Kelemen András (MDF)

1995. május 22.

DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kétségtelenül nagy a kísértés, hogy az eddig elhangzott kétpercesekhez az ember hozzászóljon, de megpróbálok ellenállni ennek a kísértésnek és csak a szükséges mértékig érintem azokat a kérdéseket, amelyek kétperces felszólalásokat váltottak ki.Tisztelt Ház! Számomra kétségtelennek tűnik, hogy a magyar politika történelmi kudarcaiban az a szűklátókörűség érhető tetten, amely belső politikai küzdelmeink miatt gyakran szem elől vesztette a nemzetközi erőtereket. Ilyen volt a múlt évszázad végén a dualizmus rendszerének támadása éppen a tisztelt Házban , amely, mint közismert, a vezényleti nyelv vitájában csúcsosodott ki és képtelen volt tekintetbe venni, hogy a szabadságharc idején megszerzett, magyarok iránti nyugati rokonszenv elvesztésébe fog kerülni.

Hasonló aránytévesztést látok 1994-ben. Ekkor az MSZP és az SZDSZ választási kampányának egyik úgy is nevezhetjük nagy hazugsága arra a hamis állításra épült, hogy az addigi magyar kormány szomszédságpolitikája biztonságpolitikai veszélyhelyzetet teremtett. Azt hirdették, erre a maguk gyártotta veszélyre egyetlen gyógyír van: egy baloldali béketeremtő kormány. Emiatt lett a választási fogás része annak hajtogatása, hogy az előző kormány országhatárainkon túl élő magyarokkal foglalkozó politikája gátja többek között az euroatlanti integrációnak.

Ha pedig az Antall-kormány határon túli kisebbségpolitikája biztonsági veszélyforrás, akkor a szomszéd államok magyarságának autonómiatörekvése is ennek kell minősüljön. Ez az érvelés, megfelelően felerősítve a szomszéd államok sajtópropagandájával hiszen ott kapóra jött a magyar kormány, tulajdonképpen bármilyen magyar kormány elleni vád , nagy várakozásokat keltett. Miért ne fogadta volna el a nyugati sajtóközvélemény, hogy egy békevágyó magyar kormány egykettőre ki tud egyezni szomszédaival? Hiszen ez térségünk tartós stabilitását ígéri.

Azt pedig, hogy a magyar-szlovák vagy magyar-román vita nem éri el sem a tiroli, sem a baszk vagy ír konfrontáció szintjét mivel esetünkben az elszakított nemzetrészek kezdettől máig békés jogi és politikai eszközökkel küzdöttek az egyenjogúsításért és a nemzetiségi lét fenntartásáért, s így a biztonságpolitikai veszély nem is hasonlít a jugoszláviaira , a felületesen tájékozott és rosszul tájékoztatott nyugati közvéleménynek nem mondhattuk el kellő súllyal, egységesen. Természetesen megkönnyebbüléssel vették az alapszerződés hírét, hiszen az a normális, hogy ha két fél szerződést köt, akkor az annyit jelent, hogy megegyeztek. Megegyeztek, de nem abban, hogy most már semmit nem kell tenni a problémák megoldásáért aminek pedig jelentős a veszélye.

Éppen ez az elintézetlenség, a meglévő ellentétek szőnyeg alá söprése ad szabad kezet magyarellenes intézkedésekhez, sőt, az alapszerződés ténye még fokozhatja is ezek erejét.

Egyik előttem szóló képviselőtársam említette, hogy Vladimir Mečiar miniszterelnök, de nemcsak ő, hanem Juraj Schenk külügyminiszter is kijelentette az alapszerződés kapcsán, hogy végérvényesen megoldódott a magyar kisebbség autonómiatörekvéseinek kérdése, mivel az alapszerződés értelmében ezt nem igényelhetik. Tehát félretehető a kérdés. Nincs mit csodálkozni, hogyha a szerződéskötés folyamatában Mečiar miniszterelnök sikeresen elkerülte a tárgyalást a hazájabeli magyar pártokkal, és utána is ilyen a helyzet. Ennyit a kölcsönösségről ami szintén elhangzott a délelőtt folyamán.

Ugyanakkor ez után az időszak után sem az alapszerződés, hanem saját kormányprogramja szellemében jár el és ezzel mint már szintén említették a belső jogban kíván készhelyzetet teremteni. Ez megint arra is válasz egy kicsit, hogy ugyan két egyenrangú fél tárgyalt ugyan de nem egyenlő helyzetű. Kétségtelenül vannak hiányosságok a magyarországi nemzetiségek helyzetében és néha mint joggal kritizálták néhol a parlamentbeli szövegek sem a megfelelő, diplomatikus módon születnek meg, de nincsenek olyan kormányintézkedések és kormányhatározatok, amelyekben ennek hangot adnánk. Sőt, én érzek egy határozott különbséget abban és talán nem vagyok ebben elfogultsággal vádolható , ahogy a magyar kormány és ahogy a szlovák kormány a kisebbségi kérdést kezeli. Hiszen mi történt?

