Zsigmond Attila (MDF)

1995. május 29.

ZSIGMOND ATTILA (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Majd két hete, az érvek éjszakáján szóltam legutóbb a magyar kultúra gondjairól.Milyen különös véletlen, hogy a labilizációs program és a pótköltségvetés vitája is nagy előszeretettel az éjszakai műszakra került és kerül. És ez a napirendi véletlen majdnem teljesen megfosztja a vitát a nyilvánosságtól, mert nincs tévéközvetítés, lapzárta után vagyunk és így tovább.

Éppen ezért külön köszönöm a Magyar Rádiónak, jelen levő tudósítójának, Domány Andrásnak és munkatársainak (Az ülésteremben levő képviselők megtapsolják őket.), hogy az URH-sávon mégis lehet hallgatni, hogy mit mond az éjbe borult ellenzék. Hogyan próbálja ébresztgetni az elszenderült országot, veszélyben a kultúra, az alkotók és az intézményrendszer is.

Két hete Vitányi elnök úr mértékről beszélt. Szerintem nincs mérték, mértéktelenség van, nincs jövő és jelen, fontos és nem fontos. Tekintet nélküli, szárnyaló fantáziájú harács van, amit bátorságnak, hovatovább vitézségnek titulálnak.

Ez utóbbi igaz. Ehhez tényleg nagy bátorság, talán már vakmerőség is kell. Csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy a bátorságnak a szakszerűség, az értelmes jövőépítés, a kibontakozás felelőssége a szinonímája. És milyen bágyadt, szánalmas bátorság a talán legvédtelenebbet sújtani.

Igen, még mindig a kultúra, a tudomány, a művészet tiszteletdíjainak tb-s járulékáról beszélek. A nemzet egyetemlegesen felfogott ügyéért, egyáltalán a szellemi életért, a kultúra, a tudomány, a művészet intézményrendszerének működhetőségéért emelek szót.

A működő vagy még csak potenciálisan tartalékban levő agymunkáért szólok, amelynek fontosságát oly sokszor kérdőjelezték meg 1949 és 1990 között. Vagy már megint? Kitől várja vagy mitől várja a kormányzó Pénzügyminisztérium a kilábalást? Pénzügyi műveleteitől? Vagy az agyban gazdag értelmiségtől.

E körben mindössze a következők véleményét, a következők tiltakozását hagyták figyelmen kívül tisztelt képviselőtársaim, sajnos 24-gyel többen, mint kellett volna. Felsorolom: Művészeti Szakszervezetek Szövetsége, Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Képzőművészek, Iparművészek és Művészeti Dolgozók Szakszervezete, Táncművészeti Kamara, Magyar Írók Szakszervezete, Magyar Írószövetség, Magyar Írókamara, Szabadfoglalkozású Zenei Előadóművészek Szakszervezete, Magyar Színházművészeti Szövetség, Magyar Színészkamara, Magyar Film- és TV-művészek Szövetsége, Sajtószakszervezet, Magyar Lapkiadók Egyesülete, Magyar Zeneszerzők Egyesülete, Magyar Public Relations Szövetség, Magyar Újságírók Szövetsége, Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, Magyar Zenei Tanács, Magyar Szépmíves Társaság, József Attila-kör, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, Független Magyar Írók Szövetsége. Mindössze ezek jajkiáltását nem hallották meg. Egyébként tiltakozott a társadalmi kamara is.

De nézzünk egy példát a sok lehetőség közül. A magyar alkotóművészek, képző-, ipar-, fotó-, zeneművészek, az irodalom művelői nem tartoznak a társadalombiztosítás általános körébe. Nem ők akarták, hogy nekik csak úgynevezett nyugdíjsegély járjon, noha jövedelmük után mindig vonták a járulékot. De ezt legalább eddig mindig megkapták a művésznyugdíjasok úgy, mint mindenki e hazában. A mértéktelenség gátlástalanjai azonban új cselt eszeltek ki. A havi ezer forint segélyjárulék mellett fizessék az alkotók minden tiszteletdíjuk után még annak 44 százalékát a társadalombiztosításnak. De e tiszteletdíjak után fizetett 44 százalék tb-járulékért nem jár semmi. Se nyugdíj, se semmi.

Az ember azt hinné, hogy az amúgy még kissé hermafrodita társadalombiztosításunk is társadalmi szerződésen alapul. Az aktívkori befizetésekből majd jár valami, ha nem is sok. Csak a szellem munkásainak nem jár semmi a 44 százalék befizetéséért? És az alkotmány? De hát akkor nem is társadalombiztosításról, hanem adóról van szó, hölgyeim és uraim, agyadóról. A tudományos kutató, a kultúra, a művészet munkásai adóznak azért, mert agyukat használják. Ez az ő büntetésük.

