Csapody Miklós (MDF)

1995. május 21.

DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Legutóbb a parlament gazdasági vitanapjának egyik előadásában Kádár Béla képviselőtársam idézett egy francia klasszikust, Voltaire-t, aki szerint az a szerencsés, hogyha egy országnak van pénzügyminisztere, és nem egy pénzügyminiszternek van egy országa. Az más kérdés, hogy később aztán az egyik napilap azt írta, hogy Kádár Béla képviselőtársunk egy híres francia pénzügyi szakembert idézett de ez már csak az információk folklorizálódása.Az alapkérdéshez, az alapmegállapításhoz szeretnék visszatérni: az tehát a szerencsés, hogyha az országnak van pénzügyminisztere.

Rögtön folytatva a gondolatot, egy mesterkélt ellentétre is szeretném felhívni a figyelmet. Gyakran mondja bírálólag, néha fölösleges éllel is a sajtó egy része, hogy az ellenzék, mi vagy személy szerint néha én is csak az úgymond nemzeti sorskérdésekről beszélünk, ahelyett, hogy a gazdasági problémákat elemeznénk, vagy tennénk javaslatot azok megoldására.

Nos, azt hiszem, volt néhány tucatnyi megoldási javaslatunk a majdnem kéttucatnyi, de egy csomagban benyújtott "labilitási" csomagtervhez, s hallhatta, aki itt volt, hogy melyek voltak ezek a javaslatok, a múlt csütörtökön reggel hét óráig. Néha elhangzik az is, hogy fájlaljuk a stratégia, kifejezetten a nemzeti stratégia hiányát, és miért sajnálkozunk annyit az ország arculatának romlásán, rontásán, ahelyett, hogy a "nagy g-vel írott" gazdaság kérdéseivel foglalkoznánk. Egy éve azonban a korábbi helyzet megváltozott: ma az MSZP és az SZDSZ kormányoz, azok a politikai erők tehát, amelyek korábban a gazdaságpolitika elsődlegességéről beszéltek látszaniuk kellene tehát az eredményeknek.

Ma a kormány valóban úgy tűnik kizárólag a pénzzel, a gazdaságnak ezzel a részével törődik, de véleményem szerint nem stratégiai jelleggel, anélkül tehát, hogy figyelembe vennék a létező nemzeti sajátosságok egészét és a társadalmi körülményeket, az ország állapotát vagy ha jobban tetszik ami elég rossz , a sokat emlegetett teherviselő képességét.

Gazdasági és nemzeti kérdés hamis ellentétének azonban egyetlen föloldása lehet és azt hiszem, ebben mindnyájan egyetérthetünk: gazdasági talpraállásunk, az ország polgárainak nem gyengítése, hanem erősítése, ennek ügye maga is nemzeti kérdés. Ma már világos, hogy a nemzeti stratégiának része, fontos eleme a gazdasági stratégia is annak egyik szférája , nem pedig attól elkülöníthető, más elem. A nemzeti stratégia nélkül amelynek középpontjában a nemzet megtartásának, fönnmaradásának biztosítása kell hogy álljon nem születhet meg a gazdasági stratégia sem.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság 1995. évi első pótköltségvetésének éppen az a legnagyobb hibája, hogy nincs mögötte gazdaságstratégia és az azt megvalósító konzisztens gazdaságpolitika. A gazdaságpolitika helyett a költségvetés mai szempontjai váltak mérvadókká, mert a gazdaságpolitika szintjére emelkedett az adósságfinanszírozás és minden más ennek rendelődik alá. Ez pedig a legnagyobb megértés mellett sem nevezhető gazdasági stratégiának. A régóta ismert, sajnálatos következményekkel járó, egyoldalú fiskális korlátozásokat nem lehet stratégiának nevezni.

Másodszor: hazánk szempontjából a gazdaságstratégiának és az azt megvalósító gazdaságpolitika meglétének azért különösen nagy a jelentősége, mert igen kicsi gazdaságunk cselekvési tere. Tehát valójában nem fiskális szempontú költségvetési "nyíróakciókra", mindenáron való pénzszerző hajszára volna szükségünk, hanem egy finoman hangolt, az összes cselekvési, gazdaságszabályozó eszközt virtuóz módon alkalmazó és nem stratégia nélkül csetlő-botló gazdaságpolitikára.

