Sepsey Tamás (MDF)

1995. május 15.

DR. SEPSEY TAMÁS, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségének előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés!

Az előbb hallottuk Hegyi Gyula képviselőtársamtól, hogy az emberi jogi bizottság majdnem mindig egyhangúlag hozza meg a döntéseket. A "majdnem mindig" azt jelenti, hogy vannak kisebbségben lévő képviselők is, és az én tisztem az, hogy a kisebbség véleményét ismertessem.

Csődöt mondott a kormány röviden így lehetne összefoglalni az emberi jogi bizottság vitájának a tapasztalatait. Csődöt mondott. Nem először, de igen jó lenne az ország számára, ha már utoljára mondana csődöt ez a kormány. Már éppen eléggé eljátszotta a választópolgárok bizalmát.

Az emberi jogi bizottság ülése múlt héten szerdán két órakor kezdődött. Szétosztották azt a háromszázvalahány módosító javaslatot tartalmazó ajánlást, amit az emberi jogi bizottságnak és az Országgyűlés egyéb bizottságainak akkor meg kellett tárgyalni. A napirendet felcseréltettük: legalább formálisan legyen lehetőség arra, hogy mindazok, akik nem nyújtottak be módosító indítványt, tanulmányozhassák a módosító indítványokat, hogy ki tudják alakítani az álláspontjukat. Hangsúlyozom, legalább formálisan: legyen egy óra elegendő az indítványok megismerésére, az indítványokban rejlő okok mérlegelésére. Ez az egy óra kicsivel hosszabbra nyúlott, tekintettel arra, hogy a kormány nem volt abban a helyzetben, hogy megfelelő szinten képviseltesse magát az emberi jogi bizottságban, ezért várni kellett arra, hogy egy másik bizottsági vita befejeztével megérkezzen a kormány tisztségviselője.

Nagyon szeretném hangsúlyozni: ezért nem a kormányzati tisztségviselők a felelősek, nem a helyettes államtitkárok, nem a főosztályvezetők, hanem a kormány mint testület a felelős azért, hogy az Országgyűlés tekintélyét súlyosan sértő és méltatlan módon arra kényszeríti a Magyar Köztársaság Országgyűlését, hogy az ország életét jelentősen befolyásoló törvénycsomagot hamarjában, sebtiben, elkapkodva tárgyalja. A kormány nem ad lehetőséget az Országgyűlés bizottságainak, hogy érdemben, alaposan megtárgyalják a módosító javaslatokat.

(12.00)

Én még jól emlékszem az új Országgyűlés megnyilatkozásaira, amikor a miniszterelnök úr azt mondta, hogy a szakmai munka a bizottságokban fog folyni. Igen tisztelt képviselőtársaim, így nem folyik szakmai munka a bizottságokban!

Hadd reflektáljak Toller László képviselőtársam megjegyzésére, aki azt mondta, hogy a kormánypárti képviselők nem mameluk módjára szavaznak. Én sem mondom azt, hogy mameluk módjára szavaznak, de azért szeretném felhívni képviselőtársaim és az Országgyűlés figyelmét, ha tanulmányozzák az ajánlást, akkor a 216., 218., 258., 301., 309., 319., 333., 336. és 337. pontok esetében arra a meglepő felfedezésre fognak jutni, hogy a bizottságok eltérő módon szavaztak: az egyik bizottság támogatta, a másik bizottság meg egyhangúlag elutasította a módosító javaslatot. Ennek indokát szintén az ajánlásban lehet megtalálni, mert kiderül, hogy azon a bizottsági ülésen, amelyen a bizottság támogatta a javaslatot, a kormány képviselője egyetértett a módosító javaslattal, ahol viszont a bizottságnak még az egyharmad része sem támogatta, ott nem értett egyet azzal a javaslattal. Nem mameluk módjára szavaznak a kormánypárti képviselők ezt soha nem is állíthatja az ember, mert ők támogatják a kormányt , de ez azt mutatja, hogy érdemi vita valójában nem folyt ezekben a bizottságokban, mert amire a kormány képviselője azt mondta, hogy igen, arra a bizottsági tagok többsége igent mondott, amire pedig a kormány képviselője azt mondta, hogy nem támogatom, arra a bizottsági tagok többsége nemmel szavazott. S nem az összes ilyet írtam ki, csak amikor elhangzott ez a megjegyzés, akkor emlékeztem, hogy voltak ilyen disszonanciák ebben az ajánlásban, és gyorsan átlapoztam, hogy néhány példával bizonyítani tudjam azt az igazságot: a kormány nem készült fel, a kormány nem állt feladata magaslatán, hiszen ő sem tudta megvitatni.

