50)

Jogos lehet tehát a kérdés, komoly-e a szándék, vagy a tiszta kéz továbbra is csak a piszkot, a szennyet takarja, és csak politikai demagógia marad.

A költségvetést továbbá azért is kell átalakítani - gondoljuk mi - előreláthatóan fél évre, mert államtitkár úr szerint az 1995. évi költségvetés elfogadásakor olyan kompromisszumos megoldásokat is tartalmazott, amelyek miatt a költségvetés puhává vált a folyó fizetési mérleg alakulásához, az államadósság szintjéhez és terheihez. Mi erre azt mondjuk, azért, mert az 1995-ös költségvetés is megalapozatlan és irreális volt.

A mi véleményünk szerint a pótköltségvetés benyújtását indokolják továbbá a kormány által eddig elkövetett hibák, nevezhetjük szakmai baklövéseknek is: az, hogy leállt a privatizáció, és a tervezett privatizációs bevételek töredék része sem folyt be a központi költségvetésbe. S már most is azt gondoljuk, hogy a következő alkalommal benyújtott pótköltségvetést is nagymértékben ez fogja indokolni, hiszen nemhogy privatizációs törvény sincs még - tudom, tegnap elfogadta a kormánykoalíció -, de nincs privatizációs stratégia sem. Például: "Az energiaszektor privatizációjának megítélésében még ma sem egységes a kormány" - nem én mondom, a pótköltségvetés indoklása. "Vitatott még... - írják - ... az energiaszektor privatizációjának számos koncepcionális kérdése." De sebaj - folytatódik az indoklás -: "A privatizációs bevétel elmaradása miatt további drasztikus intézkedések bevezetése válik majd szükségessé."

Én aggódva kezdtem el számolni, hogy a következő pótköltségvetésben mit lehet még megvonni a szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális szférától, gyermekektől, családoktól - a jövőnktől. Hisz fel sem merül bennem a gondolat, hogy bátor pénzügyminiszterünk a következő drasztikus csomagjában a miniszterelnök úr által oly sokat hangoztatott vagyon- vagy ingatlanadó bevezetését szorgalmazná vagy terjesztené elénk az igazságos közteherviselés szlogenjével.

Indokolja továbbá a pótköltségvetés benyújtását az is, hogy nem készült folyamatos hatásvizsgálat, elemzés, vagyis uraim, nem készült el a leltár: vajon a kormány s a két pénzügyminiszter eddigi előterjesztései hányszor és milyen összegben okoztak átgondolatlan, hibás döntéseikkel kárt a gazdaságnak, az országnak, amelyeket most a családokkal és a tisztességes adófizető polgárokkal akarnak megfizetni?

Csak egy-két konkrét példát engedjenek meg nekem! Gaál Gyula képviselőtársam adótörvényt módosító javaslata sürgősséggel került a Ház elé, s ennek kapcsán tudtuk meg, hogy az átalányadózás előkészítetlenül ez évben bevezetett formája hetente 100 millió forint költségvetési hiányt okoz. Ez éves szinten 5 milliárd forintot jelentett volna, szemben a várandósági pótlék és a gyed 4 milliárdos ez évi elvonásával. Vagy például a kormány titkos határozata, amely a Budapest Banknak ez évben 12 milliárd forintot juttatott, majdnem annyit, mint amit a gyermekes családoktól összességével vesznek el! Teszi ezt az igazságos közteherviselés jelszavával! Tudom, jog- és törvényszerű - hangzott el -; és uraim, morálisan?!

Bokros Lajos pénzügyminiszter úr május 2-án egy, a Népszabadságnak adott interjújában, igaz, hogy a történtek után, de még kiderülésük előtt a bankszférára vonatkozó kérdésekre válaszolva a következőket mondta: "Drasztikus lépéseket tervezek. Nem engedek teret több konszolidációs megoldásnak, s úgy gondolom, hogy az eddigi alacsony hatékonyságért, ahol indokolt, a személyi, szervezeti következményeket is le kell vonni." Sajnálom, hogy nincs itt, remélem, üzenetem eljut hozzá: Tisztelt Miniszter Úr! Mi is így gondoljuk.

"Furcsállanám... - folytatja a pénzügyminiszter - .., hogy amikor az egész gazdaságban a költségvetési területen racionalizálunk, takarékoskodunk, növeljük a hatékonyságot, akkor ez alól éppen a bankrendszer lenne kivétel. Ezt nem tartaná igazságtalannak a közvélemény?" - kérdezi a pénzügyminiszter. Megnyugtathatom őt, hogy nemcsak annak találja, hanem másnak is titulálja. Mondhatnám, ha itt lenne, hogy: Miniszter Úr! Ezek nagyon szépen hangzó mondatok - de eső után..?

