Sepsey Tamás (MDF)

1995. május 15.

DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Engedtessék meg nekem az a rövid megjegyzés, hogy nem azt kifogásoltam, hogy az általános vita rövid volt. Azt kifogásoltam, hogy a részletes vitát méltatlan körülmények között kell folytatnia az Országgyűlésnek, és bár az ellenzék tűrőképességét, fizikai állóképességét teszik most próbára, nagyon remélem, hogy az ellenzék megmutatja, képes arra, hogy órákon keresztül a kormánypártokhoz képest létszámának megfelelő arányban tartózkodjon a teremben, és el tudja mondani az észrevételeit.

A részletes vita kapcsán, mielőtt még ügyrendi indítványra sor kerülne, hadd mondjam el, hogy a 26-os pontban Varga Mihály képviselő a törvényjavaslat 4. fejezetének elhagyását javasolta. Ez azt jelenti, hogy a 4. fejezet minden egyes paragrafusa érintett, tehát a részletes vitában minden egyes paragrafushoz hozzá lehet szólni anélkül, hogy a Házszabály sérelmet szenvedne. Ezek előrevetítésével szeretnék mélységes felháborodásomnak kifejezést adni. Kifejezést adni, tekintettel arra, hogy a gazdasági stabilizációt szolgáló törvénycsomag beterjesztése során elhangzott, s az írásbeli indoklás is tartalmazza, hogy ez a törvény a vagyonarányos közteherviselést kívánja megvalósítani. Ez elsősorban a hivatkozott illetékrendelkezésekre vonatkozik.

Hadd szabadjon felhívnom a figyelmet arra, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, Horn Gyula úr, ígéretet tett az országnak, hogy nem fogja a bérből és fizetésből élők terheit növelni, hanem úgymond a gazdagok fizessenek. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy ebből a szemszögből, ilyen szemüvegen keresztül nézzék meg ezt az előterjesztést. Valóban az illetéktörvény módosítása azt célozza, hogy a gazdagok fizessenek? Vagy esetleg rejtetten, burkoltan egy olyan üzenet van a társadalom felé, hogy a valóban gazdagok nem fizetnek, mentesítjük őket a fizetési kötelezettség alól, de bizony, a magyar társadalom igen nagy hányadát kitevő csekélyebb jövedelmű rétegnek növeljük a terheit az illetékfizetési szabályokon keresztül? Lehet, hogy lélekben most szocialista képviselőnek kellene lennem, hogy ilyeneket mondok, de azt hiszem, minden tisztességes képviselőnek el kell mondania akkor, ha úgy érzi, hogy a törvény előterjesztője méltatlanul bánik a magyar adófizető állampolgárok többségével, egy nagyon szűk és kiváltságos réteget viszont hihetetlenül kedvező helyzetbe akar hozni.

Kik ők? Kik ők, akik számára a törvény módosítása, illetve a részbeni nem-módosítása olyan mértékű vagyongyarapodást jelent, amely szöges ellentétben áll a Magyar Köztársaság alapokmányával, az alkotmánnyal és az abban rögzített közteherviselés elvével? Igen tisztelt képviselőtársaim figyelmébe ajánlanám ennek az úgynevezett pánikcsomagnak a 29. §-át és a 31. §-át. Ez a két paragrafus az illetéktörvényt módosítja és kimondja, hogy mentes mentes! az ajándékozási és az öröklési illeték alól az értékpapír, a takarékbetét és a gazdasági társaság tagját megillető vagyoni betét. Igen tisztelt képviselőtársaim, ezen három vagyontárgy közül egynek indokolt az illetékmentessége, s ez a takarékbetét. A másik kettőnek, az értékpapírnak, illetőleg a gazdasági társaság tagját megillető vagyoni betét ajándékozásának és öröklésének feltétel nélküli mentessége azonban, azt hiszem, égbekiáltó bűn.

