Kőszeg Ferenc (SZDSZ)

1995. május 16.

KŐSZEG FERENC (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A gazdasági stabilizációs törvényjavaslat VI. fejezetéhez nyújtottam be két sorozat módosító indítványt. Az egyik sorozat a 138., 145., 148. és 151. §-hoz kapcsolódva, a személyazonosító jelre vonatkozó indítványokat tartalmazza.

Szándékukban és nagyrészt szövegükben ezek az indítványok megegyeznek Mészáros István képviselőtársam javaslataival. Miután az ő javaslatait az előterjesztő képviselője és a bizottságok általában támogatták, ezeknek az indokolásával nem foglalkozom. Egy jelentős különbség azonban van képviselőtársam és a magam indítványai között. Erről szólnék néhány szót.

Mészáros István módosító indítványai nem érintik a törvényjavaslatnak azokat a részeit, amelyek alapján a személyazonosító jel volgo személyi szám abban a széles körben, amelyben jelenleg is használjuk, az 1999. év végéig használatban maradna. Magam a módosító indítványaimban az azonosítási módról szóló új törvény megalkotásának határidejéül 1997. december 31-et jelöltem meg.

A különbség a két javaslat között nem a két, illetve a négy év különbsége. A különbség az, hogy javaslatom elfogadása esetén még a jelenlegi parlament és a mostani kormány volna köteles elkészíteni az új törvényt vagy pedig kimondani, hogy a személyi szám használatának jelenlegi rendjén nem kíván változtatni. Ellenben ha az előterjesztésben szereplő határidőt fogadjuk el, megismételjük azt, amit az előző Országgyűlés tett, a nyilvántartási rendszer lényegi átalakításának munka- és költségigényes feladatát egy majdani kormányra hárítjuk át.

(6.00)

A személyi szám használatának azzal a radikális korlátozásával, amelyet az Alkotmánybíróság 1991-es határozata előírt, a közigazgatás sosem értett egyet. A Belügyminisztérium akkori helyettes államtitkára ma közigazgatási államtitkára , Zsuffa István 1991-ben több nyilatkozatában is nehezményezte, hogy az Alkotmánybíróság úgy hozta meg határozatát, hogy előzetesen nem egyeztetett az érintettekkel. A sajtóban nyilvánosságot kapott vélemények szerint az Alkotmánybíróság határozata tele van ellentmondásokkal, szó szerinti betartása a polgárok életét keserítené meg.

Sepsey Tamás képviselőtársam tegnapi, illetve tegnapelőtti felszólalásában kifogásolta, hogy az 1995-ös költségvetésben nem jelenik meg az új személyazonosító rendszerre való áttérés költségvonzata, holott az átállásnak a jelenleg hatályos törvény értelmében ez év végén meg kellene történnie. Ez igaz, csakhogy a hiányolt tétel nem jelent meg a korábbi évek költségvetésében sem.

Zsuffa István az alkotmánybírósági határozat kihirdetése után tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az elkülönült személyazonosító rendszerek létrehozása 3 milliárd forinttal fogja megterhelni a belügy költségvetését, de teljes költségvetési kihatása 10 milliárd forint lesz. Ehhez képest az 1993-as és az 1994-es költségvetésben éppúgy nem találunk utalást erre a várható súlyos kiadásra, majd az 1995-ös költségvetésben sem. Pedig 1992-ben, amikor az adatvédelmi törvényt és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényt a parlament elfogadta, éppúgy négy év állt az államigazgatás rendelkezésére, hogy az új nyilvántartási rendszert kiépítse, ahogy most is négy év fog a rendelkezésére állni, ha az előttünk fekvő előterjesztést elfogadjuk.

Az alkotmánybírósági határozat értelmezéséről a jogászok között vita folyt. Egyesek úgy vélik, hogy az adatvédelmi, valamint a személyiadat- és lakcím-nyilvántartási törvény elfogadásával a parlament voltaképpen eleget tett az alkotmánybírósági határozatban foglalt alkotmányossági követelményeknek, hiszen kimondta, hogy adatot csak célhoz kötötten lehet gyűjteni, a személyi számot csak az államigazgatás törvényben meghatározott intézményei használhatják, és a nyilvántartásokat csak törvényi meghatalmazás alapján lehet összekapcsolni. Ha ez így van, akkor viszont nem szükséges törvényben foglalt ígéretet tenni az új törvényről és az új azonosító rendszerről, hiszen az 1992-es rendszer, amely a Mészáros-féle indítványok elfogadása esetén e tekintetben alig változik, eddig is alkotmányos volt. Van persze más vélemény is. Az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy az államigazgatás egésze nem tekinthető olyan egységnek, amelyen belül egyetlen egységes személyazonosító kódot lehetne használni. Az alkotmánybírósági határozat után Sólyom László egy interjúban kijelentette: eldönthető, melyik legyen az a legnagyobb információs rendszer, amely a továbbiakban is erre a személyi számra vagyis a "személyi számra" épülhet, és csak a többi rendszerben kell külön kódokat alkalmazni. Igaz, hogy egy sajtónyilatkozat nem jogforrás, de az Alkotmánybíróságnak jelenleg is Sólyom László az elnöke.

