Torgyán József (FKGP)

1995. május 23.

DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr.Igen tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint az országgyűlési határozati javaslattervezet, amelyet benyújtott a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője, dr. Magyar Bálint bizottsági indítványként, a tényállási részét tekintve megalapozatlan és iratellenes, a jogi részét tekintve téves, a politikai részét tekintve pedig kifejezetten káros.

Mire alapítja a Független Kisgazdapárt ezt az álláspontját? Legyen szabad mindenekelőtt arra hivatkoznom, hogy ez a bizottsági indítvány három pontba sorolja mindazt, amit az Országgyűléstől kér.

Az első pontban egy megállapítást tartalmaz az előterjesztés. Azt mondja, hogy a bírák megválasztása a törvény 6. §-ának (1) bekezdésébe ütközik. Meg kell ezek után vizsgálni, hogy ténylegesen ütközik-e a 6. § (1) bekezdésébe a bírák megválasztása! Úgy gondolom, egyértelműen meg lehet állapítani, hogy ez a megállapítás, mármint a bizottsági indítvány megállapítása minden ténybeli alapot nélkülöz, sőt az kifejezetten iratellenes is.

Nézzük, mit mond az átvilágításról szóló 1994. XXIII. törvény 6. §-a! Szó szerint a következőket tartalmazza: "A bizottság tagjává csak olyan bíró jelölhető, aki nem végzett az 1. §-ban meghatározott tevékenységet, és nem vett részt olyan ítélet hozatalában, amelyet az 1956os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról szóló 1989. évi XXXVI. törvény, az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról szóló 1990. évi XXVI. törvény és az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam- és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról szóló 1992. évi XI. törvény alapján semmissé nyilvánítottak, és ez a dolog lényege. Nem elég tehát az ítélet rendelkezése, hanem e törvény szerint kell még egy semmissé nyilvánító további aktus. Hogy ez szerencsés vagy szerencsétlen, úgy gondolom, ezzel nekünk nem szabad és nem is lehet foglalkoznunk, mert ez a törvény. Ha a törvény rossz, akkor meg kell változtatni a törvényt, és nem azokat kell üldözni, akik a hatályos törvényben bízva, a hatályos törvény alapján kapott megbízatásuknak tesznek eleget.

Ha tudniillik nem ez történik, tehát amit mi mondunk, nevezetesen, hogy ebben az esetben a rossz törvény rendelkezéseit akarják megváltoztatni, hanem az történik, ami a jelen esetben folyik, hogy a törvényben bízva és a törvény alapján kiválasztott s az Országgyűlés által megválasztott bírák ellen folyik a hajsza, ebben az esetben a magyar közjogot egy olyan súlyos sérelem éri, amely az egész parlamentarizmusra hoz szégyent, mert hiszen egy elképesztő helyzetet eredményez, nevezetesen nem az ügynökök ellen, hanem az ügynökök felderítésére megválasztott bírák ellen folyik a hajsza, tehát a törvény szellemével ellentétes eljárás folyik.

Nézzük meg most, hogy vajon igazam van-e nekem, vagy pedig ez csak egy álláspont, amelyet a Független Kisgazdapárt képvisel. Kérem, én úgy gondolom, érdemes még egy kicsit visszatérni arra a jelentésre, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság számára az 1994. április 5-ei nemzetbiztonsági bizottság jegyzőkönyve alapján készítettek. Ez ugyanis nemcsak azt tartalmazza, amire itt hivatkozás történt, hanem tartalmazza például többek között dr. Eigner József bíró úrnak azt az előadását, amelyben a következőket mondta: "Politikai ügyeket is tárgyaltam, például Sopronban tiltott határátlépéseket, mert én voltam a büntetőbíró." Erre Mécs Imre megjegyezte, hogy: "Az alacsonyabb szintű bíróságok általában enyhe, a vádlottakra kedvező ítéleteket hoztak."

Konkrétan téma volt tehát a bizottság előtt, hogy Eigner bíró úr milyen ítéleteket hozott. Erre Kőszeg Ferenc megjegyezte, hogy itt "az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról szól a törvény, anélkül, hogy egyedileg vizsgálná az ügyeket. Az 1945 és 1963 közötti elítélésekbe a tiltott határátlépés mindenképpen beletartozik". Ezek után a jegyzőkönyv a következőket tartalmazza: Erről rövid vita alakul ki. Az elnök ezután egy órára felfüggeszti az ülést. Megérkezik ezek után nemcsak dr. Bárd Károly, az illetékes igazságügy-minisztériumi helyettes államtitkár, hanem dr. Koczka Éva. Mindketten az Igazságügyi Minisztérium képviseletében.

