Surján László (KDNP)

1995. május 16.

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mielőtt a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény most aktuális módosításáról konkrét véleményt mondanék, legyen szabad egy másik vitát ide idéznem. Azt a vitát, amely arról szólt, hogy vajon a stabilizációnak mondott folyamat által megkívánt törvények átalakítását egy csomagban vagy külön-külön kell-e végezni. Elég hosszas vitát folytattunk erről és nagyon sok vélemény hangzott el, hogy huszonegy törvény együttes módosítása lehetetlen feladat. Itt most a huszonkettedik törvény van előttünk, az, ami a kezünkben van, valójában tökéletes része ennek az úgynevezett Bokros-csomagnak, de önálló törvényjavaslat formájában vitatjuk. És bizony, kedves államtitkár úr, a kormány gyakran kerül abba a helyzetbe, hogy "bármit teszel, megbánod", mert arra is lehet érveket sorolni, hogy nem látjuk azokat az összefüggéseket, amelyeket itt valójában látni kellene. Ténylegesen nehéz ez a helyzet, akármelyik megoldást választja a kormány, mindenképpen kritizálható és minden kritikának van is alapja, fordítva persze mind a kettő védhető is. Most tehát itt külön-külön időkeretben, külön vezérszónoklatokkal tárgyaljuk ezt a kérdést és keressük a kapaszkodópontjait.

Mit is akar ez a törvény? Mi lesz majd az a gondolat, ha három év múlva államtitkár úr jól végzett munkája eredményeképpen egy kicsit megpihen a kormányzati munkában, s visszagondol kedves téli estéken pipázás közben elmélkedve, hogy mit is csináltunk mi akkor, amikor a T/912. törvényjavaslatot átvittük a parlamenten, mire lesz büszke? Azt hiszem, ha egy azonnali kérdések óráján tenném föl ezt a kérdést, elég nehéz helyzetbe kerülne a miniszter asszony vagy az államtitkár úr, akire a sors a feleletet rótta. Mit is akar ez a törvénytervezet? Az az érzésem, hogy egy kicsit mentesíteni akarta az ágazatnak ezt a felelősségét az elképzelhető még nagyobb elvonások és még nagyobb prések alól, valamiféle segítséget, védelmet adni hát nem igazán sikerült, de persze mi, ellenzékiek, nem tudjuk, hogy mifajta még rosszabb elgondolások születtek meg, amikhez képest ez a kompromisszum talán tényleg jelent valamit.

Mi mást látunk. Mi azt látjuk, hogy egy érdekegyeztetési megegyezés nélkül elénk került szigorító csomagról van szó, amely szigorító csomag azonban érdekes kifejezéseket használ. Mintha a kormányzat igyekeznék valami olyan propagandaszerepet ellátni, amely eltereli a dolgok lényegéről a figyelmet.

Egy kis elemzést készítettem, hogy milyen igék szerepelnek ebben nem is annyira a normaszövegben, mint inkább az indoklásban. Mert ez jelzi, hogy mit akar ez a törvénytervezet. Ez egy nagyon jó törvénytervezet látszólag, mert mit csinál: "kedvezőbb szabályozást hoz", "ösztönöz a munkavállalásra", "kedvezőbb támogatási feltételeket biztosít", "átalakítja" az ilyen, olyan, amolyan rendszereket, "pontosítással elősegíti" a jó dolgok érvényesülését. Egy másik mondatban "egyszerűsíti" a dolgokat, "meg kívánja könnyíteni", de talán új idők új dalaiként elvétve megszólal egyszer-egyszer az igazság is, és ott van az indoklásban, hogy "szigorítja". Szigorítja bizony keményen előző ellenzéki beszédekben már elhangzott , bizony nagyon keményen szigorítja egyik vagy a másik ellátásunkat, s teszi ezt a kormány úgy, hogy nem tudta, ismételten nem tudta megszerezni hozzá az érintettek egyetértését.

