Ungár Klára (SZDSZ)

1995. május 16.

UNGÁR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma az 1995. évi költségvetéshez benyújtott pótköltségvetést tárgyaljuk. Sokan föltették már azt a kérdést, hogy miért van szükség pótköltségvetésre. Azon az egyszerű válaszon kívül, amit az államháztartási törvényből kiolvashatunk, hogy mely esetekben köteles a kormány pótköltségvetést benyújtani, nagyon egyszerű gondolkodással azt lehet mondani: akkor, ha a valóság és a leírt számok között, az eredeti költségvetés között nagyon nagy a különbség, illetve ha a kormány úgy ítéli meg, hogy rövid távon nagyon nagyok lesznek a különbségek, tehát a gazdasági folyamatok más irányba haladnak, mint ahogy az eredeti elképzelések ezt kellett volna hogy tükrözzék. Ez utóbbi tulajdonképpen egy gazdaságpolitikai irányváltásnak is tekinthető vagy egy gazdaságpolitikai korrekciónak.

Én azt szeretném önöknek az elkövetkezendő nyolc-kilenc percben bebizonyítani, hogy ez a pótköltségvetés és ennek a filozófiája egy olyan gazdaságpolitikai irányváltás kezdeti, sőt szükséges és elengedhetetlen lépése, amelyet különböző erővel és különböző hangszerelésben, de négy-öt éve a mindenkori kormányon elég sokan számon kérünk.

A magyar gazdaság vagy a magyar közélet egy olyan furcsa, bűvös körbe került bele, aminek az a kiindulópontja, hogy nagyon sok hitelt vett föl az úgynevezett gazdasági reform után működő magyar kormányok mindegyike. Nagyon eladósodott országban éltünk. Ezt nevezték "a legvidámabb barakk"-nak a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején, nevezték "gulyáskommunizmus"-nak és sok mindennek, de ennek nagyon komoly költségei voltak, nagyon komoly ára volt. Az utána következő kormányok mindig azzal találták és találják magukat szemben, hogy a költségvetés bevételei között nem szerepel, a kiadásai között pedig szerepel egy nagyon magas adósságteher, adósságszolgálat: ezek az előtte való időszakokban fölvett adósságok törlesztési, illetve kamatfizetési kötelezettségei.

Nagyon erősen determinált volt mindig a kiadási oldal, és hozzá keresték a bevételi oldalt. Ez azt jelenti, hogy az a kiadási oldal, ami a költségvetésben szerepel, amelybe nemcsak az adósságszolgálatot kell beleírni, hanem az úgynevezett jóléti és egyéb intézmények, az állam intézményeinek fönntartását is, ezek szép lassan ha nem emelkedett a kiadási oldal reálértéke egyre rosszabb szolgáltatást nyújtottak. A bűvös kör abból áll, hogy a kiadási oldalt folyamatosan növelni kellett volna, hogy a szolgáltatások színvonala emelkedjen, s ehhez a bevételi oldalon meg kellett volna hogy legyenek a források. A bevételi oldalon pedig nem a költségvetés áll, mert az csak újra elosztja a jövedelmet, hanem akiknél jövedelem van, azoknak a pénze áll: az önöké, a vállalkozóké, a lakosságé, akik egyre kevésbé érezték jogosnak, hogy ilyen magas társadalombiztosítási járulékot kelljen fizetni, egyre kevésbé érezték jogosnak, hogy az adóterhek ilyen magasak, és bizony úgy, hogy morális magaslatokból és eltökélten az egész ország még igazságosnak is érzi hozzáteszem, nagyon komoly jogalappal , hogy ne fizessen adót vagy ne annyit fizessen.

Ez a bűvös kör, amibe belekerültünk, azt jelenti, hogy az adók nem fognak bejönni, a mindenkori kormány mindenféle újabb adóterheket próbál a lakosságra és a vállalkozókra rátenni, és a kiadásokhoz nem tud, nem mer hozzányúlni.

Ebből a bűvös körből ki kell lépni. Az adófizetők nem érzik, hogy adót kellene fizetniük, nem érzik, hogy jogos volna az a nagyon magas társadalombiztosítási járulék, amit fizetniük kell; a költségvetést készítők abban a helyzetben vannak, hogy ha nem nyúlnak a kiadási oldalhoz, tehát a költségvetési intézményekhez, vagyis magyarul: a pedagógusok számához, fizetéséhez, béréhez, az orvosok, a kórházi ágyak számához, az orvosok béréhez, fizetéséhez mert ezt jelenti ez a mondat, hogy a kiadási oldalt csökkenteni kell , ha nem nyúlnak hozzá, úgy kerülünk bele egyre jobban, egyre erősebben ennek a bűvös körnek a hatásába, és nem tudunk kiszállni.

