Balsai István (MDF)

1995. május 23.

DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az országgyűlési határozati javaslat vitája kapcsán egy körülbelül fél évvel ezelőtti eseményre emlékeztessem önöket nem is eseményre, hanem eseménysorozatra , amikor a magyar sajtóból úgy tűnt, nincs is fontosabb kérdés annál az egész közvélemény számára úgy traktálták , mint hogy az úgynevezett átvilágítási törvény kapcsán végre munkába álló három bíróból álló testület számára úgy tűnt a munkája eredményeként, hogy az első negyven parlamenti képviselő adatait megvizsgálva, egyik képviselőtársunk nem mindenben felel meg a bizottság vizsgálati feltételeinek. Ezt követően, tisztelt Országgyűlés, mint azt emlékezetükbe tudom idézni, fontosnak tartotta a törvénysértésről nyilatkozni a Magyar Köztársaság miniszterelnöke; fontosnak tartotta fenyegető hangú nyilatkozatában elítélni a történteket, a bírókat a Magyar Köztársaság belügyminisztere; fontosnak tartotta köztisztviselőhöz méltatlan nyilatkozatként értékelni az ügyet a Magyar Köztársaság igazságügy-miniszterének politikai államtitkára; fontosnak tartotta az Országgyűlés elnöke kemény szavakkal bírálni magát a törvényt hangsúlyozom: a törvényt! , melynek alkotmányosságát az ő bírálatával kapcsolatban teljes mértékben alaptalannak ítélte néhány nappal később az Alkotmánybíróság, s azóta ezeket a nyilatkozatait már nem ismétli meg az Országgyűlés elnöke; fontosnak tartotta, még anyagi konzekvenciákra is figyelmeztetéssel, a bírák mielőbbi lemondását követelve a sorba beállni az alkotmányügyi bizottság elnöke is; és utoljára, de nem utolsósorban említem Szekeres Imre frakcióvezetőt, aki a tőle megszokott nemes egyszerűséggel mindhárom bíró azonnali lemondását javasolta.

Ezek voltak nagyjából a fontosabb nyilatkozatok december során, néhány nappal az Alkotmánybíróságnak a törvény alkotmányossága tárgyában meghozott döntését megelőzően. Szinte példátlan mértékben nekirontottak a bírák személyén keresztül ennek a törvénynek is, és teljes mértékben ellehetetlenítették a munkavégzést.

A helyzet azóta sem változott, tisztelt Országgyűlés, hiszen hiába választottunk meg hat új bírót az átvilágítási törvény végrehajtásával kapcsolatos teendők elvégzésére, egy centimétert nem ment előbbre az ügy. Egyetlenegy érdemi ténykedést nem tudtak elvégezni az erre illetékes személyek, a bizottságok. Nem azért nem tudtak elvégezni, mert nem szeretnék ezt a feladatot teljesíteni, hanem azért nem tudták elvégezni, tisztelt Országgyűlés, mert a legkisebb segítséget sem kapják meg az illetékes és erre köteles állami szervektől. Egész egyszerűen szabotálják a működésüket ezt ki kell mondani! És nagyon örülök, hogy végre ennek az országgyűlési határozati javaslatnak a vitája során legalább a nyilvánosság előtt vagy lehetséges nyilvánosság előtt ez elhangozhat; a Magyar Demokrata Fórum véleményeként mondom mindezt természetesen.

(11.30)

Tisztelt Országgyűlés! Mire történik most kísérlet? Természetesen arra, hogy a mindenféle fenyegető és egyéb felszólításnak eleget nem tevő bírák kérdésében valamilyen, a jelenlegi parlamenti többség által kívánt megoldást találjanak, valamilyen jogi megoldással megpróbálják eltávolítani ezeket a személyeket arról a posztról, amelyre őket az elmúlt Országgyűlés az utolsó munkanapján megválasztotta. Arra történik kísérlet, tisztelt Országgyűlés, hogy a megváltozott összetételű Ház bevallottan más politikai értékrendet követve, úgy kívánja értelmezni az úgynevezett átvilágítási törvénynek a semmisségi törvényekre való hivatkozását, hogy saját magyarázatát illetően az állítólagos korábbi törvényhozói szándékra támaszkodik. Ezt a korábbi törvényhozói szándékot kívánja most különböző értelmezési bravúrok, lóugrások és bakugrások révén úgymond felderíteni az a mostani többség, amelynek az előző parlamentben még kisebbségként részt vett tagjai vagy ellene szavaztak a törvénynek, vagy pedig annak szavazásánál tartózkodtak.