Az alkotmányosság kérdése: ha a törvény alkotmányossága kérdéses, akkor az is kérdés, helyes-e, ha az előző kormány kényelmes, praktikus döntését egy újabb, kényelmes döntéssel utólag igazoljuk. Lehet persze, hogy ez a vita nem is kormányok és pártok között folyik, hanem közigazgatási jogászok és alkotmányjogászok között. A közigazgatás álláspontját amelyet a szakma olyan kiváló képviselője, mint Zsuffa István, rendkívül differenciáltan fogalmazott meg , az 1991-es sajtóvitában az egyik budapesti rendőrkapitányság útlevélalosztályának vezetője, D.-né százados kemény egyértelműséggel fejtette ki: a név és személyi szám alapján mondotta mindenkit azonosítani tudtunk. Majd hozzátette: sokan továbbra is megadják a személyi számot; ők hamarabb megkapják az útlevelet. D. százados asszony azóta, gondolom, őrnagy... (Derültség.)... most különben is elégedett lehet.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat a személyazonosító igazolványt értsd a személyi kezelését végleg rendőrségi hatáskörré teszi.

Módosító indítványaim második csoportjában az előterjesztés 131., 132., 134., 140., 142., 147. és 151. §ához kapcsolódva azt az egyetlen dolgot javaslom, hogy a személyi igazolványok kezelése, ez a hatályos törvények értelmében 1996. január 1-jétől jegyzői hatáskörbe kerülne, kerüljön is oda, méghozzá a fentebb említett új nyilvántartási rendszer létrejöttével egyidőben, azaz 1998. január 1-jétől. Azt ugyanis megértettem, vagy legalábbis gyanítom, hogy 1992-től máig nem történtek meg a szükséges előkészületek ahhoz, hogy a személyi igazolványok kiadásának feladatát az önkormányzatok vegyék át. Ebből azonban nem következik az, hogy a feladatnak örökre a rendőrségnél kell maradnia.

Miért ellenzem, hogy a személyi igazolványok kiállítása továbbra is és mindörökké a rendőrség dolga legyen? Először is, egy igen formális érvet mondanék: azért, mert a törvény, a rendőrségi törvény értelmében nem tartozik a rendőrség feladatkörébe. A rendőrségi törvény, amelynek a hat párt hosszas tárgyalások során kialakított végső szövegét a parlament majdnem egyhangúlag fogadta el, tíz pontban határozza meg a rendőrség feladatait. E feladatok legfontosabbika természetszerűen a bűncselekmények megelőzése és felderítése, illetve a közrend és közbiztonság fenntartása. Az államigazgatási hatósági feladatoknak csak egy része tartozik szükségképpen a rendőrség hatáskörébe: ilyen például a fegyverengedélyek kiadása vagy a személyi és vagyonvédelmi tevékenység hatósági felügyelete. A magam részéről azt is vitatom, szükséges-e, hogy a gépjárművezetői engedélyeket vagy békés külföldiek tartózkodási engedélyét a rendőrség adja ki. A rendőri feladatkör szűkítésének trendjét ez a mostani előterjesztés megszakítja, és ismét kiterjedt államigazgatási feladatot ró a rendőrségre. Erre a formális felhatalmazást persze megadja a rendőrségi törvény, amikor kimondja, hogy a rendőrség az a)-tól j)ig felsorolt feladatokon kívül elvégez a részére megállapított egyéb feladatokat. Alkotmányjogászok azt szokták mondani, hogy az alkotmánynak a köztársasági elnöki jogkört meghatározó szakasza alapján a parlament, egyszerű többséggel akár prezidenciális köztársasággá alakíthatná Magyarországot. Ez persze pusztán rémkép, de azért jól demonstrálja a jog- és feladatkör-bővítést lehetővé tevő "kiskapu jogszabályok" veszélyességét.

(6.10)

Úgy gondolom, nem elegáns dolog, ha a többség efféle kiskapukon át visz be egy-egy törvénybe jelentős módosításokat. Különösen egy kemény viták és súlyos kompromisszumok árán, de végül konszenzussal elfogadott törvénybe.

Indoklásában az előterjesztő visszaemlékezik arra, hogy 1991-92-ben általánosan elfogadott volt az a koncepció, hogy az igazgatásrendészeti feladatok fokozatosan kerüljenek át civil közigazgatási hatáskörbe. Számomra ez a koncepció amely egyébként nem 1991-92-ben született meg, hanem már 1988-89-ben máig sem vesztette el érvényét. Most viszont azt olvasom az előterjesztés indokolásában, hogy az azóta eltelt időben a rendőrség megítélése alapvetően megváltozott. Bocsánat a durva analógiáért, de ez az érvelés engem arra emlékeztet, amikor azt mondták, hogy a szocializmusban azért nem lehet az államigazgatás határozatait bíróság előtt megtámadni, mert a határozatokat a népből választott és a népért dolgozó tanácsok hozták.