(11.40)

Természetesen ülnek itt a parlamentben olyanok, akik úgy gondolják, hogy az adósságszolgálatot nem kell teljesíteni. És megpróbálok körülbelül olyan egyszerűen fogalmazni, mint Torgyán képviselő úr szokott csak én annak a következményeiről szólnék, ha az adósságot nem fizetjük. Ha a külföldi adósságot nem fizetjük, akkor rá három-négy napra a benzinkutak előtt sor áll, rá tíz napra jegyre osztják majd a benzint, rá tizenöt napra üzemeket és gyárakat fognak bezárni, a munkanélküliség növekedni fog. Azért beszélek viszonylag ilyen egyszerűen, hogy a gondolatot fölvetővel körülbelül egy kommunikációs szinten legyek. (Derültség a bal oldalon.)

Ha a belső államadósságot nem fizetjük vissza, magyarul... (Közbeszólás: Ezt nem kellett volna mondani, mert nincs itt Torgyán képviselő úr!) Itt mellettem azt mondják, hogy nem kellett volna, mert nincs itt Torgyán képviselő úr; hát én azt gondolom, hogy itt kellene lennie. (Varga Mihály: Gellért Kis Gábornak is itt kellene lennie! Derültség a jobb oldalon.) Itt kellene, bizony, mindenkinek lennie... Mi itt, a parlamentben ülve halljuk, hogy mik a bekiabálások, és Varga képviselőtársunk a Fidesz soraiban ceterum censeo azt mondta, hogy Gellért Kis Gábornak is itt kellene lennie; úgyhogy szerintem ezt a táblát lassan elkészíthetik, és akkor felnyújtják, és nem is kell már mondaniuk. (Szórványos derültség.)

Tehát vannak olyan képviselőtársaink, többek közt Torgyán képviselő úr, aki szerint a kiadások legegyszerűbb csökkentése úgy történhetne meg, hogy nem fizetjük az adósságszolgálatainkat. Ha nem fizetjük a külföldi, a japán, a német állampolgárnak, aki magyar állampapírt vett, akkor elég gyorsan tényleg az fog bekövetkezni, hogy nem tudunk importálni, és egészen gyorsan az ötvenes évek végi jegyrendszer állapotához fogunk jutni, ha valaki végiggondolja a következményeit.

A hetvenes, nyolcvanas években nagyon pontosan tudtuk, hogy honnét érkezik a gáz ebbe az országba, nagyon pontosan tudtuk, hogy ki tudja a csapot elzárni; ma mintha elfelejtenénk, hogy ha nem is az iránya a fontos, de az, hogy miért vesszük és mennyiért vesszük, azért az nem olyan nagyon lényegtelen Magyarországnak.

Lehet a belső államadósságot nem visszafizetni; tehát mindannyiunknak, akiknek állampapírja van, azt mondja, mondjuk, holnap a magyar állam, hogy nem fizeti vissza az általunk az államnak nyújtott kölcsönt. Én minden olyan politikustól óvnám önöket, aki az államnak olyanfajta hitelrontásába kezd, hogy a belső államadósság, a magyar állampolgárokkal szemben fönnálló államadósság nemfizetését egyáltalában hangosan kimondja. Az az államférfi, aki ilyenen kezd el gondolkodni, az egyéb galádságokra is képes lesz a lakossággal szemben.

A bűvös körből tehát két helyen lehetne kitörni, és igazából és valójában azt hiszem, hogy egy helyen érdemes és kell kitörni. Ez pedig a bevételi oldal. Most, ha valaki figyeli, akkor persze elcsodálkozik, hogy miért beszélek én a bevételi oldalról, miközben ez a pótköltségvetés a kiadási oldalt érinti leginkább és a kiadásokat csökkenti. A bevételi oldalon meg kellene teremteni azt a helyzetet, hogy ténylegesen azt, amit azért nagyon sokan jogosnak érzünk, az az adó befolyjon. Tehát az adóterheket csökkenteni kellene, mert ma nagyon sok vállalkozó számára az a lehetőség van, hogy teljesen eltitkolja a társadalombiztosítási járulékot, tehát nem fizet gyakorlatilag semmit; vagy az a lehetősége van, hogy 44 százalékkal fizeti az alkalmazottainak a társadalombiztosítási járulékait. Tehát nincs igazából még arra se lehetősége, hogy az általa is igazságosnak tartott mértékben befizesse az adóját. Ha olyan helyzetet tudnánk teremteni, hogy tényleg érezze mindenki: kötelessége a társadalombiztosítási járulékot befizetni és az adóját befizetni, akkor a bevételi oldal sokkal inkább rendben lesz. De nem tudunk olyan helyzetet teremteni, mert a kiadásaink nagyon magasak! Nem tudjuk megtenni, hogy a hiányt növeljük, mert még több adósságot kell fölvennünk, és a kiinduló helyzet által leírt bűvös kör csak még inkább erősödik és nő.

Tehát ha az a célunk, hogy ez az ország tényleg növekedésnek induljon, látható növekedésnek, a Statisztikai Hivatal által mért szektorban is növekedésnek induljon, akkor az adóterheket Magyarországon csökkenteni kell. Ehhez pedig, hogy ezt meg lehessen tenni a következő két esztendőben, alapvetően szükséges a költségvetés kiadásait csökkenteni.