Ez a logika, tisztelt képviselőtársaim, nem vezethet jóra! Kérjük, hogy az 1994-ben megválasztott országgyűlési képviselők többsége tanúsítson önmérsékletet, és ne igyekezzék elődje, a jelen többsége által egyébként oly szívesen elmarasztalt 1990-es parlament állítólagos törvényhozói szándékát felderíteni, ugyanis illetékessége erre nem terjed ki. Amennyiben mégis azt kívánnák megtudakolni, hogy mi lehetett az előző képviselőház szándéka az átvilágítási törvény semmisségi klauzulájánál, úgy talán hívjuk össze a korábbi honatyákat, és kérdezzük meg, mire is gondoltak, amikor az 1994. évi XXIII. törvény 6. §-át megszövegezték. Talán képtelenségnek tűnik, ez igaz, de még nagyobb képtelenség az, ha netán most az önök többsége és ennek akarata lenne hivatott kideríteni, hogy vajon mi is járhatott 1994 tavaszán a képviselők fejében, nem lenne ez más, mint kávézaccból való jóslás, amire sok irányú egyéb elkötelezettsége mellett még a szakértői képességekkel tündöklő többség sem vállalkozhat.

Hogy ezt a csapdát elkerüljük, tisztelt képviselőtársaim, kérem, nézzük át együtt a vonatkozó törvény tételes, szó szerinti szövegét, mert én magam azok közé tartozom, akik öt évvel ezelőtt abban bíztunk, hogy az úgynevezett gumijogszabályok korszaka a jogállam deklarálása után megszűnik, és a törvény értelmezésénél a szó szerinti, ha kell, a szavak szerinti, ha kell, a betűk szerinti értelmezéssel, a helytelenül egyébként nyelvtani értelmezésnek hívott módszerrel tudunk csak eredményre jutni, hiszen azt hiszem mindannyiunk számára elismerhető jogállami követelmény az, hogy a most általam idézendő rendelkezéseknél sem kevesebbet, de többet se tulajdonítsunk az alkalmazás során a szavaknak.

Egyébként minden bizonnyal így fog eljárni a tovább folytatódó jogvita során az a bíróság is, amelynek nyilván az érintett személyek kérelme kapcsán elsősorban az átvilágítási törvény szövegének nyelvi értelmezéséből kell majd kiindulnia, és az esetleges törvényhozói szándékot nem a mostani parlamenti ülésszak és közvetlen előzményeinek körében fogja keresni, hanem az előző Országgyűlés nemzetbiztonsági üléseinek jegyzőkönyvéből és az ott elhangzott jogi szakértői tájékoztatásokból fogja összeállítani.

Néhány képviselőtársamhoz kapcsolódva, különösen Füzessy képviselő úrnak a bizottsági kisebbségi véleményt megfogalmazó álláspontját megismételve és azt folytatva, itt jegyezném meg, hogy a bíróság illetékességét, ha már az előterjesztők amúgy is a munka törvénykönyvére alapozzák érvelésüket, nyilván nem lehet kizárni. Egyébként is, ha a határozati javaslat előkészítője a dolgában olyan biztos lenne, miért is félne egy másik független hatalmi ág által való megmérettetéstől, nem is szólva arról, hogy a hatalmi ág legfőbb képviselője nézetem szerint egyébként törvényes felhatalmazását messze túllépve nem éppen hízelgő és barátságos nyilatkozatokat tett a bírákból álló átvilágítási testület munkáját illetően, akár nyilvánosság előtt, akár pedig bizottsági üléseken.

Ígéretemhez híven, tisztelt képviselőtársaim, ismertetném az átvilágítási törvény és a három semmisségi törvény szempontunkból nyilván kizárólag mérvadó rendelkezéseit. Ami az 1994. évi XXIII. törvényt, tehát a szóban forgó átvilágítási törvény 6. §-ának (1) bekezdését illeti, ez azt hiszem, eléggé közismert most már: "A bizottság tagjává csak olyan bíró jelölhető, aki nem vett részt olyan ítélet hozatalában, amelyet a három semmisségi törvény valamelyike alapján semmissé nyilvánítottak." Egyébként a bírák által aláírt és sokat emlegetett nyilatkozat ugyanezt a szöveget tartalmazza.

Ami az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról szóló, úgynevezett első semmisségi törvény, tehát az 1989. évi XXXVI. számú törvényt illeti, ennek második rendelkezéseként a semmisségi eljárás tekintetében számunkra fontos rendelkezése az, hogy az 1. § szerint az ott részletesen felsorolt bűncselekmények miatti elítélések semmisnek tekintendők. A 2. és 3. §-ok szerint pedig meghatározott bűncselekményi körben indítványra, illetve kérelemre a bűncselekmények miatti elítélést a Legfelsőbb Bíróság semmisnek nyilváníthatja.