Nem vagyok kisgazdapárti képviselő, ezért nem fogok hivatkozni az árvákra és az özvegyekre. De azért hadd kérdezzem meg a jelenlévő képviselőtársaimtól, hogyan lehet az, hogy öröklési, ajándékozási illetéket kell fizetni olyan lakástulajdonok után is, amelyek valójában értékkel nem bírnak, mert benne lakik már nemzedékek óta a tulajdonos, vagy nemrég vette meg az államtól, felújította, de ha most meghal és meg fogják örökölni a gyerekei, ebben az esetben adóztatjuk a vagyongyarapodást. De abban az esetben, ha valaki több száz millió forintos értékű részvénycsomaggal rendelkezik, vagy a korlátolt felelősségű társaságnak akár egyszemélyes tulajdonosa, akár olyan üzletrész-tulajdonosa, amelynek az üzleti értéke milliós, tízmilliós, százmilliós nagyságrendű, akkor ez a kormány azt mondja, hogy az ilyen vagyonátruházás mert másnak nem lehet nevezni , vagyonátszállás összefogottabb jogi fogalommal, mentes mindenfajta illeték alól. Az állam behunyja a szemét, és azt mondja, a közteherviselés alapján tessék fizetni annak, aki vesz egy lakást, fizessen az, aki ajándékba kap lakást, fizessen, aki lakást örököl, de ha valaki, mondjuk, megörökli vagy ajándékba kapja a Chinoin részvények 30 százalékát, vagy a privatizált, magánkézbe adott volt állami vállalatok vagyontömegét megtestesítő értékpapírokat, üzletrészeket, ebben az esetben az állam azt mondja, hogy ti ne fizessetek. Többszáz milliós vagyonhoz is juthat anélkül, hogy ebből az államnak egy fillér bevétele lenne. De az állam jelentkezik és azt mondja, hogy a kis jövedelmű emberek esetében tessék fizetni az ajándék után, tessék fizetni az öröklés után.

1990-ben, 1991-ben még elfogadható volt, hogy az akkori törvény az értékpapírokat mentesítette az ajándékozás és az öröklési illeték alól. Kis mennyiségű értékpapír volt még forgalomban, nem történt meg a magánosítás olyan mértékben, amilyenre most megtörtént. Tudjuk jól, hogy jelenleg az egykori állami vagyonnak igen nagy része magánkézbe került, létrejött az a magánvállalkozói szféra, amely a nemzeti jövedelem több mint 50 százalékát adja.

Ezek után elképzelhetetlen számomra, a Magyar Demokrata Fórum képviselői számára, hogy az ilyen vagyonok átszállása esetén, történjék ez ajándékozással, örökléssel, vagy adásvétellel, az állam semmifajta bevételre ne törekedjen akkor, amikor Bokros pénzügyminiszter úr azt mondja az egyetemistáknak, hogy a ti fejenkénti 2000 forintotokra is szükség van, mert a költségvetés olyan nehéz helyzetben van, hogy Magyarországon mindenkinek részt kell vállalnia a közteherviselésből.

(21.00)

Ezek után nem tudom másnak, csak egy szemforgató javaslatnak nevezni azt, amely az értékpapírok mentessége mellett behozza még a gazdasági társaságok vagyoni betétjének mentességét is, ahelyett, hogy csökkentené a mentesség körét.

Megmondom képviselőtársaimnak, be fogok terjeszteni egy módosító javaslatot, hogy 500 ezer forintig legyen mentes. Való igaz: növeljük a kistulajdonosok számát, tegyük a kistulajdonosok számára jövedelmezővé megtakarításaiknak befektetését értékpapírokba vagy üzletrészekbe, gazdasági társaságokba. A kisembereket ösztökéljük erre.

Azonban milliós, tízmilliós, százmilliós, sőt, most már milliárdos vagyonok is vannak Magyarországon. Hogy az ő esetükben az állam egy milliárdos nagyságrendű hagyaték kétszázalékos eljárási illetékével beérje, és egy fillér öröklési illetékre ne tartson igényt, úgy gondolom, az elfogadhatatlan. Azt hiszem, ha a Magyar Köztársaság Országgyűlése nem fogja támogatni ezt a csatlakozó módosító javaslatot, akkor nyíltan kimondja, valóban a bérből és fizetésből élőknek a vállára kell minden terhet rakni, hogy ebben az országban néhányan nagyon jól élhessenek.