Az elnök felkéri őket, hogy adjanak szakvéleményt a három semmisségi törvénnyel kapcsolatos problémákról. Erre dr. Bárd Károly, kettőjük nevében tehát a bizottság nevében, s ezt igen lényegesnek tartom a következőket adja elő: "Az 1989. évi XXXVI. törvénynél az a nehézség, hogy a harci cselekmények idején elkövetett emberölés, rablás vagy személy elleni erőszak miatt kimondott ítéletekről is szól. Itt lehet bizonyos mérlegelésen alapuló a semmissé nyilvánítás." Ő tehát itt már a semmissé nyilvánítási eljárás gondjairól beszél.

(12.20)

Ezek után azt mondja: "Bizonyos mértékig egyszerűbb a helyzet a második semmisségi törvénnyel kapcsolatban, amely az 1945 és 1963 közötti törvénysértő ítéletek semmissé nyilvánításáról szól. Itt az állam belső és külső biztonsága elleni bűncselekmények, a közellátás elleni bűncselekmények, valamint az ezekkel kapcsolatos feljelentés elmulasztása az, ami semmissé nyilvánítandó. A problémát itt az okozhatja, hogy halmazatban hozott ítéleteket is lehetőség van semmissé nyilvánítani, tehát nem biztos, hogy az ember pontosan tudja azt, hogy ha nyolc bűncselekmény miatt hozott ítéletet, akkor köztük a felsoroltak szerepeltek-e."

Ezek után jön az a rész, ami egyértelművé teszi az egész törvény értelmezését, és azt, hogy az átvilágító bírák végül is milyen jogi szakvélemény alapján írták alá azt a nyilatkozatot, amely megnyitotta az ő országgyűlési megválasztásuk jogi lehetőségét.

További nehézséget jelent az, hogy itt a törvény szövegezése szerint "semmissé nyilvánított ítéletek"-ről van szó, tehát kell egy semmisségi határozat. Nem elég tehát maga az ítélet, nem elég a törvény, hanem kell hozzá egy semmisségi határozat. Nem a három semmisségi törvény alapján semmisség alá eső bűncselekmények miatti elítélés külön hangsúlyozza, hogy kevés a három törvény alapján a semmisség alá eső bűncselekmények miatti elítélés , hanem a semmissé nyilvánító határozat a kizáró ok. Itt tehát a határozat a lényeg, hogy kell egy ilyen semmissé nyilvánító határozatnak lennie. Ismétlem tehát: a semmisé nyilvánító határozat esetén van kizárva a bíró a jelöltek közül, és nem biztos, hogy mindenkinek lehet tudomása arról, hogy az ilyen elítélés kapcsán született-e semmissé nyilvánító határozat.

Ezek után tehát vizsgálni kell, hogy hoztak-e az érintett bírók olyan ítéletet, amelyet semmissé nyilvánítottak, mégpedig 1994. április 5-e előtt mert ekkor írták alá a nyilatkozatot. Tehát csak azok az ítéletek jöhetnek figyelembe az ő kizárásuk szempontjából, amelyeket 1994. április 5-éig semmissé nyilvánítottak, és erről határozat van. Ha ez után nyilvánítottak semmissé ítéletet, akkor azzal már a tisztelt Háznak semmiféle ügye, dolga nincsen.

Én úgy gondolom, itt vissza kell térni arra a kérdésre, amely a korábbi országgyűlési plenáris ülésen elhangzott, amikor ezt a határozati javaslatot indokolták az előterjesztők részéről. Valamennyien arra hivatkoztak, rendkívül sajnálják, hogy ezeket a végtelenül tisztességes, becsületes bírákat nekik bántaniuk kell, de azt mondták, nincs mit tenni: a törvény az törvény. Teljes mértékben egyetértek velük: a törvény az törvény. Csakhogy én abból indulok ki, hogy a törvényalkotótól elvárom: tudjon fogalmazni. Nyilvánvalóan más a törvényalkotó szövege akkor, ha ő a törvények alapján kívánta volna kizárni a bírákat, és nem kellett volna további határozat meghozatala. Ebben az esetben nem kellett volna azt mondani, hogy "semmissé nyilvánítottak", tehát hogy egy további eljárás alapján szülessék valami döntés a semmissé nyilvánításról. Előtte le kellett volna zárni az egész mondatot akként, hogy a törvények maguk hozták meg a semmissé nyilvánítást. Egyértelmű azonban, hogy nem erről van szó, hiszen ez ebből a szövegből kitűnik, márpedig ismétlem az Országgyűlésnek mint törvényalkotónak tudnia kell a különböző magyar kifejezések között különbséget tennie. A törvény megszövegezője, az Igazságügyi Minisztérium pedig egyértelműen nem is egy személy, hanem bizottság véleménye alapján szövegezte meg, hogy a három semmisségi törvény alapján történő semmissé nyilvánító határozat kell ahhoz, hogy a bíró ki legyen zárva.