Itt is el lehet mondani, amit már más vonatkozásban elmondtam, hogy várható-e egy érdekvédelmi képviselettől, hogy ilyen szigorító rendelkezésekre igent mond? Azt gondolom, ha valóban szükség van rá, ha ezek a rendelkezések valahol valamiképpen valóban előbbre viszik a dolgokat, akkor értelmes tárgyaló partnerek le tudják nyelni a kemény dolgokat. Legfeljebb megegyezés történik, hogy ne hozsannát kívánjanak tőlük, annak úgysem lenne hitele, de a tények tudomásulvételét sem sikerült megoldani, az embernek van egy nagyon rossz érzése. Az elmúlt négy évben gyakran hangzott el, hogy valamifajta küldetéstudat vezeti a kormányzatot s nem a valóság talaján építkezik. Úgy érzem, hogy mai kormányunkban is megjelent ez a küldetéstudat, nem azt teszi, amit a társadalommal meg tud értetni és el tud fogadtatni, hanem "itt állok és nem tehetek mást", ezt kell tennem, ez visz előbbre, és majd másfél év múlva meglátjátok, hogy milyen jó lesz. Úgy érzem, hogy nem így kellene politizálni.

Meg lehet persze ezt az egész kérdést másik oldalról közelíteni, és itt az általános vitában legyen szabad nekem ilyen típusú, most következő általános gondolatmenetet is elmondani. Egész Európa-szerte folynak ám ezek a szigorító lépések, nemcsak nálunk, és egész Európa-szerte a tanult politológusok rámutatnak valamire, nevezetesen arra, hogy legyen egy kormány munkáspárt, legyen egy kormány konzervatív, a programja, a tényleges lépései alig térnek el egymástól. Nyugat-Európáról beszélek, kedves képviselőtársaim, nem Magyarországról. (Leitner Gábor: Ki kell hangsúlyozni.) S e közben a politológusok azt mondják, hogy ez a "változó választási programok és azonos végrehajtás" a demokrácia csődjét jelentik. Én nem vagyok arról meggyőződve, hogy ez ott is tökéletesen helytáll, némi túlzást érzek ebben, de azon el lehet és el kell Magyarországon is gondolkodni, hogy a szociáldemokrácia alapeszményeivel mily mértékben egyeztethetők össze azok a lépések, amelyekről itt szó van. Nem elvekből, nem pártprogramokból levezethető lépésekről van szó, hanem egy gazdasági elemzésről és az abból fakadó konkrét ügyekről. Innentől fogva viszont nem ideológiai vitát kell folytatnunk egymással, hanem gazdaságpolitikai vitát. Mi azt állítjuk, hogy ezek a gazdaságpolitikai elgondolások nem előbbre viszik, hanem hátraviszik az országot, a jelenleg előttünk lévő, talán nem az egész országot, de annak jelentős részét és rétegeit egészen biztosan, s nem sikerült megtalálni, hogy hol vannak ebben az anyagban azok a kitörési pontok, amelyek miatt valójában a helyzet bármiféle javulását várhatjuk.

A külföldiek munkavállalását előttem szóló képviselőtársaim már említették. Valóban nagyobb a büntetés, amit az engedély nélküli külföldi foglalkoztatás esetén ez a törvény lehetővé tesz, de talán arra is érdemes rámutatni, hogy azért ez a büntetés még mindig nem olyan nagyon nagy, csak akkor lesz igazán nagy, ha nagyon keményen végrehajtják. És a feketemunka elleni föllépés bizony nagyon-nagyon féloldalasra sikerül, ha a külföldi munkavállalónál szigorítunk, a magyar munkavállalónál pedig nem szigorítunk. Azért ismétlem ezt el, ami már elhangzott, mert talán a kormánynak érdemes lenne elgondolkozni azon nem akarom a Fidesz vezérszónokának mondanivalóját elővételezni, de föltételezem, hogy talán mind a négy ellenzéki párt egyformán mondja...(Mádi László bólint.)...a bólintás intézményeként megvan a megerősítés, tehát mind a négyen azt mondjuk és jól tudjuk, hogy számos érdekképviselet is azt mondta , nem elég ez, tessék a magyar feketemunkás ellen is föllépni. De én egy kicsit konkrétabb leszek, nem a feketemunkás ellen kell föllépni, hanem a feketemunkaadó ellen. A feketemunkás egy nehéz helyzetben lévő, valamifajta kapaszkodópontot, életét megoldani kívánó ember, kit a szükség tb-járulékot rabolni kényszerített.