Hadd hangsúlyozzam azt, hogy a Magyar Országgyűlés Házszabályának 102. § (1) bekezdése szerint a módosító javaslatokat az általános vita lezárásáig lehet benyújtani. Ha még emlékeznek, tisztelt képviselőtársaim, múlt héten szerdán, olyan háromnegyed 12 tájban zárta le Salamon elnök úr az általános vitát, tehát a jogszabály alapján addig lehetett volna benyújtani módosító javaslatokat. Ezt követően van lehetőség arra, hogy az Országgyűlés tisztikarának vezetésével megszerkesszék az ajánlást, hogy a kormányzat tanulmányozza az abban foglaltakat, és a másnap 1 és 2 órakor kezdődő bizottsági üléseken egy ilyen horderejű törvényjavaslat tárgyalása kapcsán a kormány és a kormánypárti képviselők is felelősséggel tudjanak nyilatkozni.

Hegyi Gyula képviselőtársam azt mondta, hogy a költségvetési tárgyalásoknál általában az ellenzéki képviselők tágkeblűek, a felelősség a kormánypárti képviselőket terheli. Hadd jegyezzem meg, hogy összeomlott a '95ös költségvetés, úgyhogy amikor majd a pótköltségvetés vitája során elhangzanak ezek a megjegyzések, akkor tessék erre emlékezni a költségvetés összeomlásáért is a kormánypárti képviselőket terheli a felelősség, nem az ellenzékieket. Ezt zárójelben jegyeztem meg, mert nem tartozott az általános vitához, csak elhangzott, és kénytelen voltam rá reflektálni.

Visszatérve tehát a témához, a bizottság ülésén kifogásoltuk: az Országgyűlés bizottságai nincsenek abban a helyzetben, hogy megfelelő módon tudják tárgyalni ezeket a javaslatokat. Kifogásoltuk azt is, hogy az előbb idézett házszabályi rendelkezéssel ellentétesen, a múlt héten részünkre kiküldött napirendi javaslat azt tartalmazta, hogy a házbizottság állásfoglalása szerint 1 óráig lehet beadni módosító javaslatokat.

Igen tisztelt Ház! Azért kell ezt megjegyeznem, mert elfogadhatatlan számunkra, hogy a Házszabálytól való korlátozó eltérést a házbizottság egy ajánlással érvényesítse. Ez összeférhetetlen a képviselői törvénnyel, összeférhetetlen a Házszabállyal; ha jogunk van az általános vita lezárásáig beadni módosító javaslatokat, akkor a házbizottság ezzel ellentétesen ne mondja azt, hogy csak 1 óráig lehet beadni, hisz az általános vita jelentős része még hátravan.

A kisebbség markáns véleménye három ponton fogalmazódott meg. Bizonyos tekintetben egyetértettünk a többségi állásponttal, hogy az a törvény, amely a stabilizációs csomag más néven pánikcsomag VI. fejezetét képezi, módosításra szorul. Módosításra szorul, hisz 1992-ben az akkori Országgyűlés 1995. december 31-éig adott lehetőséget a személyazonosító jel használatára. A vita a körül bontakozott ki közöttünk, hogy a Horn-Kuncze kormány 1994. július 15-e óta vajon milyen lépéseket tett azért, hogy a '95. december 31-i határidőt tartani lehessen. Kiderült, hogy semmilyen lépést nem tett, meg sem próbált eleget tenni a törvényi előírásoknak. Ehhez képest viszont ennek a törvénynek, a polgárok személyi adatairól szóló törvénynek a módosítása nincs összefüggésben a stabilizációs programmal. Ezt a törvényjavaslatot az Országgyűlés ettől teljesen függetlenül tárgyalhatta volna, és ebben az esetben biztos lett volna mód és lehetőség arra, hogy az egész közvélemény figyelmét fel tudjuk hívni, milyen hátsó szándékok rejlenek a törvénymódosítás mögött.

