Medgyasszay László (MDF)
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Én ugyan már írásban leadtam a jelentkezésemet, de nem vagyok megsértve, hogy itt kell elmondanom, amit e késői órákban szeretnék mondani, és azért sem vagyok megsértve megnyugtatom Dornbach képviselőt , hogy esetleg a tévé nem közvetíti. De azért szeretnék reagálni a kettővel előttem felszólaló Dornbach képviselő úr által elmondottakra annyiban, hogy én őrzöm azt a Kisalföldet, amelyben a Szabad Demokraták Szövetsége hirdetésként jelentette meg, miszerint én nem szavaztam meg a 16 százalékos nyugdíjemelést, csak a 14 százalékot. Az érzelmekre való hatás azért mindig megtörtént, és nem szabad rossz néven venni az ellenzéktől, ha az észérvek mellett néha az érzelmekre is hat.Azt hiszem, közeledik az a miniszter úr számára boldog pillanat, amikor befejeződik ennek a törvényjavaslatnak az általános vitája, és ha most gonoszkodni akarnék, akkor egy órán keresztül elmondanám Tiborc panaszát, a falvak, a vidék panaszát, mert az általános vitába sok minden belefér, amit naponta hallunk, de ezek a panaszok elhangzottak már a tisztelt Házban, előttem sokan beszéltek erről. S hogy most már tényleg rátérjek mondandómra, igyekezni fogok az előre megfogalmazott gondolataimhoz ragaszkodni, és a mezőgazdaság egy-két problémájáról, talán egy kicsit a mezőgazdasági tárca érdekében is, szeretnék mint ellenzéki szót ejteni.
A tapasztalat azt mutatja, hogy jól kidolgozott, a belső és külső gazdasági környezethez alkalmazkodó részletes agrárprogram nélkül az agrárium ügyei félresikerülnek, veszteségek keletkeznek, emberek tízezrei válnak munkanélkülivé vagy mennek tönkre. Ez általános történelmi igazság, amelyet falvaink lakóinak ebben az évszázadban, sajnos, több ízben volt alkalmuk megtapasztalni.
Az előző kormányzati ciklusban parlamenten belül és kívül egyaránt sokan és sokszor vádolták a kormányt, hogy nincs agrárpolitikája. Sokan vélekedtek úgy okkal vagy ok nélkül , hogy az egyébként nagyon szükséges belpolitikai és kormányzati stabilitás a mezőgazdaság szempontjából rossz kompromisszumra épült.
Anélkül, hogy ezen állításokkal most vitatkozni kívánnék, szeretném megjegyezni, hogy a részletes és következetesen végrehajtható, hosszú távú, úgynevezett nemzeti agrárprogramot hiányoló, de a szakmai tisztességükre adó szakmai és politikai ellenfeleink is elismerték és elismerik ma is azokat a körülményeket, amelyek a szükséges mezőgazdasági átalakulást nehezítették. Így például objektív tény volt a külső és belső piacvesztés, az alkotmányos problémák miatt nehézkessé vált a tulajdon rendezése, megörökölt gond volt az ágazat jövedelemtermelő képességének csökkenése, sőt sokszor annak hiánya, s a többi, hosszan sorolhatnám a ma már történelemmé váló tényeket. Sok gondot okozott az is, hogy összeomlott a régi nagyüzemi tulajdonosi és szervezeti struktúrára épült intézményrendszer, és nehezen indult az új felépítése. Így például a termelés, értékesítés, integrálás és a piaci információs rendszer hiánya is sújtotta az ágazat szereplőit, főleg a kezdő, újrakezdő gazdálkodókat. Sok harcot kellett vívni a mezőgazdaság finanszírozási gondjainak megoldása érdekében is.
Az egész rendszerváltoztatási folyamat első éveinek fő teherviselőjévé vált a mezőgazdaság, és ennek következtében a mezőgazdasági átalakulás veszteségei meghaladták az elvárhatót. Igaz ez akkor is, ha egyúttal biztosított volt a belső ellátás, és megfelelő exportbevételt is teljesített az ágazat, továbbá a mezőgazdasághoz kapcsolódó falusi lét, az önkormányzati rendszer, a vidéki települések ugrásszerű fejlődését eredményezte.