Én úgy gondolom, hogy a szakvélemény alapján történt végül is ennek az egész törvénynek a megítélése. És ha egyszer a törvénynek akkor ez volt az autentikus interpretálása, akkor én úgy gondolom, ezen ma már senki nem vitatkozhat, különösképpen a jóhiszemű, az egész vita kialakulásáról mit sem tehető bírákkal szemben nem alkalmazhatja a visszamenőleges hatályú jogértelmezést másként. Ezt utoljára az állampárt idején merték megtenni, de még ők is ügyeltek arra, hogy valamiféle látszatot adjanak ennek, és úgy oldották meg a problémát, hogy antedatálták a Magyar Közlönyöket, ilyen módon hidalva át az időbeli különbségeket. De senki nem merte megtenni azt, amiről itt egynéhány képviselő úgy gondolja, megteheti: hogy visszamenőlegesen másként értelmezzenek egy törvényt, mint ahogy az autentikus interpretálásra jogosítottak ezt megtették.

Úgy gondolom, ezért tehát ez a megállapítás, ami ennek a bizottsági határozatnak az első pontjában rögzítésre került, egész egyszerűen iratellenes, egész egyszerűen megalapozatlan, ezért az első pontban írt előterjesztést a tisztelt Háznak el kell vetnie.

A második pont viszont a semmisségre hivatkozik, és azt mondja, hogy az országgyűlési határozat, amellyel megválasztották az átvilágító bírákat, semmis, de ezt a kettes pontban külön megállapítja.

Engedjék meg, hogy én itt külön rátérjek arra: itt valami elképesztő jogi kavarodás található a semmisség és a megtámadhatóság fogalma ismeretének hiányában az előterjesztőknél. Úgy látszik, az előterjesztőknek fogalmuk sincs arról, hogy létezik semmisség mint jogi kategória, létezik megtámadhatóság mint jogi kategória; fogalmuk nincs arról, hogy a polgári törvénykönyv 234. §-a tartalmazza a semmisségre vonatkozó utalásokat, a 235. §-a tartalmazza a megtámadható szerződésekre való utalást. Itt a kettő tökéletes keveredésben látható, és olyan további jogi képtelenségeket is tartalmaz, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy ha netántán ezek a jogi anomáliák az előterjesztésben nem is szerepelnének, akkor is, ha egyszer az országgyűlési határozat szemben áll a törvénnyel, akkor a törvényt kell megváltoztatni, nem az országgyűlési határozatot.

(12.30)

Tehát itt egy olyan jogalkotási tévedésben is van az előterjesztő, ami már eleve eredménytelenségre utalja az ő kezdeményezését.

Úgy gondolom, a 3. pont, az érvénytelen megválasztás alapján létrejött jogviszony azonnali hatállyal való felszámolása is megérdemelne egy külön misét. Miféle Ház ez, elnézést kérek, ahol ilyen előterjesztéseket lehet elénk tárni, amely már megbocsássanak azt mondja, hogy azonnali hatállyal felszámolja. Elnézést kérek, én azt hiszem, hogy ennek a Háznak a méltóságához nem illik az ilyen jogi alulműveltség, az ilyen jogi alulműveltségből fakadó kategória, amely teljesen ismeretlen az összes európai jogrendben, sőt azt hiszem, visszamenőleg nyugodtan elmehetünk a mezopotámiai jogrendig is, addig sem lehetett ilyet találni, hogy mit lehet fölszámolni. Nagyon szívesen elmondom majd egyszer az előterjesztőknek, természetesen nem a Ház nyilvánossága előtt.