(9.50)

Mert ő is azt teszi és a gazdája is azt teszi, aki alkalmazza, de mégis azt hiszem, hogy a dolgot megfogni a munkaadó büntetésénél lehet. Itt, tisztelt képviselőtársaim vannak ám bizalmatlansági ügyek! Komolyan akarjae a kormány a feketemunkát visszaszorítani? Túl sokat hallottunk erről a komoly szándékról és túl kevés, amit eddig láttunk. Vajon a kormányt támogató vállalkozói réteg nincs-e ellenérdekeltségben ezzel a gondolattal? Nem akarok konkrétumokat mondani, hogy Marxtól meddig terjed ez a gondolatkör, hanem elveket akarok mondani és arra buzdítani, hogy legyen a kormány határozott és egyértelmű, mert ezzel bizalomnövelő lépéseket tehet, legfeljebb elveszt egy szűkebb kör támogatásából valamit. Már annyit elvesztett, hogy ez már nem sokat hoz a mérlegen.

Egy nagyon egyszerű, bár adminisztratív lépés: a foglalkoztatási bizottság ülésén kormánypárti képviselőtársam tette fel a kérdést, hogy lesz-e újra munkakönyv. Tehát valamifajta nyilvántartási rendszert be kell vezetni, egy olyan nyilvántartási rendszert, ahol a helyszínen, az építkezéseken, a boltban, itt-ott-amott azonnal ellenőrizni lehet, hogy bejelentett munkavállalóról van szó, tb-járulék fizetésről van szó, avagy feketemunkáról. Ez nem rendőrállam, ez jogállam, amiről beszélek, és ennek a birtokában van mód adott esetben a közterhek csökkentésére is, ami, azt hiszem, a kormánynak és ellenzéknek egyformán fontos.

Új rendelkezés ebben a törvényben és a kevés számú pozitívum közé sorolható, hogy a kormányzatot arra kötelezi ez a törvény, hogy évente foglalkoztatási irányelveket alkosson. Azonban magából a törvényből nem derül ki világosan, hogy ha meglesznek az irányelvek, akkor mi lesz. Nincs határidő, és én láttam már minisztert vagyonpolitikai irányelveket tárgyév decemberében beterjeszteni! Lehet, hogy november volt, mindegy. Itt sincs megfogva, hogy mikor kell ezt beterjeszteni, csak az, hogy évente. Nincs meg, hogy kinek kell beterjeszteni, ki tárgyalja meg. Mi lesz ez? Egy tudományos mű, amelyet hozzáértő okos emberek gyülekezete leír egy árkus papírra, majd bekerül a képviselők irattárába, vagy nem is mondom meg, hogy hova, mert a sok papírt valahol fel kell dolgozni, vagy pedig lesz belőle egy számonkérhető dokumentum, amelyen az események alakulását nyomon lehet követni, amelyhez a munka világának minden érintett tagja tulajdonképpen igazodni vagy köteles, vagy kényszerül, vagy igazodnia érdemes aszerint, hogy hogyan sikerül ezt elkészíteni.

Nekem is kötelességem néhány kemény szót elmondani arról, hogy bizony az a jogszűkítés elfogadhatatlan, ami a munkaerőpiaci bizottság kapcsán bekövetkezik. De nemcsak elfogadhatatlan, hanem értelmetlen is. Itt egy működő rendszer volt, amely ellen tudomásunk szerint soha senkinek semmi érdemi kifogása nem volt. Itt is bizalomhiány van, a kormány bizalomhiánya a munkaerőpiaci bizottság nem kormányzati oldalai iránt, mert valóban keménynek látszó jogosítványaik voltak. Ezek a tényezők azonban ezekkel a jogosítványokkal eddig nem éltek vissza. Joga van az Országgyűlésnek elvenni ezeket a jogosítványokat. De mi értelme van, ha elveszi egy rossz feltételezés, egy gyanú miatt! Ne haragudjanak, én akkor a visszájára fordítom a gyanút: mire készül a kormány, ha nem meri megtartani azokat a jogosítványokat, amelyeket egy konzervatív kormány meg tudott tartani. Ezek azok, amik rongálják az országban a jövőbe vetett bizalmat és hitet. Ne tegyék, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim!