Változatlanul úgy tűnik azonban, hogy a bankszféra ma is kivétel a teljesítmény növelésében. Erre utal például a bankok társaságiadó-többlete befizetésének óvatos becslése is.

De a sorból ki kell még emelnem a fővárosnak juttatott 10 milliárdos támogatást is.

Összességében tehát: miközben az egyik oldalon folyik a felelőtlen pénzkiáramlás, annak egy részét most családokkal akarjuk megfizettetni.

Tisztelt Kormány! Kedves Államtitkár Úr! Vajon nem lett volna itt az ideje a csomag és a pótköltségvetés ilyen sürgős, puccsszerű benyújtása előtt szétnézni a saját háza tájékán, s az eddig okozott károkat számszerűsíteni és azokkal korrigálni a '95-ös költségvetést?

E megalapozatlan pótköltségvetésnek a gyors benyújtását tehát ezek után már csak egyetlen körülmény indokolja: az, hogy a családokat érintő költségvetési kiadásokat csökkentő intézkedéseket a kormány már június 1-jével hatályba kívánta léptetni; persze, ha a népjóléti miniszter úr reményei valóra válnak és most már berekesztjük a csomagról és a pótköltségvetésről szóló vitáinkat.

Azt már gondolom, mondanom sem kell, hogy a jóléti rendszer ellen irányuló drasztikus intézkedéseket mi, kereszténydemokraták nem fogadjuk el. Nemcsak azért, mert mi kitartunk az igazságos közteherviselés elve mellett, hanem mert ezen intézkedések megalapozatlanságáról, előkészítetlenségéről, azok hosszú távú negatív hatásairól már többször szóltunk. De azért sem fogadhatjuk el, mert pénzügyminiszter úr szerint gőzerővel folyik a jóléti rendszerek reformjának előkészítése, s a szakmai alternatívákkal május végére a közvélemény elé állnak. Nem puccsszerűen - mondja ő -, mert csak egyszer lehetett ilyet csinálni, hiszen a nagy reformlépéseket nem lehet bunkósbottal keresztülverni, hanem alaposan meg kell beszélni a szakmával és az érdekképviseletekkel.

Milyen kár, hogy ez nem korábban történt meg, a jóléti rendszerek szétverése előtt. Mert akkor talán, például a családi adózás kérdésében, még egyet is tudtunk volna érteni. Én megpróbálok optimista lenni, és remélem, hogy a pénzügyminiszteri bunkósbot nem tud majd lecsapni, mert a benyújtott kormánypárti és ellenzéki módosítások kölcsönös támogatása esetén úgy fogjuk átcsoportosítani e költségvetés számait, hogy a családok elleni támadások a jóléti rendszerek reformja előtt megmaradhatnak (sic!), annál is inkább, mert e megvonásból származó kiadáscsökkenés a költségvetés hiányának mindössze 6 százaléka, s az eredeti költségvetés kiadásainak nem egészen 1 százalékát teszik ki. Mert vannak még rejtett tartalékok ebben a rossz pótköltségvetésben is! Ezekre be fogjuk nyújtani módosító indítványainkat.

Természetesen - végül - elutasítjuk és visszavonni kérjük a helyi önkormányzatok ellen tervezett lépéseket. Akkor, amikor 1995-ben a helyi önkormányzatok költségvetése az előző évit csupán 7 százalékkal haladja meg, nemhogy az inflációt nem veszi figyelembe, hanem még plusz feladatokat is ró rájuk, persze nem hozzákapcsolt megfelelő finanszírozással, megengedhetetlen, hogy további forrásokat vonjanak el tőlük akár véglegesen, akár csak átmenetileg néhány napra. Különösen sérti ez többek között a kistelepülések önkormányzatait, például saját megyém, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több száz kistelepülését, amelyeknek már nincs lehetőségük helyi adót kivetni, nincs eladható vagyonuk, mint például a Fővárosi Önkormányzatnak.

(13.00)

Szeretném még felhívni a figyelmet, hogy e javaslat igen komoly politikai veszélyeket is rejt magában, mert csendes lépés lehet egy diktatórikus vezetés irányába.

Végül megállapítható tehát, hogy ez a vita valóban nem a költségvetésről szól, hanem a gazdasági folyamatokba erőszakosan, meggondolatlanul és rögtönző módon beavatkozó, magát szakértőnek nevező kormánypolitika akarja legitimizálni rögtönzéseit, és ezzel a társadalomnak mérhetetlen károkat fog okozni. Ehhez nem leszünk partnerek. Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalról.)