Kapronczi Mihály (független)
KAPRONCZI MIHÁLY (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két évvel ezelőtt alkotta meg az Országgyűlés a jövedéki szabályozásról szóló törvényt. A magasabb adótétellel sújtott termékek esetén nagyobb a csábítás az adófizetés kikerülésére. A törvény célja ezért két évvel ezelőtt az volt, hogy megnehezítse az adócsalást, és ezzel meggátolja az adózatlan jövedelmek keletkezését. A kormány most e törvény módosítását javasolja. A kormány többek között arra hivatkozik, hogy a két évvel ezelőtti előírások betartását nem tudták ellenőrizni a vállalkozók nagy száma miatt, ezért a kormány szerint olyan új feltételeket kell a törvényben előírni, amely majd alaposan csökkenti az adott területen a vállalkozók számát. A kormány által beterjesztett módosítási javaslat ezért a jövedéki engedélyek kiadásánál be kívánja vezetni a jövedéki biztosítékot, és erre három indokot is említ.
Először: a jövedéki biztosíték célja az lenne a kormány szerint, ha az előírások megszegése miatt megbírságolnák a vállalkozót, legyen miből behajtani a bírságot.
A másik célja az, hogy a vállalkozók egy része ezt a biztosítékot úgysem lesz képes letenni, ezért csökkenni fog a vállalkozók száma, s így könnyebb lesz az ellenőrzés.
Végül a kormány arra is hivatkozik, hogy az Európai Unió országaiban is ismert a jövedéki biztosíték rendszere, ezért biztosan beválik majd nálunk is.
Az Országgyűlés bizottságai előzetesen megvizsgálták a kormány javaslatát, s hallottuk a múlt héten, hogy a mezőgazdasági bizottság és a gazdasági bizottság egyaránt úgy vélte, hogy a jövedéki biztosítékok tervezett bevezetése "nem mindenben felel meg az érdekeltek teherbíró képességének, a mostani vállalkozók ennek nagyon nehezen tudnak majd megfelelni, ezért a jövedéki biztosítékok bevezetése versenykorlátozó eredményt hozhat."
Tisztelt Ház! Kialakulófélben levő piacgazdaságunk eddigi szabályozó elve az volt, hogy alakuljon minél több kisvállalkozás, s döntsön a piac. Aki nem bírja a piaci versenyt, az húzza le a rolót, de az életképesek maradjanak meg. Most először kerül a rendszerváltozás óta az Országgyűlés elé olyan kormányjavaslat, amely felülről kíván beavatkozni ebbe a folyamatba, s olyan feltételeket is elő kíván írni, amelyekkel mesterségesen és radikálisan csökkenti a piaci szereplők számát.
A kormány csodálkozik azon, hogy 1200 dohánynagykereskedő működik az országban, és ezek számát sokallja. Nem foglalkoztam még dohány-nagykereskedelemmel, de nézetem szerint csodálkozás helyett inkább azt kellene megvizsgálni, hogy az érintettek megfizetik-e az adót. Ha igen, békén kell őket hagyni, s számuk mesterséges korlátozása semmiféleképpen sem lehet indokolt. Olyan ez, mintha azt mondaná a kormány, hogy szerinte túl sok az autó Magyarországon, ezért nem lehet őket megfelelően ellenőrizni. Nosza, támasszunk egy új, s lehetőleg lehetetlen követelményt. Például előírná a kormány, hogy csak az tarthasson autót, aki kínai nyelvvizsgát is tud igazolni. Ha mégis sok ilyen lenne, akkor pedig valamilyen eldugott kínai nyelvjárás ismeretének előírásával lehet tovább szigorítani a dolgot. (Derültség.) Biztos, hogy másnaptól alig lenne autó az országban.
Nézzük például a misztikus kőolaj-forgalmazás kérdését! Hangsúlyozom, hogy ebben sem vagyok érdekelt. A kőolaj-importálással foglalkozó vállalkozások korábban közismerten úgy csaltak adót, hogy nem fizették be az államkasszába az importálással járó különféle adófajtákat, ezért számukra olcsóbb volt az olaj, mint a szabályosan eljáró többi vállalkozás esetén.
Az olcsó olajjal ezután elárasztották az országot, s kiszorították onnan a szabályosan eljáró vállalkozókat. Végül a befolyó pénzt elköltötték, s az adófizetés idejére felszámolták vállalkozásukat, így az állam hoppon maradt. A megoldás persze kézenfekvő volt, így azután napjainkban a határon már csak úgy engedik be az olajat, ha a vállalkozó előre megfizeti az importáfát, a vámot, sőt még az útalapot is.
