Gombos András (SZDSZ)
DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A kormány T/901. számon benyújtott pótköltségvetéséről szóló tövényjavaslat néhány, elsősorban az agráriumot érintő kérdésével szeretnék röviden foglalkozni.Elöljáróban talán annyit elmondanék, hogy dicséretesnek, támogatandónak tartom azt, hogy az agrárium a kormány gondolkodásában az egyik legfontosabb kitörési pontként kezelt ágazat. Prioritásokat élvezve számottevő támogatást, illetve ráfordítás-csökkenést nem mutat a törvényjavaslat. Sőt bizonyos előrelépés is tapasztalható.
Az első ilyen téma a törvényjavaslat 20. §-ában megfogalmazott lehetőség. Ez a pont azt tenné lehetővé, hogy a XVIII., pénzügyminisztériumi fejezetben a 18. cím 1. alcím 2. kiemelt előirányzat, valamint a 2. alcím 2., 3. és 5. kiemelt előirányzat együttes összegének maximum hét százalékáig a kormány átcsoportosíthat, az előirányzatot túllépheti. Ez hozzávetőlegesen négymilliárd forintot tesz ki. Ezt az összeget az állattenyésztés támogatására kívánja fordítani a kormány. Ennél a pontnál engedjék meg, hogy röviden egy valódi történetet meséljek el tisztelt képviselőtársaimnak. Előre elnézést kérek, ha némi személyes érintettség is van a dologban. Egy nagyon szegény családból származó fiatalember 1918-ban négyéves galíciai és doberdói frontszolgálat után leszerelt és bevonulása előtti életviteléhez, a cselédséghez tért vissza. Nagyon kemény és szívós munkával, és természetesen egy kis szerencsével, önállósította magát, először mint bérlő, majd mint földtulajdonos. Ezzel a szívóssággal eljutott oda, hogy amikor a kuláklistákat összeállították 1950-ben, neki csupán öt aranykorona hiányzott ahhoz, hogy erre a kínzólistára felkerüljön. Gazdálkodási alapfilozófiája az volt, hogy tisztességes parasztember a gabonáját bőrben és tejben adja el. Ezt a régi paraszti igazságot rajta kívül aki egyébként a nagyapám volt , abban az időben nagyon sokan megfogadták és követték. Közülük nagyon sokan általában a legtöbbjük , jelentős eredményt értek el.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt a történetet azért meséltem el, mert több év óta ez az első olyan eset, hogy ennek az ősi bölcsességnek a megjelenését tapasztaljuk az agrártárca és a kormányzat gondolkodásában. Emlékezzünk azokra az időkre is, amikor néhány éve állampénzeket adtak jelentős mennyiségben a hosszú, kemény és következetes tenyésztői munkával kitenyésztett világszínvonalú tenyészállatok, mondhatnám úgy is, hogy a jövő legyilkolásáért.
Aki ma a vidéket járja, tapasztalhatja, hogy nagyon sok állattartó telep üresen áll, útban az enyészet felé. Amennyiben a parlament ezt a lehetőséget megszavazza a kormány részére, és ezt az összeget a tervek szerint használják fel, jelentős lépést tehetünk a megfelelő exportárualap-előállítás felé.
Ennek a lépésnek ezen túlmenően más jelentősége is lesz. A benépesülő állattartó telepeken az állag pusztulása megáll, a falvakban jelentős és szűk kibontakozási lehetőséggel bíró munkanélküliség enyhül, és ne szégyelljük kimondani azt is, hogy a termelődő szervestrágya enyhíti a talajerő-utánpótlási gondokat, ezáltal csökkenti az elsivatagosodási folyamatokat. Természetesen ez nem teljes megoldás, csak egy részleges megoldás. Mondhatnám úgy is, hogy az első lépés lehet egy kibontakozás, egy nagyobb út előtt. Hosszú évek munkája kell ahhoz, hogy ezen az úton elindulva, nagyon-nagyon nagy költséggel, jelentős állami támogatásokkal érjük el azt a színvonalat az állattenyésztésben, amelyre, úgy gondolom, az országnak működőképessége megtartása érdekében alapvetően szüksége van.
A másik téma, amiről szólni szeretnék, ennél lényegesen kisebb horderejű, mondhatnám úgy is, hogy inkább gesztus értékű témáról van szó. Ez a törvényjavaslat 7. §ához kötődik. Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat arra, hogy az 1995. évi költségvetési törvény 15. §-a arról rendelkezik, hogy az állami szervek alaptevékenységük során végzett szolgáltatási díjak 13 százalékát kötelesek a költségvetés részére befizetni. Ez a kötelezettség természetesen a vízügyi igazgatóságnál is megvan. Tehát az öntözővíz, illetve a halastavak részére biztosított víz szolgáltatása után beszedett díjak 13 százalékát be kell fizetni a költségvetésbe. Természetes dolog, hogy ez áthárításra kerül a vízhasználókra.
Mint az általában közismert, az országban 360 ezer hektár öntözési infrastruktúrával ellátott terület van, és ebből nagyon optimális számítások szerint mintegy 140 ezer hektárt öntöznek, de ez a szám is évről évre csökken. A lassan egy évtizede tartó aszályos időszak, ami a tudósok véleménye szerint a környezetszennyezésre visszavezethető üvegházhatás miatt továbbra is számításba veendő, arra kellene hogy inspiráljon bennünket, hogy ha számottevő új öntözési beruházásokat pénzhiány miatt nem is tudunk elindítani, legalább a meglévőket igyekezzünk jobban kihasználni. Az ebbe az irányba teendő lépést, még ha az esetleg csupán gesztus értékű is, fontosnak tartom. Gesztus értékűnek azért kell titulálnom ezt a dolgot, mert a fenti szabályozás miatti befizetések a mezőgazdasági öntözővíz esetében országos szinten mintegy 20 millió forintot tesznek ki, a halászati vízszolgáltatás esetében 10 millió forintról van szó.
Ennek ellenére, vagy talán pontosan ezért fontosnak tartom a befizetési kötelezettség törlését. Ezért ilyen értelmű módosító indítvánnyal éltünk Géczi József képviselőtársammal együtt.
Ezeket a talán nüansznak tűnő dolgokat szerettem volna elmondani. Úgy gondolom, a mezőgazdaság, az agrárium szempontjából ezek nagyon jelentős lépések. Szerettem volna erre képviselőtársaim figyelmét felhívni.
Más vonatkozásban a törvényjavaslatot támogathatónak tartom, s javaslom a tisztelt Háznak elfogadásra. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
(22.20)