Azt hiszem, mostani helyzetünk valóban nagy és komoly kihívás a szakértelem számára, a javítás érdekében, alkalom tehát arra, hogy a magabiztos szakértelem virtuóz módon megmutassa, mire is képes. Erre volna szükségünk, és nem bizonytalan, ám konoknak mutatkozó határozatlanságra a 150 milliárd után. Nem tekintem bajnak, ha az MSZP-SZDSZ-ajándékcsomag kapcsán az egymást váltó pénzügyminiszterek alapszinten kifejtik nekünk a gazdasági összefüggéseket. Nem baj, mert azt hiszem, hogy ez rá is fér a tisztelt Ház legtöbb tagjára magamat is beleértve természetesen , csakhogy a ráolvasás a mondottak fényében már nem elég. Nem elég a rábeszélés, és nem elég a rábeszélést elunva a két kormánypárt elsöprő parlamenti többségű szavazata sem, mert a gazdaság minderről nemigen tud; ahogy általában a horgász sem szokott egyeztetni, érdekegyeztetni a hallal, kapás előtt és a horogra akadás még hátravan. Nekünk azt hiszem, eredeti, új, alkotó gazdaságpolitikára volt szükségünk, lenne szükségünk, nem pedig magyarázatokra.

Visszatérve szűkebb tárgyamhoz az első pótköltségvetés általános vitájában: véleményem szerint erre a pótköltségvetésre két okból de lehet, hogy több okból, két okból azonban bizonyosan van szükség. Először: mert a világkiállítás lemondásával megkezdődött folyamatos országkép-rombolás után mely a Hungarotex-botránnyal folytatódott, és tart ma is, a Budapest Bank és az Agrobank ügyével , a hiány finanszírozásába külföldi forrásokat már alig lehet bevonni. Ezeket tehát valójában mármint a forrásokból származó hiányfinanszírozási eszközöket , belső források fölkutatásával kell megpróbálni helyettesíteni.

Másodszor: azért lehet szükség erre az egyelőre még csak első pótköltségvetésre, mert hazánk külföldi gazdasági megítélésének negatív változása mindezen kívül még azokkal a sajnálatos következményekkel járt vagy azzal a következménycsomaggal is járt , hogy sok mindentől, talán a mexikói csődtől is megrettent hitelezőink újravizsgáltatták velünk saját büdzsénket, és a látvány hatására szigorú feltételeket állítottak, olyanokat, mint például a költségvetési hiány csökkentése hogy hogyan és milyen áron, a társadalom milyen megnyomorításával, azt már ránk bízták , aztán az előző, még érvényes költségvetési szakértői számítási hibák kijavítása, az MNB kamatmentes államhitelének megszüntetése s a többi. Visszaesett a tőkeimport egymilliárddal ezzel is romlott a fizetési mérleg , és nőtt az eladósodás, tehát mint mondtam a kieső külső forrásokat nekünk kéne kiizzadnunk.

A nem belső gazdasági okokra visszavezethető megfontolások kényszerítették megítélésem szerint a kormányt a pótköltségvetés benyújtására, és ebben a következő lépések kényszerű megtételére. Először: nyilván a szociális és kisebb mértékben az igazgatási megszorításokra, ami azonban még véletlenül sem tévesztendő össze a költségvetési reformmal.

Másodszor: itt a kényszer az importköltségek jelentős növelésére lásd vámemelés és vámpótlék kivetése.

Harmadszor: az államadósság növekvő mértékű, hazai forrásból való finanszírozására; és negyedszer: a véleményünk szerint irreális privatizációs bevételek betervezésére.

Az első, mint említettem, a szociális visszanyesés, ami nem költségvetési reform erről már nagyon sok szó esett. Az ellenzék részéről talán minden elhangzott, aminek ebben az ügyben el kellett hangoznia, ezért ezeket természetesen szükségtelen megismételni. A közvélemény nem véletlenül nevezi nyilvánosságra hozásának napját "fekete vasárnapnak".