(23.30)
A tragédia az, hogy a tapasztalatokból a mai kormány nem tanult. A kormánynak nincs kidolgozott agrárpolitikája, nincs kidolgozott agrárprogramja. Ennek az állításnak a bizonyítására szolgálhat, hogy hiányzik például az agrártörvénykezés munkaprogramja. Az agrárgazdaság működéséhez, fejlődéséhez nélkülözhetetlen szakmai, pénzügyi intézményrendszer súlya, jelentősége folyamatosan csökken.
A választási ígéreteken túl nem történt igazán semmi a földügyek megoldására, az átalakítási folyamat felgyorsítására, a birtokkoncentráció előmozdítására, az európai jogharmonizáció jegyében megindult tiszta, jogállami keretek kidolgozásának befejezésére ebben a rendkívül fontos szférában. Ami megfigyelhető, elsősorban az államháztartási, a költségvetési szférával összefüggő, sokszor konzisztenciát nélkülöző intézkedéssorozat.
Ezek a kapkodó intézkedések, különösen a mezőgazdaság szempontjából, csak pótcselekvések. Sőt sokszor ártalmas beavatkozások. El kellene dönteni végre a kormánynak, hogy milyen szerepet szán a mezőgazdaságnak, amikor az ország talpraállításáról beszél. Az utóbbi időben ismét elmélyült válság megoldásához elsőrendűnek, kitörési pontnak tartja az ágazatot, vagy csak a szólamok szintjén marad a mezőgazdaság prioritása, elsődlegessége?
A kormány kinyilatkoztatja, hogy 3 milliárd dolláros exportbevételt óhajt elérni az agrárgazdaság fejlesztése révén, ugyanakkor stabilizációs néven emlegetett csomagjával a faágat maga alatt fűrészelő ember módjára nagyban rákényszeríti a mezőgazdaságot a további termeléscsökkentésre. Az ellehetetlenülés ismét mélyül, a vállalkozások kétségbeejtő pénzügyi helyzetbe kerülnek.
Mit jelent a pótköltségvetés és az egész stabilizációs csomag a mezőgazdaság számára? Jelenti először is az összes ipari alapanyag forintleértékelést meghaladó áremelkedését; a meglódult, inflációt meghaladó hitelkamat növekedését. A vásárlóerő szűkítése egyesek szerint a lakosság esetében az 5-7 százalékot is elérheti az idén. A mezőgazdasági és élelmiszertermékek számára hátrányos belföldi árérvényesítés pozícióját nyújtja, amely csökkenő jövedelmezőséghez, rosszabb hitelellátáshoz, és sajnos számos mezőgazdasági vállalkozásra régire és újra egyaránt a csődveszélyt vagy a csődbekerülést hozza. A kalkulációk szerint sok milliárd, akár 10-15 milliárd forint jövedelemvesztést is jelenthet a mezőgazdasági termelőknek.
Szeretném azon szakértők véleményére felhívni a figyelmet, akik szerint az erőteljes forintleértékelés és vámpótlék bevezetését követő árváltozások azt jelentik, hogy az infláció felfalta a leértékelésből fakadó exportösztönzést. Exportálni továbbra sem könnyű, nemcsak az említett szakmai vélemény valóságtartalma miatt, hanem mert az állami és banki pénzügyi rendszer nem érdekelt az export ösztönzésében, az export kedvezményes hitelezésében, az export pénzügyi eszközökkel történő előmozdításában.
A kormányzati program ebből a szempontból karakter nélküli. Pénzügyi oldalról tehát az agrárexport növelésének semmilyen lehetősége nem áll fenn. Ez az állítás még akkor is igaz, ha a kormány az agrárexport árualapját növelő pénzügyi csomagot szándékozik meghirdetni mintegy 4 milliárd forint erejéig, ahogy erről Gombos András képviselőtársam beszélt.