Kifogásoltuk, hogy a csomagban olyan törvénymódosítások vannak, amelyek nincsenek összefüggésben a gazdaság stabilizációjával, mindössze a kormány úgy gondolja, ez a legjobb alkalom arra, hogy gyorsan, vita nélkül és a nyilvánosság megkerülésével vagy részleges megkerülésével olyan jogszabályokat fogadtasson el, amelyek alapvető emberi jogokat korlátoznak.

A kormányzat tehát nem kerülheti meg annak felelősségét, hogy '94. július 15-e óta semmit nem tett ebben az ügyben, hisz ez a kormány felelős azért, hogy a jogszabályokat betartsák.

Ennek figyelembevételével a kisebbség sem ellenezte, hogy a személyazonosító jel használata az 1999. december 31-éig terjedő időszakra megmaradjon. Már most szeretnénk azonban felhívni a kormány figyelmét: ez a határidő nem azt jelenti, hogy az utolsó napon kell megoldani a problémát, hanem hogy tessék elkezdeni azt a munkát, amire az Alkotmánybíróság döntése kötelezi a kormányzatot, azaz meg kell szüntetni az egységes személyazonosító kódot. Ha a kormány továbbra sem tesz semmit, és évek telnek el úgy, mint az elmúlt tíz hónap: semmittevéssel, akkor 1999-ben ismét el kell halasztani ezt a határidőt, és egy újabb határidőt kell kitűznie a kormányzatnak.

A kisebbség élesen ellenzi a kormányzatnak azt az álláspontját, hogy a személyazonosító igazolványok kiadása a rendőrség hatáskörébe kerüljön. A jelenlegi állapot fenntartását jogilag nem lehet indokolni. 1992-ben a LXVI. számú törvény kimondta, hogy 1995. december 31-ével a személyazonosító igazolványok kiadása és az azzal összefüggő nyilvántartások vezetése jegyzői hatáskörbe kerül. A kormány nem teremtette meg az átadás feltételeit, és a legjobb módja annak, hogy a kormányzati felelősség nyomása alól ki lehessen bújni, ha meghosszabbítják a határidőt, illetőleg ez a javaslat nyíltan kimondja: semmi szükség arra, hogy önkormányzati jegyzői hatáskörbe kerüljön a polgári élettel kapcsolatos nyilvántartás kezelése, hanem maradjon a rendőrkapitányságok hatáskörében.

(12.10)

A kisebbségnek az volt a véleménye, hogy 1992-ben az akkori Országgyűlés helyesen döntött, hogy a rendőrkapitányságok hatásköréből kiveszi a személyazonosító igazolványok kiadását, az ezzel kapcsolatos nyilvántartások vezetését, figyelemmel arra, hogy ez a civil szférához kapcsolódik és a rendőrkapitányságok nem tagolhatók be a nyilvántartások rendszerébe.

A nyilvántartások rendszere hármas részt képzett: a helyi nyilvántartásokat: ezek voltak a jegyzői nyilvántartások, a középszintű nyilvántartást: a megyei közigazgatási hivatalt, és a legmagasabb szintű nyilvántartást: az Országos Személyi Adat- és Lakcímnyilvántartó Hivatalt. Mindegyik a civil szférához kapcsolódik, mindegyik a közigazgatás azon részéhez, amelynek semmi köze a rendőrségnek.

Nem lehet megjegyzés nélkül elmenni az ilyen szándék mellett, nem lehet elmenni, és nem lehet arra gondolni, mi az oka annak, hogy a kormányzat a jövőben a rendőrséget akarja feljogosítani ezen nyilvántartások kezelésével, és a személyazonosító igazolványok kiadását is a rendőrségre akarja bízni.

A másik két nagy témakör részben összefügg. Úgy tűnik, a vita során talán sikerült meggyőzni a többséget, de a megoldás módjában mutatkozik meg a kisebbség véleménye. A beterjesztett javaslat egyértelműen sérti az alapvető emberi jogokat, mert oly módon tenné lehetővé az adatbázisok, a nyilvántartások összekapcsolását, hogy nem határozza meg az összekapcsolás célját.

