Semjén Zsolt (KDNP)
DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Meggyőződésem, hogy mindnyájunk számára igen tanulságos különösen hazánk mostani helyzetében egy szélesebb kitekintéssel élve újraolvasni a keresztény társadalmi tanítást, a szociális enciklikákat.
Száznégy éve annak, hogy XIII. Leó pápa 1891. május 15-én kiadott Rerum Novarum nagy enciklikában megdöbbentő pontossággal felrajzolta mind a vadkapitalizmusnak, mind az akkor még csak a messze jövőben felrémlő létező szocializmusnak az emberiség történetében oly tragédiákat okozó tévedéseit. Mert az antropológiai tévedések szükségszerűen okozzák a rájuk épülő társadalom embertelenségét. De az enciklika nem áll meg pusztán a kritikánál, hanem megtette azt az alapvetést, amely az ember természetéből levezetett antropológiai tények alapján, azokra épülve lehetővé teszi az emberi személy valódi, teljes kibontakoztatását, a szeretet civilizációja felé történő mozdulás realitását.
Egy hasonlattal élve: mindezt azért szükséges megfontolni, mert ha célba lövünk, és a célzógömb egy milliméterrel odébb áll, mint kellene, akkor a golyó a céltábla közepét araszokkal hibázza el. Ha pedig a célzógömb egy centivel van elcsúszva, akkor a golyó a céltáblát is elkerüli, nemhogy a közepét. Ugyanígy: miután minden politikai programot a mögötte álló emberkép határoz meg akár tudatában van ennek, akár nem , ezért az ennél az emberképnél megbújó egyoldalúság, tévedés a ráépülő politikai felfogás által létrehozott társadalom torzságát okozza.
Noha helyes és szükséges lenne, hogy legalább nagy vonalakban a magyar parlamentben is kifejtésre kerülhessen a keresztény társadalmi tanítás, erre most nincs lehetőségem. De lényegesnek tartom az arra való emlékeztetést, hogy az évtizedeken át a létező szocializmusnak nevezett államkapitalizmust építők mint "középkori sötétséget" utasították el azt, amit azóta a történelem bizonyított be.
A Rerum Novarum szavaival: "A szocialisták, hogy meggyógyítsák ezt a rosszat, arra késztetik a szegényeket, hogy gyűlöljék a gazdagokat. Azt állítják, hogy minden magántulajdont meg kell szüntetni, és meg kell teremteni a javak közös birtoklását. De az ilyen elgondolás azon kívül, hogy nem képes megoldani a kérdést, árt a munkásoknak is. Nagyon igazságtalan továbbá, mert sérti a jogos tulajdonosokat, eltorzítja az állam funkcióit, és alapjaiban rengeti meg a társadalom építményét."
II. János Pál pápa Centesimus Annus kezdetű enciklikáját idézve: "Az előbbiekhez hozzá kell tennünk, hogy a szocializmus alapvető tévedése antropológiai jellegű. A valóságban az egyént egyszerű elemnek tekinti, a társadalmi organizmus egy sejtjének, oly módon, hogy az egyén java teljes mértékben alá van rendelve a gazdasági és társadalmi mechanizmus működésének, miközben másrészről úgy véli, hogy az egyénnek ez a java elérhető az egyén szabad választásától függetlenül, attól az egyedüli és kizárólagos döntésétől függetlenül, hogy válasszon jó és rossz között. Így az ember nem lesz más, mint a társadalmi kapcsolatok egyik láncszeme, eltűnik a személynek mint az erkölcsi döntés autonóm alanyának fogalma, azé az alanyé, amelyik éppen ezzel a döntésével építi fel a társadalmi rendet. A személynek ebből a téves koncepciójából következik annak a jognak a torzulása, amely jog a szabadság gyakorlásának szféráját meghatározza, és ugyanígy ebből következik a magántulajdon elutasítása is. Az ember, akit megfosztottak attól, amit a magáénak mondhatna, valamint attól a lehetőségtől, hogy saját kezdeményezéséből keresse meg a kenyerét, függővé válik a társadalmi mechanizmustól, és azoktól, akik azt ellenőrzik. Ez sokkal nehezebbé teszi számára, hogy felismerje saját személyes méltóságát, és gátolja a haladást egy hiteles emberi közösség létrejötte felé. Amit az osztályharcban elítélünk, az a konfliktusról alkotott felfogás, amelyet nem etikai vagy jogi szempontok vezérelnek, amely nem hajlandó a személy méltóságát tiszteletben tartani a másikban és következésképpen önmagában sem , amely ezért kizárja az ésszerű egyezséget, és nem a társadalom általános javát keresi, hanem egy csoportnak az érdekeit, amelyet általános érdeknek tüntet fel, és meg akarja semmisíteni azt, ami szembehelyezkedik vele."