Másodszor: az importköltségekről. Az importpótlékból fakadó közel százmilliárd forint nincs összhangban a magyar kormány sokat hangoztatott exportorientációs gazdaságpolitikájával, differenciálatlan a megvalósítás módja, pedig a gazdaságfejlesztést fékező hatáson kívül a bóvli ugyanis egyforma elbírálás alá esik a fejlődéshez égetően szükséges termelőeszközökkel, ezért válik, egyébként környezetvédelmi szempontból is mondható a szó: szinte szemétlerakó teleppé az ország , és inflációt gerjesztő hatásán kívül ez a lépés komoly kereskedelempolitikai hátrányokkal is jár. Várhatóan nem marad el sem a közép-európai, sem a nyugat-európai országok tehát elsősorban európai uniós és CEFTA-tagországok válaszlépése, amely ellen a szervezetileg amúgy is igen zilált külkereskedelem-politikánk zilált, mert mindenki csinálja, az IKM-től, a Külügyminisztériumon át, a szakminisztériumokon keresztül , aligha tud megfelelő hatékonysággal védekezni.

(19.40)

Amit tehát megnyertünk a vámon, azt kevés időbeni késéssel nem a réven, hanem az exporton veszítjük el.

Szóltam az államadósság növekvő mértékű hazai forrásból megvalósítandó, onnan fakasztandó finanszírozásáról is. Itt nemcsak a hirtelen lépések sorozatában elrendelt importteher-növekedés ténye és annak előkészítetlen volta, rossz végrehajtási módja mutatja a konzisztens gazdaságpolitika hiányát, de az adósságfinanszírozás erőforrás-átcsoportosításának végrehajtása is kívánnivalókat hagy maga után.

Említettem, hogy az adósságfinanszírozásban az államnak külső források hiányában a belső tőkepiac felé kell fordulnia. Már önmagában ez a tény minden más tényezőt változatlannak tekintve jelentős kiszorítást okoz. A hazai tőkepiacról az állam mint hitelfelvevő kiszorítja a vállalatokat. Ráadásul azt tapasztaljuk, hogy a magyar kincstár a magyar tőkepiacon úgy mozog, mint az az állat, amelyik tör-zúz a porcelánboltban. Nem hiszi el, hogy belföldön ő a legjobb adós, a kamatlábakat szükségtelenül olyan magasra hajtja, amivel az egész pénzügyi rendszert ellehetetleníti.

A bankok többsége pedig nem tesz mást, mint az összegyűjtött lakossági megtakarításokat államkötvénybe forgatja át, amit pedig a lakosság a bankok kikapcsolásával voltaképpen közvetlenül is megtehetne.

Nemcsak a forrásátcsoportosítás okán, de helytelen módjából is adódóan a kincstárjegyek eredeti, az 1995. évi költségvetésben meghatározott 88,5 milliárd forint kamatát a pótköltségvetésben már 110,3 milliárd forintra kellett tervezni.

Tehát nemcsak a kiszorító hatás jelentkezik, hanem már a kamatbomba is ott ketyeghet az adósságban. Ezért neveztem elsőnek ezt a pótköltségvetést. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezen egyetlen összeg 50 milliárdos kamattöbblet-kiadása háromszor meghaladja az összes közvetlen szociális megszorításból adódó megtakarítást.

A külső hitelezésről a belső hitelezésre történő átállás költségeit, illetőleg a szerencsétlen kamatpolitika következményeit is a magyar társadalom fizeti meg. Ha belegondolunk, hogy az átállás kiváltó okát, az arculat, a megítélés romlását lényegileg hasonló körök idézték elő hogy ne mondjam: ugyanazok , akkor megállapítható, hogy ez igen sokba kerül nekünk. Utólag igazolódik a Magyar Narancs publicistájának egyik megfigyelése, hogy ezek a körök, emberek csak a válságkezeléshez értenek, tehát minél nagyobb válságot idéznek elő, úgymond, hogy végre tehessék a dolgukat. De a helyzet komolyabb annál, semmint hogy iróniával üthetnénk el ezt a kérdést.