Tisztelt Ház! Idáig a csomagküldő szolgálat minta érték nélküli küldeményéről beszéltem, de ezzel a bajok nem érnek véget. Még mindig a nyugdíjsegélyes alkotóművésznél maradva, akitől úgy akarják tiszteletdíja 44 százalékát elvenni, hogy nem kap érte semmit: a pótköltségvetéssel mára ott tart, hogy elfogadása esetén már szerzett jogú nyugdíjsegélyét sem kapja meg. Azért nem, mert a kormányzó pénzügyminisztérium az 1994. évi teljesen felesleges pótköltségvetésben már 50 millióval csökkentette, a mostani pótköltségvetésben további 40,5 millióval csökkenti a Magyar Alkotóművészeti Alapítvány költségvetési támogatását. Itt pedig nem fog tudni még nyugdíjsegélyt sem fizetni. Nos, ez csak egy példa a sok közül a kíméletlenül bátor mértéktelenségről.

És most néhány mondat idézet következik. Kérem, figyeljék az idézetet. "A kultúra nemcsak terepe, de eszköze is a társadalmi-gazdasági modernizációnak. A világ élenjáró nemzetei, országai, gazdasági fejlődésük dinamikáját, demokratikus vívmányaikat jelentős részben a kultúrára, az oktatásra fordított szellemi energia, figyelem és anyagi eszközök, az emberi tőkébe való beruházás segítségével érték el."

Még egy idézet. "A kultúra a társadalom boldogulásának egyik legfontosabb eszköze." Kérdezem hölgyeim és uraim így? Ismét kérdezem: jól van ez így? Vagy jó lesz ez így?

De nézzük egy kicsit tovább az írott malaszt és a gyakorlat viszonyát. Újabb idézet: "Az értékek védelme megköveteli a tudomány és a művészet támogatását, az értékeket felhalmozó mozgalmak, intézmények, orgánumok, műhelyek, közgyűjtemények működésének segítését." Következő idézet: "Fontosnak ítéljük, hogy a közgyűjtemények zavartalanul és jó feltételek között tevékenykedhessenek."

A továbbiakban a program a támogatás forrásainak gyarapításáról, kedvező alapítványbarát jogi háttér teremtéséről beszél, majd leszögezi a következő idézet: "Korszerű művészetpárti jogi szabályozásra van szükség a művészeti tevékenységet érintő adószabályok területén." Következő idézet: "Változtatni kell a magyar adótörvényen, ami a leginkább kultúraellenesek közé tartozik." Végül az utolsó idézet: "Az első forrás természetesen változatlanul a költségvetés."

Aki véletlenül a jelen levők közül nem ismert volna rá, a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége programjából olvastam fel mondatokat.

Nos, a programok szép, ígéretes céljait a pénzügy sajátosan értelmezi, úgymint a kiemelt nemzeti intézményektől hogy néhányat említsek: a Magyar Állami Operaház, a Nemzeti Színház, az Országos Levéltár, Filharmónia stb. 77,9 milliót, a közgyűjteményektől 38,5 milliót, egyéb kulturális intézményektől 25 milliót, kulturális produkciók támogatásából 15 milliót, több mint a felét az eredetileg tervezettnek, múzeumok, kulturális és műkincs vagyonvédelmi feladataiból 5 milliót és a művészeti alapítványoktól 216,5 milliót itt a Mozgókép Alapítvány, a Könyvalapítvány, az Alkotóművészeti Alapítvány és így tovább szerepelnek von el.

Képviselőtársaim, kérem, senki se biggyessze le az ajkát a tételek nagyságán, mert az eleve kevésből a kicsinek tűnő elvonás is életbe vágó és veszélyes. Kérdezem, képviselőtársaim, jó ez így? Jó lesz ez így?

(23.10)

Hölgyeim és Uraim! Világkiállítást le lehet mondani, de a millecentenáriumot nem. Sőt 100 év után nem lehet tovább halogatni sem. Arról szóltak a fanfárok, hogy világkiállítást nem, de 1100 éves évfordulót méltóan, 600 millióért. Kérdezem: mi marad ebből a programból, ha íziben 100 milliót elvonnak belőle? Vagy itt semmi sem számít már, hölgyeim és uraim, csak a persely? Kérdezem ismét: jó lesz ez így?

És végül: a Magyar Televízió 1994-ben 28 milliárd forintért két programot, olyat, amilyet, produkált. A Duna Televízió egy teljes programot 4 milliárd forintért. Kérem, hasonlítsák össze: ki pazarolja itt a pénzt? Nos, ehhez képest a pótköltségvetés a Magyar Televízió 24 milliárdos eredeti előirányzatát érintetlenül hagyja, míg a Duna TV 2,5 milliárdos költségvetési támogatását több mint 400 millióval kurtítja meg. Vajon miért? Kérdezem, képviselőtársaim: jól van ez így, jó lesz ez így? Ezt a mértéket nem ismerő pénzügyi hatalmat csak az Országgyűlés ellensúlyozhatja immár. Kérem, ne felejtsék majd el a szavazásnál! És mivel ebben a pillanatban egy futballcsapatot sem tudnánk kiállítani, ahányan a teremben vagyunk, s mindössze a pénzügyminiszter úr virraszt velünk, abban reménykedem bocsánat, a házelnök úr, elnézést kérek , abban reménykedhetem csak, hogy el fogják olvasni a jegyzőkönyvet, de ami biztos, biztos, kérem pénzügyminiszter urat is s a jelen lévő képviselőtársaimat: aki hallja, adja át.

Köszönöm türelmüket. (Gyér taps a jobb oldalon.)