A magángazdaság megerősítése nem azt jelenti, hogy egyesek mérhetetlen vagyont halmozzanak fel mások kárára. Ha arányos közteherviselést akarunk, vagyonarányos közteherviselést, akkor nem mehetünk el szó nélkül ezen rendelkezések mellett.

A korlátolt felelősségű társaság üzletrésze, a gazdasági társaságnak az üzletrésze értékpapírnak csak részben minősülhet. Ezt egyébként kimondja a Gt. is, hisz magát az üzletrészt nem lehet oly mértékben olyan módon átruházni, mint az értékpapírokat. Tehát sántít az indokolásnak az az érvelése, hogy azért kell mentessé tenni, mert nincs nagy különbség az üzletrész és az értékpapír között. Van különbség. Ez az egyik.

A másik pedig, nem szabad megengedni, hogy mentes legyen az ilyen vagyonok átszállása. Az államnak igenis be kell jelentenie azt az igényét amelyet egyéb vagyontárgyak átszállásánál bejelent, amelyet az egyéb vagyontárgyak öröklésénél, ajándékozásánál illetékfizetési kötelezettség alá vont , hogy ezekben az esetekben tessék a vagyonarányos közteherviselés elve alapján az államnak is befizetni ugyanolyan módon, mint ahogy azt az állampolgár megfizeti.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Ennek tükrében viszont nem tudom megítélni, hogy miért emelik meg az illetékeket akkor, amikor Magyarországon folyamatos infláció van. Igaz, az önök által, a jelenlegi kormánytöbbség által sokat szidott elmúlt négy évben az infláció fokozatosan csökkent, azonban a kormányzat tíz hónap alatt nagyon "sikeres" tevékenységet végzett e téren: most már 30 százalékos inflációt mondanak. Ilyen infláció mellett az illetékkulcsok százalékos emelése többletterhet ró a lakosságra. Nem ok nélkül utasította vissza idáig az illetéktörvény módosítását a szakbizottság.

Ez a gyorsító csomag megint jelzése annak, hogyan és miként próbálja korábbi, elutasított javaslatait a közigazgatás visszacsempészni és a csomagban történő szavazással lehetetlenné tenni a kormánypárti képviselőknek a munkáját is.

Hiszen korábban, amikor az alkotmányügyi bizottság tárgyalta a jelenlegi módosító javaslattal szinte szóról szóra megegyező indítványokat, akkor kénytelen volt a kormányzat a saját kormánypárti képviselőinek ellenvéleményét figyelembe venni. A helyzet azóta jogi szempontból semmit nem változott, de bekerült abba a csomagba, amelyről egyszer lehet majd szavazni igennel vagy nemmel.

Úgy gondolom, azok a kormánypárti képviselők, akik korábban is rámutattak az illetékkulcsok emelésével megvalósuló többszörös vagyondézsmára, azok igazat mondtak akkor. Remélem, nem változtatják meg a véleményüket, és remélem, a munkacsoportokban el fogják mondani, hogy az infláció emelkedése mellett egy növekvő vagyonátruházási, ajándékozási, öröklési illetékkulcs semmi mást nem jelent, csak azt, hogy az állampolgároknak a tisztességes munkával szerzett jövedelmét amely után a polgár egyszer már adózott az állam ismételten megcsapolja.

Nem a feketegazdaság ellen lép fel határozottan ez a kormányzat, nem a nagy vagyonokat próbálja meg ellenőrizni és nem a nagy vagyonokat próbálja megadóztatni, hanem megint a könnyebbik utat választja: a sok tíz- és százezer, szerény körülmények között élő magyar állampolgár zsebében kotorászik szó szerint, és próbálja meg a hét krajcár után a nyolcadikat is most már megtalálni, amellyel megpróbálja megmenteni a süllyedő hajót vagy esetleg megpróbálja megmenteni a süllyedő bankokat.