Az export fennmaradásának vagy bővülésének azonban hiányoznak az agrárintézmény-rendszer költségvetési feltételei is. Mindannyiunk előtt közismert, hogy az EU-tizenötök a magyar agrárexport nagyobb hányadát, valószínűsíthetően 55-60 százalékát veszik már fel ebben az évben. Az Európai Unióban kialakult szigorú minőségi, szabvány-, járvány-, egészségügyi követelményeket csak egy életképes, fejlődőképes agrárintézmény-hálózat növényegészségügy, állategészségügy, mezőgazdasági minőségügy, földügy, erdészet stb. képes garantálni. Ezen intézményhálózat egy része a már eddig követett költségvetési politika okán folyamatosan leépült, fejlesztésképtelenné vált, létszámában zsugorodott, bérszínvonalát tekintve a magyar munkaerőpiacon is versenyképtelen helyzetbe került. A szakemberek közül sokan elhagyják a pályát, akik pedig továbbszolgálnak, csak magas szintű szakmai tudásuknak köszönhetően tudják a rájuk kiszabott feladatokat sok többletmunkával ellátni. Tehát miközben a kormány agrárexport-növekedést vár el és deklarál programjában, nyilatkozataiban, aközben ennek a szakmai feltételeit alapvetően rombolja szét a költségvetési csökkentések révén. Ha megnézzük a költségvetési jogcímeket, akkor az eredeti költségvetéshez képest csupán a tavaly végrehajtott mezőgazdasági összeírás idei forráshányada, illetve a földkiadó bizottságok működésével összefüggő földügyi kérdésekben nincs általános csökkenés. Ha a magyar hatóságok nem tudják garantálni a járványmentes növény- vagy állategészségügyi helyzetet, ebbe beleértve az itthoni folyamatos prevenciós tevékenységet, amely a legnagyobb hányada e hatóságok munkájának, akkor a magyar export előtt bármikor lehúzhatják a partnerek a rolót, mint ahogy ezt meg is tették több mint két évvel ezelőtt, ráadásul akkor még ok nélkül.
A javaslatom tehát arra irányul, hogy azoknak az agrárintézményeknek a költségvetését ne csökkentsék, amelyek az export növekedésével kapcsolatban vannak és ezt biztosítják.
Régi gond egy másik intézményterület is: a föld- és ingatlan-nyilvántartás intézményében kialakult állapotok döntően akadályozhatják a magyarországi piacgazdasági viszonyok kialakulását. Egy budapesti ingatlan tulajdoni átírása másfél, két évet igényel, ezalatt nem történhet meg a cégbíróság bejegyzése. Vidéken sem sokkal jobb a helyzet. A cégek bejegyzésének késése, a mezőgazdasági termelők földviszonyaiban mutatkozó bizonytalanság csökkenti a mezőgazdaság finanszírozhatóságát, visszaveti a szükséges mezőgazdasági fejlesztéseket. Ezért a földügyi szervezet költségvetési forrásainak 15 százalékos csökkentése, miközben a kormány egy másik oldalról nagyjából 500-600 millió forintot érő kisegítő csomagot fogadott el számukra, még a működő kormányzati logika szerint is érthetetlen. Nem is beszélve a nemzetgazdaság érdekéről amely a miniszterelnök úr által olyannyira és sokszor hangoztatott rendbetételt tekintve is egyértelműen és fellebbezhetetlenül több milliárdos pótlólagos forrást igényel ezen a területen a forgalomképes tulajdoni viszonyok kialakítása érdekében.
Tisztelt Ház! Összefoglalva tehát: az agrárárualap-növelő intézkedéscsomagot amelyről természetesen nem beszéltem, hiszen ezt dicsérni kell, és az ellenzék nemcsak dicsér , annak esetleges bővítését messzemenően támogatom. Az intézményhálózat működésének rombolását, miniszter úr, kérem megakadályozni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)