Lehet azt mondani, hogy improvizatív ez a pótköltségvetés; én meg azt gondolom, hogy e nélkül a pótköltségvetés nélkül sőt tulajdonképpen valóban már szeptember-október-novemberben meg kellett volna ezeket a kiadáscsökkentéseket tenni; sőt, azt gondolom, hogy '92ben és '93-ban is meg kellett volna kezdeni a kiadáscsökkentéseket , a költségvetés kiadási oldalának csökkentése nélkül nem lehet ebben az országban hosszú távon kevesebb adót fizetni, nem lehet ebben az országban hosszú távon elvárni, hogy az emberek tényleg úgy viselkedjenek egyébként, ahogy önmaguk is szeretnék.

Ma nagyon nagy baj van; amikor egy vállalkozó, aki maga is úgy érzi vagy azt írja, hogy tartozik az adóhivatalnak, nem arra törekszik, hogy befizesse az adóját, hanem mondjuk, a miniszterelnökhöz fordul panaszos hangú levéllel, hogy az adóhivatal ellenőrzést mer nála tartani, abban az országban nagyon nagy baj van! Méghozzá tényleg minden szférában; nem a feketegazdaságban, nem a szürkegazdaságban, hanem az egész szférában! Amikor a pénzügyminiszter úrnak azon kell gondolkodnia, hogy az ingatlanokat kell megadóztatnia, a vagyonadót kell bevezetnie, mert az a feltételezése, hogy azok a vagyonok, amik keletkeztek, azok nem adózott jövedelmekből keletkeztek, tehát még azt is vagyonadóval kell majd sújtani, aki ne adj'isten, fizette az adóját, abban az országban nagyon nagy baj van!

Nem a vagyonadón kell gondolkodni, hanem azon, hogy milyen érdekeltségi, milyen jogszabályi környezetet teremtsünk ahhoz, hogy az adók ténylegesen befolyjanak. És ezek közhelyek, közgazdasági trivialitások a nyolcvanas évek vége óta, hogy ahhoz az adókat csökkenteni kell. Ahhoz, hogy az adókat csökkenthessük, a kiadásokat csökkenteni kell. Ha a kiadások csökkentése azt jelenti, hogy a kormány a saját apparátusán kezdje a kiadáscsökkentést, akkor azt gondolom, hogy ez az egyetlen járható út. Ha a kiadások csökkentése azt jelenti, hogy a költségvetésből finanszírozott intézmények számát és a rájuk fordított költséget kell csökkenteni, akkor ez azt jelenti, hogy ezekhez kell hozzányúlni.

Mindannyian pontosan tudjuk, hogy bármennyire sok kórház és rosszul felszerelt kórház van ebben az országban, vannak betegségek, amit csak egy vagy másik vagy harmadik kórházban gyógyítanak. Mindannyian tudjuk, hogy nagyon sok kórház van Magyarországon, nagyon rosszul fölszereltek, miközben vannak nagyon jól fölszereltek; és tudjuk, hogy a nagyon rosszul fölszereltek egyébként nem tudják ellátni a funkciójukat, tehát nem is nagyon érdemes egy részüket fönntartani.

Azt is tudjuk, hogy vannak olyan pedagógusok, akik 40 órát dolgoznak egy héten, de vannak olyan pedagógusok, akik 20 órát dolgoznak egy héten. Azt is tudjuk, hogy van, aki csak egy nap megy be, mert olyan korú gyermekekkel van, ahol nem kell mindennap jelen lenni, és nem igénylik a gyermekek, hogy ott legyenek.

Nagyon nagy különbségek vannak ebben az országban, ugyanabban a szakmában nagyon nagy különbségek vannak. És amíg az önkormányzatokkal nem tudnak megállapodni, az önkormányzatok nem tudnak az intézményeikben egy teljes felülvizsgálatot tartani, amíg az önkormányzatok nincsenek tulajdonképpen a Pénzügyminisztérium vagy a parlament által arra kényszerítve, hogy elölről kezdjék az intézményeik költségvetésének a készítését, addig itt ülve lehet a nagyon sokat dolgozó és rosszul fizetett pedagógusok és egészségügyi dolgozók nevében beszélni, lehet általánosítani; de tessék körülnézni: nem mindenhol ugyanaz a helyzet! Nekünk olyan környezetet kell teremtenünk az önkormányzatok számára, hogy maguk végezzék el az intézményeik felülvizsgálatát, mert ők tudják ők tartják fenn, ők az intézményfönntartók , hogy valójában melyik intézmény működik a funkciójának megfelelően, melyik látja el a feladatát színvonalasan és jól, és melyik nem.

Tehát amit ennek a pótköltségvetésnek a védelmében sőt nemcsak védelmében mondani akarok, az nem bonyolultabb gondolat, mint az, hogy egy túladóztatott és ezért bevétel szempontjából kevesebb adóval rendelkező országban élünk, aminek a kiindulópontja nem más, mint a nagyon magas, egyszerre hiánnyal és pazarlással működő költségvetési intézményi hálózati rendszer.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

(11.50)