A költségvetés ilyenfajta finanszírozásának ára a gazdasági fejlődés teljes megbénítása, a magyar vállalatok közül is elsősorban azoknak a kis- és középvállalatoknak a kiszorítása a tőkepiacról, amelyek a kevés jól működő nagyvállalattal ellentétben az olcsóbb külföldi tőkepiactól is teljesen el vannak zárva. Így ez a politika a bérből élő középosztály, az úgynevezett polgárság ellehetetlenítése mellett éppen azokat a kis- és középvállalatokat fojtja meg, amelyektől tíz év utáni gazdasági kibontakozásunkat remélhetnénk.

Negyedszer: beszéltem az irreális privatizációs bevételekről, pontosabban a privatizációs bevételek irreális mértékű betervezéséről. A kormány már az előzőleg benyújtott pót.., illetve a költségvetésben bocsánat, az még csak költségvetés volt, mely azóta összeomlott ügyes trükkel érte el a hiány csökkentését, mégpedig oly módon, hogy idézem "a nemzetközi követelményekhez igazítva" a költségvetést, a törlesztést kivette a folyó évi kiadások közül. Ez még meg is felel a nemzetközi sztenderdeknek, de az már aligha, hogy az összehasonlítási alapul szolgáló előző évi költségvetésben ugyanezt a törlesztést továbbra is benne hagyták. Így fordulhatott talán elő, hogy a magyar sajtó ezt az összehasonlítást alkalmazva úgymond, sikerként állította be a költségvetési hiány csökkentését, ami tegyük hozzá a valóságban nem csökkent, hanem nőtt.

Ezt a sportszerűtlen megoldást a kormány most azzal tetézi, hogy az 1994. évi költségvetésben szereplő 150 milliárd forintos privatizációs árbevételt változatlanul betervezi. Ennek realitását a szakértők már fél évvel ezelőtt többek között az 1995. évi költségvetés parlamenti vitájának több hozzászólója is megkérdőjelezték, de még inkább megkérdőjelezhető most, amikor az első negyedévi privatizációs adatok már rendelkezésre állnak. Ezek azt mutatják, hogy a betervezett 37,5 milliárd forintos időarányos teljesítéssel szemben az első negyedévben 10 milliárd forint körüli kevesebb vagy több, de lényegében ekkora nagyságrend, tehát 10 milliárd forint készpénz folyt be az államkasszába. Ami tehát fél évvel ezelőtt még csak prognózisnak volt minősíthető, az sajnos mostanára egyre inkább valósággá válik.

Arra pedig már gondolni se jó, hogy milyen feltételek között, a szó legszorosabb értelmében: milyen áron privatizálhat egy olyan ország, amelyik ennyire rá van utalva a pénzre. Lehet, hogy ebben meg a Magyar Nemzet publicistájának lesz igaza, aki azt írta valahol, hogy nem történik más, mint hogy ezáltal üzennek egyesek a potenciális vevőknek talán, hogy immár nem fél-, hanem negyedáron eladó az ország.

És mi lesz azután, ha mindez mégis sikerülne? Hogyan lehet akkor menedzselni az államadósságot, ha vége a privatizációnak, ha már mindent eladtunk? Nem tudni, hogy erre mi a stratégia.

Tudjuk, hogy nehéz a helyzet. Ezért mondom, hogy a gazdaságpolitika nem közgazdasági, elsősorban az adósság kezelésére vonatkozó alapösszefüggések szabatos kifejtése kell hogy legyen, hanem a rendelkezésre álló beavatkozási eszközök virtuóz alkalmazása kellene hogy legyen. Úgy persze nehéz virtuózan játszani, ha az esetleges tehetség mellől hiányzik magának a zeneműnek a kottája, vagyis a gazdasági stratégia.

Tisztelt Országgyűlés! Bármennyire is húsbavágóan érint bennünket, mégsem az az igazi baj ezzel a pótköltségvetéssel vagy az ezt megelőző intézkedéscsomaggal, amelyet már részleteiben is megvitattunk, hogy megszorító, hanem az, hogy így és ilyen mértékben teszi ezt; az a baj, hogy nagy társadalmi áldozatvállalás árán sem mutat kiutat ebből a nehéz helyzetből, jó esetben csak az összeomlás időpontját tolja ki. Az a baj, hogy ez nem stratégia!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)