Megtörtént a szlovákiai magyar sajtó támogatásának megvonása, s a könyvkiadásban hasonló helyzet alakult ki csak emlékeztetek Dobos László április 19-i jajkiáltásszerű nyílt levelére. Megkezdődött a Csemadok elsorvasztása, költségvetésének megcsonkításával. Mindnyájunk előtt jól ismert a rozsnyói eset ahol a magyar nyelv nem is hivatalos, hanem közéleti használatáért érte megtorlás az oktatásügy személyiségeit és legutóbb a tanfelügyelők menesztése. Folytatódott a szlovák nyelvtörvény beterjesztésével, az alternatív, vagyis asszimilációs iskolák ismételt erőltetésével; ezt megfejelte az oktatási törvény április 6-ai módosítása az önkormányzati elv megszüntetésével eszerint ugyanis az igazgatókat nem az iskolatanács, hanem a miniszter nevezi ki , valamint immár egy új formában a régi tartalom: a szlovák Btk.-ba belegyömöszölve, de ismét megjelenik a kisebbség politikai véleményét megtorlással fenyegető államvédelmi intézkedés.

Aki eddig nem akarta észrevenni, annak is világosan látható, hogy a még szinte nedves, annyira friss szerződés ellenére egy újabb, végsőnek szánt ostrom fenyegeti Szlovákia magyar népességét. Mivel vétkesek közt cinkos, aki néma, és persze cinkossá válik az is, aki a látszatbékülés fátylát veti Párizsban erre a szörnyűségre, országgyűlési képviselői minőségemben fel szeretném kérni a kormányt, hogy a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről szóló szerződés végrehajtásának biztosítása, valamint a gyakorlati megvalósítás módozatainak ellenőrzése céljából készítsen egy részletes kormányzati intézkedési tervet a szerződésben biztosított megfigyelési és ellenőrzési ha úgy tetszik: monitoring eljárások nyújtotta lehetőségekre. Ezekre ugyanis a 15. cikk (6) bekezdése utal.

Ugyancsak a 15. § 4/b szerint a szerződő felek általános kisebbségpolitikájukban az Európa tanácsi keretegyezményt tartják irányadónak, míg a szlovákiai magyar, illetve a magyarországi szlovák kisebbség esetében a cikk többi előírását kiegészítendő, a felek jogi kötelezettségvállalásként három nemzetközi okmány tartalmát is beemelték a szerződésbe. Mindhárom nemzetközi dokumentumhoz sajátos ellenőrzési mechanizmusok kapcsolódnak, amelyeket mindkét szerződő fél a szerződéstől függetlenül is elismer, az ENSZ-, ET- és EBESZ-tagállami minőségből fakadóan.

Surján képviselő úrhoz hasonlatosan megkísérelném összefoglalni az előttünk álló utat oly módon, hogy a szerződésben foglalt keretjellegű előírásokat egy intézkedési tervnek nyilvánvalóan ki kell bontania. Mégpedig az alábbi fő területekre vonatkozóan látom ezt szükségesnek:

1. A térségi és gazdasági együttműködés, különös tekintettel a határ menti területek és az önkormányzatok kapcsolataira. Ide tartozik egy közös beruházási bank és szabadkereskedelmi övezetek kialakításának ügye.

2. A közművelődés és az oktatás területén érvényesítendő kisebbségi jogok, beleértve az anyagi feltételek állami garantálását, valamint a nem állami finanszírozási források biztosítását. Ide tartoznék egy szlovákiai magyar egyetem létesítése, valamint a végzettséget tanúsító okiratok kölcsönös elismerése is.

3. A nyelvhasználat, különös tekintettel a két- vagy többnyelvűségre a közéletben és a névhasználatra vonatkozólag.

(12.30)

Ide vonom az önálló hírközlés működési feltételeinek kialakítását is.

4. Az Európa Tanács 1201-es ajánlása 11. cikkelyének megfelelően a közigazgatási jogosítványok megadása.

5. A szlovákiai magyar népességet legitim módon képviselő pártok bevonása a magyarság jövőjével kapcsolatos politikai tevékenységbe, ennek lehetőség szerinti elfogadtatása a szlovák kormányzattal hiszen ezen a területen már eddig is mulasztásban van a kormány.

6. A kollektív bűnösség elvének, valamint összes következményének megszüntetése, beleértve a közéletben való részvétel hátrányainak kiküszöbölését.

Én tudom, hogy születik egy kormányzati intézkedési terv, amely előzetes értesülésem szerint szakágakra lebontott együttműködési feladatokat megfogalmaz ugyan, azonban a most felsorolt lényegi kérdéssor és a követő ellenőrzés mintha kimaradni látszanék belőle.

Ha még van súlya a kormányprogramnak legalábbis a nem gazdasági és azzal kapcsolatos területeken , akkor itt az alkalom, hogy teljesítse a kormány a következőket. "A kormány arra törekszik, hogy támogassa a határainkon túl élő magyarságot abban, hogy jogaik a nemzetközi dokumentumok és normák szerint nyerjenek elismerést, kapjanak garanciákat és érvényesüljenek a gyakorlatban." Eddig az idézet a kormányprogram 146. oldaláról.

Kormánypárti képviselőtársam azt mondta, hogy az alapszerződésnek kell legyen hozadéka. Hölgyeim és Uraim! Javaslatom a kormánynak egy szállóigébe foglalható: Hic Rhodus, hic salta! Vagy annak, aki magyarul kívánja, szabad fordításban: beszéljenek a tettek! Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)