Az a körülmény, hogy ezeket az összegeket a vállalkozónak előre meg kell fizetnie, önmagában is igen kemény feltételt jelent, s egyben napjainkra teljesen ki is zárja annak a lehetőségét, hogy az állam károsodjék. Úgy látszik azonban, hogy komoly lobbyérdek fűződik ahhoz, hogy ezt a hangulatot kihasználva ezen a területen visszaállítsák néhány nagy cég régi monopolhelyzetét. Ez a monopolérdek mutatkozik meg abban, amikor immár teljesen szükségtelenül a kormány elő kívánja írni, hogy jövő januártól csak az foglalkozhasson kőolajszármazékok nagykereskedelmével, aki 80 millió forint értékű jövedéki biztosítékot is tud nyújtani.
(A jegyzői széket Sasvári Szilárd és dr. Kiss Róbert foglalja el.)
Mit is jelent ez a biztosíték? A javaslat szerint vagy bankgaranciát kell a vállalkozásnak szereznie és ezt folyamatosan biztosítania, vagy vásárolnia kell a vállalkozása nevére egy olyan tehermentes ingatlant, amely legalább 80 millió forintba kerül, s ezt kell biztosítékul felajánlania.
(11.10)
Jól látható, hogy e fantasztikus terhet a mai vállalkozások döntő többsége nem tudja majd teljesíteni. Egy kínainyelv-vizsgát még csak-csak teljesítene, mert az kevesebbe kerül, de a kormány által kitalált próbatétellel már nem tud megbirkózni.
Jól látható ezért, hogy ezt a 80 milliós feltételt csak néhány mamutcég tudja majd teljesíteni, ami azzal jár, hogy az ország kőolajforgalmát néhány nagy cég fogja irányítani. E néhány kedvezményezett nagy cég, persze, ezt a 80 millió forintos kiadást továbbhárítja a lakosságra, azaz felemeli a háztartási olaj, a gázolaj és a benzin árát, ami többek között teljesen kilátástalan helyzetbe hozza a mezőgazdaságot is nem beszélve arról, hogy valamennyien találkoztunk már a Levegő Munkacsoport javaslatával, amely például a benzin árát máris 140 forintban kívánja megállapítani.
Látszólag ugyan árversenyben maradnak, de kevés számuk már garantálja a fogyasztói árak összehangolt emelését.
Ha a kormány igazi célja az, hogy emelkedjék a gázolaj ára, emelkedjék a háztartási tüzelőolaj ára, emelkedjék a motorbenzin ára, akkor, persze, teljesen érthető ez a lépés.
Én a leghatározottabban ellenzem ezeket az áremeléseket, ezért ellenzek minden olyan törvénymódosítást, amely csökkenti a piaci szereplők számát, és néhány kiválasztott, gazdag cégnek monopolhelyzetet biztosít ezzel lehetővé teszi számukra a lakosságot sújtó áremeléseket.
Az, hogy néhány gazdag nyugati ország gazdag kereskedői, sok évtizedes vállalkozási múlttal a hátuk mögött, gond nélkül vállalják országukban a jövedéki biztosíték letételét, nem jelentheti azt, hogy nekünk, a kialakulatlan piaci viszonyaink mellett, az ottani rendszert le kell másolnunk.
Ha a fokozott ellenőrzés ellenére még mindig találnak adócsalót a jövedéki szektorban, nem csupán jövedéki biztosíték útján hajtható be a bírság. Ha ugyanis így gondolkoznánk, és minden állami követelésre egy biztosítékrendszerrel készülnénk föl, izgalmas ötletek előtt nyithatunk utat. Hová vezetne ez az út?
Például, ha valaki örököl, akkor öröklési illetéket kell fizetnie. Az illeték megfizetése címén a kormány nyugodtan kitalálhatná, hogy minden leendő örökös azaz minden magyar állampolgár már csecsemőkorától vásároljon a saját nevére egy illetékbiztosítékul szolgáló ingatlant, s kösse le az illetékhivatal javára, hogy ha egyszer véletlenül örökölne, legyen mit elkobozni tőle az öröklési illeték fejében.
A kormány, mondjuk, kitalálhatná, hogy csak akkor jegyezhet be a cégbíróság egy vállalkozást, hogyha előzetesen a várható áfatartozása fedezeteként, adóbiztosítékul vásárol egy mondjuk 50 milliós ingatlant, s azt leköti az APEH javára.
Mai, piacgazdasági viszonyaink mellett a feketegazdaság és az adócsalás elleni küzdelmet a törvényjavaslatban írt egyéb rendelkezések megfelelően szolgálják, de ebből a sorból feltűnően kilóg a néhány gazdagnak kedvező jövedéki biztosíték ötlete, ezért ezen ötlet elvetését kezdeményezem. Köszönöm figyelmüket.