Úgy gondolom, ismételten szembetalálkozik a kormány programjának azon részeivel, amelyekben arányos közteherviselést hirdetett, de itt mégsem az valósul meg.

A Magyar Demokrata Fórum számára elfogadhatatlan az illetékkulcsok emelése. Elfogadhatatlan, mert a lakosságra olyan terhet ró, amelyet elvileg kényszerből meg kellene fizetni, de amelyet nem fog tudni megfizetni.

Azt is látni kell, hogy jelenleg a lakosság tűrőképessége határán van, az elmúlt időszakban jelentős tartalékait felélte. Ezeknek az illetékkulcsoknak az emelése és itt utalnék az eljárási illetékekre is sok esetben azt fogja jelenteni, hogy nem élnek a jogorvoslati lehetőségeikkel, nem élnek azokkal az államigazgatási eljárási lehetőségekkel, amelyeket a jogszabály biztosít számukra, mert nem tudják kifizetni azokat.

Elgondolkodtató, hogy ha a jogállamiságot akarjuk biztosítani, akkor ilyen módon szükséges-e akadályokat gördíteni az állampolgárok elé. Az elmúlt időszak sok esetben azt bizonyította, hogy az ügyeskedők minden ilyesfajta megszorító intézkedésre megtalálják az ellenszert. Ki fogják játszani ezeket az illetékszabályokat is. A szenvedő réteg viszont az lesz, aki még azt tanulta az iskolában, hogy a törvényt be kell tartani. Jóhiszeműen betartja, jóhiszeműen fizeti az adóját, fizeti a lakbérét, fizeti a közüzemi díjakat közben pedig az ügyeskedők milliárdos tartozásokat halmoznak fel.

Egyértelmű lesz szerintem 1996-ban, hogy azok a számítások, amelyek a többletilleték-bevételhez fűződnek, nem fognak valóra válni. Ha meg nem fognak valóra válni, talán kár foglalkozni ilyenekkel, kár irritálni a közvéleményt, kár irritálni azokat a tisztességes embereket, akik idáig is eleget tettek a jövedelemadó-fizetési kötelezettségüktől kezdve az összes befizetési kötelezettségüknek. Csak abban bizakodnak, hogy egyszer az állam valóban fel fog lépni szigorúan az ügyeskedőkkel, a csalókkal és a bűnözőkkel szemben.

Elfogadhatatlan számunkra az is, hogy a lakástulajdonok cseréje esetén megszűnik egyfajta kedvezmény. Köztudott az, hogy a magyar lakáspiac nehezen mobilizálható. Az, amikor két lakástulajdont egymással elcserélnek, többnyire akkor következik be, ha egy nagyobb lakás tulajdonosa kisebb lakásra vágyik, a kisebb lakás tulajdonosa pedig nagyobb lakásba szeretne költözni. Idáig az illetéktörvény nagyon helyesen preferálta ezt a társadalmi célt: kimondta, hogy a két ingatlan különbözete után kell megfizetni az illetéket. Ezzel mintegy ösztökélte a cserélő feleket, hogy ilyen megoldást válasszanak. Mert ezáltal minimális összegben az állam lemondott egyfajta illetékbevételről.

(Puch László: Igen!) Igen, képviselőtársam, ügyvédkoromban nagyon sok ilyen szerződést csináltam. (Puch László: Én is ezt csináltam.) Lényeges ösztönző motívum volt a felek számára, hogy egy kicsivel kevesebb az illeték.

(21.10)

Viszont most meg akar változni ez a kedvezmény. Úgy tűnik, hogy a jelenlegi kormányzat nem akarja preferálni a lakástulajdonok cseréjét; inkább a kis lakásban maradjon ott a nagy család, a nagy lakásban meg éljen egy ember egyedül. Itt megint mérlegelni kellene. Mi az előnyös az államnak? Lemondani egy minimális bevételről, vagy pedig ösztökélni, hogy megfelelő alapterületű ingatlanokban éljenek a családok. Azt hiszem, az utóbbi a támogatandó cél, s ezért kérném képviselőtársaimat, hogy ennek a szakasznak az elhagyását támogassák.