Ami a második semmisségi törvényt illeti, tehát az 1945 és '63 közötti elítélések semmissé nyilvánításáról szóló 1990. évi XXVI. számú törvényt, ennek 1. §-ának (1) és (3) bekezdései szerint az ott meghatározott és a 2. §-ban részletesen felsorolt bűncselekmények miatti elítélések semmisnek tekintendők.

Ami a harmadik semmisségi törvényt illeti, tehát a 1963 és '89. között elkövetett egyes állam- és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról szóló 1992. évi XI. törvényt, e szerint az 1. és 3. §-ok szerinti és az ott meghatározott bűncselekmények miatti elítélést a büntetőeljárási törvény vonatkozó különleges eljárásokra irányadó szabályai szerint semmissé kell nyilvánítani, de csak akkor, ha a bűncselekmény egyébként a kihirdetett emberi jogok egyezségokmányában rögzített alapelvek és alapjogok gyakorlását sértené. Az 5. § szerint pedig ugyanezekben az 1. és 3. §-okban meghatározott bűncselekmények miatti vagy az ilyen bűncselekményekhez kapcsolódó elítélést kérelemre a Legfelsőbb Bíróság semmisnek nyilváníthatja, ha a bűncselekmény megvalósítása nem közvetlenül kötődik az egyezségokmányban említett alapjogok gyakorlásához.

Tehát tisztelt képviselőtársaim, ez a rövid áttekintés, azt hiszem, nagyon plasztikusan mutatja azt, hogy a jogállami parlament sok mindennel hanyagul bánhat. Nyugdíjjal, családi pótlékkal, gyermekgondozási segéllyel, szociális biztonsággal, privatizációval, és sorolhatnék egy csomó ügyet, egy dologgal azonban, úgy érzem, nem. Magának a tételes jogszabálynak a szigorú rendelkezéseivel nem lehet hanyagul bánni. Amennyiben most ezen kívánnának erőszakot venni, úgy egy nyilvánvalóan nemzetközi színtérre is átkerülő bírósági eljárás végeredménye a mai magyar parlamentet egyáltalán nem a demokrácia őrangyalaként tüntetné fel. Most kerülne sor ugyanis első ízben arra, hogy önök nem egy, a korábbi Országgyűlés hozta törvényt módosítanának vagy helyeznének hatályon kívül egy új törvénnyel, hanem határozatukkal tévednének a törvényrontás, vagyis a változatlanul hatályos törvény magyarázatokkal terhelt megcsonkításának mezejére.

Kérem a képviselőtársaimat, hogy a mostani vitában a törvények általam ismertetett szigorú szóhasználatából legyenek szívesek kiindulni, abból, hogy a semmisségi törvények szerint az ott felsorolt bűncselekmények miatti elítélések megsemmisítésére legalábbis háromféle módon kerülhet sor. Úgy, hogy az elítélést a törvény tekinti semmisnek, így van az első semmisségi törvény 1. §-a szerint és a második semmisségi törvény egésze szempontjából. Úgy, hogy az elítélést a bíróságnak kell semmissé nyilvánítani, tehát a harmadik semmisségi törvény eseteiben akkor, ha az elítélés közvetlenül sérti az egyezségokmányban foglalt jogok gyakorlását. Végül úgy, hogy az elítélést a Legfelsőbb Bíróság nyilváníthatja semmissé, tehát mérlegelési joga is van, nem köteles a Legfelsőbb Bíróság, bírói tevékenységet végezve dönthet úgy az első semmisségi törvény 2. §-a alapján, hogy semmissé nyilvánít valamely korábbi elítélést.

A három módozat nyilvánvalóan nem egyforma. A semmisség ugyanis az egyes esetekben nem egy és ugyanazon hiba, vagyis nem a bíró hibája miatt áll fenn, ellenkezőleg a semmisségi esetkörök döntő részében, ahol is az elítéléseket a törvény tekinti semmisnek, tehát az ex lege következő semmisség, valamennyi elítélés semmissége a törvény amorális volta miatt következik be, vagyis törvényalkotási hiba folytán áll fenn.

(11.40)

Ezért itt a semmisség megállapítása nem bírói mérlegeléssel, hanem törvényi rendelkezéssel történik. Csupán az esetek egy másik része az, hogyha bírói döntéssel hogy úgy mondjam , konstitutív módon kimondott semmisségi határozattal kell eljárni, ahol szóba jöhet az, hogy a semmisség oka az amorális jogszabályokon túlmenően a bírói magatartásban, a konkrét ítélkezésben keresendő. Ebben a körben azonban, azt hiszem, a mostani határozattervezettel megnevezett bíró urak nem érintettek.