Valóban ott van ebben a törvényben az a két réteg, amelyért szót kell emelni: a pályakezdők rétege és a nyugdíj előtt állók rétege. Nem tagadom, vissza lehetett élni mindkét korábbi szolgáltatással. De ha minden olyan ellátást megszüntetünk, átalakítunk, lefaragunk, amelyekkel időnként és helyenként rossz indulatú emberek visszaéltek, akkor ebben az országban semmifajta szolgáltatás, semmilyen szociálpolitika nem lehet, akkor ebben az országban a képviselők nem kaphatnak javadalmazást, mert nem minden képviselőtársunk felel meg feltétlenül mindazoknak az elvárásoknak, amiket a választók irántuk támasztanak, és folytathatnám: bárkire bármit. Nem működik egy ország akkor, ha nem a bizalmi elvre épül, a kresz alapvető tétele is a bizalmi elv, és ha minden jobbkéz szabály helyett megállnának az autók, akkor olyan forgalmi dugó lenne Budapesten, hogy teljes joggal szidhatnánk a főpolgármestert. Ezt ugyan így is megtehetjük, de ez egy más kérdés. (Derültség.)

Én tehát azt gondolom, hogy nem szabad a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni néhány hibás eset miatt. Ha pedig azt állítja a kormány, hogy a hibák túlburjánoztak, akkor ezt mutassa be, akkor dokumentálja a hiba méretét, a csalás mennyiségét, és akkor azt fogjuk mondani, hogy tényleg nem megy. Hadd hivatkozzam például, bár ott sem volt dokumentálva, arra a bizonyos háromnapos orvosi igazolás ügyre, amit nem támadtunk, legalábbis mi kereszténydemokraták nem, mert tudtuk, hogy nagyon nagy a visszaélések száma. Tehát lehet józanul beszélni az ellenzékkel, de akkor tessék konkrét adatokat hozni.

Most úgy érzem, hogy nagyon nagy hibát követ el ez a törvényjavaslat akkor, amikor rossz üzenetet küld a pályakezdő munkanélkülieknek. Igaz ugyan, hogy '93 tavasza óta csökken a munkanélküliség, de nem csökken igazán a pályakezdő munkanélküliség, tehát ezért is rossz üzenet. Én egyetértek azokkal a munkavállalói véleményekkel, hogy a meglévő rendszeren belül lehetett volna lépni olyan irányba, hogy szűküljön az esetleges visszaélések köre. Itt nem is visszaélésről van szó, azt hiszem, hanem esetleg egy olyan életvitelről, amely az életkori sajátságoktól eltérően nem az aktív kitörési pontot keresi, hanem belesüllyed abba, hogy "jaj, kapom ezt a kis pénzt és nem kell állást keresnem". Lehet, hogy van ilyen fiatal Magyarországon, de akkor még hadd tegyem hozzá, hogy ez oktatási rendszerbeli hiba is, ez jellemnevelési hiba is, s akkor nem biztos, hogy az oktatási rendszerünket úgy kell átalakítani, ahogy most éppen tervezzük.

A nyugdíj előtti munkanélküli-segély szintén úgy szerepel az indoklásban, mint egy óriási vívmány, mint egy új ellátó rendszer. Nagyon jól tudjuk, hogy ez az a pont, amelyre a minisztérium egyetlen munkatársa sem fog majd azokon a bizonyos kedves téli estéken a kandalló mellett örömmel visszagondolni. Hatalmas visszalépés ez, amiről most szó van, hatalmas visszalépés, amely nehezen indokolható. Ugyanis nem hoz annyit a konyhára, nem hoz annyi eredményt a költségvetés, vagy a Szolidaritási Alap számára, mint amennyi veszteséget okoz az érintett embereknek.

(10.00)

De ennek az egész dolognak a minőségét nem is azzal akarom ostorozni, amivel azt már az előttem szóló képviselőtársaim ostorozták, hanem csak arra hívom fel a figyelmet, ami a 11. § (6) bekezdésének a) pontjában szerepel: szüneteltetni kell ezt a csodálatos, bőséges segélyt amely a minimálnyugdíj 80 százaléka akkor, ha ehhez még hozzákeres az illető a minimálbér 50 százalékánál többet.