Mészáros képviselőtársam módosító javaslata segít ezen a törvényellenes helyzeten, mert a nyilvántartások összekapcsolását csak törvény felhatalmazására és meghatározott célból engedi meg. Itt a kisebbség problémája az, hogy akkor egyáltalán mi szükség van a törvény módosítására.

Engedtessék meg nekem, hogy az eredeti törvény, az 1992. évi LXVI. törvény 24. §-ának (1) bekezdésére hívjam fel az Országgyűlés figyelmét ahogy megtettem a bizottságban is. Ez tudniillik kimondja, hogy a bíróság, az ügyészség, a bűnüldözés és a büntetés-végrehajtás szervei korlátlanul hozzáférhetnek a nyilvántartásokhoz. Ha ennek a javaslatnak az a valódi célja, hogy fel lehessen lépni a feketegazdaság ellen, akkor kérdem én a tisztelt Országgyűléstől, mi szükség van arra, hogy módosítsuk a törvényt, amikor a 24. § (1) bekezdése lehetővé teszi a bűnüldözés szerveinek, hogy a nyilvántartásokhoz hozzáférjenek és bármilyen adatot megismerhessenek. A feketegazdaság léte nyilvánvalóan bűncselekmények elkövetésével van összefüggésben. A bűnüldöző szervek számára adott ez a lehetőség akkor miért kell ezt a jogszabályt módosítani?

Felvetődhet az a kérdés, hogy az összekapcsolhatóságot meg kell engedni, hogy a különféle nyilvántartások összekapcsolásával lehessen az adatokból információt szerezni. Igen tisztelt Képviselőtársaim! 1992-ben sem olyan képviselők voltak ebben az Országgyűlésben, akik ne lettek volna tisztában a lehetőségekkel és ne lettek volna tisztában azzal, hogy egy-egy törvényben miket kell meghatározni. Hadd idézzem e törvény 33. § (1) bekezdését, amely kimondja, hogy a nyilvántartás más nyilvántartásokkal, ha a törvény az adatkezelés céljának és az adatok körének pontos meghatározásával másképp nem rendelkezik, nem kapcsolható össze. Mit jelent ez a rövid törvényszöveg? Azt, hogy 1992-ben a jogalkotó kimondta, hogy a nyilvántartásokat össze lehet kapcsolni, ha a törvény így rendelkezik és a törvény meghatározza az összekapcsolás célját. Ezt akarta a kormány oly módon módosítani, hogy ne kelljen törvényi felhatalmazás és ne legyen célmeghatározás. Ezek után viszont semmi szükség arra, hogy különféle módosító indítványokkal jobbítsuk a kormány javaslatát, mert az eredeti törvény az 1992. évi LXVI. törvény jó. Annak semmiféle módosítása nem szükséges. Igaz, hogy ezzel a kormány burkolt és leplezett célja megszűnik: megszűnik a lehetőség, hogy a nyilvántartásokból bárki bármilyen adatot törvényi felhatalmazás nélkül meg tudjon szerezni.

A kisebbség markánsan megfogalmazta az emberi jogi bizottság ülésén: sajnos a sok-sok apró gyanús jel olyan félelmet gerjeszt bennünk, hogy ennek a személyiadat-nyilvántartásról szóló törvény módosításának az a valódi célja, hogy az állampolgárok felett a közigazgatás egy ellenőrizhetetlen, teljes hatalmat szerezzen. Hisz ha össze lehet kapcsolni a nyilvántartásokat, ha megmarad az azonos személyazonosító kód, amely a tb-től kezdve az APEH-ig, az orvosi ellátástól kezdve a vám- és pénzügyőrségig, a nyugdíjbiztosításnál és mindenhol használható, akkor egyetlenegy személyi szám alapján az állampolgár személyiségképét meg lehet rajzolni, az állampolgár nem tudja, hogy a hatóság milyen adatokkal rendelkezik és ezt mire fogja felhasználni. Ha viszont megnézzük az eredeti törvény célját, ezeket mind kizárta. Sajnos hozzá kell tennem valamit, ami az alapos gyanút megerősítette a kisebbségben, hogy a jogalkotónak ez a célja: az eredeti törvényből el akarták hagyni azt, hogy az adatszolgáltatást tartalmazó iratok másodpéldányát őrizni kell a nyilvántartásnak.