Még egyszer emlékezetükbe idézném az átvilágítási törvényt. A bizottság tagjává csak olyan bíró jelölhető, aki nem vett részt olyan ítélet meghozatalában, amelyet a semmisségi törvények valamelyike alapján semmissé nyilvánítottak. Nem szószátyárkodás miatt kívántam ezt megismételni, arról van ugyanis szó, hogy a bizottsági tagságot csak az zárja ki, ha a jelölt olyan ítélet meghozatalában vett részt, amely egyrészt a semmisségi törvények egyikének hatálya alá esik, és másrészt az ezen ítélet miatti elítélést a bíróság vizsgálatot igénylő körben egyedileg semmissé nyilvánította.

Sem dr. Botos Gábor, sem pedig dr. Eigner József nem hoztak ilyen ítéletet. Botos Gábor határozataival kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy a tisztelt kormánypárti képviselők és segédcsapataik utólagos semmissé nyilvánító határozatot, dokumentumot sem tudtak produkálni, ugyanis ilyen nem létezik. Ami Eigner József bíró úr ítélkezésével kapcsolatban dokumentumként született, az egy egyszerű semmisségi igazolás, erre itt már történt hivatkozás más szempontok alapján. Én is azt mondom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez nem több, mint egy igazolás arról, hogy az Eigner József által jegyzett elítélést a törvény tekintette semmisnek, és nem azért, mert az elítélés volt törvénysértő, hanem azért, mert a korábbi büntetőtörvény egyes rendelkezéseihez fűződő hátrányos jogkövetkezményeket a semmisségi törvény gyakorlatilag hatályon kívül helyezte. Az elítélést nem a bíróság vagy más hatóság tehát ebben az esetben a semmisségi törvényekre való hivatkozás szempontjából való megfelelési feltételről van szó, hanem a törvény egy korábbi törvényi joghátrányt küszöbölt ki. Ennek nagyon nagy a jelentősége, hiszen az állapítható meg a Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint, hogy az átvilágítási törvény 6. §-a azt követeli meg, hogy az esetleg szóba nem jöhető jelöltek korábbi ítéleteit a semmisségi törvények valamelyike szerint a bíróság egyedi vizsgálat során nyilvánítsa semmisnek.

Leszögezhető az is, tisztelt képviselőtársaim, hogy a bírák aláírt nyilatkozataikban a teljes igazságot állították, hiszen valóban nem vettek részt olyan ítélet meghozatalában, amelyet a semmisségi törvények valamelyike alapján semmissé nyilvánítottak egyedi eljárás keretében. Ilyen ügy ugyanis a vizsgált bírák referádájában, de azt hiszem, nyugodtan mondhatom: egész büntetőbírói pályafutásuk során nem létezett.

Az önök által annyira keresett és a törvény alapján történő semmissé nyilvánító ok amely tehát csak az egyedüli kizáró alap lehetne az első semmisségi törvény 2. és 3. §-a, valamint a harmadik semmisségi törvény szerinti megszorításokkal az első semmisségi törvény 1. §-a szerinti körben a rendkívüli jogorvoslatokkal, perújítással, törvényességi óvással vagy felülvizsgálattal újraítélt ügyek lehetnének.

Tehát azt hiszem, tisztelt képviselőtársaim, ebben egyetérthetünk, és itt reflektálnék a legutóbbi, ezt az ügyet tárgyaló parlamenti napon Szigethy képviselő úr felszólalására, aki szintén egy hosszasabb, jogértelmezéssel felérő, de számunkra elfogadhatatlan magyarázattal kívánta álláspontjuk helyességét alátámasztani. Úgy tűnik, hogy a leggondosabb, részletes vizsgálattal sem találhatunk olyan valódi törvényalkotói szándékot, amely az önök által, a többségük által az Országgyűlés egészen azt hiszem példa nélkül álló határozataként itt mindenféle oda nem magyarázható érvekkel kívánná a bírák működését a határozat alapján a határozat keltétől számítva azonnali hatállyal megszüntetni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy többen jelentkeztünk felszólalásra, én magam most szándékosan elállok mindazon érveléstől, amelyet el kívántam mondani. Ez arra a nonszenszre, arra a jogi lehetetlenségre vonatkozik, amelyre már Füzessy Tibor is utalt, hogy egy közjogi jellegű megválasztással járó pozícióba helyezésnek a munka törvénykönyvére és egyéb kapcsolódó jogszabályokra hivatkozással való megszüntetése őt és engem is hadd kapcsolódjak hozzá inkább egy termelőszövetkezeti határozatra vagy munkaügyi határozatra emlékeztetne. Nagyon szeretném nyilván ezeknek az alaptalanságára is fognak majd érveket hallani , ha tisztelt képviselőtársaim komolyan vennék a képviselői munkájukat, és nem sérülne meg a Magyar Országgyűlés tekintélye egy olyan határozat meghozatalával, amelynek nemcsak ténybeli, de jogi alapjai sincsenek.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)