Minthogy nem biztos, hogy minden képviselőtársam fejből tudja ezeket a számokat, hadd mondjam és a pontosság kedvéért olvassam: 6720 forintot kap tehát minden olyan magyar állampolgár, aki sok évtizedes, adott esetben három vagy közel.., de mondjuk, három évtizedes munkaviszonnyal nyugdíj előtti állapotban van és elveszti a munkahelyét. Ezt a 6720 forintot el kell venni tőle, ha ennek kiegészítéseképpen munkát vállal, és ezen munkáért jelen pillanatban 6101 forint rendkívül bőséges javadalomban részesül.

Mi lesz ez? Gyakorlatilag a feketemunka felé tereli a még munkaképes, nyugdíj előtt álló embereket. S akkor ismét megkérdezem: akar a kormány a feketemunka ellen hatékonyan fellépni? Vagy komolyan gondolja azt, hogy egy 57-58 éves ember ebből a jövedelemből meg tud élni? Nem hiszem, hogy komolyan gondolja!

A törvény indokolásában van egy érdekes rendelkezés, amely szintén nagyon pozitív jelzőket kapott: a lejárt munkanélküliségi járadék esetén, ha 180 napig újra dolgozni tudott az illető, akkor ismét lehetőséget kap arra, hogy munkanélküli-segélyt kapjon. Meg van oldva az élete 45 napig. Azt hiszem, hogy itt vajúdtak a hegyek egy jó szándékú lépést akartak tenni, de nem igazán sikerült. Ráadásul a járulékalap 60 százalékára korlátozzák ezt az ellátást, amelynek a minőségéről, azt hiszem, szintén nem kell beszélni.

Tisztelt Ház! A kereszténydemokraták nem tudják elfogadni azt, hogy néhány hónappal a foglalkoztatási törvény előző változtatása után és néhány hónappal a kormány által ígért átfogó foglalkoztatási törvénymódosítás előtt most itt egy társadalmilag elfogadhatatlan, szakmailag olykor megkérdőjelezhető, ad hoc döntésre kényszerítsenek minket. Sajnálom kormánypárti képviselőtársaimat, hogy a kormánypártiság miatt kénytelenek lesznek aki vállalja ehhez a nevüket és szavazatukat adni nem válik dicsőségükre.

Egyetértünk abban, hogy a foglalkoztatási törvényt az elmúlt időszak tapasztalatai alapján, a változó gazdasági körülmények közepette megváltoztatni célszerű és szükséges, ez azonban csak átfogó módon és a munka világával való társadalmi konszenzus megszerzése módján lehetséges. Nagyon álságos megoldás az, hogy most a prést megcsinálom, ehhez nem szerzem meg a beleegyezést, és akkor majd behozom az újabb csomagot, s ahhoz adott esetben lesz majd nagy tapsikolás munkavállalói és munkaadói oldalról.

Nem hiszem egyébként, hogy az érdekegyeztetésben érintettek ne látnának át egy ilyenfajta megoldás trükkös jellegén. Bölcsebb lenne egyben látni, és egyben, jól kidolgozott esetekben lehet felelősen vállalni a terheket is. Ilyen formában azonban, azt gondolom, nem lehet.

Mi érdemben módosító indítványokat nem is nyújtottunk be. A magam részéről nem is kívánok benyújtani, mert az a véleményem, hogy még módosító indítványokkal sem lehet ezeken a dolgokon oly mértékben javítani, hogy az egy elfogadható dolog legyen.

Alkalmazzuk ugyan a Bokros-csomag egyéb részeiben azt a megoldást, hogy kármentő módon nyúlunk hozzá, nem fogadjuk el az egészet, de nagyobb hibáktól meg akarjuk óvni a kormányzatot. Jelen esetben a jó megoldás az, hogy néhány hónapig ez az anyag fekszik, és átfogó módon kerül elénk.

Ebben a... nem mondom, hogy reményben, bár szeretném mondani, mert látom a kormányzati eltökéltséget, de mégis ennek a megfontolását kérve a kormányzattól, köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)