A 49. § (2) bekezdésében szeretném fölhívni képviselőtársaim figyelmét egy fogalmi pontatlanságra, ami lehet, hogy elkerülte a mezőgazdasági bizottság figyelmét. Tudniillik a mezőgazdasági bizottság egy nagyon figyelemreméltó és véleményem szerint támogatandó módosító javaslatot nyújtott be arra, hogy az alapításkor bevitt vagyon meghatározása bővüljön ki a közös gazdálkodás számára átadott vagyonnal. Hisz ha a törvényhely csak azt tartalmazza, hogy "alapításkor bevitt vagyon", akkor mindazok, akik később csatlakoznak az adott szövetkezethez és átadják az ingatlanvagyonukat, már nem élhetnek mármint a szövetkezet nem élhet ezzel a kedvezménnyel. Ezért én úgy gondolom, itt le fog mondani az állam egy bizonyos bevételről, ugyanúgy, mint a lakástulajdonok cseréje esetén, de ez egy olyan pozitívum, amely megéri az államnak azt, hogy bizonyos bevételektől el fog esni. Ezáltal a szövetkezeti közös gazdálkodást fogja elősegíteni, s a szövetkezet számára jelent egyfajta kedvezményt, hogy a később csatlakozó tagok a vagyonuk átadásával ne hozzák a szövetkezetet olyan helyzetbe, hogy a szövetkezetnek illetéket kelljen fizetni a vagyonátszállás után.

A másik támogatandó javaslat, amely a termőföld visszterhes vagyonátruházása, illetőleg öröklése esetén csökkentené az illeték mértékét. Itt csak arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy a termőföld meghatározása esetén az értelmező rendelkezésekben külterületi földrész szerepel, méghozzá olyan megfogalmazásban, hogy a különféle művelési ágakkal azonos célra hasznosított külterületi földrész az a termőföld, amelynek a megszerezése esetén ez a kedvezmény érvényesíthető.

Akik ismerik a magyar mezőgazdaság helyzetét, pontosabban az ingatlan-nyilvántartás jelenlegi állapotát, azok jól tudják, hogy az ingatlan-nyilvántartás szerint feltüntetett művelési ág nem minden esetben azonos azzal a tényleges művelési ággal, amit hasznosítanak azon a földön.

Ha szó szerint akarjuk ezt a megfogalmazást értelmezni, akkor, ha valakinek a földterülete szántóként van nyilvántartva, azonban már régóta szőlő van beültetve, vagy csak egyéni mulasztás miatt, vagy a földhivatal mulasztása miatt nem történt meg a művelési ágnak az átvezetése, ez az illetékkedvezmény már nem alkalmazható, mert nem úgy hasznosítják, ahogy a nyilvántartásban van. Nyilvánvaló, azt hiszem, ezt a fajta megfogalmazást... (Dr. Balsai István hátrafordul dr. Sepsey Tamás felé és mond valamit.) Tessék?.. ezt a fajta megfogalmazást pontosítani kell. Élni is fogok egy csatlakozó módosító javaslattal.

Ugyancsak ebben az értelmező rendelkezésben van az, hogy a termőföldnek külterületen kell lenni. Én még emlékszem, hogy nemrég módosítottuk az egyik jogszabályt, ahol kimondtuk, hogy belterületen is lehet termőföld. Belterületen belül művelési ágként nyilván vannak tartva termőföldek, amelyeket ugyanolyan módon művelnek, mint a külterületi földeket, csak korábban voltak olyan községek nagyközségek a régi szóhasználattal , amelyek megnövelték a belterület határát, de azon belül továbbra is még mezőgazdasági nagyüzem használatában maradtak a termőföldek.