Úgy gondolom, arról már itt akkor nem is kell külön beszélni, hogy miféle jogviszony, miféle munkaviszony az, ahol is van egy előterjesztés, de nincsenek meg a munkaviszony alapvető fogalmi elemei az alá- és fölérendeltségi viszony, az utasítási jog, a munkahely, a munkabér, ezek mind hiányoznak , miféle munkaviszony létesült akkor, és egyáltalán, miért nem veszi figyelembe, hogy az Országgyűlésnek az a határozata, amely az átvilágító bírákat megválasztotta, az egy közjogi jellegű egyedi aktus, s úgy gondolom, ez a közjogi jellegű egyedi aktus egy egész különleges státuszt létesített, és nem olyan helyzetet teremtett, mint amire az előterjesztők hivatkoznak.

Legyen szabad utalnom arra, hogy sem az Országgyűlés, sem a kormány nem minősül munkáltatónak, a bizottság tagjait nem munkabér, hanem díjazás illeti meg, megbízásuk nem megállapodáson alapszik, hanem az országgyűlés határozatán, megállapodás egyáltalán nem keletkezett, így tehát nincs, ami jogszabályba ütközzön, ami a munka törvénykönyve 8. §-ának (1) bekezdése kapcsán az érvénytelenséget eredményezhette volna. Ebből következik, hogy a köztisztviselői törvény 13. §-a sem kerülhet jelen esetben alkalmazásra, hiszen nem kinevezés, hanem megválasztás hozta létre a bizottság tagjainak a jogviszonyát, ezért legfeljebb felmentéssel történhetne az ő megbízatásuk megszüntetése. Felmenteni viszont a 17. § (1) bekezdésének e) pontja alapján csak alkalmatlanságuk esetében lehetne mód, alkalmatlanságuk jogcímén. Csak akkor kérdezem én, ki folytatná le azt az eljárást, amely az alkalmatlanság megállapításához vezethetne ilyen szerv sincs! Tehát az egész hivatkozás az előterjesztők részéről megalapozatlan.

Úgy gondolom, hogy akkor, amikor erről az előterjesztésről szólunk, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy itt tulajdonképpen nem jogi indokok alapján történt ez az előterjesztés, hanem politikai indokok alapján. A megválasztott bírák tökéletesen megfeleltek mindenkinek, amíg el nem kezdtek dolgozni. Mégpedig nem is akárhogy dolgozni itt jön a dolog lényege: amikor elkezdtek eredményesen dolgozni! Abban a pillanatban, ahogy ők eredményesen kezdtek dolgozni, rögtön kényelmetlenné váltak a hatalom számára, abban a pillanatban kellett ellenük valamit tenni. Nem az a baj tehát, hogy ők korábban milyen ítéleteket hoztak, mert hiszen az egyértelmű, hogy ezek az ítéletek ismertek voltak, ezek az ítéletek semmiféle vonatkozásban figyelembe nem voltak vehetők, mert nem volt egy külön semmisségi eljárás, ami ezeket megállapította volna. A baj ott volt, hogy ők ügynököt találtak! Itt volt a nagy baj, és nagyon megijedt az ügynök, nagyon megijedt attól, hogy meg fogja tudni ország-világ a nevét! Erről van itt szó!

S innen kezdve világosan látható, nem véletlen az, hogy miért indult hajsza az átvilágító bírák ellen. Azért, mert ők komolyan vették a feladatukat, ők tisztességesen akarták ellátni a rájuk bízott feladatot. Kérdezem én, ha nem ez lenne a valóságos indok, akkor mivel lehet azt magyarázni, hogy az azóta megválasztott bíráknak sincs biztosítva a munkavégzési feltételük, hogy azóta sem folyik ténylegesen az átvilágítás. Amíg vitatkozunk ezen a nagyon szégyenteljes ügyön, ami végeredményben egy hatályos törvény rendelkezéseinek a megakadályozását célozza, már rég befejezhették volna az ügynökbírák az egész ügynöki felderítő tevékenységüket, és akkor nem lenne szükség már semmiféle vitára, hanem csak nyilvánosságra kellene hozni az eredményt.

Ebből fakadóan nagyon is visszafogott voltam, amikor úgy fogalmaztam, hogy ez a közjog szégyene, ami itt a Ház előtt folyik. Engedjék meg, hogy ezért én a Ház nevében bocsánatot kérjek azoktól a bíráktól, akik a kötelességüket végzik, és akik ellen önök, az előterjesztők hajszát indítottak. Ezért az előterjesztőket felszólítom, hogy szégyenteljes javaslatukat vonják vissza!

Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon.)