Mit jelentett ez a szabály, és mit jelent jelenleg? Ha valaki a nyilvántartásból adatot kér, a nyilvántartás az adatszolgáltatás másodpéldányát megőrzi. Bármikor visszakereshető, hogy kiről kinek mit szolgáltattak.

A kormány javaslata arra irányul, hogy ez szűnjön meg. A kormányzat jelen lévő képviselője azt mondta, ezt azért kell megszüntetni, mert olyan információmennyiség van e mögött, hogy tárolása megoldhatatlan.

Igen tisztelt Képviselőtársak! Legfontosabb jogaink egyike, hogy személyes adatainkkal magunk rendelkezzünk és tudjunk arról, hogy kinek mit adtak ki rólunk. Elfogadhatatlan az a kormányzati álláspont, hogy szüntessük meg a garanciákat. Elfogadhatatlan, mert sajnos ennek az országnak az életében voltak olyan korszakok, amikor az állampolgárok teljesen ki voltak szolgáltatva a totalitárius hatalmaknak. Azért vannak alkotmányos garanciák, azért vannak törvényi garanciák, hogy még egyszer ilyen helyzet ne fordulhasson elő.

A kormányzatnak nem arra kell törekednie, hogy kihagyjon garanciákat a törvényekből, hanem arra, hogy megerősítse a garanciákat, mert így tud rászolgálni az állampolgárok bizalmára és lojalitására. Azt a kormányzatnak kell megszerezni.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Azért sajnálta a kisebbség, hogy ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása során igen kis hangsúlyt kapott a személyiadat-nyilvántartásról szóló jogszabály tárgyalása, mert alapvető emberi jogainkat, alapvető polgári jogainkat érinti. Remélem, az eddig elhangzottak azért kellőképpen érzékeltették képviselőtársaimmal, hogy nagyon nagy horderejű dologról van szó.

A kisebbségi bizottság foglalkozott még a VII. fejezetben foglaltakkal, amely a Menekültügyi Alapról szóló törvény módosításáról szól. Itt is az volt az alapvető ellenvetés, hogy nem szükséges a stabilizációs törvénycsomagba beletenni egy olyan törvénymódosítást, amelynek az ország gazdasága szempontjából nincs kihatása.

(12.20)

Az ország szempontjából, ezt hozzá kell tennem, a Belügyminisztérium szempontjából igen jelentős kihatása van. Tudniillik ez a törvénymódosítás azt mondja ki, hogy mindazokat a költségeket, amelyek idáig a Belügyminisztérium fejezetét terhelték s a menekültügyi szervezetekkel való nemzetközi kapcsolattartást szolgálták, ezentúl a Menekültügyi Alapból lehessen folyósítani. Magyarul ez azt jelenti, hogy az 1995-ös költségvetésben a Menekültügyi Alap céljára fordított összeg csökkenni fog. Viszont a Belügyminisztérium fejezetében azok az összegek, amelyeket úgy állítottak be, hogy abból majd a menekültügyi szervezetekkel kapcsolatos kiadásokat fogják fedezni, felszabadulnak, s azokkal a Belügyminisztérium szabadon fog rendelkezni. Egy ilyen módosító javaslat esetleg a pótköltségvetési törvényben elfogadható lenne. Elfogadható lenne, hisz akkor látnánk, hogy esetleg a Belügyminisztérium fejezetében vannak-e olyan elvonások, amelyek indokolják ennek az összegnek vagy ezen összegeknek az átterhelését a Menekültügyi Alapra. De miután ilyenek nincsenek, egyértelmű, hogy egy burkolt költségátcsoportosításról van szó, a Belügyminisztérium javára kívánja a kormányzat a Belügyminisztérium előirányzatát megnövelni oly módon, hogy a Menekültügyi Alapra terhel rá olyan kiadásokat, amelyeket korábban a Menekültügyi Alap forrásának megállapításakor nem vettek figyelembe. Véleményeink szerint ez elfogadhatatlan, ellentétes a jogszabályokkal, s ellentétes a stabilizációs törvénycsomagnak a céljával is.

Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. (Taps a jobb oldalon.)