Találkoztam egyébként olyan érveléssel is, hogy a rendőrség a civil igazgatási feladatok révén válhat igazán polgárbarát, szolgáltató hatósággá. E logika alapján javasolnám, hogy kerüljenek az óvodák is a rendőrség irányítása alá, hogy az állampolgárok már zsenge korukban kialakíthassák magukban a jóságos rendőr bácsi képzetét.

Kedves Képviselőtársaim! Időközben értesültem arról, hogy indítványomhoz kapcsolódva az emberi jogi bizottság az ajánlásban még nem szereplő módosító indítványt fogadott el, amely a személyi igazolvány kezelését mégis önkormányzati hatáskörbe adná át, ha nem is 1998-tól, de 1999 után, vagyis 2000-től kezdődően, és hogy ezt az indítványt az előterjesztő esetleg támogatja. E hír hallatán úgy véltem, méltányos lenne, ha a felszólalásomnak az előbbi, kissé ironikusra sikeredett részét nem mondanám el. Végül mégis elmondtam. Arra kérem azonban a jegyzőkönyv jövendő olvasóját, amennyiben a kormány valóban elfogadja, hogy határidőt szab a személyi igazolvány rendőri kezelésének, tekintse megjegyzéseimet a szállóigévé vált kifejezés szerint írói munkásságom részének.

Komolyabbra fordítva a szót, a rendőrség, akármilyen polgárbarátnak látja is a közvélemény megítélésem szerint egyébként a rendőrségnek még sokat kell tennie azért, hogy ez a vélelmezett vélekedés megalapozott legyen , bűnüldöző és rendfenntartó szervezet. Én nem szívesen kényszeríteném a jogtisztelő és jogkövető polgártársaimat, hogy a rendőrségre kelljen menniük, amikor betöltötték 14. életévüket, amikor megváltozott a lakcímük, vagy ellopták a személyi igazolványukat. Nem is beszélve arról, hogy ami a költségvetésnek esetleg megtakarítás, az a polgárnak költségtöbbletet jelenthet. Hiszen a kisebb településeken lakóknak be kell utazniuk a rendőrkapitányság székhelyére, és ez a vidéki közlekedési viszonyok között egy napot is igénybe vehet. Sőt, ha majd a fényképet a törvényben jelzett digitalizált arcképmás fogja helyettesíteni, ez az utazás esetleg kétszer is szükségessé válhat, egyszer be kell menni a felvétel elkészítése céljából, másodszor pedig azért, hogy az állampolgár átvehesse a lézerrel a személyi igazoló lapba gravírozott fényképét, illetve az igazoló lapot.

Gyakran halljuk, hogy a rendőrség létszámgondokkal küzd. A jobb közbiztonság több rendőrt igényel. Meg vagyok győződve róla, hogy azok az őrmester és törzsőrmester hölgyek, akik most a személyi igazolványokat állítják ki, remekül helytállnának a vizsgálati osztályokon, vagy akár a közbiztonság védelmében. És akkor főnökeiknek nem kellene olyan heves küzdelmet folytatniuk a rendőrség egyes ágazatainak tervezett civilesítése ellen sem. E törekvés ugyanis kemény és eleddig sikeres ellenállást váltott ki mind Horváth Balázs, mind pedig Kuncze Gábor minisztersége idején.

Végezetül egy általános megjegyzés. Véleményem szerint az államigazgatási ágazatok kompetenciáit nem halmozni, hanem differenciálni kell. Egyetértettem a rendőrséggel például abban, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok ne vegyenek át jellegzetesen rendőri feladatokat. De nagyon természetesnek tartom és nyomós érvek szólnak emellett , hogy az adóhatóságok felderítő és vizsgálati jogosítványokat kapjanak. Azt hiszem, hogy a hatályos törvények ilyen értelmű módosítása inkább megfelelt volna a törvényjavaslat céljának, a gazdaság stabilizációjának, mint a személyi számmal és a személyi igazolvánnyal kapcsolatos módosítások.

Tisztelt Ház! Talán meglepő, hogy a kormánypárti padsorokból olyan felszólalás hangzott el, amelyben túlsúlyban voltak a kritikus elemek. Szeretném kijelenteni: a Bokros-csomag elkötelezett híve vagyok. Meggyőződésem, hogy a fájdalmas lépéseket végre meg kell tennünk. Ezt a törvényjavaslatot meg fogom szavazni, nem frakciófegyelemből, hanem meggyőződésből, akár elfogadják az indítványaimat, akár nem. De éppen azért, mert a gazdasági intézkedéseket nagyon komolyan veszem, úgy gondolom, nem szerencsés, hogy a csomagba tűzoltó jelleggel olyan törvénymódosító javaslatok is belekerültek, amelyeknek a gazdaság stabilizációjához legfeljebb távolról van közük.

Köszönöm szépen. (Taps.)