Nyilvánvaló, hogy megint nem lehet a termőföld fogalmát a bel- és a külterület határához kötni, hanem egységesen azt kell mondani: amelyet termőföldként tartanak nyilván tehát valamilyen művelési ágban és úgy is hasznosítanak. Nem a megadott nyilvántartott művelési ágban, hanem csak a felsorolt művelési ágak szerint. Mert ebben az esetben indokolható az a kedvezmény, amelyet a mezőgazdasági bizottság is meg akar adni a termőföld-vásárlóknak, hogy akik termőföldet vásárolnak, ajándékba kapnak, öröklés útján megszerzik és hozzá kell tennem, termőföld céljára fognak hasznosítani, mert ez nagyon lényeges, ez hiányzik egyelőre ebből a javaslatból , azok kapjanak illetékkedvezményt. Mert a kedvezmény megadásának az a lényege, hogy a termőföldhöz kapcsolódik.

Ha a termőföldet meghatározott időn belül ki fogják vonni a művelési ágból és helyette mondjuk egy nagy bevásárlóközpontot fognak építeni, vagy pedig egy gyárat létesítenek, akkor már meggondolandó, hogy ez a fajta kedvezményes illetékkulcs alkalmazandó legyen, mert ebben az esetben nem valósul meg a kedvezményezett cél; a termőföldet nem termőföld céljára fogják hasznosítani.

Úgy érzem, ebben az esetben például nyugodtan lehetne élni a számomra oly kedves kárpótlási törvény egyik meghatározásával, hogy ez a kedvezmény hatályát veszti, ha meghatározott időn belül a termőföldet kivonják a művelés alól. Mert ebben az esetben az állam utólag meg fogja kapni azt az illetéket, nem éri az államkincstárt hátrány.

Igen tisztelt képviselőtársaim, az idő előrehaladtára tekintettel már csak egyetlenegy pontra szeretném fölhívni a figyelmet, méghozzá az együttes ajánlás 38. pontjára. Ez a 38. pontban levő módosító javaslat dr. Brúszel László képviselőtársamnak a javaslata.

Az alkotmányügyi bizottság támogatta, a gazdasági bizottság viszont nem támogatta. Az előterjesztő képviselője ezzel nem értett egyet. A módosító javaslat látszólag teljesen értelmetlen, és aki nem ismeri a jogszabály mögöttes szövegét, annak számára valóban értelmezhetetlen. Itt valójában annak a törvényi szentesítésére kerülne sor, hogy különféle ingatlan-nyilvántartási eljárási illetékeket ezentúl a kormány saját hatáskörében szabályozzon, tehát az Országgyűlés az eddigi törvényalkotói hatásköréből átadja ezt a kormánynak, és ezentúl egy díjmegállapítási eljárás keretében történjék ezeknek a megállapítása.

Úgy gondolom, ha valóban arányos közteherviselést akarunk megvalósítani, a jelenlegi gazdasági helyzetben megengedhetetlen, hogy az állampolgárok százezreit érintő anyagi terheknek a megállapítása kikerüljön az Országgyűlés jogköréből és kormányzati hatáskörbe kerüljön.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Remélem, hogy sikerült néhány gondolattal hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarországon ma, 1995 májusában mit jelent az arányos közteherviselés, mit jelent a vagyonarányos közteherviselés. Nem azt jelenti, ami ebben a javaslatban van. Nem azt jelenti, hogy a nagy vagyonoknak a tulajdonosai úgy adhassák át a vagyonukat másoknak, hogy az állam illetéket ne kérjen belőle. A kisemberek összes jogügyletét viszont az állam illetékezi, méghozzá a jelenlegi kormány-előterjesztés szerint magasabb illetékkulccsal. Nem hiszem, hogy jelenleg egy ilyen beterjesztés nyugodt lelkiismerettel megszavazható. Ezért kérném képviselőtársaimat, támogassák a módosító indítványokat, illetőleg a csatlakozó módosító indítványokat. Köszönöm szépen a figyelmüket és a türelmüket. (Taps.)

(21.20)