(19.30)
Röviden arról van szó, hogy a társadalmi csoportok közötti belső ellentétek vonatkozásában felújítja a totális háború doktrínáját.”
A létező szocializmus pápai kritikájának igazságát a történelem mára oly nyilvánvalóvá tette, hogy aligha lehet vitatni. Ugyanakkor úgy tűnik, mintha a legalábbis számbelileg szocialista dominanciájú kormány most akarva-akaratlanul a vadkapitalizmust építené. Ezért feltétlenül szükségesnek tartom néhány idevágó rész idézését erre vonatkozóan is.
„Az állam nem korlátozódhat arra, hogy csak az állampolgárok egy részére legyen gondja, nevezetesen a gazdagokra és a jólétben élőkre, és nem teheti, hogy elhanyagolja a másik részt, amely kétségtelenül a társadalom nagyobb többségét teszi ki. Ha mégis, akkor sérti az igazságosságot, amely azt diktálja, hogy mindenkinek megadják azt, ami megilleti. Ezzel szemben az államnak az egyének jogainak védelmében különös gondoskodást kell tanúsítania a gyengékkel és a szegényekkel szemben. A gazdagok osztályának, amely önmagában is elég erős, kevésbé van szüksége az állam védelmére. A munkásosztály, amelynek nincsen saját támasza, mindenekelőtt az állam védelmére szorul. Az államnak tehát különleges védelemben és gondoskodásban kell részesítenie a munkásokat, akik gyengék, és a szükséget szenvedők közé tartoznak. A bérnek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy a munkás és családja megéljen belőle. Ha a munkás a szükségtől kényszerítve vagy a még rosszabbtól való félelmében elfogad nagyon kemény feltételeket, amelyeket nem áll módjában elutasítani, mert a munkaadó, vagy az, aki a munkát neki felkínálja, kényszeríti rá, akkor erőszakot szenved, amely ellen az igazságosság tiltakozik. Adja Isten, hogy ezeket a szavakat, amelyeket akkor írtak le, amikor kifejlődött az úgynevezett vadkapitalizmus, ne kelljen ma ugyanolyan szigorral megismételni!”
A tegnapi osztályharcos doktrínával szemben a keresztény társadalmi tanítás a „sem a munka tőke nélkül, sem a tőke munka nélkül fenn nem állhat” szemléletét állította, védelmébe véve a magántulajdont. A mai vadkapitalista tendenciával szemben az áll, hogy a munka igenis elsődleges, hogy a javak egyetemes rendeltetéséből következően a magántulajdonnak közösségi vetülete is van, és a szlogenszerű beállítás ellenére nem szerepel a szentségek között.
Mindezeken túl látnivaló egy ördögi kör is. A vadkapitalizmus leplezhetetlenné vált alkalmatlansága és embertelensége tette annak idején a realitás illúziójává a marxizmus utópiáját; most úgy tűnik, mintha a marxizmus történelmileg is bebizonyosodott alkalmatlansága és embertelensége tenné ugyanezt a vadkapitalizmussal. Megszenvedtük a létező szocializmust, aminek terheit ma is nyögjük, mert az akkori hatalom nem akarta meghallani a tévedéseit kimutató kritikát, és az ember természetének megfelelő, a teljes személy kibontakozását lehetővé tévő társadalmi tanítást. Most a vadkapitalizmus bűvöletében úgy tűnik, nem akarja meghallani ennek a kritikáját. Én úgy hiszem, őrültség lenne újra belezuhannunk abba, amiről belátható volt, hogy alkalmatlan, hogy embertelen, és amiről az enciklikákkal egybehangzóan a történelem is kimondta az ítéletet.
Tisztelt Ház! Ezekkel a gondolatokkal szándékoztam tisztelegni a nagy pápa történelmi műve előtt. Köszönöm a megszólalás lehetőségét. (Taps.)